Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. december

«lîîVAKÔfcî

5. oldal

H.M.: De Herr Friedman, ha a szavaknak van értelmük, én a kérdésre világosan válaszoltam. Németországot védekezésre képtelenné tették, és akkor azt mondhatjuk...

M.F.: Ezt nevezik a „háború elvesztésének”.

H.M.: Igen, bizonyosan, ez olyan háború, amelyet a Német Birodalom a katonai leszámolásnak ebben a szakaszában elvesztett. És én azt mondtam Önnek, hogy a német néplélek a zsidó néplélek fölött végső soron győzni fog. Ez elkerülhetetlen, ez isteni történés. Isten halhatatlan.

M.F.: Ez isteni?

H.M.: Igen, ez isteni.

M.F.: Ön Isten megbízottja?

H.M.: Én ebben az értelemben Istenben vagyok, Ô működik az embereken keresztül, általam is, és Ô ott van a világban.

M.F.: Önt Isten arra választotta ki, hogy a zsidókérdést megvilágítsa?

H.M.: Nem, nem, nézze, a zsidók tartják önmagukat kiválasztottaknak.

M.F.: Én Önt kérdeztem, hogy önmagát kiválasztottnak tartja-e a zsidókérdés megvilágítására.

H.M.: Egy valamit akarok mondani Önnek...

M.F.: Ön konkrét kérdéseket akar, megkapja...

H.M.: Ahogy most foglalkozom ezzel a kérdéssel, úgy foglalkoztam vele egész életem folyamán. Azt mondom: arra vagyok hivatva, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam. Ezért még nem vagyok kiválasztva.

M.F.: Igen, de erre hivatva nincsenek sokan.

H.M.: Igen, de éppen ez a lényeg, nemde? Sokan vannak a hivatalosak, kevesen a választottak. Ez a Biblia szava.

M.F.: Igen, de hivatva lenni mégis már egy kicsit több mint majdnem mindenki másnak a dolga, nem igaz?

H.M.: Igen. Mivel nekem van...

M.F.: így egy kicsit Horst Mahler is kiválasztott.

H.M.: Tudja...

M.F.: Tulajdonképpen szívesen válna zsidóvá?

H.M.: Képes Ön egyszer...

M.F.: Szomorú Ön, hogy nem zsidó?

H.M.: Mondja csak, kérem, hogyan akar választ kapni? Én is belevághatok durván az Ön szavába, úgy ahogyan itt azt Ön csinálja?

M.F.: Megteheti, ahogy akarja.

H.M.: Nem. Nos, ez a Friedman-engedmény nem hat meg engem.

M.F.: Igen, de el kell ismernie, hogy én sem vagyok egyetemen, nem kell egy órás előadást Öntől végighallgatnom.

H.M.: Nem, de ha itt beszélgetést akarunk folytatni, akkor meg kell mondanom Önnek: hallgasson hellyel-közzel, hogy én is szóhoz jussak.

M.F.: Ó, tudja, én itt teljesen egyetértek Önnel a hallgatással kapcsolatban.

H.M.: Nos, kérem. Tehát akkor mégis csak hallgassa végig ezt. Elhivatottsággal kell valamit tenni, hogy az ember képzett legyen, hogy egy témáról szakszerűen vitatkozhasson. Ez is a hivatás fogalma. Nekünk nem állásunk van. A németeknek hivatásuk van. És nekem ehhez a vitához - ahogyan az lefolyt, és ahogyan én azt értem - szakképzettségem van.

M.F.: Ez azt jelenti mégis, hogy Ön képzettebb, mint sokan mások?

H.M.: Ezzel a témával elmélyültebben foglalkoztam, mint mások.

M.F.: Nos tehát, engem az égvilágon minden ember érdekel. Önnel ellentétben nem beszélek minősége szerint első- és másodosztályú emberről. Egyébként a zsidók éppen olyan értékesek, mint a nem-zsidók?

H.M.: Tudja, a zsidók mások. Tagadását jelentik minden másnak, és ennyiben nehéz a sorsuk. És ezért a világuralom is kompenzációként lett megígérve nekik. Azért, mert gyűlöletesek a nem-zsidó népek számára.

M.F.: Kisebb értékűek, vagy sem? Igen, vagy nem?

H.M.: Én nem értékeket különböztetek meg, hanem megállapítom, hogy Istennek ebben az elosztásában mik ők önmagukban. Hogyan értékelhető ez?... Ők szükségesek, és ezért azt mondom: ők nekünk egy részünk. De mondok egy példát...

M.F.: Ön hívő ember.

H.M.: Igen, nézze csak, ha ki akarok fejteni egy gondolatot, Ön mindig közbelép. Miért teszi ezt? Fél ettől a gondolattól?

M.F.: Én valójában nem félek Öntől.

H.M.: Nos, akkor kérem. Pontosan azt akarom Önnek elmondani, hogy mik a zsidók az én számomra. Ahogyan tehát egy rovar fejlődési folyamatánál látható, amely először pete, majd hernyó, azután báb, s végül pillangó, a fejlődésnek ebben a szakaszában a zsidók szükséges mozzanatot jelentenek - a maguk minden tagadó lényege szerint. És ezért válnak minden kor számára gyűlöletessé és üldözötté. Ez nehéz sors. Izajás ezt mondja: „Mivel ők gyűlöletessé váltak...”

M.F.: A németek nyolcvan százaléka nem gyűlöli a zsidókat.

H.M.: Azonban a németek bizonyosan a zsidók ellenségei, mivel a zsidók a németek ellenségei. Az, hogy ez össze van-e kötve gyűlölettel, mindenkor a pszichológia kérdése.

M.F.: Szívesen lenne zsidó?

H.M.: Ha zsidó lennék, akkor az lenne a sorsom, és akkor azt kutatnám, hogy ezzel a sorssal mit vagyok köteles tenni.

M.F.: Szívesen lenne zsidó?

H.M.: Nem. Örülök annak, hogy német vagyok.

M.F.: Milyen az Ön hite? Én mindig a hitről beszélek, és Ön mindig a németekről beszél.

H.M.: Tudja, a német értelmezés szerint a népek mint államok az Isten formái. Ha tehát mint német magamat elgondolom, akkor mint a Német Birodalomhoz tartozót gondolom el, amely egy bizonyos állam, és mint ilyen, Istennek egy formája. És én ebben az Istenben hiszek.

M.F.: Milyen Isten ez, keresztény Isten?

H.M. Ö bizonyosan azonos a keresztény Istennel, aki mindent magában foglal, sem a világot, sem az embereket nem zárja ki magából, és csupán egy választott nép választja ki magát, mint minden más nép megsemmisítésének eszközét.

M.F.: Akkor mit kezdjünk a pápával, az elhunyt és a jelenlegi pápával, aki kifejezetten még azt is hangsúlyozza, hogy a katolicizmus a zsidóságból fejlődött ki, és hálásan együtt él vele? Áruló ő az Ön számára? A pápa az Ön hite szerint áruló?

H.M.: Nos, én azt mondanám, a zsidók vonták be a katolikus egyházat szüntelenül a maguk hatalmi területére. De azt gondolom, hogy a katolikus egyház a jövőben még nagyobb jelentőségre tesz szert, mint a múltban. Olyan intézmény lesz, amely a zsidóság, mohamedánság és kereszténység közötti hitvallásbeli különbséget meg fogja haladni, felemelkedik egyfajta hégeliánus értelemben vett szellemismeretté, amely felszabadít minket. Az igazság szabaddá tesz minket. Ez érvényes a zsidókra is. Érvényes a mohamedánokra is.

M.F.: Újra félbe fogom szakítani Önt.

H.M.: Igen, kérem, most megteheti.

M.F.: A zsidók időközben a Vatikánban is hatalomra jutottak. Az utolsó és a jelenlegi pápa a zsidóságot egészen más úton közelítik meg, mint Ön. A zsidókat dicsérik, és arra hívják fel híveiket, hogy az antiszemitizmus minden formáját adják fel. Sőt, bocsánatot is kértek. Az Ön felfogása szerint az utolsó és a jelenlegi pápa árulója a német ügynek?

H.M.: Igen. Teljesen egyértelműen. És ők elárulják XII. Piuszt is, amikor olyan helytartónak tüntetik fel, aki tudomással bírt volna a holocaustról és megakadályozhatta volna azt. Mivel a holocaust nem történt meg, ki fog derülni, hogy XII. Piusz pápát rehabilitálni kell. Ez olyan feladat, amelyet a Katolikus Egyház magára fog vállalni.

M.F.: Amikor fiatal voltam, nagyon fiatal, Ön baloldali volt. Igaz ez a mondat? Az, hogy fiatal voltam, igaz (nevet). Akkor úgy 10-12 éves voltam. Igaz ez a mondat?

H.M.: Tudja, a „jobb” vagy a „bal” fogalmának használata az olyan ember álláspontjának régi története, aki a parlament előtt áll és látja annak jobb és bal felét. Innen származik ez. Én mindig az voltam, aki vagyok. De mindig fejlődésben. És amikor valaki, aki kívülről lát, azt mondja: „ez jobboldali volt”, vagy „ez baloldali volt”, akkor az a szemlélő szempontja, nem az enyém.

M.F.: A RAF [Rote Arme Fraktion = Vörös Hadsereg Frakció], amely az Ön azon tételén alapult, hogy a zsidók az ördöghöz tartoznak, valamint Andreas Baader, Ensslin, Meinhof már akkor is osztották az Ön véleményét...?

H.M.: Igen, bizonyosan. Nem abban az értelemben, ahogyan azt Ön éppen most kifejezte.

M.F.: Hanem milyen értelemben?

H.M.: Számunkra akkor adott volt „az amerikai imperializmus” fogalma, és napjainkban még világosabban látható, hogy mi az amerikai imperializmus, és ennyiben: az ellenség ugyanaz. Az ellene vívott harc eszközei azonban megváltoztak azon felismerések nyomán, amelyek ebből a folyamatból kinőttek.

M.F.: Még egyszer kérdezősködöm, mert, amint mondtam, nem vagyok olyan gyors a fogalmakkal kapcsolatban.

H.M.: Tudom, Önnek nehézségei vannak a megértésben...

M.F.: De gyakoriok.

H.M.: ... de az is zsidó jellegű. Ön nem képes megérteni minket.

M.F.: Tehát, hogyan beszéltek akkor a zsidókról? Önök akkor határozottan beszéltek erről.

H.M.: Nekünk akkor bűntudatunk volt a zsidókkal szemben, és kínosan voltunk érintve, amikor Palesztinában egy táborban voltunk, és ott egyes táborlakók jöttek Hitler-képekkel, és azt mondták, hogy ő jó ember. Ez számomra kínos volt.

M.F.: De ez Önt nem érinthette kínosan, mivel otthonosan kellett éreznie magát, hiszen Hitler Ön számára a legjobb ember.

H.M.: Nézze, akkor én még nem voltam mentes attól a tudattól, amelyet ezekkel a hazugságokkal belénk tápláltak, a bűntudattól. Ez probléma volt. Ez az egész történet meghatározta az egész életemet, és az életem csak ebből a történetből kiindulva érthető meg.

M.F.: Miért volt akkor Önnek bűntudata?

H.M.: Igen, tudja, amikor nekünk, németeknek szemünkre vetik, hogy hatalmas bűnt követtünk el, egy egész népet irtottunk ki módszeresen, akkor annak a németek szempontjából nagy jelentősége van. Hajlamosak vagyunk az önvádra.

M.F.: Nos, én úgy gondolom, hogy 20 évvel e népirtás után Ön már felnőtt ember volt. Akkor mit nem gondolt át? Mert 20 évvel a történtek után már azt a sugallatot kellett éreznie, amit az utóbbi években érez.

H.M.: Ez nem sugallat, hanem azokról a tényekről van szó, amelyeket az évtizedek folyamán az úgynevezett revizionisták a maguk fáradságos aprómunkájával a napfényre hoztak. Ezért mennek börtönbe, illetve ezért gyilkolják meg őket. És ezek olyan dolgok, amelyek csak akkor kezdtek megmutatkozni.

M.F.: Ez azt jelenti, hogy a Baader-Meinhof csoport időszakában az antijudaizmus, amelyet Ön jelenleg képvisel, még nem volt tudatos állapotban?

H.M.: Úgy van.

M.F.: Volt-e egyfajta tudatos állapot a „baloldalon”?

H.M.: Akkor az, amit ön antijudaizmuson ért, anticionizmus volt és kritika Izraelnek mint zsidó államnak a szomszédai iránti politikájával szemben. Ez számunkra jelen volt, és ennyiben az akkori viszonyokhoz képest nagyon is messzire mentünk a zsidók elleni kritikában. Meg kell Önnek mondanom, hogy akkor gyakorlatilag azért csatlakoztam a RAF létrehozásához, mert a zsidó közösségi házban 1969. november 9-én egy plasztikbombát találtak. Ez az Alkotmányvédelmi Szervek állományából származott. És egy általam ismert csoport helyezte el azt ott, hogy Izrael ellen demonstráljon. És én akkor azt mondtam: „Ez nem megy, ez teljesen hamis út. A mi múltunkkal ezt nem tehetjük.”

M.F.: De Ön akkor Jordániába ment, és a palesztinokkal együtt részesült kiképzésben.

H.M.: Úgy van.

M.F.: Mégpedig katonailag.

H.M.: Igen, magától értődőén. Foglalkoznak bombák készítésével is, és így tovább. Ez hozzátartozik a képzéshez.

M.F.: Ön az erőszakot a politikai vita törvényes eszközének tartja?

H.M.: Szükség esetén mint készpénzt a népek közötti fizetési forgalomban, igen.

M.F.: Ezt most tényleg nem értettem.

H.M.: (Nevet.) Nézze...

M.F.: A politikai erőszakot törvényes eszköznek tartja a politikai vitában?

H.M.: Abban az értelemben - és ezt most el kell mondanom, mert Ön az értelmét ismét azonnal ki fogja csavarni...

M.F.: Egyáltalán nem csavarom ki. Ön mondja...

H.M.: A népeknek joguk és kötelességük a háború és béke, ha a fennmaradásukról és a kibontakozásukról van szó. Ezek az ellentétek most is fennállnak a népek között, és ezeket mindig is erőszakosan fogják megoldani, ha már minden más eszköz csődöt mond - és éppen ez a készpénz.

M.F.: Ön a Német Szövetségi Köztársaságon belül az erőszakot eszköznek tartja a maga politikai céljainak megvalósítására?

H.M.: Egyértelműen nem. Nem, és még egyszer nem. De a mi fegyvereink szellemi fegyverek, és azok találnak. Éppen azért üldöznek minket, mert az igazságot mondjuk.

[Friedman szembesítette Mahlert egy képpel, amelyen a brit Noel Martin volt látható, aki egy neonáci támadás után harántirányú bénulást szenvedett.]

H.M. Tudja, ezt az esetet a hátterével együtt nem ismerem nagyon pontosan. Egyértelműen elítélem, ha a jogos önvédelemmel nem összefüggő okból támadnak meg embereket, és azok megsérülnek, vagy életüket vesztik.

M.F.: Egy pillanat. Jogos önvédelem, mikor van jogos önvédelem?

H.M.: Nos, amikor engem megtámadnak, és védenem kell a bőrömet, az jogos önvédelem.

M.F.: Oké. De nem létezik politikai önvédelem?

H.M.: Természetesen a politikai önvédelemnek is vannak esetei. A népek gyakran cselekednek önvédelemből.

M.F.: Én a Németországban lévő németekről beszélek. Most nem a világháborúról beszélek. Amikor Németországban jobboldali radikálisok egy külföldit megtámadnak...

H.M.: Akkor azt egyértelműen elítélem. ...Mi jogos önvédelmi helyzetben vagyunk, ellenünk lelki gyilkosságot gyakorolnak.

M.F.: Lelki gyilkosságot?

H.M.: Lelki gyilkosságot. És ez azt is jelenti, hogy a népet meggyilkolják. A nép a leikéből él.

M.F.: Ez tehát azt jelenti, hogy Önnek joga van az erőszakra?

H.M.: Nem. A jogos önvédelemhez való jog olyan fegyverekkel, amelyek szükségesek, azt jelenti, mint a szükséghelyzetet elhárítani. Az erőszak éppenséggel a zsidók helyzetét betonozná be. Arra a zsidóknak van szükségük.

M.F.: Ó, a zsidóknak van szükségük erőszakra?