Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-05-01 / 3. szám
2008. március «lîîVAKtfkî 3. oldal vértanúságban az aradi tizenháromnak és első alkotmányos miniszterelnökünknek, gróf Batthyány Lajosnak. A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságot jelenti nekünk, de miként az 1849-es október és az 1946-os március a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc nemzetvezetőt és vezető kormánytársait: Vájná Gábort, Csia Sándort, Beregffÿ Károlyt, Kemény Gábort, Gera Józsefet és Szöllősy Jenőt. Az 1848/49-es szabadságharc eseményeit közel 160 év történelmi távlatából látjuk és értékeljük. 1946-tal összefüggésben nemcsak gyermekei és szemtanúi vagyunk korunk történéseinek, hanem a keserű pohár kiürítéséig aktív résztvevői is. A roppant tragédia, amelyet ebben az évben átéltünk, nem egy mozgalomnak, nem egy pártnak, nemcsak egy országnak, hanem Európának, sőt az egész világnak a tragédiája lett. Szálasi Ferenc egy fényes katonatiszti karrier felfelé ívelő pályáján is a nemzet közkatonájának tartotta magát, és így lett korának igazán tiszta politikai hadvezérévé. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy a judeo-bolsevista rendszer III/3-as ügynökei még ma is csak gyalázni tudják Öt. Az Erkölcs, a Szellem világában győzelmet győzelemre halmozott, á a győzelmeknek ezeken a legtisztább lépcsőfokain emelkedett nemzetének vezéri piedesztáljára. Világos, tiszta, igaz meglátásait nem tudja betakarni a gazok által Számára megásott sáros jeltelen sir. A Hungarizmus él, világít, irányt mutat és nemzetünk, sőt, a világ sorsának alakulásában bizonyságot tesz Mellette! Szálasi Ferenc egyike volt a magyar történelmi arcképcsarnok alakjainak. De az Ő személyisége, e személyiség erkölcsi-szellemi kiválósága a végtelen távlataira nyit kaput előttünk, mert ez a személyiség az egyetemesség jellegével szántott és vetett. Aratni - nem is akart. A termést és az aratást nemzetére hagyta. Szívből, szándékosan - a vértanúk isteni sorsszerűségével. „Nem tartozom azok közé - olvasható Nyisztor Zoltán: Vallomás magamról és kortársaimról c. könyvében -, akik csak a civilekben látnak politikára alkalmas alanyokat, és a politikus katonákat azonnal gyanúval fogadják, így nagy érdeklődéssel forgattam át Szálasi programját. Nem találtam benne megváltó gondolatokat, de nem is volt rosszabb, mint a választási hadjáratokra készült átlagos politikai programok. De éppen mert politikai pártprogramnak készült s az ország súlyos szociális problémáit csak futólag érintette és nem tette sarkalatos tétellé, nem láttam célszerűnek, hogy mozgalmainkat egyesítsük. Telefonálás helyett Szálasi személyesen jött el a válaszért, amit annak vettem, hogy szerette volna és kész volt a megegyezésre. Hosszasan elbeszélgettem vele, hogy mélyebben belelássak a lelkületébe. S meg kellett állapítanom, bogy egy nemeslelkű és tiszta szándékú férfiúval állok szemben, akit nem valami hóbort vagy becsvágy, hanem az abban az időben százezrek által érzett hazafias aggodalom a nemzet jövőjéért vezetett. Szinte sajnáltam és szégyenkeztem, amikor a beszélgetés végén ajánlatát visszautasítottam... Apropó! Nyilasok. A magyar kolóniával megismerkedve hamar észre kellett vennem, hogy sok közöttük a nyilas. Mint lelkipásztor híveim között nem tehettem különbséget politikai pártállásuk szerint, de különben is aszerint szoktam az embereket elbírálni, hogy egyénileg ki mit ér, és a politika miatt sohasem engedtem senkire se ráhúzni a vizes lepedőt. Aki másként gondolkozik, az tökfej! A Caracas-i magyar nyilasokról olyan bizonyítványt kell kiállítanom, hogy ők a kolónia dolgos, szorgalmas, becsületes tagjai voltak s minden nemzeti ügy lelkes pártfogói. Egy vonást külön megcsodáltam bennük, azt ti., hogy az egyedüliek voltak, akik áldoztak sajtójukra és irodalmukra. Megrendelték több példányban is az emigrációs nyilas lapokat - akkor, amikor a nem-nyilas magyaroknak halvány sejtelmük sem volt arról, hogy volna nekik való emigrációs sajtó is — és ugyancsak több példányban rendelték meg pl. Marschalkó Lajos könyveit és barátaiknak ajándékozták. Hangsúlyozom, hogy ezt csak ők tették meg a kolónia többi részéről hatástalanul hullott le minden ilyen irányú kísérletem. ” A magasabb rendű ember, a krisztusibb hungarista magyar áldozatkészségének, nemzetszeretetének tettekkel bizonyított formája ma is a világon mindenhol megtalálható! Nemzetünk egén ezek a szikrázó fényű csillagok mutatják az utat, amely történelmi Magyarországunk feltámadásához vezet! A magyar jellemnek e megnyilvánulását büntetendő cselekménynek minősíti az alja emberek bosszúra felépített törvényhozása. A nemzetköziség, a hazánkra szakadt zsidó országhódítás igyekszik kiirtani a magyarságból ezt a nemzetfenntartó erőt, mert ez az erő orszÁgromboló céljainak útjában áll. Tudják, hogy az ország, sőt, a világ feletti uralom megszerzéséhez gerinces vezetőket nélkülöző csordanépek kellenek, eszközemberek, akik együgyű barom módjára húzzák az igát és szolgálják a zsarnokot, egészen addig, amíg életük lángja végsőt nem lobban. Milyen sokan hallgatják lapulva a nemzeti gondolat lehurrogását, az ország kifosztását, a demokrácia cifrarongyába öltöztetett liberál-kapitalizmus dicsérését. A nemzetvédelem a hősiség legerőteljesebb próbája, mert ennek során szilárd jellemű emberek gyenge fegyverzettel veszik fel a harcot a túlerővel szemben. Akkor válnak igazán hősökké, amikor ennek tudatában, de az igazság győzelmében bízva, erős hittel vívják meg a küzdelmet, és sikerrel viszik diadalra a mocsoktalanul megőrzött zászlót, amelyen Isten szent neve mellett a Haza szent neve is ott ragyog. Akarjatok, tegyetek, mert kopogtat a nemzet halála! FEJET HAJTOTTUNK EURÓPA HŐSEI ELŐTT A Hazáért Egység Mozgalom szervezésében idén is megrendezésre került, az immár hagyományosnak mondható Becsület Napja, ahol is Európa hős védelmezőire emlékeztünk. Rendkívül örömteli, hogy évről évre folyamatosan növekszik a résztvevők száma, s így immáron több mint 2000 bajtársunk (köztük külföldiek is) tette tiszteletét a megemlékező szertartáson. Verőfényes szombati délutánon gyülekeztek a közösen emlékezni kívánók a Hősök terén, ahol a rendezvény lebonyolítására kijelölt kordonok közé dobszóra bevonultunk. Fegyelmezetten, zárt katonai alakzatban várta a résztvevő sokaság a beszédek megkezdését, amit a Szózat elhangzása előzött meg. Beszédet mondott Illés Zsolt, Matthias Fischer és Eckart Braeuniger (NPD), illetve Robin Liebers, az NPD ifjúsági tagozatából (Junge Nationaldemokraten). Felszólalt még Stephen „Swiny” Swinfen Angliából, és idén először egy spanyol bajtársunk, Luis Munoz is, a Democracia Nációnál képviseletében. És természetesen Tudós-Takács János is, aki többek között rámutatott arra a tényre, hogy abban a pillanatban, amikor a keresztény európai civilizációt védő magyar és német katonák a kitörés mellett döntöttek, legyőzték a bolsevizmus által hirdetett materializmust, hiszen az óriási anyagi túlerőben lévő vörös hordát látva is úgy döntöttek, hogy dacolnak vele, és katonai esküjükhöz híven nem alkusznak meg, nem teszik le a fegyvert, hanem harcolnak az utolsó csepp vérükig. Ezzel legyőzték a halált, és bebizonyították, hogy az erkölcsi-szellemi értékek az anyag felett állnak, ahogyan Szálasi Ferenc is hirdette, és a legnagyobb mozgatórugó nem más, mint a hazaszeretet. Ezen a szálon maradva a többi felszólaló is méltatta a kitörő katonák hősiességét, katonai erényeit. Továbbá német bajtársaink többször is hitet tettek a népeink közötti barátság mellett, és leszögezték, hogy tovább kívánják folytatni a harcot, velünk együtt, a Nemzetek Európájáért. A beszédek között pedig Szentgyörgyhegyi Ferenc mondott lelkesítő verseket. A szónoklatok elhangzása után elhelyezték a koszorúkat, majd a magyar, illetőleg a német himnusz, és az Ébredj magyar meghallgatásával, és eléneklésével zárultak az emlékezés percei. Kijelenthető, hogy ismét méltóságteljesen, a Hősök emlékéhez illően zajlott le a megemlékezés. Megjegyzem, a tér környékén odatévedt néhány kilúgozott agyú antifasiszta tüntető, de véleményem szerint a résztvevők többsége ebből mit sem vett észre. Eddig a beszámoló kellemes része, de most mindenképpen foglalkoznunk kell azzal, hogy hogyan reagált erre a média. Nagy meglepetés nem ért minket, bár a résztvevők számát nem nagyon merte a zsidó kézben és zsoldban álló sajtó kozmetikázni, - a mocskolódó hangvételt már megszoktuk természetesen - ám a Népszabadság egészen elképesztően messzire ment a hazudozásban, szokásukhoz híven. Ugyanis a következőket írta: „Mintegy ezer résztvevőt vártak a szervezők ma a ’becsület napi’ rendezvényre, de ennél tudósítónk becslése szerint kevesebben lehettek.” Voltak, aki arra próbálták kihegyezni az egészet, hogy a résztvevők nagy többsége külföldi volt, és így azt a benyomást próbálták kelteni, hogy a magyar résztvevők száma csekély, így mégsem olyan „szörnyű” az ő szempontjukból a dolog. A valóság ezzel szemben az, hogy valóban képviseltették magukat szerte Európából résztvevők, (Németország, Spanyolország, Horvátország, Svájc, Anglia, Csehország) de a megemlékezők legnagyobb hányadát magyar testvéreink tették ki. Persze, ahogy egykoron Adolf Hitler is megjegyezte; „Nem tisztességes német és nem igaz nemzetiszocialista az, akit a zsidó újságok nem szidnak és nem átkoznak.” Azt gondolom, ezt át is vehetjük a mai magyar gyakorlatba. Éljenek Európa hős védelmezői, vérükből új hajtás sarjad! Lantos János kitartas.hu A KITÖRÉS ÉS A HŐSI ÉLETSZEMLÉLET Tudós-Takács János beszéde a Hősök terén 1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül. Ennek során nagyon sok magyar és német katona hősi halált halt, miközben 823 harcos sikeresen elérte az ostromgyűrűn kívül harcoló bajtársakat. Az a legendás hősi harc, amelyet a magyar és a német hősök vívtak Budapest romjai között, nem volt hiábavaló. A magyar főváros védői 50 napon át tartották lekötve Sztálin csapatait, amivel meghiúsították Sztálin tervét. A magyar-német ellenállás lehetetlenné tette, hogy a bolsevista hordák eljussanak az Atlanti-óceánig, elfoglalják egész Európát és megsemmisítsék az egész nyugati kultúrát és civilizációt. De a Budapest védelme és különösen a február 11-i kitörés során megnyilvánuló hősiességnek hatalmas világnézeti-erkölcsi üzenete is van korunk számára. Budapest magyar és német védői tanúságot tettek a hősi életszemlélet mellett: tetteikkel bizonyították, hogy ez az alapelvük: „Inkább hősnek lenni egy pillanatig, mint rabszolgának egy életen át!” A Budapestért folytatott küzdelem nemcsak Budapest szépséges épületeit pusztította el, de romba döntötte a materializmus bábeli tornyát is. Budapest védői bebizonyították, hogy a hazaszeretet és a kötelességteljesítés szellemi értékei hatalmasabb erőt jelentenek, mint az élvezetvágy, mint az önző anyagi érdekek, sőt, hatalmasabb erőt, mint a legerősebb emberi ösztön, az életösztön, hiszen arra is képessé tette őket a hazaszeretet és a katonai eskühöz való hűség, hogy kitartsanak, és halálfélelmüket leküzdve hősök legyenek — életük utolsó pillanatáig. 1945. február 11-e tehát azt is bebizonyította, hogy a szellem erősebb, mint az anyag, a lélek magasabb rendű, mint a test, és a világon a leghatalmasabb erőforrások a hazaszeretet és a hősi életszemlélet! Erre a hősi életszemléletre itt és most, a béke idejében is égető szükségünk van, mert Nemzetünknek nemcsak halott, hanem élő hősökre is igénye van. Mert hősiesség kell ahhoz, hogy egy ember egész életén át szembeszálljon a mai önző, liberális, individualista korszellemmel, és ne önmagának éljen, hanem az Isten, a Haza, a Család és a Munka szolgálatának szentelje életét! 1945. február 11-én, a kitöréskor a hagyományos magyar-német sorsközösséget a közösen vállalt kötelességteljesítés, a kölcsönös bajtársiasság és a közösen kiontott vér pecsételte meg. Most, amikor a kitörés évfordulóján meghajtjuk fejünket a kitörés magyar és német hősi halottai előtt, tegyünk egy szent elhatározást, hogy német bajtársainkkal együtt, a szellem fegyvereivel egész életünkön át egy olyan Európáért fogunk küzdeni, amelyben minden nemzet megőrzi az azonosságát, tiszteli a múltját, tiszteli a hőseit, olyan Európáért, amelyben a Nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha, és amelyben minden egyes embernek az egész életre szóló jelszava: „Isten mindenek felett, és a Haza mindenek előtt!” Úgy legyen!
