Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

„Első és legfontosabb teendő — írja Kner — megvizsgálni azt, hogy viszonylanak ennek a skálának színakkordjai a hangsor hangakkordjaihoz. Nem egy időben megütött akkordokról van szó, hanem egymás után, vagyis a térben egymás mellett jelentkező hármas, négyes, vagy csak kettős színakkordokról.”

Kner ez utóbbi gondolatához konstruálta meg a 12 dur és 12 moll kromatikus skála hangjaiból a gyomai múzeumban ma is látható színhangsor tablóit.

„Ezeket végignézve — folytatja Kner a 16. old. 4. bek.-ben — feltétlenül megállapíthatjuk, hogy éppen úgy, ahogyan minden hangsornak, mind a 24 féle skálának megvan a maga alaphangulata, ugyanúgy meg van a hangulata minden egyes színsornflk is. Ez tehát megadja annak a lehetőségét, hogy egyes hangulatokat éppen úgy meghatározzunk a színek világában, mint ahogyan a zenében meghatározhatjuk.” ... Majd a 17. old. 1. bek.-ben: „Amint látjuk tehát a harmonikus hangok helyzete és a harmonikus színek helyzete.az ugyanazon elvek alapján szerkesztett szín és hangsorban ugyanaz”.

Kner ez utóbbi megállapítása merésznek mondható, mert egyrészt a színakkordok pszichikai összbenyomása más mint a zenei akkordoknak, másrészt a színakkord nemcsak a pointillista szemszögből vizsgálandó. Sőt miután Kner többször is „hangulat kapcsolatot” említ, hangsúlyoznunk kell, hogy bár a kapcsolatot valóban a hangulatkeltés azonossága dönti el, de a kapcsolatkeresés nem történhet kizárólag fizikai aspektusból. Maga Kner is érinti azokat a hiányokat, amelyekkel ő maga nem foglalkozott a párhuzambaállítás kérdésnél. A 17. old. 4. bek.-ben helyesen utal arra, hogy a zenében mennyire befolyásolja a színt, sőt egyben a hangulatot is a harmónia, a ritmus, valamint a melódia, azaz a dallam ívelése. Ekkor még csak a kérdés muzikalógiai vonatkozásánál vagyunk. Folytathatnánk azonban úgy a fizikai, mint a muzikológiai kérdéseknek az eddig még nem említett egész sorát, sőt ezenfelül a pszichikai, képzőművészeti és didaktikai kérdések fontosságát is, amelyekről bár Kner nem ír, de érinti a kérdést a 18. old. 4. bek.-ben: „Gyakori eset, hogy a festő valamely színt nem tud beilleszteni képe hangulatába. Ilyenkor mindig a festő empirikus úton szerzett tudásától, egészséges színérzékétől függ, hogy milyen megoldást tud találni”.

Ez utóbbi mondat a tanulmány legfontosabb megállapítása, mert csak az igen nagyszámú felmérések eredményei vezethetnek minket tovább. A felméréseknek ki kell terjedni azonban nemcsak a színek, színrendszerek, de a hangok és a hangrendszerek világába is egyaránt.

E kutatási irány keresésére utal Kner következő, bemutatást és publikálást érdemlő rajza, amit a 2.sz. ábrán próbáltunk érzékeltetni. E rendkívül érdekes elképzelésének, egyben szisztémájának kivetítésére Beethoven egyik zongoradarabjának a Für Elisé-nek egy zenei gondolatát használja fel.-97-