Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
— Én?... Dehogy akarok ittmaradni — elbizonytalanodott, túl váratlanul érte az ajánlat — csak azt nem értem... — Mit nem ért? — Hogy aztán, azután a hét után... — Olyan messzire nem szabad gondolni. Egy hét is valami. Nem érdemes egy hétig boldognak lenni? — Dehogyisnem — Hans felállt, a feje szédült. Érdekes pedig mindössze egy konyakot ivott. A bár körvonalai összemosódtak. Gyerekek rohangásztak ide-oda, egy öreg nő és az a csontosfenekű... meg egy fiatal férfi. Igen, az tartotta Gina luftballonját. Még csak nem is szégyelli magát, hogy egy cseppet sem fújodott fel. Gimnazista korában, amikor először becsípett, valami iskolai mulatság volt, ugyanígy lebegett alatta az ágy, mint most a parkett a talpa alatt. Óvatosan kellett lépni. Pedig olyan könnyű a teste, mintha szárnyai nőttek volna. — Várjon még — Hans visszafordult, Gináról egészen megfeledkezett - mielőtt az autóútra kanyarodna, nem Loreto felé, hanem ellenkező irányban, tudja hol? — Igen — már nem szédült, az álomszerű lebegés elsuhant a közeléből. — Most tíz óra, mondjuk tizenkettőkor legyen az első behajtónál... Legokosabb, ha máris szétválunk, nem akarom, hogy együtt lássanak. Hans bólintott, s elindult a szobája felé. A kulcsát, mintha jeladást várna tőle, kétszer is szemügyre vette. Itt maradni, persze, sokkal egyszerűbb lenne. De akkor megint nem történne semmi. Az apja, aki fejjel kisebb volt nála, legalább végigcsinált egy háborút. „Ti azt nem tudjátok, ti azt nem tudhatjátok” — mondogatta, ha a háborúról beszélt. Miért beszélt többesszámban, hiszen a mama akkor már nem élt... Az emberrel harmincötéves korára kell, hogy valami történjen. A csomagolással egykettőre végzett. Megtapogatta a tárcáját. Igen, a pénz is megvan, ez fontos, Gina is figyelmeztette rá. Amikor a szálloda ajtaját maga mögött becsukta, úgy érezte, ennyi meggondolatlansággal egyszer mindenki szembenéz. Úgy szállt be a kocsiba, és a csomagját is úgy helyezte a koffertartóba, hogy a szálloda személyzete se vette észre. Olyan az egész, mint egy menekülés. Elemista korában meg akart szökni hazulról. Szerette volna megkeresni Jancsit és Juliskát. Készülődés közben elhagyta a bátorsága. Kár, már akkor kellett volna megpróbálni. Akkor ez a mai is könynyebben menne, esetleg nem is keveredne bele. Élhettem volna gyönyörűen, ez mi? egy verscím. Dehát mit kellett volna másképpen csinálni? Mindent. Semmit. Egyáltalán nem voltak esélyei. Mindenkinek vannak esélyei. Demosthenes dadogott, és szónok lett belőle. Aki gyakorol, aki gyakorolja... Mit gyakorol? Aki gyakorolja, hogy ne a fejével, hanem a lábával gondolkozzon, abból esetleg jó balszélső lesz, feltéve, ha a lába elég ügyes, hogy gondolkodni képes. De ha nem elég ügyes? Ha nem elég ügyes, akkor kockázatos vállalkozásba kell kezdeni, mert végre már meg- 33 -
