Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

reződött, az egyházak nyári ifjúsági táborokat tarthatnak, a katolikusokkal történt állami megegyezés — a templomokban folyó hitoktatásról — a reformátusokra is vonatkozik. Az otthon élő emberek szemével nézve lehet, hogy ezek örvendetes eredmények. De a Nyugaton élő ember megdöbben, hogy a vallásszabadság korában hogyan lehet az ilyesmi egyáltalán téma. Miért kell az állammal megtárgyalni azt, hogy mikor, hol és mennyi ideig lehetnek konfirmációs előkészületek, ifjúsági táborok, vagy hasonlók? Erdélyben 37 jelentkezőből idén csak 10 elsőéves református teológus hallgatót vehettek fel az egyetlen protestáns teológiára, Kolozsvárott (sokan nem is jelentkeztek, mert tudták, úgy is hiába). Az állam-előírta felvételi anyagban román irodalom, román történelem is szerepelt. Milyen vallásszabadság az, ahol az állam határozza meg a teológusok számát és a felvételi vizsgák anyagát?

A példákkal itt megállók, hisz e tanulmány további része is az állam és az egyház viszonyát tükrözi. Megdöbbentő, hogy sok embert már nem is zavar az Állami Egyházügyi Hivatal létezése, és a tőle való függés; már nem is érzik, hogy ez a vallásszabadság súlyos csorbítását jelenti.

2. A püspöki irányítás hangsúlyozása

Erdélyben az egyik lelkész, Pál apostollal ellentétben kijelentette, hogy aki ma püspökséget kíván, az nem jó dolgot kíván. Vonatkozik ez minden egyházvezetői állásra. Az állam az egyház vezetőin keresztül igyekszik kézben tartani az egyházakat. Előbb-utóbb olyan követelményeknek kell eleget tenni, amelyek nehezen egyeztethetők össze a jó lelkiismerettel és az evangélium szellemével.

A történelem iróniájaként, Magyarországon szinte adva volt a lehetőség a református egyház felülről való „megszállásának”. Ideálisan, a református egyház zsinat-presbiteri elveken alapuló közösség lenne, amely alulról, a helyi egyházakra támaszkodva irányít. A felsőbb vezetőség többnyire csak egyeztet, javasol és végrehajt a nagy közösség demokratikusan hozott döntései szerint.

Ilyen ideális református egyház nálunk talán sohasem volt. A társadalmi egyenlőtlenségek a múlt rendszerekben is befolyásolták a helyi presbitériumok döntéseit: a földesúr, vagy a nagygazda szavazata rendszerint nem volt egyenlő az egyszerűbb ember véleményével. Kevés helyi gyülekezetnek volt igazi teljhatalmú önkormányzata. Nálunk, már a múltban is, az irányítás központosított volt, nagyrészt felülről jött, a gyülekezettel legfeljebb jóváhagyatták a már meghozott döntéseket.

Itt említem meg a püspöki tisztség sajátos magyar kialakulását. A zsinat-presbiteri elveken alapuló kálvini reformáció nem ismer püspököket, Nyugaton a legtöbb egyházban ma sem használják ezt a címet. Magyarországon a katolikus egyházzal való vetélkedés hatásának is tulajdonítható, hogy a püspöki méltóságot és címet a református egyházkerületek vezetőinek is kiharcolták. A mi történelmi körülményeink közt ez érthető, de a reformáció szellemének ellentmondó.

Mint látjuk, a múltban gyökerezik a püspöki és a központosított vezetés túlsúlya. A mai otthoni rendszerben a püspöki vezetés már szinte- 97 -