Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

/

Kis szoba, téglafalakkal, Egy pult, felette rács, lámpa csak odabent ég a rács mögött. A lámpa alatt egy nagyon fiatal nő áll. Horowitz elképedten ismeri fel benne azt a kislányt, aki a gyárudvaron vezette végig. De a lány nem ismeri fel őt. Személytelen arccal néz rá.

— Nyak negyven, derék nyolcvan, hossz százhetvenhét... — ennyi érdekli Horowitzból. Egy ruhacsomagot ad ki a rácsba vágott ablakon. Horowitz, kezében a ruhákkal, zavartan áll.

— Szégyellős? — kérdi élesen a lány — Miattam ne zavartassa magát, engem csak a nők érdekelnek.

De azért elfordul.

— A maga barátnője például gyönyörű volt — mondja háttal — Nem szabadott volna megölnie. Ő nem tehetett semmiről.

— Ez már egy kicsit sok Horowitznak. Lassú, óvatos léptekkel a pulthoz lopózik, átugrik az ablakon. A kislány rémülten fordul meg, de Horowitz elkapja és magához szorítja. A kislány lassan mintha feloldódna Horowitz szorításában. A földre tántorodnak, eltűnnek a pult mögött.

— Itt kell lennie egy másik kijáratnak — áll fel Horowitz a pult mögül.

A kislány még mindig a földön fekszik. Mosolyogva bólint, és megmutatja a másik kijárat irányát. Horowitz elindul a megadott irányba. Még hallja, ahogy a kislány nevetni kezd. Ez a nevetés kíséri ki.

Kihalt utcákon rohanok keresztül. Aztán rájövök, hogy felesleges rohannom, hiszen senki sem üldöz. Lelassítok és igyekszem úgy tenni, mintha csak sétálnék. De ha valaki kissé figyelmesen rámnézne, valószínűleg rögtön lebuknék. Remegek az izgalomtól — vagy a félelemtől? És lassan kezdem észrevenni, hogy mégsem olyan kihalt ez a város. Először csak elvétve látok néhány embert az utcákon, aztán egyre többet, ahogy — valószínűleg — a központ felé haladok. Igen, csakugyan kezd benépesülni a környék. De hangokat alig hallani. Senki nem szól egy szót se. Egy búcsújáróhely-szerű forgatag kellős közepében találom magam. Rozzant bódékban bort mérnek. Az iszonyú, részeg tömegben két cigány — egy hegedűs és egy klarinétos — kóvályog. Körülöttünk gajdolnak: a férfiak kalapban, kezükben pohárral vagy üveggel, a nők kezében csecsemők vonítanak... Koszos, gyanús arcok. Rengetegen állnak a céllövölde előtt is. Valamilyen rugós szerkezetre lőnek; vörösrefestett, vigyorgó pofájú fabábuk ugrálnak ki a lyukakból. A céllövöldés, aki kísértetiesen hasonlít a bábuira, alig győzi kiszolgálni a vendégeit. Senkinek sem sikerül eltalálnia a bábukat, pedig valóságos pergőtűz zúdul rájuk. Egy üveg pálinkát nekem is sikerült szereznem. A felét már megittam, most már valamennyire nyugodtabban nézegethetek.

Horowitz, kezében a félig telt pálinkásüveggel, bamba képpel járja a forgatagot. A céllövölde elé sodródik a tömeggel. Azon veszi észre magát, hogy puskát tart a kezében, összehúzott szemmel céloz. Az ugráló, vi-40-