Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
SAÁRY ÉVA „Halott lesz egy szünetlen elme” — Dénes Tibor emlékezete — Ügy kellene írni, ahogyan Ő; olyan könnyed eleganciával, az erőlködés, a modorosság legkisebb jele nélkül, gátlástalanul.... Mert Ő, akit kívülről keserű kényszerek öveztek, belül csodálatosan erős és szabad szellem volt! Volt??? Ülök íróasztalánál, a kerekernyős lámpa mellett, melyre még én akasztottam — kegyeletesen ottfelejtett — karácsonyi csecsebecséket, hogy örüljön neki (melengesse magányában!) Rómából hazatérte után s mielőtt újra elrepül a Kanári szigetekre, ahonnan végzetes betegséget volt magával hozandó. Aznap (február 26-án), midőn rosszul lett, a lugánói mosolygós napsütést hirtelen téli zimankó váltotta fel. Emlékszem, mindnyájan rosszkedvűek voltunk, nyomasztó fejfájásról panaszkodtunk. Nála, régen lappangó betegségét súlyosbította válságosra az időjárás szeszélye. De semmiképpen nem akart kórházba menni: „Majd reggel. Meglátjuk holnap reggel”. Aztán — egy nyilván borzalmas halálfélelemben töltött éjszaka után —, 27-én hajnalban maga hívta a mentőket. Rendesen felöltözött, pizsamát csomagolt magának, óráját, szemüvegét éjjeliszekrényén hagyta... De a lakás borzalmas rendetlenségben maradt. Az íróasztalon — a kis fakereszt és szárnyas oltárka előterében — rengeteg egymásrahányt papír: utazási prospektusok (már a nyári programot tervezgette); Fessier Ignác Ungarn c. könyvsorozatából kifénymásolt részletek; Brunswick hercegre és egy múltszázadi léghajó-utazásra vonatkozó cikkek; angol szövegek, melyeket a Courrier de la Liberté részére, franciára kellett volna fordítani; újságkivágás Madame Soleil-ről, a híres jósnőről; egy-két (valami miatt érdekes vagy meghökkentő) levél; végül legújabb novelláskötetének kézirata... Most szép, diadalmas tavasz van. Az erkélyajtó nyitva. Beomlik rajta a fény. Üres telkekre, alig zöldelő rétekre látni, melyek fölé szentségtörő realitással magasodik a „casagrande” szalámigyár piros cégtáblás, fűzöld épülete. Távolabb, a domboldalban a tesseretei templom s a tízvalahányemeletes modern kórház (Ospedale Civico) hatalmas tömbje, ahol.... De nem akarom még befejezni ezt a kegyetlen mondatot! Különben is, hihetetlen.... Ülök az íróasztalnál s (bűntudatosan, szégyenkezve) olvasgatom az iratokat, melyekből egy élet szomorú, apró titkai tárulnak fel előttem.- 13 -
