Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

zúdítják. A gyógyítás non-stopp munkája és az azonnali döntő képesség rendkívül igénybe veszi a szervezetet fizikailag-szellemileg. Ha egy orvosnő menstruál, nem állhat műtőasztalhoz, ha éppen szexuális kielégületlenséggel küzd, mert hónapok óta nem akadt neki senki... szétszóródik a figyelme, ingerült. Folytassam!

— Amennyiben ez ilyen komoly gond, akkor miért nem változtatnak a felvételi arányokon?

— Ne tőlem kérdezd, de talán azért, mert az utóbbi Hz-tizenöt évben tapasztalható tendencia szerint a műszaki- és agrár területeken jobban megbecsülik a férfiakat, ezért inkább oda jelentkeznek. Különben is a bölcsész-, netán orvosegyetem elvégzéséhez szorgalom és segg kell, logika és ész alig. A férfiak viszont szeretik a komoly feladatokat, nehézségeket, ahol próbára tehetik a tehetségüket. Figyeld meg azokat a nőket, akik orvosok lettek, s először olyan helyre kerültek, ahol nemcsak pipettázgatni, vagy prüntyögni kell, hanem keményen dolgozni és örökösen töprengeni — mivé lesznek. Ha a férfiakkal azonos szinten akarnak maradni, sorsuk a magány, a boldogtalanság, hiszen nem könnyű bizonyítani rátermettségüket. A döntő többség ugyan a szakvizsgáig valahogyan kihúzza, ám utána mennek a szakrendelőkbe, körzetekbe, ahol nyugisabb a tempó, nincs havonta nyolc-tíz ügyelet, semmi rizikó, mert a problémásabb eseteket a kórházba utalják.

Kopogtatnak az ajtón, egy idősebb nővér lép be. Lábán vastag viszszerek, szeme alatt mély karikák. Nagyon fáradtnak látszik, de nem véletlen: a harmadik műszakot dolgozza pihenő nélkül, mivel két ápolónő nem tudott bejönni, beteg lett a gyerekük.

— Megyek Manyika — áll fel az orvos —, te addig töprengj újabb kérdéseken, amíg én „szülök” egyet.

A polcról leemelem Simon de Beauvoirt kötetét és találomra felütöm. Lám, az írónő, aki oly sokat tett a „második nemért”, kijelenti: „Vannak őrült nők és vannak tehetségesek. De egyikükben sem párosul a tehetség azzal a csipetnyi őrültséggel, amely nélkül nincs lángész.” Ezek szerint még a nők reprezentáns képviselője is azt vallja, hogy a „gyengébb nem”hez tartozók között nem lehet zsenit találni, őket csak a földhözragadt problémák nyugtalanítják. Ha ezt a megállapítást a férfiak gőgjével értelmezném, hozsannáznom kellene, ám számomra a „nőkérdés” ilyen szintű polémiája legalább annyira egyoldalú lenne, mint Ibsen Nórájának sirámai, vagy Csehov három nővérének tönkrement élete.

— Nos — ül vissza a fotelba a doki —, látom, a feminista főideológus könyvét lapozgatod. Elolvastam én is, de baromságnak tartom. Szerintem a nőknek elsősorban a „saját helyükön” kéne bizonyítani és nem minden áron a férfiakkal rivalizálni. Mindig elgondolkodom, amikor vihorászó adminisztrátorokat, pletykálkodó, a vevőkre nem odafigyelő eladókat, vagy meggyötört arcú, fáradt, közömbös pedagógusnőket látok. Nézd meg az „Orvos válaszol” rovatokat. A kérdések kilencven-43 -