Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-09-01 / 5. szám

2. oldal «lîîVAKÔfcî 2008. május ► Meg kellett tehát erősíteni a hátorszá­got, mindenekelőtt ideológiailag. Az újabb politikai trükköt a XX. Kongresszus szolgáltatta: Hruscsov főtit­kár „leleplezte” Sztálin bűnös politikáját (pontosabban szólva a Sztálin által elkö­vetett bűnöknek egy csekély részét, hiszen nagyon sok sztálini gaztettről, mint pél­dául Katyn tragédiájáról, a Litvániában elkövetett vérengzésről, a kassai bombá­zásról stb. egy szó sem esett). A „leleple­zés” során Hruscsov elhallgatta, hogy ő maga is bűntársa volt Sztálinnak, a XX. Kongresszus egész személyi állományával egyetemben. A „leleplezés” célja lényegében ugyan­az volt, mint az 1953-as magyarországi személycserének: azt a látszatot akarta Hruscsov - immár az egész világ számára — kelteni, hogy nincs szükség a szovjet rendszer katonai megdöntésére, mert belülről, illetve „felülről”, a szovjet veze­tés részéről gyökeres változások történtek. Az alapvető rossz nem a kommunizmus lényegében, hanem a sztálini gyakorlat­ban volt. Higgye el tehát az egész világ- és azon belül főleg a Szovjet által elnyo­mott, leigázott nemzetek —, hogy a sztáli­ni hibákat a jövőben elkerülik, és egy em­beribb, „torzulásoktól mentes” szocializ­musban fognak élni az emberek. A moszkvai trükk másodszor is sike­rült: a nyugati világ jelentős része hitt a látszatnak. Magyarország felé Moszkva első lépésként ugyanazt a taktikát alkal­mazta, mint három évvel korábban: sze­mélycserét hajtott végre. Rákosi Mátyást véglegesen eltávolították Magyarország­ról 1956 nyarán. De ezen a ponton a moszkvai vezetés egy óriási hibát követett el: Rákosi utódául Gerő Ernőt, a hírhedt, szadista kommunistát tették meg, akinek a múltját a spanyolországi polgárháború idején elkövetett tömeggyilkosság terhel­te. Ez a személycsere már nem tévesztet­te meg a magyar népet: senki sem remél­te Magyarországon, hogy bármilyen változást fog eredményezni ez a személy­­csere. A magyar nép kommunistaellenessé­­gén és a függetlenség utáni vágyán az sem változtatott, hogy 1956. október 6-án (!) a Kerepesi temetőben ünnepélyesen elte­mették a kommunisták által hét évvel ko­rábban kivégzett Rajk Lászlót és társait. A magyar nép 1956 októberében nem elégedett meg azzal, hogy Rákosi Mátyás­tól megszabadult — a bolsevizmustól akart megszabadulni, független Magyarorszá­got és teljes vallásszabadságot akart, ami a bolsevizmus lényegével összeférhetet­len. Kirobbant a magyar forradalom, a világtörténelem legnagyobb, legtisztább, legcsodálatosabb forradalma. A pesti srá­cok, az egyetemisták és a munkások világ­­történelmet írtak. A forradalom alatt Moszkva újra - im­már harmadszor — megpróbálkozott a személycsere trükkjével: Moszkva Gerő Ernőt Nagy Imrével cserélte fel. Moszk­vában úgy gondolták, hogy a magyar nép előtt népszerű, de Moszkvához teljesen lojális kommunista Nagy Imre kifogja a szelet a vitorlából: úgy változtat, hogy minden marad a régiben. De ami sikerült 1953-ban, már nem sikerült 1956-ban. Nagy Imrén túlléptek az események. A magyar nép nem „meg­reformált” kommunizmust, hanem kom­munizmustól teljesen mentes Magyaror­szágot akart. És 1956 októberének végén Nagy Imre lelkében is döntő változás történt: rájött arra, hogy Moszkva őt is becsapja. Miközben Moszkvából őt is azzal áltatták, hogy Magyarországról ki­vonulnak a szovjet csapatok, újabb csapa­tok érkeztek keletről. S ekkor megtette Nagy Imre a döntő fordulatot a Moszk­vától való elszakadás útján, megtette első önálló lépését: kilépett a Varsói Szer­ződésből (és ezzel aláírta saját halálos ítéletét...). Az 1953-as és a két 1956-os kommu­nistáktól vezérelt személycsere történelmi tanulságai kézenfekvők. 1) A kommunisták egyetlen igazi célja minden válság esetén a hatalom megtar­tása, és ennek elsődleges eszközéül általá­ban a személycserét választják. A nép jogos elkeseredését és ebből fakadó gyű­löletét mesterségesen úgy manipulálják, hogy egyetlen személyre összpontosuljon (Rákosi Mátyásra, Sztálinra, Gerő Ernő­re, Gyurcsány Ferencre). Azután egy bi­zonyos idő után a gyűlöletes figurát (aki természetesen messzemenően az ő embe­rük) eltávolítják, leváltják, így a politikai változás illúzióját keltik, és ezzel óhajtják a népben jelenlevő feszültséget levezetni. Közben ügyelnek arra, hogy bár a felszí­nen politikai változások, „reformok” tör­ténnek, a lényegen semmi se változzék: nemzet- és vallásellenes politikai vonal­­vezetésük változatlan maradjon. S az 1989-1990-es ún. „rendszerváltás” — azonkívül, hogy Magyarországon a párt­jukat MSZMP helyett MSZP-nek neve­zik, és a nyílt kommunista ideológia he­lyett „szociáldemokrata” szólamokat han­goztatnak — csak annyit változtatott, hogy az esetek többségében nyílt diktatórikus, adminisztratív intézkedések helyett poli­tikai eszközökkel üldözik mindazt, ami nemzeti és keresztény (bár olykor a rendőrterrortól sem riadnak vissza, amint ezt az elmúlt két év tapasztalatai mu­tatják. ..). 2) A fentiekből következik, hogy a je­lenlegi magyarországi válság okait és Ma­gyarország katasztrofális helyzetét nem oldja meg az egyszerű személycsere: Gyurcsány Ferenc leváltása önmagában nem jelenti a probléma megoldását, mint ahogyan a személycsere sem jelentett rendszerváltozást, sem 1953-ban, sem 1956-ban. Gyurcsány távozásán túl a megoldást törvényes, jogi úton az ősi Alkotmányunkhoz való visszatérés, a Szent Korona közjogi szerepének helyre­­állítása és a magyar állami életnek a Szent Ko róna-tan szellemében való megújulása jelenti, amelyben a nemzetet fenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nem­zetvezető értelmiségi, a nemzet halhatat­lanságát biztosító nő és a nemzetvédő katona mind megtalálja helyét és testvéri közösségét. Hazánk életének ez a megúju­lása parancsolóan szükséges, és nem utó­pia, hiszen ez a megújulás a dolgok ter­mészetén alapul, márpedig mélységesen igaz az antik bölcsesség: „Űzd ki bár a ter­mészetet vasvillával, az mégis mindig visszatér.” A bolsevizmus és a liberalizmus természetellenes rendszerét fel kell, hogy váltsa az Isten által alkotott emberi termé­szetnek és a magyar nép lelkiségének, tör­ténelmi hagyományainak megfelelő új magyar rend, amely úgy lesz keresztény és magyar, hogy nem nyom el egyetlen nemzetiséget, és egyetlen vallást sem. A megújulás feladata csak rajtunk múlik. Ahogy Széchenyi mondta: „Bennünk van a hiba, de bennünk van a feltámadáshoz szükséges erő is!” HITLER NŐVÉRE SZÓT EMEL FIVÉRE VÉDELMÉBEN (A következő nyilatkozatot Paula Hitler 1957-ben tette, újra kifejezve meggyőződését, ahogy 12 évvel korábban, szeretett fivérének halálát követően. Ebben a nyilatkozatban a német politikusokhoz és a Führer kritikusainak új nemzedékéhez szól, amikor összehasonlítja Hitler nagyságát e politikusok és kri­tikusok megvetésre méltó jelentéktelenségével és értéktelenségével.) „Uraim! Tartsák észben: az Önök nevét már rég elfe­lejtik, még mielőtt a testük elrothad a földben. De az Adolf Hitler név még mindig fény lesz a sötétségben. Önök nem tudják meggyilkolni Öt azzal, hogy belefo­jtják emlékét a hányadék-vödreikbe, és nem tudják meg­fojtani szennyes, tintafoltos ujjaikkal. Hitler neve mindörökké él a lelkek százezreiben. Önök teljesen és túlságosan jelentéktelenek még ahhoz is, hogy Öt megérintsék. Szerette Németországot, rajongott Németországért. Amikor a becsületért és a tiszteletért harcolt, a német becsületért, Németország iránti tiszteletért harcolt, és amikor már minden elveszett, életét adta Német­országért. Mit adtak Önök mindezidáig? Melyikük adná életét Németországért? Az egyedüli dolgok, amikkel törődnek: a gazdagság, a hatalom és a mértéket nem ismerő élvhaj­­hász élet. Amikor Németországra gondolnak, érzékeik­nek engedve, felelősség és gondoskodás nélkül gondol­nak rá. Higgyék el nekem: a Führer teljes önzetlensége szóban és tettben már önmagában véve szavatolja halhatatlan­ságát. Az, hogy elkeseredett harcát Németország nagy­ságáért nem koronázta siker, mint például Cromwell küzdelmét Britanniában, nagymértékben a szóban forgó népek lelkiségével áll összefüggésben. Egyfelől az angol ember jelleme lényegénél fogva tisztességtelen, a félté­kenység, önteltség és a figyelmesség hiánya irányítja. Másfelől azonban sohasem felejti el, hogy angol, és lojális népéhez és a Koronához. Ezzel szemben a német az elis­merés iránti igényét fontosabbnak tartja, mint azt, hogy németnek született. Éppen ezért mit sem számít Önöknek, jelentéktelen teremtményeknek, ha tönkreteszik is az egész nemzetet. Az egyetlen gondolat, ami irányítja Önöket, mindig ez lesz: először Én, másodszor Én és harmadszor is Én. Értéktelenségükben Önök sohasem gondolnak a nemzet jólétére. És ezzel a szánalmas felfogással akarják meg­akadályozni egy óriás halhatatlanságát? Amit közvetlen a háború után leírtam, helytállónak bizonyult. Az, hogy a meggyőződéseim igazak, nyilván­való még 1957-ben is.” Paula Hitler Berchtesgaden, 1957. május 1. (Ford.: Tudós-Takács János)

Next

/
Oldalképek
Tartalom