Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-09-01 / 5. szám
4. oldal ÎZIÎÎVAKÔfeî 2007. június Mark Webber GÖBBELS HELYE A TÖRTÉNELEMBEN Senkinek a neve nem kapcsolódik össze oly erősen a szóbeli, hazugságokkal és csalással bűvészkedő propagandával, mint Dr. Joseph Göbbels neve. De erről a férfiről a nép körében elterjedt elképzelés, különösen az USA-ban, durva karikatúra. Paul Joseph Göbbels 1897-ben Rheydt-ben, a német Rajna-vidék középnagyságú városában született, és egy szolid, középosztályhoz tartozó, hithű római katolikus családban nevelkedett. Noha nem volt megnyerő külsejű, sőt testileg hátrányos helyzetűnek számított (egyik lába rövidebb volt, mint a másik), intelligenciával, gyors beszédkészséggel és dallamos hangszínnel rendelkezett. Kitűnő tanuló volt. Szigorú humán gimnáziumi évek után különböző német egyetemeken folytatott tanulmányokat, és a Heidelbergi Egyetemen 1921-ben szerzett doktorátust. Miután sikertelenül próbált elhelyezkedni újságíróként a jelentősebb országos napilapoknál, kilenc hónapig egy kölni bankban hivatalnoki munkát végzett, majd a szárnyait bontogató nemzetiszocialista párt aktivistája, valamint a Párt két periodikájának, a Völkische Freiheit című hetilapnak, és később az NS-Briefe-nek a főszerkesztője lett. A munkásosztály iránti erős rokonszenve, sőt bizonyos kommunistabarát érzelmei miatt ebben az időszakban, mint a Párt „balszárnyának” egyik tagja volt ismeretes. Hitler 1926-ban kinevezte Berlin Gauleiterévé. Ő azonnal erőskezű irányítás alá vonta az ott lévő kicsi, viszálykodó pártszervezetet és új dinamizmust vitt belé. Belevetette magát a feladatába és hamarosan mesteri szervezőnek és nyilvános szónoknak bizonyult. Németország legfontosabb városában kifejtett szüntelen erőfeszítésének részeként 1927 júliusában saját újságot indított, Der Angriff címmel. Göbbels fáradságos küzdelemmel számolt, mivel mindenekelőtt a városi munkásság támogatását akarta megnyerni - amely túlnyomóan a marxista Szociáldemokrata és Kommunista Pártot támogatta - és ugyanakkor nem akarta elidegeníteni a középosztályhoz tartozó szavazókat. Ez a stratégia legsúlyosabban talán az 1932-es berlini közlekedési dolgozók sztrájkja folyamán volt próbára téve, amely megbénította a nagyváros busz-, magasvasúti és földalatti vasúti rendszerét. Csak a nemzetiszocialisták és a kommunisták támogatták a munkásokat sztrájkjukban a kormány ellen, amely szociáldemokrata irányítás alatt állt. A következmény egy furcsa időleges „náci-komcsi” szövetség volt, amely riasztóan hatott számos középosztályhoz tartozó németre. Göbbels nem mulasztotta el a kínálkozó alkalmat a humorra, gúnyolódásra, vagy a szarkazmusra. Amikor a szociáldemokrata kormány megtiltotta a Párt paramilitáris polgári milíciájának egyenruha viselését, Göbbels azzal gúnyolta ki a tilalmat, hogy az embereit nyilvánosan cilinderben, papírból készült fejfedőben és más hasonlókban meneteltette. Egy másik nagy mutatványa volt egy „vita” Heinrich Brüning kancellárral. Mivel Brüning visszautasította a részvételt, Göbbels egy üres székkel „vitatkozott”, Rush Limbaugh stílusban válaszolt egy fonográfnak, amely rögzítette a kancellárnak egy beszédét. Göbbels szellemességével és szarkazmusával „laposra vasalta” a színtelen ellenfelét, ami a hallgatóság tömegéből harsogó nevetést váltott ki. A berliniek szerették az ilyen merész látványosságokat, és értékelésüket kimutatták a szavazás alkalmával. 1928 májusában Göbbelst a Német Parlament (Reichstag) képviselőjévé választották. És hat hónappal később beválasztották a városi tanácsba. 1929-ben Hitler az egész nemzetiszocialista párt propagandájának irányítójává, egy sokat igénylő, komoly felelősséggel járó posztra nevezte ki őt. A félelmetes, olykor erőszakos hatalmi szembeszállás ellenére - például a Párt szónokainak beszédeit rendszerint betiltották, és Hitler nem szólalhatott meg a Német Rádióban - a nemzetiszocialista mozgalom gyorsan növekedett ebben az időszakban. 1932-re Hitler pártja lett Németország legfontosabb pártja, amelynek messze a legnagyobb frakciója volt a Reichstagban. A Párt hatalmas propaganda- és kiadói birodalma - amelyet Göbbels felügyelt - 120 napi-, illetve hetilappal rendelkezett, amelyeket rendszeresen mintegy 1 millió ember olvasott országszerte. A nemzetiszocialista mozgalom, különösen fiatal vezetőségével elsősorban a német fiatalok körében volt népszerű. Például abban az időben, amikor Hitler kancellár lett, a nemzetiszocialisták már átütő sikert arattak a német egyetemeken a hallgatói tanács választásain. 1933- január 30-án Paul von Hindenburg elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert. A 43 éves egykori első világháborús tizedest bízta meg azzal a kötelezettséggel, hogy kormányozzon egy gazdaságilag tönkretett, polgárháború küszöbén álló nemzetet. Hat héttel a nemzetiszocialista „hatalomátvétel” után a 35 éves Göbbels lett kinevezve „birodalmi propaganda- és népfelvilágosítási” miniszterré. Ebben a tisztségében, és mint a „Birodalmi Kultúrkamara” elnöke, széleskörű irányítást gyakorolt Németország Rádiója, filmjei, újságjai, periodikái, könyvkiadása és általában a nemzet kulturális élete felett. A második világháború első éveiben, 1939-1942 között Göbbels propagandaminiszteri feladata viszonylag könnyű volt. A német győzelmek és a tengely katonai sikereinek csaknem töretlen láncolata idején a közmorál fenntartása nem volt nehéz. Az ő legnagyobb kihívása a háború utolsó éveiben jött le, amikor Németország hadseregei egyre borzalmasabb katonai vereségeket szenvedtek, nagy városai romhalmazzá váltak és az angol-amerikai bombázások egyre növekvő méretű rohama következtében a totális vereség fenyegetően közeledett. Ebben az időszakban bizonyította be Göbbels a legdrámaibb módon a közvélemény formálójaként tehetségét. Annak ellenére, hogy drasztikusan roszszabbodott a helyzet - mind katonailag, mind az otthoni fronton -, nagymértékben sikerült neki fenntartania a közmorált és a hitet Hitler vezetésében, sőt a reményt is. Jóllehet Helmut Heiber német történész nagyon kritikus és általában kedvezőtlen képet fest Göbbelsről a „Goebbels” (New "fork, Hawethom, 1972) című biográfiájában, ugyanakkor elismeri Göbbels tehetségét és erősségét. „ (Göbbels) a legutolsó percig képes volt bátorítani és kiaknázni a Hitler és géniusza iránti vak bizalmat. A Harmadik Birodalom egyik valóban hátborzongató jelensége, hogy a német nép tömege még országuk agóniájában is engedelmes és hűséges volt Hitler zászlajához... Mindazok ellenére, amiket tapasztaltak, megtartották a hitet.” (133- o.) A sztálingrádi nagy vereség után, 1943- február elején Göbbels volt az első hivatalos személy, aki nyíltan elismerte a veszély komolyságát, amivel a nemzetének és Európának szembe kell néznie, és nyíltan elismerte, hogy Németország elveszítheti a háborút. Háborús beszédei közül valószínűleg, hogy a legismertebb volt a briliánsán felépített „totális háború” című szónoklata, amelyet 1943- február 18-án mondott el. A berlini Sportpalota termében nagy hallgatóság előtt mesterien előadott beszédét közvetítette a Német Rádió, és részletek voltak láthatók a heti „Deutsche Wochenschau” filmhíradóban. A sztálingrádi katasztrófa utóhatásáról szólva Göbbels hangsúlyozta a borzalmas igazságot, hogy a katasztrofális vereség reális lehetőség, és beszédét az országos mozgósításra való lelkesítő felhívással zárta. (Németország nemzetgazdasága még mindig nagyjából a békeidők szintjén működött, gyárai a nem okvetlenül szükséges fogyasztási cikkek hosszú sorát termelték.) Egy hatalmas zászló hirdette meg a nagygyűlés jelszavát: „A totális háború a legrövidebb háború.” Göbbels nyíltsága, sőt bátorsága elnyerte a nép bizonyos fokú csodálatát. Heiber ezt írja: „Megértette a kudarcok, sőt az időnkénti tévedések beismerésének értékét; az ilyen ’őszinteségre’ való készsége egyfajta intelligens kacsintás volt a hallgatóság felé - ’Látjátok, komolyan veszlek benneteket. Legyünk őszinték egymáshoz.’ - és ez képessé tette, hogy minden továbbira elcsábíthassa őket. Az eredmény az volt, hogy később, 1943- után, miután Churchillhez hasonlóan „vért, verejtéket és könnyeket” ígért..., a nép kész volt hinni abban a reménysugárban, amelyet ő agyafúrtan átragyogtatott a beszédeit színező komorságon. (134. o.) Amikor más befolyásos nácik megkezdték a visszavonulást a nyilvánosságtól, Göbbels meg mert jelenni a nép előtt, és nem csak meghallgatást nyert, hanem hitet és reményt is keltett..(134. o.) Amikor a háború elhúzódott, Göbbels címoldalas főszerkesztői cikkei a Das Reich című hetilapban egyre fontosabb szerepet játszottak a közmorál fenntartásában. Számos példányban újranyomtatták, és rendszeresen felolvasták azokat a Rádióban. „A Das Reich-ben megjelenő cikkei valóban kiválóan, briliáns módon voltak megírva, telítve ragyogó gondolatokkal. .(235. o.) - ismeri el Heiber. Ezt is megjegyzi: „ Göbbels cikkei gondosan ki voltak dolgozva több, mint egy héttel a megjelenésük előtt. Kiválóan csiszolt német nyelvezetűek, stilisztikailag élvezetesek és tartalmilag viszonylag józanok voltak. Gyakran úgy tűnt, hogy egy nagy gondolkodó magasztos bölcsessége világítja meg őket. Címeik a filozófiai értekezésekre emlékeztettek: ’A háború jelentősége’, ’A válság lényegi természete’, ’A lélek munkájáról’, ’A beszédről és a hallgatásról’, ’A szabadság nélkülözhetetlenségéről’, ’A nemzeti köteles