Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)

12. szám

serkentek a reménytelenség kibírhatatlan rügyei. Balázsolás: megható, egyoldalú küzdelem, melyben az emberi méltóság győz és a költői nagyság szoborrá ércesül.

Fájdalmainak kezdetén már megírta A lírikus epilógjá-t és egész életén keresztül próbált, nem sikertelenül kitörni vágyai börtönéből. Vörösmartys hangulatok több versét átszövik, de már-már hattyúdalának a Cigány a siralomházban tekinthető.

Szomorúságunkat alig enyhíti a muzsikaszó, s csak a reménytelenség kiapadhatatlan könnye hull.

A világirodalomban is példátlannak érezzük próféciáját, mely a halhatatlanság harsonájaként zendül a Jónás Könyvé-ben. A feladata alól nem mentesül senki, szökni hiábavaló, a teljes élet csak a beteljesedés felé vonszoltatik. A Tavasz, még a meg nem értett lázadásé; a Nyár, a bizonyosságot nem ért rohamoké; de az Ősz, az intelmek higgadt megértéséé, akkor tér meg felszabadultságában az elme és a kiválaszt(at)ott próféta teljesíti feladatát. A Tél fényessége néha már, akár az éles fájdalmat okozó, nem gyógyító kés, vakít. Az emberi csalódottság és az isteni bölcsesség között kifeszített idegkötél, a lét maga, melyen vagy sikerül a tánc és úgy zuhanunk, vagy negyven napos hiábavalóságnak tűnő lebegés áltat és akkor mit ér-e kíntorna?

Jónás imája a legemberibb és legművészibb fájdalmas gyónás, amit csak rossz gégével, de egy élet tapasztalatával betapasztott teli tüdőből és beragasztott teli torokból lehet üvölteni, de oly hangosan súgván, hogy szégyenünktől dadogva rebegni muszáj.

Megemlíthettük volna a műfordításban teljességre törő, minden emberi szójátékot kiismerő Babitsot, az erotikust vagy a prózaírót, vagy a szélesskálájú tanulmányírót, irigyelt szerkesztőt és gyűlölt kurátort, de nem ez a cél a centenáriumon. Húsvét előtt érzem magam, örökségként hátrahagyott verseinek olvastán. Számomra a háborúkban kimerült, de mégis forradalmaktól ittasuk, pacifista poéta az igazi kármentő, minden bút, bajt feledtető. Ez az építő feladat kellene, hogy faliújságunkon álljon, hamár a sok megcsúfolt ima nem elég, akkor jöjjön a nem minden célt szentesítő munka. Az eszköz látszólag berozsdásult tarsolyunkban.

Babits Mihály életműve, mégis a reménység látogathatatlan tárlata. Néha lopózz be és légy néma olvasója e lopott kincseknek. Versvétkesek közt, csak így lehetsz cinkos.

(Elhangzott 1983 június 4-én, az Irodalmi Kávéház Babits-emlékestjén, Chicagóban.)

38 -