Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. november 10. oldal «lîîVAKÔfcî ► 14. 1989-ben Philippe Burrin svájci történész — no­ha bizonyítás nélkül, de — elvként feltételezve, hogy a ná­ci gázkamrák és a zsidóirtás léteztek, megpróbálta meg­határozni, hogy ki és mikor döntött az európai zsidók fizikai megsemmisítéséről, de ez neki sem sikerült job­ban, mint „intencionalista” vagy „funkcionalista” szak­társainak (Hitler et les juifs / Genese d’un génocide, Le Seuil, Párizs 1989). Kénytelen volt megállapítani a bűn­tett nyomainak hiányát és megjegyezni azt, amit „az em­beri nyom megszállott eltörlésének” nevez (9. old.). Saj­nálkozik a „dokumentáció komoly hiányossága” miatt, és hozzáteszi: „Egyetlen olyan dokumentum sem maradt fenn, amely valamilyen Hitler által aláírt megsemmisí­tési parancsra vonatkoznék. (...) Minden valószínűség szerint a parancsot szóban adták ki. (...) A nyomok itt nemcsak kisszámúak és szórványosak, hanem nehezen interpretálhatóak is” (13. old.). Megjegyzés: íme egy újabb hivatásos történész, aki el­ismeri, hogy egyetlen dokumentumot sem tud előhozni a hivatalos elmélet támogatására. A nagyközönség azt képzeli, hogy Hitler bűnének számosak és egyértelműek a nyomai, a történész azonban, aki megvizsgálta a vonat­kozó dokumentációt, semmit sem talált, csupán ritkán előforduló látszólagos „nyomokat”, amelyeket csak felet­tébb nehezen tud értelmezni. 15. 1992-ben Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára a zsidó nép kiirtásáról tartott egyik lon­doni nemzetközi konferencián kijelentette: „A közönség még napról-napra ismételgeti azt az ostoba történetet (the silly story), hogy a zsidók kiirtásáról a Berlin mel­letti Wannseeben határoztak” (a Jewish Telegraphic Agency közleményét a The Canadian Jewish News 1992. január 30-i száma tette közzé). Megjegyzés: Túl azon a tényen, hogy az 1942. január 20-án a berlini Wannseeben tartott gyűlés „jegyző­könyvének” figyelmes elolvasása azt bizonyítja, hogy a né­metek „a zsidókérdés végleges területi (eine territoriale Endlösung) megoldását” fontolgatták, amely egy „zsidó újjászületésbe” torkollott volna egy meghatározandó földrajzi területen, Jehuda Bauer igencsak megkésett kije­lentése megerősíti, hogy a zsidók kiirtására vonatkozó el­mélet e legfontosabb pontjának valójában semmi értéke sincs. A magunk részéről tegyük hozzá, hogy a zsidók ki­irtását sem Wannseeben, sem máshol nem határozták el. A „haláltábor” kifejezés csak az amerikai háborús propa­ganda kitalálása, és példák bizonyítják, hogy a második világháború alatt akárcsak egyetlen zsidó meggyilkolása is a német hadsereg haditanácsa és kivégzőosztaga elé jut­tatta a tettest, akár katona volt, akár civil, akár az SS tag­ja volt, akár nem (az eltelt 60 év alatt egyetlen ortodox történész sem szolgált magyarázattal az efféle tényekre, amelyeket a védelem a nürnbergi bíróság előtt felfedett). 16. 1995 januárjában Eric Conan francia történész, Henry RoussóvA együtt a Vichy, un passé qui ne passe pas (Gallimard, Párizs 2001) c. könyv szerzője azt írta, hogy végül is igazam volt, amikor a 70-es évek végén hitele­sen bizonyítottam, hogy a turisták milliói által látogatott auschwitzi gázkamra totális hamisítvány. Az egyik nagy francia hetilapban nyilatkozó Eric Conan szerint „Ott minden hamisított. (...) A 70-es évek végén Robert Faurisson annál inkább is kihasználta ezeket a hamisítá­sokat, mert a(z auschwitzi) múzeum illetékesei akkor nem voltak hajlandók elismerni, hogy hamisításról van szó”. Majd így folytatja: „Az olyan személyek mint Theo Klein inkább azt akarják, hogy hagyják a gázkamrát a jelen állapotában, de elmagyarázva a közönségnek az alakoskodást: ’A történelem olyan, amilyen, elég azt ki­mondani, még ha nem is egyszerű, és ne tegyünk mes­terséges dolgot a mesterségeshez’”. Eric Conan ezután az auschwitzi múzeum igazgatóhelyettesének elképesztő szavait idézi, aki nem hajlandó elmagyarázni a közönség­nek az alakoskodást. Ezt írja: „Krystyna Oleksy (...) nem hajlandó erre: Pillanatnyilag ebben az állapotban hagy­juk (a gázkamrának minősített helyiséget) és nem ma­gyarázunk el semmit a látogatóknak. Ez túl bonyolult lenne. Később majd meglátjuk’” (Eric Conan, „Ausch­witz: la mémoire du mal’’, L’Express, 1995. január 19-25, 68. old.). Megjegyzés: A lengyel illetékes szavai világosan jelzik: hazudtunk, hazudunk és újabb rendelkezésig továbbra is hazudni fogunk. 2005-ben megkérdeztem Eric Conant, hogy vajon az auschwitzi múzeum vezetősége közzétett­­e egy cáfolatot vagy tiltakozott-e azon szavak miatt, ame­lyeket 10 évvel korábban OleksywAs. tulajdonított. Azt vá­laszolta, hogy nem volt sem cáfolat, sem tiltakozás. 1996-ban ezt és az Auschwitz I. számú táborral kapcso­latos többi csalást is leleplezte két zsidó szerző, Robert Jan van Pelt és Deborah Dwork az egyik közös munkájukban (Auschwitz, 1270 to the Present, Yale University Press, 443. old). íme egy válogatás az általuk használt szavak­ból: „háború utáni zavarosság”, „hozzátételek”, „törlé­sek”, „eltitkolás”, „újjáépítés”, „nagyrészt háború utáni újjáépítés” (363. old.), „újjáépített”, „bitorlás”, „újra előállított”, „a négy fedeles nyílás a tetőn, mintha az alat­tuk lévő gázkamrába Zyklon-B beöntésére szolgálnának, (a háború után) helyezték el” (364. old.), „hamisított”, „pontatlan”, „téves információ”, „nem megfelelő” (367. old.), „hamisítás” (369. old.). 2001-ben e Patyomkin­­gázkamra hamisított jellegét abban a szövegkönyvben is elismerték, amelyet a Jean-Marc Turine és Valérie Igounet által szerkesztett Le Négationnisme című CD-romokhoz mellékeltek, és amelyekhez Simone Veil írt előszót (Radio-France — INA, Frémeaux et Associés, Vincennes). 17. 1996-ban Jacques Baynac, a baloldali és 1978 óta határozottan revizionistaellenes francia történész végül elismeri, hogy alaposan átgondolva a dolgot, nem voltak bizonyítékok a „náci gázkamrák” létezésére. Mint írja, csupán „a dokumentumok, nyomok vagy más anyagi bizonyítékok hiányát” lehet megállapítani (Le Nouveau Quotidien de Lausanne, 1996. szeptember 2., 16.old. és 1996. szeptember 3., 14. old.). Mindazonáltal azt mond­ja, hogy továbbra is hisz e mágikus gázkamrák létezé­sében. Megjegyzés: Végeredményben Baynac azt mondja: „Nincsenek bizonyítékok, de én hiszek”, miközben egy revizionista azt gondolja: „Nincsenek bizonyítékok, tehát elutasítom, hogy higgyek, és az a kötelességem, hogy kételkedjem.” 18. Valérie Igounet a franciaországi holocaust-tagadás történetének szentelt és 2000-ben kiadott könyve (Histoire du négationnisme en France, Gallimard, Párizs) végén közzétett egy hosszú szöveget, amelynek a legvé­gén Jean-Claude Pressae, aki a revizionisták egyik legel­szántabb ellenfele volt, valóságos fegyverletételt hajtott végre, amikor Michel de Boüard professzor kifejezését át­véve kijelenti, hogy a koncentrációs rendszer aktája „rot­hadt”, mégpedig helyrehozhatatlanul. Az önmagának feltett kérdésre, hogy tudniillik „helyre lehet-e még állí­tani a dolgot”, azt válaszolja, hogy „ehhez már túl késő”, és hozzáteszi: „a táborrendszer jelenlegi bemutatási for­mája, amely eddig sikeresnek bizonyult, halálra van ítél­ve”. Elgondolását azzal fejezi be, hogy véleménye szerint mindaz, amit ily módon a túlságosan is valóságos szen­vedések köré kieszeltek, „a történelem szemétkosarába” való (651-652. old.). 1993-1994-ben Pressae-ot, a fran­cia zsidó Serge KlarsfeldnAí és Michael Berenbaum ame­rikai rabbinak (a washingtoni Holocaust Múzeum tudo­mányos igazgatójának) védencét világszerte rendkívüli kutatóként ünnepelték, aki az auschwitzi krematóriu­mokról írt könyvében (Les Crématoires d’Auschwitz / La machinerie du meurtre de masse, CNRS, Párizs 1993) úgymond letaglózta a revizionizmus hidráját. Itt Valerie Ingóimét könyvében azután aláírja önnön kapitulációját. Megjegyzés: A nagyközönséget tudatlanságban hagy­ják egy rendkívül fontos tény tekintetében. A gondvise­lés embere, akit az egész világsajtó olyan rendkívüli ku­tatónak állított be, aki végre felfedezte a náci gázkamrák létezésének tudományos bizonyítékát, végül beismerte tévedését. Néhány évvel később már egyetlen sajtóorgá­num sem jelezte a halálát. 19. 2002-ben a már említett R.J. van Pelt közzétette The Case for Auschwitz. Evidence from the Irving Trial (Indiana University Press) c. munkáját. Tudjuk, hogy David Irving, aki legfeljebb csak félig revizionista és elég rosszul ismeri a revizionista argumentációt, elvesztette azt a rágalmazási pert, amelyet óvatlanul Deborah Lipstadt amerikai zsidó egyetemi oktató ellen indított. Irving megpróbálta ügyetlenül alátámasztani azt - az egyébként tökéletesen helyes - tézist, hogy Auschwitz­ban nem létezett emberirtó gázkamra. Mindazonáltal egy lényeges pontot elkönyvelhetett magának, és ha Charles Gray bíró, majd utána más bírók bátrabbak let­tek volna, ez a pont lehetővé tette volna számára, hogy megnyerje perét. Az érvelés négy szóban foglalható össze és én fogalmaztam meg 1994-ben: „No holes, no Holo­caust” („nincsenek nyílások, nincs holocaust”). Lényege a következő: 1. Auschwitz a „holocaust” központja. 2. Auschwitz-Birkenau (másként: Auschwitz II.) nagy kre­matóriumai a hatalmas auschwitzi komplexum közepén vannak. 3. E krematóriumokban állítólag egy vagy több emberirtó gázkamra volt. 4. Ma e krematóriumok közül csupán egyetlen (a 3. számú) az, amely - noha romos ál­lapotban van, de - lehetővé teszi annak a helyiségnek az átvizsgálását, amelyben az állítólagos emberi rtó gázkam­ra működött. 5. Azt állítják nekünk, hogy a helyiségbe zsúfolt zsidók elpusztítása céljából egy SS-őr az említett gázkamra betontetején közlekedve Ciklon-B granulátu­mot öntött a mennyezeten elhelyezkedő négy nyíláson keresztül a helyiségbe. 6. Elég felnéznünk a plafonra, hogy láthassuk: ezek a nyílások sohasem léteztek. 7. Te­hát a bűnt nem lehetett elkövetni. A David Irving ellen tanúskodó R.J. van Pelt kínkeservesen igyekezett mind­erre magyarázatot adni, de ez végül sem neki, sem mun­katársainak nem sikerült. Magának Gray bírónak is el kellett ismernie a „bizonyítéknak tekinthető nyílások nyilvánvaló hiányát”, ld. jegyzőkönyv 490. old.), és álta­lánosabb megfogalmazásban is kénytelen volt kijelente­ni, hogy „a korhű dokumentumok kevés egyértelmű bi­zonyítékot nyújtanak az olyan gázkamrák létezésére, amelyeket emberek meggyilkolására terveztek volna”, (ld. 489. old., többi részletet ld. 458-460., 466-467., 475-478. és 490-506. old.). A bíró még az ítélete szöve­gében is meglepetésének ad hangot: „Be kell vallanom, hogy - vélhetően a legtöbb emberrel együtt - azt fel­tételeztem, hogy kényszerítő erejű bizonyíték szól amellett, hogy az auschwitzi gázkamrákban tömege­sen végeztek ki zsidókat. Mindamellett ezt az előfel­tevést félre kell tenni, amikor az ebben a perben érin­tett felek által előterjesztett bizonyítékokat értékel­jük.” 13.71. Itt most nyilvánvaló a vádaskodó történé­szek kudarca, és David Irvingaek meg kellett volna nyernie perét annak a megállapításnak köszönhetően, amely egy vele ellenséges bírótól származott. Ti. annak folytán, hogy a korszak dokumentumai kétségkívül csak kevés olyan bizonyítéktényezőt szolgáltatnak nekünk, amelyek világosak a náci gázkamrák, tehát a zsidók meg­semmisítésére irányuló német politika tekintetében. Vé­gül is nem ugyanezt állapította meg már számos másik zsidó történész is, kezdve Léon PoliakowA 1951-ben? 20. 2004-ben Florent Brayard francia történész meg­jelentette La „solution finale” de la question juive. La tech­nique, le temps et les catégories de la décision (Fayard, Pá­rizs) című könyvét. A következő évben a műről készült ismertetőben a következő három mondat olvasható: „Tudjuk, hogy a Führer nem írta meg és nem írta alá a zsidók megsemmisítésének parancsát, és hogy a döntések — mert több is volt belőlük — Himmlerrel, talán Heydrich-hel és/vagy Göringgel folytatott tit­kos megbeszélések során születtek. Feltételezzük, hogy Hitler nem nyílt parancsot adott, hanem inkább hozzájárulását adta a beszélgetőpartnerei által meg­fogalmazott kérésekhez vagy tervekhez. Talán még meg sem fogalmazott ilyen parancsot, hanem a hall­gatás csöndjével vagy egy fejbólintással érttette meg magát” ( Yves Ternon, Revue d’histoire de la Shoah, 2005. július-december, 537. old.). Megjegyzés: Ezek a mondatok csaknem minden sza­vukkal azt mutatják, hogy szerzőjük kalandos spekuláci­ókra hagyatkozik. Amikor a legcsekélyebb kétely nélkül azt meri állítani, hogy Hitler talán „beleegyezésnek tekinthető hallgatásával vagy egy fejbólintással” érttette meg magát, nem tesz mást, mint hogy átveszi a „nőd” (a Führer fejbólintása) elméletet, amelyet Christopher Browning professzor fogalmazott meg a (második) torontói Zündel-perben 1988-ban. Egyetlen revizionista­ellenes meggyőződésű egyetemi oktató sem mutatkozott szánalmasabbnak és együgyűbbnek, mint ez a sábesz goj. Annál inkább igaz, hogy a revizionista győzelmektől megsemmisített hivatalos tézis végül is elvesztette min­den tudományos tartalmát. Folytatjuk (Ford.: Hep Titusz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom