Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

hiszen azt a néhány lézengő átutazót leszámítva mindenütt iszákos férfiak vannak, akik nem feleséget keresnek. Maga mire gondol, amikor ma­gányos nőt lát ücsörögni? — Sajnálom. — Mások is ezt teszik. A helyzetet ismerve már az egyetemeken ki­alakul az a szokás, hogy még a pályázati kiírás előtt a lányok sietnek házasságot kötni, mert később, az új környezetben ez keveseknek sikerül. Főleg az orvosnőknek, akik nem napi nyolc órát dolgoznak, s utána még tanulnak, hiszen a szakvizsgáig újabb négy év hajtás következik. Körül­belül harmincévesek leszünk, mire marad egy kis szabad idejük, de kinek kell egy öregedő vénlány. Nem borzasztó, az emberek csupán azt látják: orvos vagyok, van autóm, lakásom, de hogy mi dörömböl ott belül, az senkit nem érdekel. Nézzen ki az ablakon, tavasz van, sétálnak a szerel­mespárok, én meg itt ülök nap mint nap, és nincs kihez szólnom. — Mit csinál amikor szabadságra megy? — Az is kész őrület. Legutóbb három hétig voltam Balaton mellett, s az első héten minden éjjel álmom'ban a kórházban viziteltem, betegeket vettem fel. Reggelenként verejtékezve ébredtem és azon vívódtam, ha ez így megy tovább, nem tudom kipihenni magam. Amikor az ember túl sokáig nem osztja meg a figyelmét, csak a munkájára koncentrál, egy idő után ez a ritmus olyan szerves részévé válik az életének, amin a ké­sőbbiekben nagyon nehéz változtatni. Már a kilincsen van a kezem, de visszanézek rá és látom, hogy olyan kétségbeesett tekintettel ül, mintha most velem szakítana, én hagynám el őt örökre, mielőtt kimondtam volna azt, amit oly régóta szeretne hal­lani. 3 Magyarországon jelenleg körülbelül 24.000 orvos van. Ebből hoz­závetőlegesen egyharmad a harminc év alatti nő, de csak alig 15 százalék a hasonló korú férfiorvos. Hogy napjainkban Budapesten meny­nyi a harminc év körüli, egyedülálló orvosnő, erre nem találtam adatokat, de az biztos; a kórházakban, klinikákon és a körzetekben dolgozó ha­sonló korúak 40-50 százaléka nincs férjnél. Mégsem könnyebb Pesten...? A szülők beleszóltak... Csodálatosan szép környezetben lévő, szanatóriumszerű kis kórház Budán. Fiatal az orvosi gárda, a főorvos sem több negyvenévesnél. Egye­dülálló orvosnők? — néz rám. Itt mind az — neveti el magát. Találomra választok egy nevet. — Otthon van, költözködik — mondja a főorvos. Odamegyek. A mosolya természetesen fogadja a rányitó idegent. Konyakot tesz az asztalra és elnézést kér a rendetlenség miatt. — Tudja, most költöztem el a szüleimtől. Egy kolléganőm több évre külföldre ment dolgozni és a barátnőmmel kibéreltük a lakást. Szeren­-41 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom