Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

moziba megyek, színházba ritkán. Társaságom nincs. így élek. Elég irigylésre méltó, nem? — és elcsuklik a hangja.

Sírva áll fel. Búcsuzásnál nem nyújtja a kezét.

Szorítóban

— Én szeretem azt az embert, ám mi köze ehhez másoknak! —csattan rám élesen a hangja, amikor bemutatkozom.

— Tudok erről a kapcsolatról — mentegetődzöm —, de ez engem csak közvetve érdekel. Azt szeretném tudni, hogy miért nem ment férjhez eddig és milyen lehetőségei vannak erre, itt a városban?

— Semmilyen — legyint. — Ha csak ez érdekli, az más... Azt hittem, valami erénycsősz uszította rám a családvédelmi ligától, ha van ilyen. Hogy miért nem lettem eddig feleség? Az egyetemen kinevettem azokat, akik a feleség-státusukkal igazolva látták az egész életüket. Még gyereket is szültek, akire azután hivatkoztak a szigorlatokon. Ezek a nők a feleségfoglalkozásúak típusához tartoznak, akik inkább megalkudva vállalják a kiszolgáltatottságot, mintsem, hogy a problémák esetén elválnának. Munkahelyükön az otthoni dolgokra hivatkoznak, otthon pedig a munkahelyire.

— Most nagyon dühös?

— Az vagyok. Két ember kapcsolatát egyenrangú felek önként vállalt társulásának tekintem. Találtam egy ilyen férfit, de nős és családos. Tehetek én arról, hogy későn találkoztunk.

— Nem talált mást a városban?

— Hol? Mikor? Itt csak dolgozni lehet — élni, szórakozni nem! Az ismeretségi körünk nagyon szűk. Igaz, a kollektíva nagyon jó, de csak munkaidőben. Utána mindenki megy haza, a saját fészkébe. Minket nemigen hívnak meg, de ha meg is hívnak ott sincs kivel ismerkedni. Egyetlen éjszakai szórakozóhely van. Üljek be oda és menjek el mindenkivel táncolni? Másnap az egész város arról beszélne, hogy a doktornő egyedül jár a bárba és bárki felkérheti. Itt az emberek véleménye egy bizonyos magatartási formát kényszerít az orvosokra.

— Sokan ismerik?

— Nemcsak a kórházban dolgozom, hanem a szakrendelőben is. Az utcán rám köszönnek teljesen ismeretlen emberek. Nem mindegy, milyen ruhában járok, hová és kivel ülök be, mit, hogy csinálok. Mondok egy példát. Estére vendégeket vártam és vettem a Közértben egy üveg konyakot. Két nap múlva, az egyik betegem hozzátartozója a látogatás után ugyanolyan márkájú konyakot adott nekem, és a jól értesültek bizalmasságával tette hozzá: „Tudom, hogy ezt szereti a doktornő”. Érti már? Ezért is nehéz vidéken. Pesten azt csinál az ember a szabad idejében, amit akar, nem ismeri senki.

Idegesen rágyújt, majd halkan megkérdezi.

— Mondja, én miért ne szülhetnék gyereket..., vagy maga szerint is-31 -