Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-03-01 / 2. szám

2008. február

«lîîVAKÔfcî

13. oldal

H.M.: Hát Ulrike Meinhof minden bizonnyal.

V.F.: Miért?

H.M.: Mivel ő nagyon mélyen gondolkodó és tépelődő ember volt, és e gondolatokra bizonyosan nyitott lett volna. Neki nem jelentett volna problémát minden gondolatnak utána járni és bizonyítani, hogy mit tarthatok igazságnak, és mit nem. Andreas Baader nagyon bonyolult személyiség volt. Vele kapcsolatban bizonytalan vagyok a tekintetben, hogy őt hová is soroljam be. Voltak nagyon előnyös tulajdonságai is, amiket csodáltam benne, de előfordultak olyan dolgok is vele kapcsolatban, amelyekről azt mondtam, hogy ez nem lehetséges. És hogy ma hol állna, azt nem tudom.

V.F.: Voltak Önnek ellenségei, mielőtt börtönbe került? Ön és Andreas Baader nem váltak egymás ellenségévé?

H.M.: Nem. Egyáltalán nem.

M.F.: Tulajdonképpen mit tart Otto Schilyről, akivel korábban azonos oldalon álltak?

H.M.: Nézze, Otto Schilynél negatív jellegű személyiségváltozást állapíthatok meg. Ez már az arcára is rá van írva. Ismeretségünk idején nagyra értékeltem. Ép személyiségvolt. Voltak közöttünk nézeteltérések, de ezek nem voltak döntők. És ő lojális volt.

M.F.: Kivel szemben?

H.M.: Velem és mindenki mással szemben, akit ő ezen a területen képviselt. És ezt nagy értékének tartom. És ez vonatkozik Christian Ströbelére is.

M.F.: Nos, jó, de ő például aláírta az NPD betiltását célzó indítványt.

H.M.: Igen, ennek valódi személyiségtörés van a hátterében.

M.F.: Milyen irányban?

H.M.: Nos, cinikussá vált: Fouché, hatalomvágy, hatalombiztosítás, hatalmi berendezkedésért és nem a néptársakért való tenni akarás. Ennek a rendszernek teljesen egészében odaadta magát.

M.F.: Vazallusa volt a zsidóságnak is?

H.M.: Igen, természetesen.

M.F.: Ströbele, akivel Ön hosszú éveken át szoros kapcsolatban volt, hogyan értékeli őt?

H.M.: Hát valószínűleg tiltakozna, de én őt barátnak, abszolút jellemes embernek értékelem.

M.F.: De nem tart vele kapcsolatot? Vagy tart?

H.M.: Nem, nincs közöttünk kapcsolat. Ö az én irodámban dolgozott, mert valamennyire közelebbről ismertük egymást. Különben mindig magázódtunk. Ez a kölcsönös tisztelet jele volt. És éppen abban az időben nagyon belevetette magát a munkába. Az, hogy jelenleg a fajok keveredéséről olyan határozott elgondolása van, amelyet én a leghevesebben bírálok, miközben azt Ő nagy jelentőségűnek tartja, az egy dolog. De ez engem nem akadályozhat meg abban, hogy őt mint személyt továbbra is értékeljem. Ő bizonyos módon következetes.

M.F.: Ö is vazallusa a zsidóságnak?

H.M.: Bizonyos, hogy nem tudatosan. Egyszer jól össze is különbözött Izraellel. Ô hisz abban, amit mond. És ennyiben, tehát szubjektív értelemben nem vazallus. A tevékenysége ebbe az irányba mutat, de ezt nem tudatosan teszi.

M.F.: Gerhard Schröder? Aki a legnehezebb időben mégis csak gondoskodott arról, hogy Ön mint ügyvéd működési engedélyt kapjon.

H.M.: Igen, ő kívülről vezérelt ember, aki nagyon függ attól, hogy mit gondolnak és mondanak róla az emberek. És ez elfedi az ő személyiségének a magvát, amelyről talán kedvező értékelést lehetne adni, ha nem lenne annyira kiszolgáltatott annak a kényszernek, hogy a közönség előtt jól érvényesüljön

és politikai szerepét a tv-n keresztül árusítsa. Ő többé már nem cselekszik szabadon.

M.F.: A világzsidóság vazallusa?

H.M.: Igen. Bizonyosan. Az volt. Azt, hogy még most is az-e, nem tudom.

M.F.: Mi van Angela Merkellel? Azt gondolom, hogy rá az jellemző, hogy Németország keleti részéből jön, és egészen másként szocializálódott, ugyanakkor már 17 éve a Szövetségi Köztársaság állampolgára. Hogyan értékeli őt?

H.M.: Abszolút meggyőződésem, hogy mindenkit, aki korunkban szövetségi kancellár, azok utasítanak, akik jelenleg Németország fölött a valódi hatalmat gyakorolják, vagyis a Németország fölötti győztesek, ami a jelenlegi politika számára a háborús célok biztosítását és további végrehajtását jelenti Németországban. És azt mondják a politikusoknak: választhatnak. Vagy lehetővé teszik a német nép számára - így ezt nem mondják, de értésre adják - a lopakodó átmenetet az Európában való feloldódáshoz, és akkor minden csodálatos lesz, az embereknek jól megy a soruk, minden szépnek tűnik, tehát: mit akartok még? Vagy a Német Birodalom újraélesztésének az útját járjátok, és akkor háborúban lesz részetek. És akkor a politikusok arra határozzák el magukat, hogy más által meghatározottakká váljanak. És akkor ők tudatos vazallusok.

V.F.: Bocsásson meg, Mahler úr, ez most indulatokat felkavaró kérdés: de nem lehetséges egyszerűen az, hogy a legtöbb ember a Német Birodalom iránt egyszerűen nem érdeklődik. Tehát azok sem, akiket vazallusoknak, és azok sem, akiket idegen uraknak nevez?

H.M.: Tudja, fejezzük ki magunkat egészen nyersen: Adolf Hitlert, úgy, ahogy ma bemutatják, a legtöbb ember elutasítja. Éppen úgy a Német Birodalmat, ahogy ma bemutatják, a legtöbb ember elutasítja. De ők egy csalás alapján utasítják el. Mi a csalás korszakában élünk, és ez a döntő.

V.F.: Lehetséges, hogy az az ügy jelentéktelenné vált.

H.M.: Nem, egyáltalán nem, ellenkezőleg: egész szabadságunk, végső soron egész életünk attól függ. Csak, amikor azt mondják, hogy ez az ördög, akkor az emberek ezt elhiszik, majd azt mondják: Isten szerelmére, el vele! És természetesen itt van az a pont, ahol mi felemeljük szavunkat, és azt mondjuk: nem, az egészen másként volt.

Sylvia Stolz: A jó sohasem lesz jelentéktelen. A németek számára a jó sohasem lesz jelentéktelen.

M.F.: Mi a jó?

H.M.: A szabadság. Nem más által meghatározottnak lenni.

5.5. : Ez az, amire a Német Birodalom törekszik és mindig is törekedett.

M.F.: Mire törekedett mindig a Német Birodalom?

5.5. : A jó...

H.M.: A kamatrabszolgaság megtörésére, a zsidó véleménymonopólium megtörésére, a zsidó szellemiség olyan bemutatására, amely szerint ez tagadása a német...

M.F.: Jó, de ezek mind nemleges meghatározások. Nagyon szeretném pozitiven tudni, hogy mi a jó. Amit nekem most éppen leír, az az, ami ön szerint rossz. Mi a jó?

H.M.: Sőt, feltételezem, Ön azt gondolja, hogy a jót akarja. Csakhogy, ami az Ön számára jó, az valami egész más.

M.F.: Nem, én világosan kérdeztem. De a hölgy éppen hozzá akart kezdeni, amikor jött Ön, és gyorsan felsorolta azt a néhány jelenséget, amelyet meg akarnak szűntetni és amelyek okai mindig a zsidók. Önnek mégis csak a saját levegőjéből kellene megélnie a jót, és nem csupán abból az idézőjelbe tett „rossz” levegőből, amelyet a zsidóság kilélegez. Mi tehát a jó?

5.5. : A jó csakis akkor tud kibontakozni, ha megakadályozzák, hogy a rossz továbbra is sakkban tartsa és elnyomja.

M.F.: De hogyan akadályoz meg egy olyan embert, mint én? Én élek, lélegzem, továbbra is azt teszem és mondom, amit akarok. És mások is, például a külföldiek. Hogyan akadályoz meg engem?

5.5. : Az igazság fogja megakadályozni Önt. Ha az emberek megismerik, hogy Ön micsoda, akkor el fogja veszteni a hatalmát.

M.F.: Értem.

H.M.: Ismeri a német mesét a manóról. Ha az emberek Önt néven nevezik...

5.5. : És mindenki tudja, Friedman úr, hogy mi Ön, ki Ön, és mit mond.

M.F.: Oké. Mindenki.

5.5. : Friedman úr, mindenki tudja. Mindegy, hogy melyik oldalon áll. Mindenki tudja.

M.F.: Nos, ezt sohasem gondoltam volna. Köszönöm Önnek. Sohasem gondoltam volna, hogy...

5.5. : Mindegy, hogy melyik oldalon áll, mindenki tudja.

M.F.: De én ezt hihetetlennek találom. Azt hiszem, sohasem gondoltam volna. Igazán?

5.5. : Igen? Akkor a szóbeszédből mégis mit vont le a maga számára?

M.F.: De ez hallatlan! Mindenki? Istenem, Istenem.

5.5. : Abból a szóbeszédből én is levontam valamit, Friedman úr, mivel kételkedni kezdtem abban, hogy a zsidóknak oly nagy hatalmuk van. Ahogy Ön is mondta...

M.F.: (Nevet).

5.5. : És tudja, miért, Friedman úr? Mivel Ön... Az Ön látogatásai a kényszerprostituáltaknál talán nem kerültek volna olyan széles körben nyilvánosságra.

M.F.: De tudja, én mindenesetre nem követtem el rablógyilkossagot és sohasem ölnék embert. De még visszatérek egy kérdésre. Ki Ahmadinezsád az Ön számára?

H.M.: Isten államának és az Iráni Köztársaságnak az elnöke.

M.F.: Történelmi és szociológiai ismereteim nekem is vannak.

H.M.: És olyan államférfi, aki ebben a pozícióban elsőként vette a bátorságot ahhoz, hogy világosan megmondja: a holocaust egy mítosz, és azt is megmondta, hogy Izraelnek mint államnak el kell tűnnie a térképről.

M.F.: És mindkét állítását támogatja?

H.M.: Teljes mértékben és egészen.

M.F.: Azt is mondja az iráni elnök, hogy Izraelt szükség esetén katonai eszközökkel fogja megsemmisíteni.

H.M.: Ezt mondta?

M.F.: Igen.

H.M.: Mikor, hol, kérem?

M.F.: Ô ezt számtalan alkalommal mondta. Őszintén szólva most nem tudok szó szerint idézni tőle.

H.M.: Én azt mondom Önnek: Izrael rablásból jött létre, nem állam. Önök eltulajdonítottak egy olyan területet, amely nem az Önöké.

M.F. Ne beszéljen „Önökről”, én nem vagyok Izrael, én német állampolgár vagyok, ahogy egyébként Ön is.

H.M. Értem.

M.F.: Tulajdonképpen fájlalja ezt?

H.M.: Nem, Friedman úr, ez tévedés.

M.F.: Fájlalja ezt?

H.M.: Ön nem német állampolgár, ez illúzió.

M.F.: Ó, én nem vagyok német állampolgár?

H.M.: Nem, Ön nem az.

M.F.: Miért nem?

H.M.: Ön nem Németországban született. Nem német családból származik, tehát

vérségileg nem német. Ön Németországba jött. Talán itt megkapta a Német Szövetségi Köztársaság útlevelét - de ez nem a német állam. Német állampolgárságot csakis a Német Birodalom adományozhat. Ez...

M.F.: Akkor Ön sem német állampolgár?

H.M.: Hogyhogy, én németnek születtem.

M.F.: Van dokumentuma arról, hogy a Német Birodalom állampolgára, van útlevele?

H.M.: Nekem erre nincs szükségem.

M.F.: De Ön sem született a Német Birodalomban.

H.M.: Nekem van születési bizonyítványom.

M.F.: Nos, ki tudja akkor, hogy az Ön vére minden szükséges kellékkel rendelkezik-e?

H.M.: Ez nem vér kérdése.

M.F. Tehát nem tudja az ember, hogy ki... Képzelje csak el magának, hogy az egyik nagyapja zsidó.

H.M.: De hagyja, hogy végig vigyük a gondolatot. Ön egyáltalán nem válhatott németté...

M.F.: Rossz lenne, nem? Rossz lenne, ha az egyik nagyapja zsidó lenne? Érintve lenne abban az értelemben, hogy hátrányos vagy kellemetlen volna az Ön számára, ha kiderülne, hogy az egyik nagyapja zsidó?

S.S.: Ez tiszta képzelgés lenne. Miért kell ilyesmit elképzelni?

M.F.: Ő a Német Birodalomról spekulál, amiről viszont én beszélek, az nem nagyobb spekuláció, mint a Német Birodalom.

H.M.: A Német Birodalom realitás.

M.F.: Minek vetne véget az Ön számára, ha kiderülne, hogy a nagyapja vagy a nagyanyja zsidó?

H.M.: Mindenesetre nem lennék bárgyú. Most nem tudnék semmi olyasmit rossznak érezni, ami a sorsomat azzal határozta meg, hogy olyan konkrét személy fia vagyok, aki rendelkezett a német faji és nemzeti ismertető jegyekkel. De Önnek egyszer már megmondtam: a mai szemléletem alapján tudom, hogy bármi is lennék, azon fáradoznék, hogy mi a feladatom, és annak megfelelően cselekednék. És ez a feladat minden népnél különböző. Zsidóként más lenne a feladatom, mint németként.

M.F.: Ez azt jelenti, hogy az Ön számára elképzelhetetlen, hogy létezik német zsidó?

H.M.: Vannak zsidók, akik a Birodalomban megszerezték maguknak a német államhoz való tartozás jogát.

M.F.: És akiket meggyilkoltak, oké.

H.M.: Egy pillanat. Hol van akkor az a sok zsidó, aki egyszerre csak idejön és jóvátételi igényt terjeszt elő, mivel a telküket, amellyel korábban rendelkeztek, elvették tőlük.

M.F.: Nincsenek sokan ilyenek. Nem gyilkolták meg mindegyiküket, ez tény. De ismétlem, a kérdés az...

H.M.: Nem, én határozottan cáfolom, amit Ön feltételez. A Német Birodalom szándékosan, módszeresen nem gyilkolta meg őket. Vannak zsidók, akik meghaltak, és vannak olyan zsidók is, akiket kivégeztek.

M.F.: Hogyan fog elköszönni? Úgy, azokkal a szavakkal, amiket e terembe való belépésekor mondott? Vagy a búcsúzáskor szokásos üdvözlettel? Ügy gondolom, hogy a belépéskor elhangzott köszöntését ez alkalommal ajándékként kaptam. Hogyan búcsúzik egy olyan személy, aki a Német Birodalmat képviseli?

H.M.: Isten vele!

M.F.: Köszönöm.

Vanity Fair (A fordítás a beszélgetés szerkesztett változata.

Ford.: Tudós-Takács János)