Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)
1982-09-01 / 8. szám
hallgatóival, mert nincsenek közös rendezvényeink. Ezért egymás között igyekszünk partnert keresni magunknak, így viszont a közös együttlétek alatti társalgás egyoldalúvá válik, egyetemi, szakmai jellegűvé. Ezeket a kapcsolatokat ritkán lehet szerelemnek nevezni, inkább praktikusnak, kényelmesnek. — És akinek ennél több az igénye? — nézek a szemközt ülőre. — Az hirdet, vagy... — és elhallgat. — Vagy? — Egyedül marad és reménykedve várja a véletlent, miközben a magányossága megmagyarázására különféle elméleteket gyárt: „Csak a szakvizsga után... Majd ha lakásom lesz... Nekem egyáltalán nem sürgős...” Állandóan a fene nagy emancipációról beszélünk, tele vannak erről szóló határozatokkal az újságok, de ha valaki férj nélkül szül gyereket, még mindig ráhúzzák a vizes lepedőt. Én is feltétlenül szeretnék férjhez menni, de nem minden áron. Amennyiben Pesten kapok állást, még várok vele, ha viszont vidékre kerülök, oda már jó lenne a „férjemurammal menni”, mert amiket az ottani lehetőségekről hallok, az bizony nem sok reményre jogosít. — Bárkihez hozzámenne, akivel megértik egymást? Nem tekintené az iskolai végzettségét? — kérdezem a harmadiktól. — Elméletileg igen, mert nem a diploma házasodik a diplomával, de a velük szemben támasztott „normák” miatt az elég bonyolult. Ha egy orvos feleségül vesz egy műtősnőt, az természetes az emberek szemében, de ha orvosnő megy feleségül műtőshöz, azt bizony nem mindenki érti meg. Ezért elméletileg... és ez vidéken még komplikáltabb. — A társadalom nevelésében nagy szerepet játszanak a pedagógusok és az orvosok — szól közbe a negyedik. — Mivel mindkét hivatást egyre több nő választja, valóban fontos, hogy rendezett családi körülmények között éljenek, mert ha az ő életük nem kiegyensúlyozott, hogyan segíthetnének mások — a gyerekek és felnőttek — problémáinak megoldásában?! A társadalom mai keretei között a család biztosítja ezt az életformát. Ehhez pedig a nőknek férjhez „kell” menni, illetve a férfinak meg „kell” nősülni. De ezt a kell-t nem a kényszer, hanem a legtermészetesebb szükségszerűség diktálja. Csakhogy az emberek egy része furcsán gondolkodik: ha egy nő harmincéves kora előtt még nem feleség, az „ügyetlen vénlány”, ha egy férfi ebben a korban még nem nős, az „ügyes ember”. A szülők, ha fiaikról van szó, úgy igyekeznek befolyásolni a gyereküket, hogy minél később nősüljenek; előbb a karrier, utána jöhet csak a házasság. Nem egy évfolyamtársamtól hallottam, hogy neki olyan feleség kell, aki csak otthon dolgozik és őt kiszolgálja. A házasságban a férfiak általában okosabbak akarnak lenni a nőknél, mindenben többet akarnak felmutatni, és azt hiszik, hogy egy „okos orvosnő” feleség mellett az ő „okosságuk” veszélybe kerülhet...-28-