Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

menni. Ez azonban nem valósult meg. A fiúk távol voltak s Édesapám nem akart elengedni a háztól. Majd a háború után, — szokta mondani. Ez azonban mindig távolabbnak tűnt s végül megkértem Apát, nem mehetnék-e a könyvkötészetbe megtanulni a mesterséget. Nem bánom, mondta ő, de tudnod kell, hogy ez nehéz mesterség, nem könnyű megtanulni és addig semmiféle művészkedést nem engedek meg, amíg nem fogsz tudni egy egyszerű vászonkötést tökéletesen megcsinálni.

így lettem könykötő, amit sohasem bántam meg. Az élet a műhelyben mindig érdekes volt, sohasem vált unalmassá. Inasságom ideje is kellemes volt. Lajcsi kollégámmal együtt kezdtük el a dolgokat legelejükön tanulni. Együtt élesítettük a késeket a műhely számára a köszörűkövön. De ha nyár idején néhány órát a Kőrös folyó partján töltöttem a munkaidőből, senki nem csinált kérdést belőle. Tanítóm, a műhely előmunkása, sokoldalú könyvkötő volt. Bár főelfoglaltsága a nagy üzleti könyvek és kereskedelmi munkák levezetése volt, Imre bátyám könyvtára számára szép bőrkötéseket is tudott készíteni, még a kézi aranyozáshoz is értett.

Minden szépen ment, egyetlen némileg zavaró körülmény volt, hogy három rendkívül tehetséges fiútestvérem szerette gúnyos megjegyzésekkel kísérni műhelyi tevékenységemet. Ez nem volt komoly, de amint kezdtem előre haladni a mesterségben, rájöttem, hogy az egész tudomány nem fog sokat jelenteni számomra, ha nem leszek képes az általam készített kötéseket magam megtervezni. Az iskolában jó rajzolónak számítottam, de nem tudtam rájönni, hogyan kezdjek ehhez a dologhoz. Ha Budapestre mentem ott lakó nővérem látogatására, múzeumokba jártam régi kötéseket nézegetni, de ezek lemásolásánál nem jutottam messzebbre.

Amint megtanultam amit odahaza lehetett, Édesapám beváltotta szavát, ha nem is az eredetileg tervezett formában. Legfiatalabb fivéremmel, Alberttel együtt kiküldött minket Lipcsébe, az ottani világhírű Akademie für Buchgewerbe und graphische Künste főiskolára.

Albertnek, mint jövendőbeli nyomdaüzemi vezetőnek, választása szerinti szabad bejárást biztosítottak az akadémia minden osztályára s ő ott tartózkodása alatt sok dicsőséget szerzett rajztanárjának az év közben rendezett kiállításokon. Engem a könyvkötő műhelyen kívül Professor Hugo Steiner-Prag úgynevezett Maisterklasse-jába osztottak be halálos rémületemre. Le akartam mondani a dicsőségről, mivel soha azelőtt nem volt részem professzionális rajztanulásban, de Albert bíztatott, hogy maradjak. Ő eleinte segíteni fog s később majd belejövök.

A főiskola könyvkötő műhelyében nagyon sok újat, érdekeset tanultam, aminek létezéséről azelőtt sohasem hallottam. De ezenfelül más, nevezetes élményem is volt külfödi tartózkodásom alatt. 1923-24-ben voltunk ott s híreket hallottunk a közelfekvő Weimarban működő Bauhausról. Egy hétvégén többen átrándultunk oda s ekkor láttam életemben először modern stílusban készített kötéseket, ami reveláció volt számomra. Láttam, mit lehet a legegyszerűbb eszközökkel, pár vonal célszerű-90-