Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-01-01 / 1. szám
2007. január-február «lîîVAKÔfct 3. oldal Major Tibor FAJVÉDELEM SORSPARANCS! Van magyar faj, és van fajkérdés. A történelmi Magyarország természetes határai által bezárt őshazánk oszthatatlan területi és népi együvé tartozásának soha fel nem adható hitvallása, a hungarista hitvallás lényege. Ez volt az örök magyar cél, amelyért Szálasi Ferenc - aki 110 esztendővel ezelőtt, 1897. január 6. született Kassán - a szentek fanatizmusával küzdött a magyar közélet porondján történt megjelenésétől egészen a vértanúságig. „Én egész Európát úgy nézem a hungarista ideológia szempontjából, mint egy nemzetiségi államot, mert körülbelül 10,5 vagy 11 millió négyzetkilométeren kell rendezni kb. 30-35 történelmi népszemélyiségnek egymáshoz való viszonyát. Szerintem az Európa-közösség megalkotásának kérdése nem más, mint magyarországi problémáinknak kiszélesítése európai síkra. Európa létkérdése így ebben a tételben sűríthető: vagy meg tudja oldani a kérdést, akkor be is tudja állítani a nemzeti szocialista Európa-közösséget, vagy pedig nem, akkor Ázsia vagy Amerika fogja Európában a hegemóniát gyakorolni. Felfogásom - mondta Szálasi Ferenc vitéz Teleki Mihály grófnak, a Nemzeti Szövetség képviselőházi tagjának - „hogy Közép-Európának együtt kell maradnia, együvétartozandóságát anyagi-földrajzi szempontból a Duna fejezi ki. Kelet-Európából Nyugat-Európába, Észak-Európából Dél-Európába belvízi úton egyedül és kizárólag csak a Duna segítségével lehet eljutni. A Duna mentén élő három nép: a német, a magyar és a román élet-, társ- és sorsközösségbe való, még pedig nem olyanba, amely a Duna eredetét és torkolatát jellemző földrajzi név jelzőjét kapja a közössége elé - tudvalévőén a Duna a Fekete-erdőben ered és a Fekete-tengerbe ömlik -, tehát nem egy „fekete” közösségbe, hanem egy életbiztonságban és jólétben élő nacionalista és szocialista közösségbe. Emellett azonban mind a háromnak az ő sajátos adottságainak megfelelően kell kialakítania belső életét. A Felső-Dunán szerintem a német nép vezetése alatt kell kialakulnia az életnek, a Középső-Dunán a magyar nép az Alsó-Dunán a román nép vezetése alatt. Ezért javaslatunk az lehetne, hogy a románoknak egészen a Dnyeperig kell vezető feladatukat elvégezniük, amelynek teljesítésére szükségük lesz a hárommillió románra, akik a Kárpátok ölelte Dunamedencében élnek. Ezt a hatalmas feladatot azonban csak két nemzetiszocialista nép tudja őszintén megoldani. Ha az egyik azt mondaná, nem fogadom el, az már nem nemzetiszocialista, hanem imperialista oldal felé kanyarodik el. Ezek az alapvető megállapítások vonatkoznak az összes többi népszemélyiségekre is.” Az első és a második világháborút követő békediktátumok legkíméletlenebbül hazánkat sújtotta. Az ezeréves keresztény magyar államtestből kiszakított területeket több mint három és félmillió őslakos színmagyart, és a századok folyamán sorstársaikká vált bevándorló más nemzetiségű lakosságot a népek önrendelkezési jogának megtagadásával, megkérdezésük és meghallgatásuk nélkül Romániához, Ausztriához, valamint az újonnan alakított Jugoszláviához és Csehszlovákiához csatolták. Nem igaz, hogy népnyúzás volt a magyar történelem alaphangja, amint azt az idegen szellemű Jászi-féle szociológiai iskola és a nyomába kelt proletárok diktatúrájába öltözött zsidólázadás a nemzeti eszme ellen elhitetni és bizonyítani próbálta. Nem minden zsidó volt kommunista, de azért nem alaptalan az a felfogás, amely szerint a kommunizmus nem volt egyéb a destruktív zsidóság összeesküvésénél, a nemzeti Magyarország megsemmisítésére. Messzemenő céljukat, bosszúra való felkészültségüket, egész erkölcsi és hitbéli felfogásukat mi sem ismerteti meg jobban, mint az alább közölt kommunista zsidó szózat, amelyet a „Zsidó szentegylet” látott el aláírással: „Hatezer éves vándorlásainknak úgy látszik ismét fordulópontjára érkeztünk. A magyar faj nem látta, hogy mi egészen másfajta emberek vagyunk. Mi vagyunk az Isten kiválasztott népe, akinek Jehova kegyelméből megadatott a kiváltság, hogy sohase kellett orcánk verejtékével a mindennapi kenyerünket megkeresni. A programot - hála Jehovának - kiparíroztuk a kommunizmussal és ügyesen félrevezetett munkásokkal. Láthattátok, mint jöttek elő: Kun Béla, Szamuely és társai az erős keresztény magyarok kiirtására és lehető kipusztítására, vagyonaikból való kifosztására. Nem bántottak ők egy zsidót sem. A zsidóságot mind személyében, vagyonában megkímélték. Templomaikat és hitüket nem bántották. A fő, hogy mi tudjuk, hogy zsidók vagyunk és itt Magyarországon akarunk boldogulást szerezni. Ha kell legyünk alázatosak. Ha kell keresztelkedjünk ki! Hangoztassuk mindenkor, hogy csak szerény, egyszerű kereskedők akarunk lenni! Valljuk magunkat szintén magyaroknak! Magyarosítsuk neveinket, mert ez a legjobb módszer, ezzel lehet a magyar fajta ostobaságát legjobban kihasználni. Minden vezető állást zsidó töltsön be! Sajtónkkal, pénzzel, a szabadkőműves páholyokkal, semmitől vissza nem riadó agitációs eszközökkel, a Galileikörök és más egyesületek, különféle szakszervezetek révén, ha most sikerül elaltatni ébredő magyarjainkat, úgy a paraszt nekünk dolgozik, a magyar urak a mi szolgáink, asszonyaik a mi szeretőink lesznek. Tehát most legyetek résen és ne sajnáljatok semmi áldozatot! Agitáljatok teljes erővel! Tudjátok, hogy a Talmud szerint a gójt megcsalni és felhasználni nem bűn, sőt ellenkezőleg: erény! Ha pedig a Jehova úgy akarná, hogy ismét vándorútra keljünk, itt az ideje, hogy bosszúnkat a keresztényeken kitöltvén, romhalmazt és vértengert hagyjunk magunk után...” Van magyar faj, és van fajkérdés. A kommunizmus ellen vívott második világháború elvesztése után Magyarország a szovjet megszállás alá került és egy idegen hatalom, a zsidó bolsevizmus szolgálatába szegődött kommunista párt uralmát szenvedte. Ha ismerjük a Szovjetunió által irányított oknyomozó történelmet, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyarok országára ráerőszakolt új történelemszemlélet sokkal brutálisabb és népi öntudat-gyilkoló, mint akár a lengyel, cseh, vagy a román kommunista politrukoknak kiadott utasítások. A déli és északi szlávok közötti egyesülés lehetőségének Magyarország az egyetlen akadálya, így érthető, hogy a Szovjet katonai impériumán túl a valóságos történelemmel legellentétesebb ideológiát is kell használni. Egy népet, egy nemzetet két módon lehet megsemmisíteni. Biológiailag és eszmeileg. A biológiai megsemmisítést célozta a magyarság legjobbjainak kiirtása, Szibériába való deportálása és nem utolsó sorban a mai napig tartó abortusztörvény, amellyel ezrelék alá nyomta le a magyarság természetes szaporodását. Az új „magyar” történelemszemlélet kereken azt hirdeti, hogy Trianon nem volt más, mint Magyarországot érintő politikai történéseknek egyik logikus láncszeme. A fiatal magyarság számára egyszerűen reakciós örökségnek, vagy ahogy napjainkban mondják, polgári elhajlásnak minősítik még csak a gondolatát is annak, hogy akár a Felvidék, akár Erdély, vagy Dél-Magyarország még egyszer visszajuthat az ezeréves anyához. A magyar múlt és a magyar jelen 1945-ben kezdődik. Addig hazugság volt minden. Az Árpádházi család - Szent Istvánnal az élen - éppen olyan népet nyúzó, kizsákmányoló rablóbanda volt, mint akár a vegyesházi királyok, a Hunyadiak vagy az egész Horthy-rendszer. Ezeket az ocsmányságokat és területrablást szentesítették a „szabad” Magyarország hazaáruló képviselői az úgynevezett alapszerződésekkel. A magyarság, a magyar faj itt áll megtépdesve, megviselve, más ellenséges fajok közé beékelve, belülről is más fajok feszítő erejétől, nyílt uralmi törekvéseitől ostromolva. Akik ezt nem akarják látni, akik ezeket az erőket nem akarják kikapcsolni a magyar életből, azok vagy jóhiszemű alvajárók vagy tudatosan hazug politikát képviselnek, nyíltan be nem vallható országhódítás érdekében. Azt a hitványságot, vagy azt a tudatlanságot, hogy nincs magyar faj, vissza kell űzni, meg kell szégyeníteni. Ezt csak egy erősebb, idegen fajú öntudat prédikálhatja, amely az elaltatott és megrontott magyarság milliói fölött a maga uralmára tör vagy csak egy korhadt lelkiismeretű beteg, fajtájától, népétől elszakadt kozmopolita értelmiség hirdeti. Napjainkban körülöttünk, bennünket gyalázva a trianoni békediktátumokban született új balkáni és közép-európai demokráciák az imperialista sovinizmus minden kíméletlenségével törnek a népi, faji egység uralmára. Kíméletlen nyíltsággal próbálják kiforgatni ősi népi faji jellegéből, öntudatából az elszakított és alapszerződésekkel őshazában maradt magyarságot. Van magyar faj és van fajkérdés, amelynek se jelenlétét, se küzdelmeit letagadni, se gondjait elkendőzni vagy elaltatni nem lehet. A magyar társadalmi és politikai kérdések nagy állóvizében a trianoni békediktátum első éveiben a föld alatt működő Kommunista Párt próbált rövid ideig szerepet játszani - de kevés sikerrel. Az 1919- évi tanácskormány hosszú időkre kiábrándította még a legszegényebb néposztályokat is a kommunista ideológiából. A Horthy-rendszer állandóan napirenden tartotta a magyar revízió kérdését, mindig nagy szerepet játszott a szétdarabolt ország integrációjának hangoztatása. Meghozta a kommunistákra érvényes 1921. évi IV. törvénycikket, de annak alkalmazására csak nagyon ritkán került sor. A hivatalos fórumok büszkén hirdették, hogy Magyarország a béke és a nyugalom országa, ahol semmiféle forradalmi vagy szélsőséges megmozdulástól nem kell tartani. Az országban valóban béke és nyugalom honolt. Ez a béke és nyugalom inkább hasonlított a temetők, mint az élet békéjéhez. A feudális Magyarország gazdasági vonalai a nemzetközi zsidó bankbefolyás alatt álló Kereskedelmi és Hitelbank lipótvárosi székházaiban futottak össze. Azt emeltek fel, akit akartak és azt fojtották meg a hitel megvonásával, akinek nem tetszett az arca. Egészséges földreformról még beszélni sem volt szabad. A középosztály is történelmének legsoványabb korszakát élte. Egyetemet végzett diplomások hetven pengős állásokat voltak kénytelenek vállalni, s hogy a megalázás teljesebb legyen, igen sok helyen nem is kellett dolgozniuk: minden elsején postán megkapták a „szellemi szükségmunkás”-nak kijáró éhbért. Az elégedetlenség és a népi Magyarország nagy gondolata már erjedt... Először olasz és német példák után indultak meg Magyarországon a nemzeti alapon álló szociális törekvések első áramlatai, amelyek Szálasi Ferenc vezetése alatt közös nevezőre jutottak. Szálasi Ferenc nagy vonalakban lefektette országépítő programját, amelyből nem hiányzott sem a paraszt, sem a munkás, sem pedig a Kárpát-medencében oly nagy szerepet játszó kisebbségi kérdés. Tételeit nem rögzítette merev pontokba, inkább utat mutatott. A marxi és lenini dogmára támaszkodó kommunizmussal szemben sokkal rugalmasabb tételekben fogalmazta meg az eljövendő hungarista és ebből kifolyólag valóban szocialista Magyarország alapjait. A trianoni békediktátum egyik leglényegesebb előzményének a magyarországi kisebbségi kérdést tekintjük. Ennek a kérdésnek óriási fontosságát ismerte fel a Hungarista Mozgalom, és ezért dolgoztatta ki a magyarországi kisebbségek számára az úgynevezett Hubay-Vágó-féle kisebbségi törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat nem akart sem többet, sem kevesebbet, minthogy az összes Magyarországon élő népcsoportok szorosan beépüljenek a magyar államiságba anélkül, hogy feladnák nyelvüket és kultúrájukat. Jellemző az akkori uralkodó körökre, hogy a parlamenti szokásoknak megfelelő módon benyújtott törvényjavaslatot még csak tárgyalásra sem engedte, a törvényjavaslat megfogalmazóit pedig hazaárulással bélyegezte. A törvényjavaslat alapja nem a feudális Magyarország felfogása, hanem Szálasi Ferenc konnacionalizmusa volt. Ez a konnacionalizmus az, amely egyedül volt alkalmas arra, hogy megteremtse a Duna-medence élő külön nemzetiségű népek békéjét, amelyek évszázadok óta gyöngítették Európa eme legnagyobb földrajzi egységének az erejét. Ez a konnacionalizmus lett volna a legerősebb fegyver a Magyarországot atomjaira bontó trianoni békeszerződés ellen. Szálasi Ferenc konnacionalizmusa erősen hasonlít Kossuth Lajos Duna-konföderációs elgondolásához, s hogy nem valósulhatott meg, azt az 1944 óta bekövetkezett világeseményeknek tudhatjuk be. Az új európai rendezés során csak akkor beszélhetünk a Duna-medencében élő népek békéjéről, ha azt Kossuth Duna-konföderációs elméletéből és Szálasi konnacionalizmusáből kiindulva oldják meg majd azok, akikre a Mindenható ezt a feladatot kirótta. Van magyar faj, és van fajkérdés. A magyarság most ebben a totális országhódításban faji megpróbáltatásainak, életképességének és hivatásának új korszakához érkezett. A megtartó erő ma is csak igen mélyről, igen alulról érkezhetik. A magyar fajiság romlatlan méhéből, ahonnan minden vétetett, ami évezredeken át a csataterek véres és a barázdák verejtékes küzdelmeiben bennünket megtartott.
