Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-05-01 / 3. szám
12. oldal Kétezer évvel ezelőtt írta meg a büszke római történész, Publius Cornelius Tacitus nagy könyvét, a „Germania”-t. Tacitus hozzászokott a római világ erkölcstelenségéhez és laza életéhez, amelyben a nők használni való dolgok voltak, és ezért ő felnézett a germán világra. A „germán” szó kelta eredetű, és azt a „közeli rokonságot” jelenti, ami egy fivér és nővér között fennáll. Tacitus ezt írja: „Nagy számuk ellenére nagyon hasonló, kék szemű, makacs tekintetű, vöröses szőke hajú, magas termetű emberekből álló, nem kevert nép. Magatartásuk szabad és nyílt-bátorságuk dacol a sebesüléssel és a halállal, a bátorságuk szenvedélyességig fokozódhat... ravaszság és megtévesztés nélküli nép.” Tacitus dicséri a germán nőt. A germán idealizmus a nőt szentnek, bátor nemzedékek anyjának, prófétanőnek tekintette. A germán nő erkölcsösségét Tacitus úgy magasztalta, mint „az ő legnagyobb ékességét, amelyet, ha elhagyott, azt neki sohasem bocsátották meg, és sem szépsége, sem fiatalsága, sem gazdagsága segítségével sem fog magának férjet találni.” Csak gondoljunk arra, hogy napjaink lezüllesztett örömlányainak fiai mit fognak gondolni az anyjukról, a vén boszorkányokról, akik tisztességüket zsidó aranyért adták el Hollywood szereposztó díványain. Tacitus így folytatja: „Nem nevetség tárgya náluk a bűn, a megrontást és a romlottság megtűrését magukhoz méltatlannak tartják... Csak szüzek kötnek házasságot, amelyet csak egyszer hálnak el, a feleség reménye és ígérete szerint. így a nők csak egy férfi testét kapják meg életre szólóan, nem vágyódnak ennél többet elérni; az érzéki vágy nem irányul messzebbre, úgyhogy őt szeretik, a férjet, valamint a házasságot.” Nincs „születésszabályozás”. „Bűnnek tartják korlátozni a gyermekek számát, vagy megölni az újszülöttek bármelyikét. Itt a jó erkölcsök többet érnek el, mint máshol a jó törvények. Csak későn ismerik meg a fiatal férfiak a szerelmet; ezért nem csökken a férfiúi erejük, de nem sietnek férjhez adni a fiatal lányaikat sem... A lányoknak ugyanolyan friss fiatalos kinézésük és magas termetük van. Fiatal férfiakhoz mennek feleségül, és a gyermekek szüleik egészségét és erős természetét tükrözik. Az ilyen nagyszámú embercsoport körében nagyon ritka a házasságtörés, amelyet a férj azonnal megbüntet... Az ünnepélyes esküvői szertartás kezdettől fogva arra emlékezteti a feleséget, hogy nem áll kívül a férfi érdeklődési körén és a változó hadiszerencsén. Balsors és veszély esetén is férje társaként él, és osztoznia kell férje sorsában, a békében és a háborúban egyaránt. Ez az értelme az ökörfogatnak, a felnyergelt lónak és az áldozatul bemutatott fegyvereknek. Eb«lîîVAKVfrî 2008. március Kenneth McKillian: MÉRTÉKLETESSÉG ÉS ERKÖLCSÖSSÉG ben a szellemben fog a feleség élni és halni: amit kapott, makulátlan, sértetlen tulajdonként kell átadnia a gyermekeinek, méltón arra, hogy menye elfogadja és továbbadja saját gyermekeinek.” így a „Germania” című művében Tacitus az őseinket dicsőítette. Ez páratlan emlékeztetője ama germán faj iránti tiszteletnek, amelynek mi is egy része vagyunk. A nagy római történetíró szembeállítja a római kultúra romlottságát és teljes dekadenciáját a germán népek (a górok, vizigótok, vandálok, angolok, szászok, kelták és vikingek) egészségével és magas erkölcsiségével. A gyermekek világra hozatalára irányuló gyönyörű, tartós kapcsolat eszményét kegyelettel megőrizte ősi liturgia-könyvünk esküvői szertartása, amelyet Cranmer érsek állított össze korábbi forrásokból. Ebben a férfi megígéri asszonyának, hogy élete végéig szeretni, vigasztalni, tisztelni és védelmezni fogja őt betegségében és egészségében egyaránt. Kijelenti továbbá: „A testemmel tisztellek meg és földi javaimmal halmozlak el téged.” A nő a maga részéről megígéri, hogy férjének tartja „ettől a naptól kezdve jóban, rosszban, gazdagságban, szegénységben, betegségben és egészségben, és szeretni, becsben tartani fogja és engedelmeskedik neki, amíg a halál el nem választ minket.” így megvalósulva találjuk a germán népek eszményét. Megbecsülés a nőknek Ha valaha megérdemli egy személy a megbecsülésünket, tiszteletünket és méltánylásunkat, akkor az a nő az, aki az életet adta nekünk. Ô a fajunk őse, és ugyanez a tisztelet illeti meg minden asszonyunkat, aki leszármazottaink világra hozatalának eszközei voltak vagy lesznek. Őszintén reméljük, hogy asszonyaink méltók maradnak a tiszteletünkre. Ami más élő teremtményeket illet, megfigyeltem a bábuin majmok egyes csoportjait a Webi Schebelli folyó partjain. Ott a legnagyobb és legerősebb hím az összes nőstényt uralma alatt tartja és nem engedi nőstényei közelébe a többi hímet. Voltam Afrika falvaiban. Ott az asszony a férfi tulajdona és kiszolgálja annak összes szükségletét. A férfinak annyi asszonya lehet, amennyit anyagilag képes ellátni, és ezért sok gyermek viseli a nevét. Az emberiség keverék fajain belül a nő alacsony szintű helyzetet foglal el. A mohamedán férfinak számos felesége lehet, ahogyan azt a Korán is lefektette; a feleségek nem örökölhetik férjük tulajdonát és a férfi puszta kijelentéssel is elválhat tőlük. A hinduk az özvegyeket a legutóbbi időkig elevenen elégették férjük halotti máglyáján. A kínaiak megölték a lánygyermekeket. Az antik Róma erőteljes kisbirtokos rétegét tönkretette a Római Birodalomba beáramló idegen kultúrák és vallások idegen elemeinek hatása, amíg Tacitus idejére az lezüllesztett társdalommá vált. Ugyanez történik a mi korunkban is. Az Erzsébet-kori Anglia tehetséges, kreatív közössége becsalogatta az idegen uzsorásokat, akik ezt a kreativitást a maguk céljaira fordították és változásokat eszközöltek az idegenek beilleszkedése érdekében. A fehér ember távozásával Afrikába és Ázsiába belopódzó szegénység, rossz kormányzás, törvénynélküliség és korrupció mellett a Brit Szigetek rendje és viszonylagos gazdagsága vonzotta a tömegeket a fehér ember országába, és a nemtörődöm parlament elfogadta a befogadásukat előíró, idegenszerű törvényeket. Mindezt azok az idegenek tették szándékosan, akik a pénzünk és tömegmédiánk urai lettek. Ha valaki el akar pusztítani egy népet, el kell pusztítania annak családi életét, és ha valaki el akarja pusztítani a családi életet, annak le kell züllesztenie a népet, alá kell ásnia annak kultúráját, hitét és erkölcseit. A „Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei” XIV. Jegyzőkönyvében ezt olvassuk: „A progresszívként és felvilágosultként ismert országokban értelmetlen, szennyes, visszataszító irodalmat hoztunk létre. ” A X. Jegyzőkönyvben ezt találjuk: „Agójok körében leromboljuk a családnak és a család nevelési értékének a jelentőségét, és lehetetlenné tesszük, hogy az általunk kézben tartott tömegből tehetséges egyéni szellemek emelkedjenek ki. Nem engedjük meg, hogy velünk szembeszálljanak, sőt, azt sem engedjük meg, hogy meghallgassák őket. “ A családi élet az a cement, ami egyben tartja a nemzetet, és a család ereje a család minden tagjának egymás iránti tiszteletétől, gondoskodásától és figyelmességétől, valamint a szülők példájától függ, amelyet gyermekeiknek adnak át. E példa alapja a nép kultúrájában van. Konkrétabban: a nemző tevékenység, amely által új egyedek jönnek a világra, szent feladat, amelyet őseink hagytak ránk, erre irányul a szexuális ösztön adományának célja; bármely visszaélés ezzel az Isten által adott ajándékkal szennyes, degenerált magatartás rosszabb, mint az állatoké. Ezért valamely ellenségnek, annak érdekében, hogy megsemmisítse nemzeti életünket, meg kell támadnia a családot, le kell rombolnia a házasság szentségét, le kell züllesztenie a szexuális ösztönöket és meg kell semmisítenie a személy egyediségét. Ahhoz, hogy az ellenség ezt megtegye, meg kell támadnia a nemzet kultúráját, és törekednie kell arra, hogy a gúny és az áltudomány eszközeivel kimutassa, hogy az idejét múlta. Kezébe kell kaparintania a közoktatás és a tájékoztatás eszközeit, és el kell érnie a média, valamint a nevelők, vallási tanítók és a tömegeket befolyásolok feletti uralmat. Ez maga után vonja az újságok, folyóiratok, a szórakoztató filmek és a televízió feletti uralmat, valamint a papok, pedagógusok, újságírók és könyvtárosok képzését. Háború az erkölcsök ellen „A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei” II. Jegyzőkönyvében ezt olvassuk: „A sajtón keresztül hatalmat nyertünk a befolyásolásra, míg magunk árnyékban maradtunk. ”A VII. Jegyzőkönyv ezt állítja: „A gójok kormányát kényszerítenünk kell, hogy tegyen lépéseket a mi alaposan átgondolt tervünk szempontjából kedvező irányba. E terv kívánt megvalósulása már nincs messze. Ennek hatására mi leszünk mint közvélemény bemutatva, ezt titokban az úgynevezett nagyhatalom, a sajtó által ösztönözzük, ami egyébként néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve már a mi kezünkben van. ” A kazár zsidók által irányított hollywoodi filmipar az érzékiséget, az alkalmi szeretkezéseket, a romlottságot, a fajok keveredését illusztráló, alacsony színvonalú filmek folyamatos áradatát bocsátja ki. Ezek a filmek az alacsonyabb ösztönökre hatnak, mégpedig annak érdekében, hogy lerombolják a fiatalabb nemzedékünk szemérmességét, mértékletességét, tisztaságát és erkölcseit. Ezt a züllöttséget „normális magatartásként” mutatják be. Utcalányokat és kéjsóvár férfiakat, mint színészeket használnak erre a célra. 1984. március 20-án, kedden bemutattak egy „Rudolph Valentino” című mocskos filmet, amely nem egy eszkimónak, hanem Brad Steigernek a könyvén alapult. Ez a film az önkielégítést, a homoszexualitást és a brutális érzékiséget mutatta be. A mi szellemi befolyásolásunkra és agymosásunkra irányuló eme televíziós bemutatási lehetőség irányításával a kormány által kinevezett személy nem egy zulu, hanem Jeremy Isaacs. A gójok önjelölt „nevelője”, Claire Raynor a népünket provokáló televíziós filmet „csupán vígjátéknak” nevezte. Bizonyos filmek pontosan azt mutatják be, amit a négerek, ázsiaiak és félvérek képesek megtenni a mi asszonyainkkal. Bizonyos filmeket úgy mutatnak be, mint „nevelést”, másokat, mint „szórakoztatást”. Ennek a züllesztésnek és ocsmányságnak bemutatói sok pénzt keresnek. A filmkészítésben a tudatalatti pszichológiáját alkalmazzák. A jeleneteket és a cselekményeket olyan háttérrel mutatják be, amelyek közvetlenül ugyan nem rögzülnek a tudatban, viszont megőrződnek az emlékezetben; az emlékezés ereje azután a következő bemutatások alkalmával növekedhet. Egy meztelen fehér nő táncol egy négerrel: ez látható pl. a háttérben. Az ilyen jelenetek a későbbi bemutatások alkalmával azután fokozatosan egyre inkább előtérbe kerülnek, aminek az a célja, hogy a nézőt hozzászoktassák az ilyen eseményekhez és megváltoztassák e nézők magatartását. Az embereknek ugyanaz a faja nyert irányító hatalmat a bemutatásra kerülő darabok kiválasztásánál, mint amelyik titkos propagandát folytat mértékletességünk és erkölcsünk lerombolására. „Szórakoztatásunkra” pedig azzal a szándékkal foglalkoztatják „komikusainkat”, hogy betegesen érzéki vicceket gyártsanak anyáinkról, nővéreinkről és lányainkról. A szexuális aktust sokszor úgy mutatják be, hogy az az alacsony lelkületű nézőközönség (többnyire tartós) hahotáját idézze elő. Iskoláinkban a baloldali tanárok a nyers szexualitás oktatásában részesítik gyermekeinket, anélkül, hogy utalnának az érzelmi vonatkozásokra, a gondoskodásra és a felelősségre, amelyek oly lényegesek a civilizált társadalom számára, majd ugyanezek az emberek kinyújtják kezüket a fogamzásgátló tablettát szedő, sokszor még kiskorú lányok, pl. az egyszülős vagy széteső családokban élő számos tizenéves lány után. A Michael Ramsey által támogatott „walesi” Leo Abse törvényjavaslatot nyújtott be a Szentírás által kárhoztatott homoszexualitás elfogadhatóvá tétele érdekében. David Steel, a lelkészivadék és liberális vezér, elfogadtatta a meg nem született gyermekek meggyilkolását elfogadhatóvá tevő törvényt. A papok, a hit és erkölcs úgynevezett őrei hasznavehetetlenek, amikor homoszexuális lelkészek homoszexuálisokkal kötnek házasságot templomaikban. Ha őseink visszatérnének közénk, degeneráltnak tekintenének minket. Csak egyetlen válasz létezik a dolgok jelenlegi állására: a faji elkülönülés, illetve az elkülönült fejlődés. Akkor az ázsiaiak és a négerek kialakíthatják a saját kultúrájukat a saját országukban, és vihetik magukkal a fehér faj mindazon eszményét és szokását, amit áldásosnak éreznek a maguk számára, így mi is fejlődhetnénk abban az irányban, amelyet őseink köveztek ki a mi kultúránkhoz illő eszmények számára. Trumpet magazin Dél-Afrika, 2003. február (Ford.: Tudós-Takács János)
