Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

és költő tudtál maradni az ávó pincéjében, mikor ott Havas Bandit verték:

„ Gyalázatunk felüvölt a nagy égre S a négy égtájra. De mit tudok tenni?

Sok itt a mártír s rég nem figyel senki. "

(Az ávó pincéjében, 1950 őszén)

Magyar költő vagy, de olyan egyetemesen magyar, olyan mélyen, tisztán, nacionalizmuson, nemzeti türelmetlenségen túl magyar, amilyen kortársaid közül senki meg se próbált lenni.

És lírai költő vagy, a legtisztább szerelem költője. Csodálatosabban alig írtak valaha is a szerelemről, mint Te (Búcsú Recsktől:)

„... velem maradt a szerelem,

a szerelem, az örökmécses, a láng, mely ég, de meg nem éget.. ”

A természethez, az egész világhoz, minden élőlényhez költőként viszonyulsz. Nemcsak fogolytársaidhoz, embertársaidhoz, nemcsak az állatokhoz, de a növényekhez is a tisztán égő, de nem égető szerelem, rajongás, féltés fűz és kapcsol:

„... sa fák! a fák! fűrészek és balták csattogása között a kidőlő fák szívtépő sóhajtása.

Hallgattam őket s bennem megszelídült a bánat, te mégy előttem, mondtam, és én jövök utánad...”

(Búcsú Recsktől)

Bátran kiáltod a világba gyávaságodat, a gyilkos gyávaságát, aki áldozataival vállal közösséget:

„... és egyre nyúltam, magasodtam, s egyúttal összezsugorodtam és töpörödtem, mialatt nőttem, mert gyilkos sem lehettem úgy, hogy ne legyek áldozat...”

(Fehér egerek, London, 1961.)-6-