Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

igazgatásról, i.m. 278. old.) Azt mondhatnánk, hogy szocializálja az uralmat, de szocializálja az életszükségleteket is. Normatív szabályrendszer, amelyet előzetes normák konstituálnak, de azoknak nem puszta eszköze, hanem maga is normaadóvá válik. Kétségtelen, a meghatározás ebben az általánosságban a társadalmi érintkezés minden intézményesült, elvont szabályrendszerére áll.

Közismert, hogy Max Weber, a Gazdaság és társadalom-ban kifejtett elméletében a racionális és legális uralom zálogának bürokratikus igazgatását tekintette, a hierarchizált, pontos hatáskörrel, technikai és normatív szabályrendszerrel ellátott folyamatos hivatali tevékenységet. Bibó elfogadja ezt az álláspontot, egy alapvető különbséggel. A demokratizmust nem párhuzamos, vagy adott esetben ellentétes jelenségnek tekinti a hivatali jellegű szabályozással, hanem a szabályrendszer normatívájának. Max Weber is hangsúlyozza a kiépült és állandósult szabályozás semlegességét abban az értelemben, hogy különböző uralmi céloknak — a kapitalizmusnak illetve a racionális szocializmusnak — egyformán eszköze lehet. Bibó számára éppoly fontos, hogy a szabályozás az uralmi célok ellenőrzésének is formája. Másodszor a szabályozási rendszer azt is szabályozza, hogy mi az, amit nem kell szabályozni melyek a társadalmi életnek azok a területei, ahol nincs szükség a szabályozottság szakértelmére, ahol közösségi cselekvésnek, önigazgatásnak, a szakképzett igazgatás visszahúzódásának, relaicizálásnak van helye. Wéber mélyen szkeptikus volt e lehetőségekkel szemben. Bibó számára viszont alapvetően fontosak. A hivatali szabályozottság a társadalmi különbségeket viszonylag nivelláló, az életlehetőségeket viszonylag kiegyenlítő tendenciájának (részben előfeltételének) következménye Wéber szerint a passzív demokratizálódás. Bibó viszont az aktív demokratizálódásnak elkötelezett. Ez a különbség — amelyet anélkül szögezünk le, hogy szem elől tévesztenők: a gyakorlati célú elemzés és a kidolgozott általános elmélet voltaképpen nem vethető össze — a hivatali szabályozás fogalmának kezelésében is tükröződik. Weber a racionális uralmat lényegében azonosítja a bürokratikus igazgatással, egyetemes és a mindennapi életben elsődleges uralmi formának tartja azt. Bibó számára a jog, a politika és az igazgatás egész hivatali módon szabályozott és formalizált rendszere a demokratikus uralom életkereteit képzi, a társadalmi érintkezés játékszabályait. A szabályozásnak egyformán döntő a pozitív és negatív oldala, az, hogy mit szabályoz és mit nem. Szabályozza például (szabályozottan ellenőrizhető módon), hogy mely jogi, politikai és igazgatási feladatok ellátása kötődik illetve nem kötődik szakértelemhez, szabályozza az utóbbi esetben a választás illetve a visszahívás formáit, szabályozhat kombinációval, bizonyos területeken szaktudás cenzusához kötve a választhatóságot, de nem tartalmazhatja a szabályozás a választásban megnyilvánuló alternatívák között egyik vagy másik előnyben részesítését.-79 -