Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

4. oldal

«lîîVAKÔfrt

2007. december

„HEIL HITLER, HERR FRIEDMAN”

Egy nemzetiszocialista beszélgetése egy zsidóval, a Vanity Fair újságírójával, Michel Friedmannal

Horst Mahler: Heil Hitler, Herr Friedman.

Michel Friedman: Hogy van?

H.M.: Jól vagyok, talán Ön is látja.

M.F.: Mikor kell ismét börtönbe vonulnia?

H.M.: Hogy mikor kell ismét bemennem, még nem tudom. Ez még nem biztos. Pillanatnyilag minden nyitott.

M.F.: Milyen sora volt hát a fogságban?

H.M.: Ó, tudja, az olyan idő, amikor olyan dolgokat lehet csinálni, amikre egyébként nincs lehetőség. Ez nagyon hasznos idő.

M.F.: Eszerint tulajdonképpen az a vágya, hogy még egyszer odakerüljön? Ott igazán termékeny lehet.

H.M.: Nos, nekem más vágyaim vannak, ha Ön meg is marad a kissé téves elgondolásai mellett.

M.F.: Nos igen, ha Ön ezúttal pontosan ezt mondta: ott végül is olyan dolgokat lehet csinálni, amiket egyébként nem lehetne megtenni.

H.M.: Igen, ez egy tény megállapítása, de ez nem jelenti azt, hogy én azután vágyódom. Én a Német Birodalom után vágyódom, és ...

M.F.: Ó, én azt gondoltam, hogy talán a szerelem és a barátság után vágyódik és egy jó könyv után (nevet).

H.M.: Igen, Ön így gondolkodik.

M.F.: Egyszerűen azt gondoltam, hogy az ereiben még van vér, és vágyódik az élet után. Tehát nekem más dolgok jutnak eszembe, mint a Német Birodalom.

H.M.: Tudja, az a kérdés, hogy mit értünk életen. Én életen szabadságot értek, és éppen ide tartozik a Német Birodalom cselekvési szabadsága. Csak akkor vagyunk ismét szabadok. És ez egy vágy.

M.F.: Ó, de hiszen Ön teljesen szabad, vagy nem?

H.M.: így gondolja?

M.F.: Egy kérdést tettem fel.

H.M.: Például, amikor most azt mondom: „Heil Hitler, Herr Friedman”, akkor ez bizonyosan újra feljelentést eredményez a számomra.

M.F.: Biztos lehet benne, hogy ez az Ön számára feljelentéssel jár.

H.M.: Ennyire vagyunk szabadok ebben az országban.

M.F.: De ön tudja jól, hogy mibe bocsátkozik; ennek az országnak nincs titkos rendőrsége, nincsenek titkos törvényei. Ön szabadon eldöntheti, hogy elkövet-e egy jogsértést és ezért viseli a következményeket, vagy nem.

H.M.: Ez nem jogsértés, mert az nem jog, ami ezt nekünk megtiltja. Ez nem a német nép akarata, hanem az idegen uralomé.

M.F.: Elismeri tehát az Alaptörvényt?

H.M.: Nem.

M.F.: Elismeri-e Németország bármely törvényét?

H.M.: Nos, bizonyosan elismerem a Német Birodalom törvényeit. Azok pillanatnyilag csakis azért nem hatékonyak, mert az idegen hatalom szembe helyezkedett velük és ellenkező dolgokat rendelt el.

M.F.: Kik azok az idegenek?

H.M.: Nos, azok természetesen a zsidók. Egész világosan. A zsidó az úr minden úr hátterében, nemde? A zsidó arra törekszik, hogy az Ön urainak a hercegévé tegye magát. Arra törekszik, hogy a világuralmat megszerezze. Ez egyáltalán nem erkölcsi elítélés. Ez ténymegállapítás. És a kérdés az, hogy miként viszonyulnak ehhez a népek: hagyják-e, hogy ez történjen velük, vagy nem? Ez számomra a döntő kérdés.

M.F.: Nincs Önnek olyan érzése, hogy üldözési mániája van, hogy paranoiás?

H.M.: (Nevet.) Ó, egyáltalán nincs. Nézze, nekem nincs üldözési mániám, hanem úgy nézem a dolgokat, ahogyan azok vannak.

M.F.: Mit tart Ön a zsidókról?

H.M.: Ők másmilyen emberek, és én mindig, újra meg újra nagy súlyt helyezek arra a megállapításra, hogy amikor embert mondunk, látnunk kell az ember kettős természetét is, miként azt Churchill mondta. A zsidóknak üdvtörténeti feladatuk van, ahogy egy közismert zsidó, Martin Buber nagyon világosan megfogalmazta: „A zsidóság nemet jelent a gójok életére.” És ezért...

M.F.: Számomra ez az egész túlságosan bonyolult.

H.M.: Nem az a döntő, hogy Ön mit talál bonyolultnak, hanem az, amit mondanom kell.

M.F.: Igen, igen, de szeretném azt megérteni. Annak aztán nincs semmi értelme, hogy beszélgetünk, és nem értem meg Önt. Ez képtelenség. Szeretnék megszólalni. Tehát még egyszer az én kérdésem... és miért idéz Ön mindig másokat? Idézze egyszer inkább önmagát, és nincs szükségünk Churchillre

és mindezekre. Ön Herr Mahler, okos ember, miként azt magáról feltételezi.

H.M.: Ne jöjjön nekem ilyen feltevésekkel.

M.F.: De én nem teszek fel semmit sem. (Nevet.) Az feltevés, ha Önt okos embernek tartom?

H.M.: (Nevet.) Nézze, mik a zsidók, mik a németek, mik a franciák? Ezek tulajdonképpen ostoba kérdések. Mindenki tudja, amikor a zsidókról beszélünk, hogy ezen mit értünk.

M.F.: Én nem tudom.

H.M.: Ez talán annak a következménye, hogy Ön zsidó, és nem képes úgy látni önmagát, ahogy mi látjuk Önt.

M.F.: Akkor hát hogyan lát minket?

H.M.: Igen, de éppen ezt kíséreltem meg.

M.F.: Igen, de mondja a saját szavaival. Azt sokkal érdekfeszítőbbnek találom.

H.M.: Ök egy olyan istennek a megtestesülése, amely a mi felfogásunk szerint a Sátán, és nekik tragikus szerepük van minden más nép életének bomlasztásában és tagadásában. Ezzel nem mondok ki erkölcsi ítéletet; hanem Goethe azt mondta...

M.F.: Már megint Goethénél vagyunk. De ha a zsidó Sátán, az már erkölcsi ítélet.

H.M.: Nem, ez nem erkölcsi ítélet.

M.F.: Hanem?

H.M.: A sátán Isten szolgája, része annak az erőnek, amely mindig rosszat akar, és mindig jót hoz létre.

M.F.: Akkor hát szíve szerint mit tenne a zsidókkal? Ha már egyszer léteznek.

H.M.: Nézze, én nem akarok semmit sem tenni a zsidókkal, én magunkkal akarok tenni valamit: ismerjük meg, hogy milyenek, mifélék ők.

M.F.: És mit lehet itt tenni?

H.M.: Ha a zsidókat megismertük, elvesztik a hatalmukat felettünk. Ez az, amire törekszem, és e téren teszek is valamit, ha már egyszer a zsidók fogalmai szerint ez a nép uszítása. Én megértem, hogy a zsidók ez ellen harcolnak.

M.F.: Nos, de Frau Merkel nem zsidó.

H.M.: Nem, de ő bábfigura.

M.F.: Ön „Heil Hitler”-rel kezdte a beszélgetést.

H.M.: Igen.

M.F.: De mindenekelőtt elmondaná, hogy az Ön számára kicsoda Hitler? Milyen figura?

H.M.: Hitler volt a német nép megmentője. Nem csupán a német népé. És ő mint sátáni figura lett démonná festve, hogy a megmentőre vonatkozó minden gondolat ki legyen törölve a németek és egyáltalán az egész világ tudatából.

M.F.: Hogy Önt idézzem: Hitler, hogy a német népet és a világot megmentse, 6 millió zsidót gyilkoltatott meg.

H.M.: Ezt Ön mondja. Ez hazugság. És ezt Ön is tudja.

M.F.: Auschwitz hazugság?

H.M.: Igen, bizonyosan. Tehát Auschwitz mint koncentrációs tábor, mint munkatábor létezett - ezt nem tagadjuk -, de az, hogy Auschwitzban a zsidókat módszeresen igyekeztek megsemmisíteni, hazugság. Ezt ön is tudja.

M.F.: Hová lett akkor a 6 millió?

H.M.: Igen, honnan jöttek ide ők? Kérem, itt vannak azok a számok, amelyeket maguk a zsidók tettek közzé a saját enciklopédiájában. A zsidók állítólagos megsemmisítésük előtt mintegy 14-16 millióan, de utána is 16 millióan voltak. Kérdezem: hol van akkor a 6 millió? Csak 1956-tól kezdve csökken fokozatosan a számuk.

M.F.: Tehát egy zsidót sem gázosítottak el?

H.M.: Egyet sem.

M.F.: Egy zsidót sem öltek meg?

H.M.: Ezt nem mondtam. Háború volt.

M.F.: Tehát a koncentrációs táborokban nem gázosítottak el zsidókat?

Mahler élettársa, Sylvia Stolz, Horst Mahler, Michel Friedman, Daniel-Dylan Böhmer, a VE főszerkesztője.

H.M.: Nem. Ez hazugság.

M.F. Témát váltva: beszéljen nekem egy kicsit az apjáról valamit.

H.M.: Tudja, nekem nincs kedvem beszélni valamit az apámról. Kérdezzen tőlem, amit akar.

M.F.: Milyen volt a viszonya az apjához?

H.M.: Jó viszony volt; egészséges család voltunk egy látszólag egészséges világban. És én nagy szeretettel gondolok vissza az apámra.

M.F.: Olyan ember volt, aki Hitlerhez közel állt, nemde?

H.M.: Aki Hitlert szerette egészen élete végéig.

M.F.: Az Ön apja öngyilkos lett, ugye?

H.M.: Önként vált meg az életétől, igen.

M.F.: Érintette-e ez Önt valamiképpen? Mi történik egy fiúval, amikor az apa öngyilkosságot követ el, éppen akkor, amikor a fia 13 éves? Mi történik vele?

H.M. Ezt végső soron talán egy harmadik személy képes megítélni, önmagunkra nem reflektálunk így. Egy érzésünk van. Ez bizonyosan...

M.F.: Ő elhagyta Önt?

H.M.: Ő akkor már nem volt többé. Tehát ez sem volt egyáltalán a döntő pont. Tudja, nekünk, németeknek olyan történelmünk van, amelyet tőlünk elrabolnak.

M.F.: Én szívesen beszélgetnék Horst Mahlerről.

H.M.: Igen, természetesen.

M.F.: Ön mindig ezzel a fordulattal él: „mi, németek, mi, németek”. De Ön az érdekes ember.

H.M.: Én német vagyok. Ez is Horst Mahler.

M.F.: Igen, de Ön nagyon érdekes ember.

H.M.: Ezt nem tudom. Én német vagyok.

M.F.: Ön időközben már a hatvanas éveiben jár, jelenleg több mint 60 éves, nemde?

H.M.: Megközelítőleg 72 éves vagyok.

M.F.: Úgy. Amikor azt mondja, hogy apja öngyilkosságára nem reflektál, ez figyelemre méltó.

H.M.: Igen, figyelemre méltó.

M.F.: Nem találja annak? Ehelyett szívesen beszél a németekről, a zsidókról, a Sátánról (nevet).

H.M.: Tudja, én tudom, illetve tudni vélem, hogy miért lett öngyilkos az édesapám.

M.F.: Miért? Mit hisz Ön?

H.M.: Ő a Német Birodalom vereségét és mindazt, ami azzal összefügg, nem elferdítve ismerte. Teljes szívvel hitt benne. És számomra nem olyan „jó ember” volt, akikkel manapság oly nagy számban találkozunk, hanem jóságosán jó ember volt.

M.F.: Az ő harcát folytatja tovább?

H.M.: Ő ebben az értelemben nem harcolt. Mint fogorvos tevékenykedett és teljesítette a kötelességét. És engem természetesen az ő esete arra indít, hogy a tisztán hivatásbeli tevékenységen felülemelkedve azért harcoljak, amiért ő is élt, ami őt eltöltötte — és a korunkban dívó határtalan démonizálás és hazugságok ellen harcoljak, amiket vödörszámra ránk öntenek.

M.F.: Hitler kezdte a háborút?

H.M.: Nem, hanem rákényszerítették. Szabályosan és módszeresen.

M.F.: Lehetséges, hogy rákényszerítették, de ő kezdte, vagy nem? Tehát a „rákényszerítéssel” Ön azt mondja, hogy ez hozzájárult ahhoz, hogy a háborút megkezdte. De ő kezdte a háborút?

H.M.: Tudja, a háború mint fegyveres küzdelem a németek elleni lengyel tömeggyilkossággal kezdődött. És ezt a Német Birodalom vezére nem nézhette tétlenül. Amikor ő a népjog szerint engedélyezett, sőt parancsolt eszközt latba vetette, hogy az üldözésnek véget vessen, legitim módon cselekedett. De ez a tömeggyilkosság része volt Roosevelt stratégiájának, és azokénak, akik mögötte álltak. Azok zsidók voltak; nemcsak tanácsadók, hanem a hatalom birtokosai is. Akkor a háborúval, amelyet a Német Birodalomra kényszeríteni akartak, az volt a szándékuk, hogy a Német Birodalom sugárzó erejét a háború füstölgő romjai homályosítsák el. Ez a helyzet.

M.F.: De Adolf Hitler mindenesetre elvesztette a háborút.

H.M.: A Német Birodalom a háborút katonailag vesztette el, de ez odavezet majd, hogy a német népiélek győzni fog, úgy, ahogyan azt Nahum Goldmann 1915/1916-ban feltételezte. Pontosan ez fog bekövetkezni.

M.F.: Elvesztette Hitler a háborút?

H.M.: Nem, Hitler nem vesztette el azt, a Német Birodalom omlott össze.

M.F.: .. .úgy vélem, Ön mégis csak jogász, még ha már nem is... Elvesztette Hitler a háborút?