Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)
1982-09-01 / 8. szám
EÖRSI ISTVÁN Tűnődések egy régi vitáról ,,Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni. ” (Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem, 1948) Lenin „örököseinél a történelmi perspektívák messzemenőkig elvesztették primátusukat. Noha a taktikai döntéseket összekötötték a jelenen túlmutató perspektívával, mégis lényegileg taktikai jellegű döntésük többnyire nélkülözte az igazán marxista, elméleti-történelmi megalapozást. A fejlődés ennek megfelelően a mindenkor időszerű taktikai döntések abszolút elsőbbsége felé haladt. Ezekhez konstruálták aztán hozzá a stratégiát és az összfejlődés történelmi elméletét, amelyet a másodlatos kisegítő- és kiegészítő jellegének megfelelően másfajta, új taktikai döntés esetén a kívánalmak szerint módosíthattak, sőt akár az ellenkezőjére fordíthattak át.” (Lukács György: Demokratizálás ma és holnap. 1968; kézirat.) IAz újdonsült demokrácia első évében lényegbevágó vita zajlott le az Ady óta eltelt időszak legnagyobb magyar politikai gondolkodója, Bibó István és ugyanennek a korszaknak a legjelentősebb marxista teoretikusa, Lukács György között. A mai olvasót enyhe émelygés fogja el, mely szabályszerű tengeri betegséggé fokozódik, miközben az érvek és ellenérvek hullámain visszabukdácsolt a szóbanforgó történelmi pillanathoz. A visszavezető utat ugyanis rémképek szegélyezik: nem csak hullák hányódnak a habokon, hanem szörny-képződmények is, olyan egykor épnek ígérkező és — ó jaj — ma is eleven alakzatok, amelyek présben és satuban növekedtek, az egyedül lehetséges kisebb ellenállás irányában. És ezeket a rémképeket nem pusztán történelmi tudásunk vetíti elénk: a vita a kezdőponton előlegezte mindazt, ami később bekövetkezett. Az olvasást sajnálatosan megkönnyítik, de meg is nehezítik a vita óta eltelt évtizedek történelmi tapasztalatai. Ezeket természetesen nem tehetjük zárójelbe: a politikai vitákhoz — ha kellően magas színvonalon zajlanak le — a bizonyító anyag jó részét utólag szolgáltatja a történelem. Az olvasó azonban már e bizonyító anyag birtokában ítéli mega hajdankori vitázók álláspontját, saját — utólag megszerzett — tudását kéri számon tőlük, ami nyilvánvalóan jogosulatlan igény. A vitázókat reális felismeréseken és hamis koncepciókon kívül olyan szükségszerű illu-75 -
