Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-03-01 / 2. szám

2. oldal «lîîVAKÜfcî 2007. március ►dálatos lángsugarában született volna meg! A kereszténynemzeti gondolat, a magyar szellemi fölény, az akkori szociális, katonai szupremácia és a nemzetiségekkel való együttműködés nagy gondolata érvényesült az 1848- 49-es napokban. A szabadság eszme úgy sűrítette össze a magyarságot, mint a nagyítólencse fókusza a nap suga­rait. Szeged parasztjai, akik huszár­ezredeket ültettek lóra, Kassa német­magyar polgársága, amely a vörös­­sipkás zászlóaljat csatatérre küldte, a nemes kalmárok, akik aranyat, ezüstöt áldoztak egy 150 000főnyi, nagyszerű honvédség felszereléséért, a magyar történelem legnagyobb, legkiválóbb korszakát testesítik meg. Hatvanegy esztendővel ezelőtt, 1946. március 12-én Szálasi Ferenc a Hungarízmus meghirdetője és utolsó törvényes államfő, a budapesti Markó utcai fogház udvarán - miniszter­­társaival együtt - vértanúhalált halt. Szálasi Ferenc, és mártírtársai, a ki­végzettek és elhurcoltak tízezrei, mind a magyar élet erőforrásai lettek, mert Nemzetünkért bátran és büszkén tud­tak meghalni. Szálasi Ferenc kivégzéséről megje­lent magyar lapok cikkeit fölösleges volna idézni. A beszámolók fedték an­nak a zsidó tömegnek a színvonalát, amely nem ismert megbékélést, s amely már az orvostudomány hatáskörébe tartozó perverzitással figyelte a halál küszöbére érkezett áldozat vergődését. De ezzel a sajtóval szemben idézzük a kivégzésnél jelenvolt szélsőbaloldali Francia Fernand Gigon Budapestre küldött francia újságíró beszámolóját: „... végre itt van Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezére. Az üvöltő tömeg halált követel a bűnösre, s a bűnök súlya jobban nehezedik vál­­laimra, mint maga az ég. Egész tes­temben reszketek, de Szálasi még csak nem is remeg. Alig két méterről nézem lezártvonású arcát. Semmi reszketés. Semmi izomrándulás. Semmi sápadt­ság. Ez a száj nem tudom, hány eset­ben mondta ki a halálos ítéletet és nem tudom, hány ezer zsidót küldött az égetőkemencébe. (?) Szeretném tudni, hogy mik az utolsó gondolatai ennek az embernek néhány másodperccel a halála előtt. Egy röpke pillanatra találkozom szempillantásával - utolsó szempillantásával. Úgy érzem, hogy semmire nem gondol, és semmit nem érez. Gránit. Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett minisztere holtteste előtt. Egyenletes, biztos lép­tekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a Feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsó­kolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne, vagy szemében ott ülne a félelem, vagy nyelvével meg­érintené ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget, és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. Tizenöt óra harminc perc... ” Nagypéntek nélkül nincs feltáma­dás! És az akasztófaerdőkön túl, végtelen sorokban ott húzódnak a névtelen tízezrek jeltelen tömegsírjai. A benne nyugvó, agyonvert és legéppuskázott magyarok fölött azzal a szomorú és cinikus megállapítással tért napirendre a magas diplomácia, hogy ezek a sírok hozzátartoznak a huszadik század tör­ténelméhez. Szinte kísérteties pontos­sággal megrendeznek - napjainkban is, egy „náci tömeggyilkos pert” nyilván azért, hogy elfeledtessék azokat a tömegsírokat, amelyekről manapság nem opportunus dolog beszélni. De még sohasem rendeztek pert a Fel­vidéken, Erdélyben, vagy Délvidéken a dögtemetőkben agyonvert, legép­puskázott magyarokért, akik a sehon­­nai magyar kormányok miatt már csak az égi hatalmasságoktól várják perük újrafelvételét. Magyar vonatkozásban Szálasi Fe­renc kivégzése volt a nyitánya annak a hadjáratnak, amelynek célja nemcsak a Duna-Tisza közének bolsevizálása, de ennek az európai területnek a pánszláv impériumhoz csatolása is. Szálasi a szintézist jelentette az újkori magyar történelemben. Ő jelentette a feudaliz­mus és nagykapitalizmus által megosz­tott magyar erők egy vonalba való felsorakozását. Olyan erők mozgatták munkáját, mint annak idején Marti­­nuzzi Fráter Györgyét, aki a magyar fennmaradás örök útját járta akkor, amikor a két világbirodalom közé szo­rult magyarság számára próbálta meg­találni az élet felé vezető utat. Hatalmas lánggal égett a lelke és ez a láng az ideálok legmagasabb régióit csapdosta. Ahová kevesen érnek föl az élők sorából. Ahol tiszta minden gon­dolat, érzés - és tisztán válik meglá­tássá, tervvé, akarássá. Szálasi Ferenc egy volt a magyar történelemben. De az Ő személyes egysége a végtelen sokaságba fúródott bele, s az egyete­messég jellegével szántott, vetett. Arat­ni - nem is akart. Az aratást és a temetést nemzetére hagyta. Szívből, szándékosan, - Vértanúk isteni sors­szerűségével. Szálasi Ferenc Hungarizmusában egy új világnak, egy új kornak volt a hírnöke. Lehettek tévedései, emberi hibái, de hogy ő megértette a kor hívó szavát az kétségtelen. Míg az olasz fasizmus az akut bolsevista veszede­lemmel szemben született meg, s míg a német nemzetiszocializmus tulajdon­képpen a versaillesi békeszerződések reakciója volt, addig a Hungarizmus­­ban a magyar élet teljes átalakításának vágya égett. Ha a koreszme többi, is­mert európai változatának keresztmet­szetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, Szálasi Ferenc alkotását egyik sem kö­zelíti meg. Dőreség volna világmegváltói jelle­get vagy szerepet erőszakolni rá. De­hogy Szálasi Ferenc túlnőtt személyes önmagán, fajtáján és korán - erre bizonyság a Múlt, bizonyság a Hun­garizmusba ölelt alkotása. Neve alatt nyertfémjelzést korunk dunavölgyi na­cionalizmusának, szocializmusának és krisztus-hűségének reneszánsza. A jeruzsálemi Eichmann-per tárgya­lásának megkezdése óta elszaporodtak az Eichmann-szakértők, napjainkban is mindig akad szemtanú, aki „ látta Eich­­mannt, beszélt vele” és új szenzációk­kal akarja meglepni a Holocaust-ipar világát. Bennünket az Eichmann-ügy csu­pán annak magyar vonatkozásában ér­dekel, Hausner jeruzsálemi főügyész azon kijelentése, amely minden két­séget kizáróan megállapította, hogy Szálasi Ferenc több ízben tiltakozott Eichmann működése ellen, továbbá, hogy a magyar csendőrség és a többi karhatalmi alakulatok megtagadták az embertelen módon végrehajtott zsidó deportációkban való segédke­­zést. Szálasi kereken visszautasította Winckelmann német SS-tábornok azon kívánságát, hogy majd három­­százezerfőnyi budapesti zsidót Német­országba deportálják. 1972-ben Nagy Talavera zsidó tör­ténész tollából megjelent „ The Green Shirts and the Others? című könyvében így írt Szálasi Ferencről: „Szálasi rend­kívül szeretetre méltó ember volt, nem volt sem kegyetlen, sem megveszteget­hető, magánélete ellen nem merülhe­tett fel semmi kifogás. Nem volt benne beteges zsidógyűlölet, a zsidókat pén­zükkel együtt hagyta volna kivándo­rolni. 1944-ben ellenezte a zsidók el­hurcolását és uralma alatt nem adott ki rendelkezést ellenük. Mélyen tör­vénytisztelő volt és a hatalmat csak a nemzet egyértelmű kívánságára és az államfő akaratából kívánta gyako­rolni. ” Szálasi Ferenc a zsidókérdést a cionizmus alapelvei szerint kívánta rendezni, amely szerint az évezredek óta diaszpórában élő zsidóságot olyan körülmények közé kell juttatni, hogy önálló állami életet éljen és ne kelljen rettegni a periodikusan megismétlődő pogromoktól és zsidóüldözésektől. Hogy mennyire helyesen látta a zsidó­kérdés megoldását, azt legjobban bi­zonyítja, hogy 1948-ban éppen azok az angolszász hatalmak tették lehetővé Izrael állam megalakulását, amelyek annak idején a háború alatt hallani sem akartak az európai zsidóság befogadá­sáról. Szálasi Ferenc volt az egyetlen ma­gyar politikus, aki nemcsak hirdette, de gyakorolta azt az utat, amely a szláv és német tenger közé beszorult magyar­ság számára egyedül járható volt. Ő volt az, aki nemcsak híveiért, hanem egy egész világnézeti korszakáért felelős­séget vállalt. Az Ő nagyságának ne­gatív előjelű bizonysága pedig, hogy neve alatt foglalnak egybe és gyaláz­­nak minden nemes politikai törekvést ellenségei, akik között viszont nem akad igaz ember, csak gaz. A vértanú Szálasi Ferenc mondta, hogy a Hungarízmus addig fog élni, amíg alkalmazkodni tud a kor köve­telményeihez. Ez a kijelentés lehetet­lenné teszi egyúttal, hogy a Hungariz­­musban megmerevedési szándék le­gyen, hogy az Szentírás akarjon lenni. Ami szent és örök a Hungarizmusban, az a célja és ez nem más, mint „a magyar nemzet nagysága és di­csőségé'. A nagy célhoz vezető utak azonban változhatnak úgy, ahogyan azt a tudományos technikai, kulturális fejlődés, a gazdasági, politikai, törté­nelmi helyzet megkívánja. P. Sütő Kornél A tizenegy vezér Tizenegyen voltak láncra verve És álltak a vérbírák előtt, Halált mondtak mind a tizenegyre, Negyvenhatban, egy téli délelőtt. A jelenkort és a nemzetet ma Tanúságtételre hívom elő, Ártatlanul halt meg mind a tizenegy! Tíz vezér, s a Nemzetvezető. Mert ellenük a gyalázat szava Csúfos hazug vádakat rakott, Nemzetvesztők és hazaárulók! E két név mely őnekik jutott. Mondták ezt, kik egy évtizede már Hogy pusztítják ősi nemzetünk, S hajlongó derékkal kiszolgálják,Istentelen átkos ellenünk. S a tizenegy vezér néma csendben Vonult fel a bitófák alá, S köröttük habzó, őrjöngő tömeg Lassú halált kiáltott reá. Mint ahogyan Júdeábán tették Úgy kétezer esztendeje már, Krisztust feszítve a keresztre fel, Latrok közé ott a Golgotán. Mert jóságával szerette volna A világot megmenteni Ő - Egy nemzetet váltottak meg mostan, Tíz vezér s a Nemzetvezető! A szemük még egyszer összevillant, S egy fohászt küldtek az ég felé, Az utolsót bús hazájukért, S büszkén léptek a hóhér elé. Egy nemzet és az ég a tanú rá Magyarok voltak, igaz honfiak! Remegve rejtették el testüket, S gaz veri fel most a sírjukat. De szellemük tovább él ma is, Oly szilárd az, mint a hegyorom. Nem felejtünk és az akasztókból Akasztottak lesznek egykoron! S a tizenegy vezérnek majd a nép Hálája méltó, nagy szobrot emel, Ám addig is lelkesen e versem Zengő lanton hős dalt énekel!

Next

/
Oldalképek
Tartalom