Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

datok, kijelentéssel fölérő nyelvi elemek (határozószók, kötőszavak) elburjánzása, asszociációk szervetlen együttélése”. Ilyen belső beszédet A halottak élénben, a Ki látott engem?-ben, sőt már A magunk szerelmében is találunk,21 de feltűnően nagy a számuk Az utolsó hajókban, éppen azért, mert A halottak élént válogató Hatvány, — akárcsak más kortársak — ezeket a verseket elhibázottaknak vélte.

Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a költő lelkiállapotát, melyben ezek a versek létrejöttek, azt kell látnunk, hogy ez a forma teljesen adekvát. Az abszolút reménytelenségnek, egy harcos élet végső összeomlásának kifejezése nem lehet csiszolt, kiegyensúlyozott, szabályos. S ennek az sem mond ellent, hogy időnként egy-egy nagy versben mégis megcsillantotta a reményt a hó alatt szunnyadó magban (Mag a hó alatt), a diadalmas tenyészetben (Hulla a buzaföldön), a haladás perspektívájában (Új s új lovat), hiszen a felelősség súlya annál görnyesztőbb volt, minél inkább érezte, hogy ezeknek az értékeknek őrzésére ő rendeltetett.

Ezekben a belső beszéddel kifejezett válságversekben kerül Ady legközelebb a mai költészet kiábrándult világához, prózára emlékeztető, szenvtelen formanyelvéhez, intellektualizmusához, s ezek jelzik annak az útnak végét, melyet költőjük a harsány-patetikus kitárulkozástól a lélek teljes magábazárulásáig, az elnémulás határáig megtett.

*

Most már talán felelhetünk arra a kérdésre is, hogy időszerű-e ma Ady költészete. Időszerű, csak nem úgy kell olvasnunk, ahogy a kortársak olvasták. El kell szakadnunk a kortársak és a közvetlenül őt követő generáció előítéleteitől. Nem a korából kell kiszakítanunk — ez a kor ma különben is a történelmi érdeklődés középpontjában áll —, csak nekünk szóló üzenetként kell felfognunk megrendítő híradásait saját koráról.

Jegyzetek

1. Nicolai Hartmann: Esztétika. Budapest 1977. 725. I.

2. Déry Tibor: Az utolsó nemzeti költő. Nyugat 1919. 343. 1.

3. Bosnyák István: Ember, aki visszanéz — és előre lát. ín Az Ady-vers időszerűsége. Újvidék 1977. 73. 1.

4. Félelem és írás. Ady Endre összes Prózai Művei IX. 361. 1.

5. E nagy tivornyán. Nyugat 1917. aug. 16.

6. Vajda Gábor: Hangulatnapló, in Az Ady vers időszerűsége. III. 1.

7. Bányai János: Túl a költői tapasztalaton, in Az Ady-vers időszerűsége. 95. I.

8. Poéta és publikum. Ady Endre összes Prózai Művei X. 24. 1.

9. Lukács György: Új magyar líra. Huszadik Század 1909. II. 286. I.

10. Babits Mihály: Tanulmány Adyról. Nyugat 1920. 128. 1.

11. Legalaposabban Schweitzer Pál elemezte Ady szimbolizmusának átalakulását az utolsó periódusban. Ember az embertelenségben Budapest 1969.

12. Kassák Lajos: Szintetikus irodalom. Ma 1916/2-73 -