Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
annyiban hozott eredményt, hogy a hadseregparancsnokság még ezen az estén felhívta Jányt, megpróbálva őt lecsendesíteni. De a magyarok kívánságát ő sem tudta teljesíteni...” így állt a helyzet 1942 december végén a 2. magyar hadsereg arcvonalán. Hogy mi történt Sztálingrád körzetében és mi folyt pár száz kilométerre délre a magyaroktól — annak horderejét és egyáltalán magukat a tényeket, úgy tűnik, sem a magyar hadsereg parancsnokságán, sem pedig Budapesten nem tudták. Hiszen Horthy kormányzó fentebb idézett táviratában még december végén is „nagy német győzelmekről” írt! 1942 november közepétől kezdve a katonai helyzetet a keleti front délnyugati szakaszán a Vörös Hadsereg csapatainak általános és nagyméretű ellentámadása jellemezte. November 19-e és 21-e között a szovjetek több helyen áttörték a 3. román hadsereg doni illetve a 4. román hadsereg volgai arcvonalait, és Sztálingrád térségében óriási katlanba zárták Paulus vezérezredes 6. német hadseregét. A szovjet támadás méretei meglepetést keltettek a német hadvezetőségen. Ezt sem megállítani, sem pedig lokalizálni nem tudták, mivel a szükséges tartalékok nem álltak rendelkezésre. A Don folyam déli részén megindult szovjet offenziva november végétől december közepéig délről északra haladva egymás után tördelte le a tengelyhatalmak védelmi körzeteinek pilléreit, és december 17-én elérte a 2. magyar hadsereggel szomszédos 8. olasz hadsereg frontját. Amikor aztán az áttörés itt is bekövetkezett — a magyaroktól délre lévő teljes olasz-német-román front felborult. A magyar csapatok déli szárnyát csupán csak a közvetlenül ide csatlakozó 2. alpini hadtest fedezte. Ezután már többszáz kilométer szélességben csak egy óriási „űr” tátongott, amelyen keresztül délnyugati és északnyugati irányban szovjet gyorsan mozgó csapatok nyomultak előre, szinte megállíthatatlanul... 1943 január első napjaiban a 2. magyar hadsereg arcvonalán még csend honolt. A hadsereg vezérkari főnöke Kovács Gyula vezérőrnagy — már az emigrációban — erről így írt: „Mi akkor még nem tudtuk, hogy a német legfelsőbb hadvezetésnek az Azovi tengertől számítva légvonalban egy kb. 700 kilométer szélességű szakaszán csupán a Cramer hadtest (két német hadosztály és az 1. honvéd páncélos hadosztály) volt az egyetlen tartaléka. De azt sem sejtettük, hogy a 2. magyar hadsereg területén álló Cramer hadtesttel a hadsereg még a legválságosabb helyzetben sem mi, sem közvetlen elöljáróink, a Heeresgruppe B nem fog szabadon rendelkezni!” Sem a magyar hadseregparancsnokságon, sem pedig a német B hadseregcsoport főhadiszállásán nem tudták az illetékesek, hogy a Sztálingrád bekerítése után kifejlődött nagyméretű szovjet támadások milyen súlyos katonai helyzetbe hozták a Keleti Front déli szakaszát! Számoltak ugyan szovjet támadással a magyar, de még inkább az alpini hadtest arcvonala ellen, de a vélemény az volt, ha ez be is következne, inkább tak- 91 -