Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

minden politikai stratégia kialakításától”. (226. o.) Lomaxnak ez a logikus prepozíciója újabb fegyvert ad kezünkbe ahhoz, hogy hangsúlyozhassuk: a magyar forradalom elfojtását, nem magyar forrófejűség provokálta ki.

Nagy Imre a Minisztertanács Elnöke

Az igazsághoz híven Nagy Imre személye tornyosul emberek, eszmék és események fölé Lomax írásában éppen úgy, mint ahogy a valóságban történt. Tisztelettel és azt is lehetne mondani, szeretettel ír Nagy Imréről, de a kritikától sem riad vissza. Kimutatja, hogy Nagy Imre nem volt doktrinér, hanem húsból és vérből való ember. ,,Az igazságnak, a tisztességnek, a becsületességnek, az összes többi ember egyenlőként tisztelésének ezek az alapvető erkölcsi és szociális értékei alkotják Nagy Imre nézeteinek alapját a belpolitikai és nemzetközi politika csaknem minden kérdésében.” Nagy Imre olyan kommunista volt, aki nem feledkezik meg az emberiségről. (36. o.) A shakespeari tragédia abban rejlik, hogy ilyen fennkölt lelkivilágú ember a Kommunista Párthoz haláláig hű maradt éá csakis annak a kereteiben kívánta terveit megvalósítani. A paradox tovább bonyolódik azáltal, hogy Nagy Imre hitt abban, hogy a sztálinista párton belül is lehetség egy sajátos magyar út megvalósítása. Másszóval Nagy Imre revizionista volt egy rideg pártrendszeren belül, amely pedig alapvető reformokat, nem is beszélve elvek revíziójáról, nem tűr. Nagy Imre revizionizmusának alapkövei:

—marxizmus nem dogma csak rugalmas elmélet, csak iránymutató;

— szocializmus építhető a sajátságos magyar helyzetre alapozva, azaz a szovjet szolgalelkű utánzása helyett magyar út;

forradalom helyett fokozatos reform;- proletárdiktatúra és osztályharc helyett osztályok demokratikus szövetsége. (39-40. o.)

Ebben a szellemben vezette be Nagy Imre az „Új Szakaszának nevezett kísérletét első miniszterelnöksége alatt. Ez az Új Szakasz „egyike a legőszintébb és legátfogóbb reformtervezeteknek, amit kommunista kormány Kelet-Európábán valaha is előterjesztett. Nagy Imre első kísérletének fő eredménye az, hogy „kibontakoztatta a tömegek politikai aktivitását... felszabadította a kritika és önkritika szellemét... S elkerülhetetlenül odavezetett, hogy... a párttagság és a dolgozó tömegek bírálni kezdték a vezetést”. (44. o.) Ha nem is mondja ki ezt ilyen élesen Lomax: a forradalom hajszálgyökerei számára a humuszt az Új Szakasz eszméi és gyakorlata szolgáltatták.

Nagy Imre ízig-vérig reformátor volt, egyénisége borzadt az erőszaktól, nem akart forradalmat. De amikor a reformátorok önvédelemből a barikádokra kényszerültek, Nagy Imre utánuk ment és vállalta a forradalmat. „Legkedvesebb emlékem Nagy Imréről” — írja Kovács Béla, „mindig az lesz, hogy komótos, kedélyes, megfontolt professzorból lobogó forradalmárrá változott”. (56. o.) Ezt a fordulatot október 28-i álláspontja dramatizálja, amikor lemondással fenyegetődzött, ha fegyveres erőszakot alkalmaznak a Corvin köz ellen. Délben ki is hirdethette a tűzszünetet és megkezdhette kísérletét a koalíciós kormány szervezésére.

Az írástudók lázadása

Lomax egyik legértékesebb egyben legérdekesebb kontribuciója a forradalom ismeretéhez, ha nem is a tényeket, de legalább is a hangsúlyt illetőleg az újságírók ellenzéki mozgalmának leírása és értékelése. A Szabad Nép szerkesztőségében Révai József egy igen tehetséges, művelt és nagytudású ifjú újságírói gárdát gyűjtött maga köré. Révai, ez a sztálinista értelmiségi ugyanis nem tűrte az ostobákat. A történelmi fordulatkor integritásuk, műveltségük és tudásuk vezette ezeket az újságírókat, 1953 júniusában, Nagy Imre programjának meghirdetése után a sztálinisták elleni ellenállás útjára. Csakis olyannak, akiben a párt megbízott volt módja hatásosan ellenállni. Ezek az újságírók felhasználták lehető- 108 -