Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
ellentétben fölfogott Németh László-i álláspont erőteljesen demokratizált és a faji szempontokat rehistorizáló változata. De ha Bibó sajátos történettudományi tevékenységéről nem is beszélhetünk, ha történelmi modelljeit gyakran leegyszerűsítőnek is érezhetjük, mégis, mindig gyakorlati célú elemzéseinek történelemszemlélete világosan kirajzolódik. Számára nincs egységes, egyetemes történelem, hanem egységes legitimációs elvek hagyományösszefüggésébe ágyazott történelmi komplexumok vannak. S a legutóbbi komplexumokon belül az alapvető tagolódást magát is szoros hagyományösszefüggések, a nemzetek illetve nemzetállamok integrációi jelentik. A nemzeti hagyomány tudatosításának célja olyan csoportazonosság, konszenzus kialakítása, amely a hagyomány bírált tényezőinek reprodukálását elkerülhetővé teszi. A társadalmi-kulturális élet hagyományainak tisztázása és a társadalmi-politikai rendszer szabályozott artikulációs formáinak kiépítése és gyakorlása ebből a szempontból a tanulási és identifikálódási folyamat két oldala. A legitimáció keletkezése pedig nem más, mint a társadalmi csoportazonosság megtanulása. Bibó tanításának normatív jellegét ez is magyarázza. Helyesen hívták fel a figyelmet szellemének tanáros voltára. írásait pedagógiai érosz jellemzi. De a tanulásban nem a tanár autoritását, hanem az önképzést, a demokratikus nevelődést részesíti előnyben. Ezért a formakidolgozások látszólagos pedantériája. Ezért, hogy javaslatai elsősorban formák. Ezért gondol el s tár olvasói elé egymással szembenálló alternatívákat, miközben előadásának retorikája nem az egyik vagy másik előnyeinek kidomborítása, hanem az egymással párbeszédet folytató alternatív tervek, javaslatok lehetőségének bemutatására szolgál. Első művét (A szankciók kérdése a nemzetközi jogban, 1934), mely oly szoros kapcsolatban áll az utolsóval, így jegyezte: „írta és az egyetem nemzetközi jogi szemináriumán bemutatta ifj. Bibó István dr.” Ez a mai füllel szokatlan formalitás átvitt értelemben minden művére áll. Minden művében egy társadalmi magatartás lehetőségéről írt és e magatartást bemutatta. Ha a „Hatalom”, a „Hivatal” és az „Élet” fogalomhármasában az utolsót pontatlanul tágasnak, mindent magába foglalónak is gondolhatjuk, a zavar feloldódik Bibó politikai gondolkodásának abban a végső választásában, hogy nem rendeli alá semmilyen hatalmi célnak a társadalmi életet, hanem a társadalmi élet egyik megnyilvánulási formájává változtatja (a legitimáció folyamatában) a korlátozott, megosztott, ellenőrizhetően szabályozott politikai hatalmat. Az élet tudatos társadalmi életet jelentsen — ez Bibó normatívája —: a politikai kultúra hagyományainak kritikai elsajátítását és új hagyomány teremtését. ***-85 -
