Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-01-01 / 1. szám

2008. január «lîîVAKÔkî 5. oldal beavatkozott az argentin ügyekbe is. (Az a teljes körű diplomáciai és logisztikai segít­ség, amit az USA kormánya adott Nagy- Britanniának a Falkland-szigetekért folyta­tott háborúban 1982-ben, világosan bizo­nyította, hogy az USA és Nagy-Britannia közös politikát folytatnak Argentína ellen, és az USA kormánya láthatóan figyelmen kívül hagyta, hogy Argentína igényei a szó­ban forgó szigetekre legalább olyan jogosak voltak, mint a britekéi.) Perón reményei a hazai ipar létesítését illetően végleg meghi­úsultak. A gazdasági ínséget hamarosan kö­vette a politikai akció a perónizmus ellen. 1955-ben katonai puccsal megbuktatták Perónt. Az új rendszer, amelyet az oligar­chia és Perón egyéb ellenségei támogattak, arra vállalkozott, hogy annyit rombol le Evita újításaiból és intézményeiből (a me­nedékhelyekből, iskolákból, kórházakból stb.), amennyit csak tud. Különösen azokat az intézményeket szüntették meg, amelyek az ő nevét viselték. Maga Perón Spanyolor­szágba ment száműzetésbe. A perónizmus hiteltelenítése érdekében Juan és Evita magánéletét és jellemét illetően olyan rágalmazásba és mocskoló­­dásba kezdtek, amely mind a mai napig tart. Jüant azzal vádolták, hogy tizenéves lányokkal folytatott viszonyt és náci szim­patizáns. Evitât rosszindulatúan azzal vá­dolták, hogy prostituált volt és pénzt lopott az Eva Duarte Alapítványtól. De a gyűlö­let-kampány és a mocskolódás a Perónok ellen Argentínában és a latin országok zö­mében teljesen kudarcot vallott, noha a rá­galmazó állítások még mindig izgalomba hozzák az erre fogékony briteket és ameri­kaiakat. Juan Perón 1974-ben visszatért a hata­lomba, Evita földi maradványait pedig végső nyugalomra hazai földben helyezték el. A perónista párt továbbra is létezik, de karizmatikus vezér nélkül töredékes párttá vált. Noha Evita sohasem lett teljesen „Szent Evita”, mindazonáltal nagyon sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, és nemcsak Argentínában. A háború után sok emigráns érkezett Európából Argentínába új életet kezdeni, mint ahogyan az Egyesült Államokba is so­kan vándoroltak be. Történelmi, etnikai és vallási okok miatt az argentin kormány úgy döntött, hogy nem nyomoznak a „gyanús” németek után, nem üldözik, nem tartóztat­ják le és nem ítélik el azokat, akik mint be­vándorlók érkeztek az országba a második világháború után. Mi ebben a borzalmas? Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország a maguk szempontjait követve úgy döntöt­tek, hogy nem keresik, nem üldözik, nem börtönzik be, nem ítélik el és nem depor­tálják azokat az oroszokat, ukránokat vagy zsidókat, akik kommunista bűnökbe keve­redtek, és így cselekednek még akkor sem, ha azok a hírhedt Gulág-rendszerrel függ­tek össze. A háború alatt az USA aktív hadviselő fél volt, a Szovjetunió szövetségese, míg Ar­gentína semleges maradt, amíg csak lehe­tett, nyilvánvalóan rokonszenvezve az olasz és a német néppel. 1945. március 27-én, az USA részéről gyakorolt nagy nyomás hatá­sára, Argentína végül is hadat üzent Német­országnak. Nem más, mint Juan Domingo Perón, aki akkor hadügyminiszter volt, írta alá a hadüzenetet. Továbbá, a második világháború alatt a legtöbb argentin nyers­anyagot az USA-ba és Nagy-Britanniába exportálták és nem Németországba vagy Olaszországba. A nemzetközi CEANA-bizottság na­gyon hasznosnak bizonyult a mítoszta­­lanításban és az Argentínára gyakorolt náci befolyás méreteivel kapcsolatos számos tév­hit kiküszöbölésében. A jelek szerint a tisz­tességes, független, elfogulatlan kutatók kiválasztása az érintett országok együtt­működő készségével összekapcsolva, töké­letes eszköze lehet a második világháború más - adott esetben sok vitát kiváltó — ese­ményeivel kapcsolatos, régóta meglevő kételyek megoldásának. Utóirat Fél évszázaddal azután, hogy Éva és Juan Perón létrehozta a népi perónista mozgal­mat, a perónisták - megengedve a külön­böző meggyőződéseket és hitelességi szinte­ket - továbbra is irányítják az argentin tar­tományokat. De Juan Perón a maga korá­ban is a pártja hatalmi küzdelmein felülemelkedve szerette hasonlítani a kü­lönféle, egymással viaskodó perónista párt­frakciókat a közösülő macskákhoz. Perón ezt mondaná: „Talán úgy tűnik, hogy egy­mással hadakoznak, de valójában csak sza­porodnak. Végül a peronizmus fennmarad és terjed.” The Barnes Review (Ford.: Tudós-Takács János) „HEIL HITLER, HERR FRIEDMAN” Egy nemzetiszocialista beszélgetése egy zsidóval, a Vanity Fair újságírójával, Michel Friedmannal II.rész Horst Mahler egykor egyik alapítója volt a balolda­li radikális RAF-nek [RAF = Rote Arme Fraktion = Vö­rös Hadsereg Frakció], ma a német nemzetiszocialisták egyik vezető személyisége. Beszélgető partnere Michel Friedman (szül. Párizsban, 1956. február 25.) Német­ország egyik leginkább visszataszító zsidó tv-műsorá­­nak vezetője. 2000 és 2003 között a Németországi Zsi­dók Központi Tanácsának elnökhelyettese. 2001-től 2003-ig az Európai Zsidó Kongresszus elnöke. Lengyel­­országi zsidó családból származik, korábban politikai ambíciókat is dédelgetett. Zsidó létére 1983-tól a CDU (!) (Kereszténydemokrata Unió) tagja, ahol több vezető tisztséget is betöltött. 1993-tól politikai műsorvezető lett a tv-ben, és a németek egyik leggusztustalanabb inkvizítoraként szerzett nevet magának. 2003 júniusá­ban országos botrányt kavart: kiderült, hogy szoros kapcsolatban állt egy nemzetközi embercsempész cso­porttal, amely Ukrajnából fiatalkorúnak számító lányo­kat szállított illegálisan Németországba. Ott kábító­szerfüggővé tették, majd prostitúcióra kényszerítették őket. Friedman bizonyítottan aktívan is részt vett a lá­nyok „betörésében”, saját maga látta el őket kokainnal, hogy utána élvezze „szolgáltatásaikat”. A nyilvánosság nyomására Friedman lemond politikai tisztségeiről és a tv-ben felfüggesztik a műsorát. Bűnbánatot tanúsít („hibát követtem el”), aminek következtében egy bíró­ság 17 000 euro pénzbüntetésre ítéli. Az eset után egy évvel Friedmant már újra ott találjuk, ahol 2003-ban abbahagyta. Jelenleg már nem egyetlen saját műsora van, mint volt korábban, hanem különböző tv-csator­­náknál három saját műsorral rendelkezik és egyidejű­leg a Vanity Fair c. magazin főmunkatársa is. Megemlítendő továbbá, hogy németellenes gyalázkodá­­saiért 2001-ben megkapta a „Szövetségi Erdemkeresz­tet”, ami az egyik legmagasabb német állami kitünte­tésnek számít, továbbá megkapta a „Német Televíziós Nagydíjat” is, és mellékesen többször választotta a bul­vársajtó „az év nyakkendős emberének”. Friedman a beszélgetés után azonnal feljelentette Mahlert holoca­ust-tagadás miatt. - A szerk.) Michel Friedman: Mit tart a törökökről? Horst Mahler: Tudja, nekünk a törökökkel van egy problémánk, és azt meg fogjuk oldani. M.F.: Milyen problémája van, és hogyan oldja meg? H.M.: Például: maguk a törökök az egyikét alkotják azon népeknek, amelyek egy bizonyos zsidó taktikának a legkorábban váltak áldozataivá. Kemal Atatürk, aki az iszlám ellen harcolt, e célból a zsidók erejét megerősítette Törökországban. Nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Törökországban a törökök a XVI. századtól fogva a felső réteget alkotják és minden szálat a kezükben tartanak. Spanyolországból viszont kiűzték őket. M.F.: Azt akarta mondani: „a zsidók”? De valójában ezt mondta: „a törökök”. H.M.: Igen, ezt nem vagyok képes különválasztani, mi­vel a törökök felett idegenek uralkodtak, ahogyan rajtunk is idegenek uralkodnak a zsidó hatalom által. M.F.: És ezt hogyan oldja meg? H.M.: A törökök ott vannak, ezt a problémát az ő látás­módjukból és a Törökországban fennálló érdekhelyzetből kiindulva kell megoldani, amennyiben ők most felkelnek az úgynevezett fehér törökök ellen. A fekete törökök a mohamedán jellegű törökök. A felkelésnek a fehér törökök, vagyis az elvilágiasodott, azaz zsidó jellegű és a felső réteget alkotó törökök ellen kell irányulnia. M.F.: Mit tart a Németországban tartózkodó törö­kökről? H.M.: Semmit. M.F.: Miért? H.M.: Ok nem tartoznak Németországhoz, ők Török­országhoz tartoznak. M.F.: Miért? H.M.: Lehet, hogy a zsidók is be fogják látni, de a törö­kök biztosan belátják majd, hogy Törökország a hazájuk, és a hazájukba vissza fognak térni. M.F.: Miért nem lehet néhány ezer, százezer vagy 1-2 millió török Németországban? H.M.: Milliókról van szó. M.F.: Miért nem? H.M.: Mivel ez nem működik. M.F.: Miért nem? H.M.: Mivel ez német terület, és természetesen mindig csak az működik, hogy egy nép az adott térségben önma­gát bontakoztatja ki, és az ilyen jellegű idegen befolyást ön­magából kiveti. M.F.: És mi van azzal a - mondjuk — másfélmillió kelet­európaival, akik itt élnek? H.M.: Minden külföldinek vissza kell térnie oda, ahon­nan jött. M.F.: Tudja, hogy több mint másfélmillió német él kül­földön. Nekik is vissza kell térniük Németországba? H.M.: Boldog lennék, ha minden német visszatérne Németországba. M.F.: Hogyan kényszerítené a külföldieket, hogy távoz­zanak innen? H.M.: Tudja, ha az én házamba valaki vendégként jön, és azután ott marad, noha azt akarom, hogy menjen, akkor arról gondoskodni fogok, hogy ő az én házamból elmenjen. M.F.: Hogyan gondoskodik erről, ha nem akar elmenni? H.M.: Az megmutatja magát. Feltételezem, hogy a törö­kök nagyon jól belátják, hogy az ő hazájuk Törökország. ►

Next

/
Oldalképek
Tartalom