Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
MemzeiüNk szolgálatában 0)6gL)aLni Leber, öe CLpÁRAÖKIl SOl)A! Megjelenik minden no 15-en «lîîVAKVfcî •mm a Hungarista szeLLeoo Lapja Alapítva: Hungária Szabadságharcos Mozgalom, 1962. 47. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2008. FEBRUÁR ÁRA: 240 Ft David Duke: EGY FEHÉR LÁNY BEMOCSKOLÁSA ÉS HALALA (3. oldal) MAJOR TIBOR: MAGYARORSZAG! Ml NEM FELEDÜNK! 2. oldal MARK WEBER: BUCHENWALD: LEGENDA ÉS VALÓSÁG 6. oldal GÜNTER DECKERT: „A NEMET JEANNE D'ARC" PER 10. oldal A NEMZETVEZETŐ KIHALLGATÁSA III rész 9. oldal & - J AZ ÁRPÁD-SÁV Pa ÉS A NYILASKERESZT A balliberális és posztkommunista média az utóbbi időben minden jobboldali demonstráció után műfelháborodással és tettetett rettegéssel ír arról, hogy „a nyilasok által a vészkorszakban szimbólumként alkalmazott Árpád-sávos zászlók alatt vonultak a tüntetők, akik nem voltak tekintettel a zsidó áldozatok hozzátartozóinak érzelmeire.” Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy ilyenkor egyáltalán nem az Árpád-sávos zászló az igazi ok, amely ezeket az újságírókat írásra készteti. Hiszen ugyanilyen reagálásnak voltunk és vagyunk tanúi valamennyi nemzeti szimbólumunkkal kapcsolatban. Amikor 1990-ben szóba került az ősi magyar címer visszaállítása, elkezdődött baloldalról a Szent Korona ócsárlása (nem átallották svájci sapkának becsmérelni legdrágább nemzeti szimbólumunkat). Rendkívül megzavarta lelki világukat, amikor az Orbán-kormány alatt a Szent Korona a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe került, és államfőnek kijáró 21 ágyúlövéssel köszöntötték. Megkapta a magáét Szent István királyunk Szent Jobbja is, amelyet nemtelen egyszerűséggel „tetemcafatnak” neveztek. Hisztérikusan reagáltak a XII. kerületi Turul-szoborral kapcsolatban is, és általában gyűlölet tölti el őket a Turul mint ősi szimbólumunk iránt. Még az is zavarta őket, hogy igen sokan kitűzték ruhájukra március 15-én a piros-fehér-zöld kokárdát. Nyilvánvaló tehát a tendencia: bizonyos köröket minden nemzeti szimbólumunk gyűlölettel tölt el, mert ezek a jelképek magyar mivoltunkra, történelmünkre, gyökereinkre emlékeztetnek minket, és ez azzal az igénnyel ellenkezik, amely egységes tudatú, kultúr- és sorsközösségben lévő, vagyis nemzetet alkotó magyarság helyett ebben az országban egymástól elszigetelt egyének sokaságát szeretné látni. De az Árpád-sávos zászlóval kapcsolatban - sajnos - nemcsak liberális és posztkommunista részről, hanem egyes nemzeti érzelmű körök részéről is elhangzanak kifogások. Olyan vádaskodást lehet hallani, hogy „a nyilasok 1944-ben meggyalázták ezt az ősi zászlót”, mégpedig háromféle módon: 1. Meggyalázták azzal, hogy használták, mert ezzel a saját zászlójukká tették, mintegy kisajátították azt, ami az egész nemzet, az egész magyarság jelképe. 2. Meggyalázták azzal, hogy a piros-fehér sávok mellé odaillesztették a nyilaskeresztet. 3. Meggyalázták végül azzal, hogy az ő zászlójukon nyolc sáv helyett kilenc sáv volt. Ezzel a nyilasok eltértek az ősi hagyománytól. A nyilasok ellen ilyen kifogásokat hangoztató jobboldali személyek élesen elhatárolódnak a Hungarista Mozgalomtól, az 1944. október 16-án hatalomra került hungarista kormánytól, és úgy gondolják, hogy ennek az elhatárolódásnak hangoztatásával kifogják a szelet a liberálisok vitorlájából: azt hiszik, hogy a nyilasok gyalázásával „szalonképessé” teszik a mostani tüntetéseken használt, nyolc sávos, nyilaskereszt nélküli Árpád-sávos zászlót. Szem elől tévesztik azt, amit fent említettünk: a liberálisok és posztkommunisták nemcsak az Árpád-sávos zászlónak, hanem minden magyar nemzeti szimbólumnak esküdt ellenségei. Tehát a nyilasok gyalázásával, a tőlük való elhatárolódással nem érhetik el a nyolc sávos, nyilaskereszt nélküli zászló rehabilitálását, „szalonképessé” tételét, mint ahogy egyetlen jobboldali politikus sem érte el az ellene irányuló támadások megszűnését, vagy akárcsak csökkenését sem azzal, ha akár minden héten „nyilas gazemberekről” ír vagy beszél. Ehelyütt csak röviden érintjük azt a történelmi nagyságaink által sokszor hangoztatott és életgyakorlattá vált — mélységesen igaz - tételt, hogy „a legjobb és hosszú távon legeredményesebb politika az elvi politika”. Mivel a keresztény valláserkölcsi felfogás alapján szilárdan valljuk, hogy az erkölcstelen rossz eszközt nem szentesíti a cél, erkölcstelennek kell neveznünk azt a törekvést, amely történelemhamisítás árán akar bizonyos körök előtt „szalonképessé” válni (amint látjuk, sikertelenül). Márpedig történelemhamisítás azt állítani, hogy a nyilasok 1944-ben meggyalázták az ősi Árpád-sávos zászlót. A Hungarista Mozgalom 1944-ben nem a mozgalom zászlajaként, hanem a magyar nemzet és Magyarország szimbólumaként használta az Árpád-sávos zászlót, amelyről történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy már III. Béla (1172-1196) uralkodása idején hazánk zászlaja volt, és már akkor is ősi zászlónak tekintették. E zászló folyamatos használatára utaló jelek a magyar történelem során újra meg újra felbukkannak. Különösen bőven dokumentálható e zászló használata például a Rákóczi-szabadságharcban. A Hungarista Mozgalom 1944-ben nem kisajátította, hanem a feledés homályából előhozta ezt az ősi zászlót, amelynek felelevenített alkalmazása jól beleillett a hungarista kormánynak az ősi magyar hagyományokhoz, vagyis az ősi gyökereinkhez való visszatérésünket szorgalmazó politikájába. Ezért vezették be például a nők megszólítására a „nemzetes asszony”, illetve a „nagyasszony” ősi megszólítást, ezért beszéltek különféle „széktartókról”, ezért nevezték a határszéleket „gyepűnek”. A cél az volt, hogy a történelmi múlt felelevenítésével tudatosítsák és egyben érzelmileg, élményszerűen átélhetővé tegyék azt a büszke, boldogító érzést, hogy magyarok vagyunk és összetartozunk magyar őseinkkel. Ugyanezt az általános célt (és nem külön a mozgalom reklámozását), a Nemzet szolgálatát szándékolta az Árpád-sávos zászló alkalmazása is! Csak büszkék lehetünk arra, hogy a Hungarista Mozgalom az Árpádsávos zászlóval is méltóképpen szolgálta a nemzeti összetartozás ügyét! Kétségtelen tény, hogy a hungarista kormány működése alatt az Árpád-sávos zászló egyik felében a nyilaskereszt volt látható, mivel a nyilaskereszt történelmileg dokumentálhatóan Szent László királyunk hadijelvénye volt. így az ősi Árpád-sávok mellé az ősi hadijelvény alkalmazásával a hungarista kormány nem megváltoztatni kívánta az ősi zászlót, hanem annak heraldikai bővítésével megerősíteni akarta a visszaemlékezést és ezáltal az érzelmi egyesülést a nemzeti múlttal. A kilenc sáv vagy nyolc sáv kérdése tisztán heraldikai kérdés, amelyhez ehelyütt nem szólunk hozzá. Tény, hogy meg vannak a komoly érvek a kilenc sáv ősisége mellett, és az 1944-es hungarista szándék a kilenc sáv alkalmazása által is ugyanaz volt, mint magával a zászló felelevenítésével: tudatosítani azt, hogy a nagy magyar ősök leszármazottai vagyunk! Az Árpád-sávos zászló elleni mostani liberális hecckampány a románok által indított 1918-as, 1919-es erdélyi magyarellenes akciósorozatra emlékeztet, amikor is a szélsőséges románok - egyéb erőszakos cselekményeiken túlmenően - erdélyi testvéreink ruhájáról letépték a nemzeti színű kokárdát. Erre utalt a nagy magyar költő, Végvári József, aki a „Három szín” című versében hitvallást tett a Magyarországot jelképező három szín mellett. Az a gondolat, az az érzés, amit Végvári e versében leírt, a XXI. században is, és az Árpád-sávos piros-fehér színekkel kapcsolatban is érvényes. Miután a költő utalt arra, hogy a magyarok kebléről leszaggatták, letépték a három színt, de befogadta azt a magyarok szíve, versét így fejezte be: S ki mindenhonnan leszaggatta, Jöjjön, és onnan tépje ki!
