Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. július ÎZIÎÎVAKÔfeî 11. oldal Hirosima Eltekintve az ezzel kapcsolatos erkölcsi kérdésektől, katonailag szükség volt-e az atombombákra? Bármilyen racionális számítás szerint nem volt rájuk szükség. Japán már 1945 júniusában katonai vereséget szenvedett. Szinte semmi sem maradt az egykori hatalmas birodalmi hajóhadból, és a japán légierő csaknem teljesen megsemmisült. Az amerikai harci repülőgépek a csupán szimbolikus ellenállást leküzdve kényük-kedvük szerint csatangoltak az egész ország légterében, és az USA bombázó gépei folyamatosan zúdították a pusztítást a japán városokra, kőhalmazzá változtatva azokat. „1945. augusztus 6. olyan nap, amelyet a japánok sohasem fognak elfelejteni. Ezen a napon dobták le a világ első atombombáját Hirosimára. A bombát délelőtt 8 óra, 15 perckor dobták le az Enola Gay nevű repülőgépről. A bomba 43 másodperccel később robbant, 1900 láb magasságban a város felett. A bomba által kiváltott intenzív hő 7200-10 000 Fahrenheit fok között mozgott. Ezrek azonnal meghaltak, gőzzé válva a perzselő hőtől. Mások borzalmasan eltorzultak, a végtagjaik leolvadtak a testükről és nagy csomókban lehámlott a bőrük. Az intenzív hő kiszakította a légnyomás hatására annak a néhány embernek a szemgolyóját, akik belebámultak a csodába.” „Nagy fekete legyek jelentek meg és megkíséreltek petéket elhelyezni az emberi testekre. A sebesültek olyan gyengék voltak, hogy nem tudták lesöpörni a legyeket, amelyek fészket raktak a kezükön és nyakukon. A végítélet napja volt ez” - mondta a túlélő Micsiko Watanabe. „A szülők és gyermekek városszerte sebesülve vagy halottként fedezték fel egymást. Egy anya félőrülten kereste a gyermekét, nevén hívogatva. Végül megtalálta, a feje úgy nézett ki, mint egy főtt nyolclábú polip. Szemét félig lezárta, és a szája fehér, ráncos, dagadt volt.” „A szélvihar 12,500 TNT-vel volt egyenértékű. A jelenlegi mércék szerint a bomba kicsi volt és a jelenlegi arzenálban a pusztán taktikai fegyverek közé sorolnák. De még mindig elég nagy volt ahhoz, hogy a mintegy 340000 lakosú várost pokollá változtassa másodpercek alatt. A 76 000 épület közül csak 6000 maradt sértetlen; 48000 teljesen megsemmisült. A nap végére a halottak száma 100 000-re emelkedett, az év végére, pedig 140 000-re, a radioaktív sugárzás és egyéb komplikációk következtében.” „Szememet gyorsan elárasztották a könnyek. Beszéltem magamhoz és ütögettem a számat, hogy ne tudjak kiabálni. Ha kiabáltam volna, elvesztettem volna a bátorságomat, hogy állva maradjak, dolgozzak, és Hirosima halottaival foglalkozzam.” Dr. Shuntaro Hida Truman hazudik a világnak Truman elnök állhatatosan védte az atombomba bevetését. Azt állítva, hogy az ’milliók életét mentette meg’, mert elősegítette a háború gyors befejezését. Döntésének igazolására oly messzire ment, hogy kijelentette: „A világ meg fogja jegyezni, hogy az első atombombát Hirosimára, egy katonai bázisra dobtuk. Ez, azért történt így, mert ezen első támadás alkalmával el akartuk kerülni, amennyire lehetséges, civil emberek meggyilkolását.” Ez abszurd kijelentés volt. Ténylegesen majdnem minden áldozat civil volt, és az USA Stratégiai Bombázó Szemléje (1946) hivatalos beszámolójában megállapította: „Hirosimát és Nagaszakit a tevékenységek és a népesség koncentrációja miatt választottuk célpontul.” Nagasaki Hirosimától eltérően Nagaszaki egy keskeny völgyszorosban fekszik, amelyet keletről és nyugatról hegyek szegélyeznek. A bomba mintegy 500 méter magasban robbant a föld felett, és közvetlenül alatta egy iskolákkal, gyárakkal és privát házakkal zsúfolt peremváros volt. A rombolás sugara a megerősített vasbeton épületeket érintően 750 méter volt, nagyobb, mint Hirosimában, ahol a bomba által okozott légnyomás inkább vertikális volt. De a topográfia miatt (annak ellenére, hogy a második atombomba nagyobb erejű volt), Nagaszakiból csak 6,7 négyzetmérföldnyi terület vált hamuvá, szemben Hirosima elpusztult 13 négyzetmérföldjével. A város 51 000 épületének 22,7%-a teljesen lerombolódott, illetve leégett és 36,1%-a egyáltalán nem szenvedett károsodást. Amikor az USA azzal volt elfoglalva, hogy Japánt tüzes pokollá változtassa, megfogalmazott olyan törvényeket is, amelyek alapján megítélték a háború tisztességes jellegét, és amelyeket alkalmazni fognak később a „háborús bűnösök” ezreinek elítélésére Tokió, Nürnberg kirakatperein és az „igazságszolgáltatás” más különböző bíróságain. A Nemzetközi Katonai Törvényszék jellege 1945. augusztus 8. a) Bűnök az emberiesség ellen: gyilkosság, megsemmisítés, rabszolgává tevés, deportálás és más embertelen akció, amelyeket a civil lakosság ellen a háború előtt vagy alatt elkövettek, illetve üldözések politikai, faji vagy vallási alapon a Törvényszék joghatóságához tartozó valamely bűncselekmény elkövetése során, vagy vele összefüggésben, akár megsértették, akár nem annak az országnak a törvényét, ahol elkövették. b) Háborús-bűnök: a háború törvényeinek vagy szokásainak megsértése. Ezek a törvénysértések magukban foglalják a következő bűnöket (de nem korlátozódnak azokra): a megszállt területen a civil lakosság legyilkolása megkínzása, deportálása rabszolga-munkára vagy bármilyen más célra; a hadifoglyoknak vagy a tengeren elfogott személyeknek legyilkolása, a velük való rossz bánásmód, a túszok legyilkolása, a köz-, vagy a magánvagyon fosztogatása, a városok vagy falvak indokolatlan lerombolása, amelyet a katonai szükségszerűség nem igazol. A fenti bűnök bármelyikének elkövetésére irányuló közös terv vagy összeesküvés megfogalmazásának vagy kivitelezésének vezetői, szervezői, ösztönzői és bűntársai. Ezek felelősek minden cselekedetért, amelyeket, bármely személy az ilyen terv végrehajtása során elkövetett. Nagyobb vád emelhető a győztesekkel szemben Hirosima és Nagaszaki terrorbombázása után a győztes szövetséges hatalmak azonnal elkezdték bíróság elé állítani a japán tisztségviselőket a „háborús bűneikért”, 1945-től 1951-ig több ezer japán katonát talált bűnösnek háborús bűntettben a Tokióban 1946 és 1948 között működő Nemzetközi Katonai Törvényszék. 28 japán katonai és polgári vezetőt vádoltak kegyetlenségek elkövetésére irányuló összeesküvésben való részvétellel. A tokiói Törvényszék különvéleményen lévő tagja, Radhabinod indiai bíró elutasította a vádat, hogy a japán vezetők összeesküdtek kegyetlenségek elkövetésére. Azt állította, hogy nagyobb vád emelhető a győztesekkel szemben, mivel az atombomba bevetésére irányuló döntés megkülönböztetés nélküli gyilkosságokat eredményezett. Az atombombák bevetésének egyik leghangosabb kritikusa Davis Lawrence volt, az US News and World Report alapítója és főszerkesztője. Számos vezércikket szignált, az elsőt 1945. augusztus 17-én. November 23-i cikkében ezt írta. „Az igazság az, hogy, bűnösök vagyunk. A lelkiismeretünknek furdalnia kell minket, mint nemzetet. Egy borzalmas fegyvert használtunk megfullasztani és elhamvasztani több mint 100 000 férfit, nőt és gyermeket egyfajta szuper-halálos gázkamrában - és mindezt már egy megnyert háborúban, illetve egy olyan háborúban, amelyről a légierőnk szóvivője azt mondja, hogy könnyen megnyertük volna atombomba nélkül is. Ezért bocsánatot kell kémünk késedelem nélkül az egész világtól egyértelmű szavakkal az atombombával való visszaélésünkért.” David Lawrence elismert konzervatív, sikeres üzletember volt, aki az USA 11 elnökét közelről ismerte, és a Szabadság Rendjel-el 1970. április 22-én kitüntette Richard Nixon elnök. Utószó Napjainkban Japánban nagyon népszerű film a „Büszkeség, egy végzetes pillanat”, amely Hideki Tojo tábornokminiszterelnököt kedvező színben ábrázolja. Hat társával együtt 1948-ban, mint háborús bűnöst felakasztották. A pere alatt az ügyvédei kijelentették a Távol-Keleti Nemzetközi Törvényszék előtt (a Nürnbergi Per ázsiai változata alkalmából), hogy Tojo „háborús bűnei” távolról sem közelíthetik meg az atombombák ledobását Hirosimában és Nagaszakiban. Az ügyészek azonnal tiltakoztak és cenzúrázták ezeket a megállapításokat. Ez volt az utolsó alkalom, amikor hivatalosan elismerték az atombombával elkövetett tömeggyilkosságot Japánban. A hivatalos japán személyeket ténylegesen megakadályozták minden erre vonatkozó állásfoglalástól, mivel az amerikai katonai megszállás, amely hivatalosan a Japánnal kötött 1952-es békeszerződéssel véget ért, csendben folytatódott. Jelenleg még mindig 49 000 amerikai katona állomásozik Japánban, a Hirosima és Nagaszaki elleni bűnökről nincs nyilvános vita. (AustraliaFreePress. org Ford.: Tudós-Takács János) Hideki Tojo
