Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

nehézségekkel, és ideiglenesen még az egyház segítségét is elfogadja; ilyen az „Iszákosmentő Misszió” vagy a „Kallódó Ifjúságért” mozgalom.

Egy szocialista országban, az állam vállal felelősséget az állampolgárok jólétéért, beleértve az árvákat, fogyatékosokat és időseket is. Magyarországon az állam „bérbe adja” az ilyen munka legnehezebb és leghálátlanabb részét, és „engedélyezi”, hogy az egyház működjön olyanok között akikre a vallásos nevelés már alig van hatással, és akiknek a közvéleményre ható szerepe szinte minimális. Igaz, hogy az állam fizet az egyházaknak az ápoltak után, de az a pénz a minimum fenntartási költségekre sem elég. A Magyarországi Református Egyház évtizedek óta tartó állandó országos gyűjtésekkel, számottevő és dicséretes gyülekezeti munkahozzájárulásokkal, külföldi egyházi segélyek felhasználásával, vagyis komoly anyagi megterheléssel tartja fenn ezeket az intézményeket.

Kérdezhetné valaki, mi rossz van mindebben? A rossz az, hogy amíg erőn felül erre koncentrál az egyház, és így tehermentesíti az államot, addig a gyülekezetek anyagi függetlensége még mindig erősen korlátozott. Az egyház, sokszor a békekölcsönökre emlékeztető erőszakolt gyűjtésekkel a szeretetintézetek építését és támogatását forszírozza, ezzel jó pontokat gyűjt nemcsak a magyar államnál, de a külföld előtt is a meghatóan szép diakóniai munkáért. Ugyanakkor az egyháznak nincs anyagi függetlensége. Bár a lelkészfizetések állami része, az u.n. congrua már kevesebb mint havi 1.000 Ft, azért az ott van emlékeztetőül, hogy kitől jön a pénz, és a legtöbb esetben a lelkészek erre a pénzre is rászorulnak. A református lelkészi nyugdíj-alap csődbe jutott, de „hálásak” lehetnek az államnak, hogy mentésül átvette a lelkészi nyugdíj-alapot is. A szeretetszolgálat költségeinek túlzott előnyben részesítése okozza részben azt, hogy nincs anyagi függetlenség, hogy az egyház anyagilag is ki van szolgáltatva az államnak.

Azt már csak toldalékként jegyzem meg, hogy főleg a diakónusoktól sok panaszt hallottam a diakónusképzésről. Éretlen gyermekkorban, lelki elkötelezettség nélkül vesznek fel tanulókat, akiknek fogalmuk sincs, hogy mire vállalkoznak. A megbízható, hitbelileg motivált régi gárda kifogyóban van, már ma súlyos probléma, hogy erre a feladatra alkalmas személyzetet találjanak. Nélkülük viszont megszűnik az intézmények egyházi lelkülete.

2. A templomépületek, mint tehertételek

Ez is kényes kérdés, fájó pont. Az ember nem szívesen mond le arról amit örökölt, amihez hozzánőtt, aminek műemlékként is legtöbbször értéke van. A kényszerítő körülmények viszont azt mutatják, hogy a hatalmas, nehezen fűthető, többnyire üres templom-épületek fenntartása olyan anyagi megterhelést jelentenek, amelyet a kis létszámú gyülekezetek csak vért izzadva tudnak elhordani. Káros ez azért is, mert szinte minden megtakarítható pénz az épületekre megy és nem az egyházak programjaira. A legtöbb gyülekezetnek megfelelne egy imaház (sok helyen télen csak ott gyűlnek össze), praktikusabb, közvetlenebb is az imaház.- 103 -