Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. november Dr. Eduard Bloch: PÁCIENSEM, HITLER (A Hider-család zsidó orvosának visszaemlékezése) 6. oldal _________________________«lîîVAKÔfcî_______________ Dr. Eduard Bloch „Páciensem, Hit­ler” című írása eredetileg a Collier Ma­gazinban jelent meg, két részben, 1941. március 15-én és március 22-én. Ebben a televízió előtti időszakban a Collier volt az egyik legbefolyásosabb és legol­vasottabb folyóirat az USA-ban. Ezt az esszét a komoly történészek Hitler ifjú­koráról fontos, elsődleges forrásnak te­kintik, és gyakran hivatkoznak rá. Noha Dr. Bloch nyíltan leírja Hitler zsidóelle­nes intézkedéseinek hatását a maga éle­tére és karrierjére, a tizenéves Hitler tisz­tességéről és érzékenységéről is ír, ami manapság szinte elképzelhetetlen egy nagy példányszámú magazinban. A két­részes esszét mi is két részben közöljük az eredeti alcímekkel együtt. (A szerk.) Három napja voltunk úton Lisszabon­ból indulva nyugatra, New York felé. Szombaton vihar tombolt, de vasárnapra a tenger megnyugodott. Ezen az éjjel, kevés­sel 11 óra előtt a hajónk, a kis spanyol Marques de Comillas, azt a parancsot kap­ta, hogy álljon meg. Egy halászhajón lévő angol ellenőrző tisztek át akarták vizsgálni a hajó utasait. Mindenkinek azt mondták, hogy sorakozzanak fel a nagy társalgó helyi­ségben. Mentőmellényt viselő négy angol tiszt lépett be. A sor mentén haladva minden kommentár nélkül tüzetesen megvizsgálták az útleveleket. A feszültség tapintható volt. A hajó utasai közül sokan menekülők vol­tak; akik azt hitték, hogy sikerült elmene­külniük Európából, amikor a horgonyt fel­szedték Lisszabonban. Most? Senki sem tudta, hogy mi a helyzet. Némelyek közü­lünk talán le is szálltak volna a hajóról. Vé­gül én kerültem sorra. Az ellenőrző tiszt elvette az útlevelemet, egy pillantást vetett rá, aztán felnézett mosolyogva: „Ön volt Hitler orvosa, ugye?” - kérdezte. Ez igaz volt. Az is igaz lett volna, ha hozzáteszi, hogy én zsidó vagyok. Adolf Hitlert kisfiúként és fiatalember­ként ismertem. Sokszor kezeltem és alapo­san ismertem a szerény körülményeket, amelyek között férfivá növekedett. Jelen voltam a számára legközelebbi és legkedve­sebb személynek, az édesanyjának végső betegségénél. A legtöbb életrajzírója - a vele rokon­­szenvezők és az ellenszenvezők körében is - elkerülte Adolf Hitler ifjúkorát. Az ellen­szenvezők kénytelenek voltak így tenni. Csak a legismertebb tények álltak rendelke­zésükre. A hivatalos pártbeli életrajzírók a diktátor óhajának megfelelően átugrották ezt az időszakot. Miért ez az abnormis érzé­kenység Hitler fiatalkorával kapcsolatban? Nem tudom. Nincsenek botrányos fejeze­tek, amelyeket Hitler el akarna rejteni, ha­csak nem megyünk vissza száz évvel, egé­szen Hitler apjának születéséig. Néhány életrajzíró szerint Alois Hitler törvénytelen gyermek volt. A magam részéről nem erő­síthetem meg ennek az állításnak a pontos­ságát. Mit tudunk azokról a korai évekről, amelyeket Hitler az ausztriai Linzben töl­tött, amikor egyénisége kialakult? Milyen fiú volt? Milyen volt az életvitele? Ezekről a dolgokról fogunk itt beszélni. Amikor Adolf Hitler 13 éves volt Mindenekelőtt bemutatkozom. Frauen­­burgban, az egyik dél-csehországi kis falu­ban születtem, amely életem folyamán há­rom országhoz: Ausztriához, Csehszlová­kiához és Németországhoz tartozott. Jelen­leg 69 éves vagyok. Prágában végeztem az orvosi egyetemet, majd az osztrák hadsereg­ben voltam katonaorvos. 1899-ben rendel­tek Linzbe, Felső-Ausztria fővárosába, az ország harmadik legnagyobb városába. Amikor 1901-ben kitöltöttem katonai szol­gálatomat, úgy döntöttem, hogy Linzben maradok és orvosi praxist folytatok. Linz mindig éppúgy nyugodt és vissza­fogott város volt, mint amilyen zajos és vidám volt Bécs. Abban az időszakban, amelyről beszélünk — amikor Adolf Hitler 13 [valójában 14 — a szerk.] éves volt —, Linz 80 000-es lakosú város. Rendelőm és ott­honom ugyanabban a házban volt, a Landstrasse régi, barokk épületében, a vá­ros főútján. A Hitler-család 1903-ban költözött Linzbe, azt hiszem, az ottani nívós iskolák miatt. Alois (Schicklgruber) Hitler egy sze­gény parasztlány fia volt. Amikor elérte a munkaképes kort, mint cipészinas kapott állást, majd állami szolgálatba lépett és vámhivatalnok lett Braunauban, Bajoror­szág és Ausztria között egy kis határváros­ban. Braunau 50 mérföldre esik Linztől. Alois Hitler 56 éves korában nyugalomba vonult. Mivel büszke volt saját sikerére, azt akarta, hogy a fia állami hivatalnok legyen. Az ifjú Adolf hevesen ellenezte ezt az elgon­dolást. Ő művész akart lenni. Az apa és fia emiatt ellentétben álltak egymással, míg az anya, Klara Hitler igyekezett a békét fenn­tartani. Alois Hitler, amíg élt, kitartóan igyeke­zett a fia sorsát a maga vágyai szerint alakí­tani. Azt akarta, hogy a fia olyan képzésben részesüljön, amilyent a sors tőle megtaga­dott; olyan képzésben, amely majd egy jó hivatalnoki állást biztosít a számára. Ezért Alois apa felkészült arra, hogy Braunauból, a kis faluból Linzbe költöznek. Az apa álla­mi szolgálatára való tekintettel fia részleges tandíjmentességet élvezett a reáliskolában. Mindennek tudatában Alois Hitler egy kis földet vásárolt Leondingban, Linz előváro­sában. A család meglehetősen nagy volt. Adolf a későbbi életében annyira elhomályosítot­ta a többi családtag létét, hogy az illetők ja­varészt feledésbe merültek. Volt egy féltest­vére, Alois, akivel sohasem találkozott. Alois korán elkerült otthonról, pincér lett Londonban és később éttermet nyitott Berlinben. Kettőjük viszonya sohasem volt barátságos. Azután a legidősebb leány, Paula később férjhez ment Raubal úrhoz, egy linzi adó­hivatalnokhoz. Még később, férje halála és Adolf hatalomra kerülése után Berchtes­­gadenbe ment Hitler háztartását vezetni. Klára nővére egy ideig a bécsi zsidó hallga­tók éttermét vezette. Angela nővére, a leg­fiatalabb leány, Hamitsch drezdai profesz­­szor felesége lett, és még mindig ott él. Egy feladat Frau Hitler számára Alig telepedett le a család Linz melletti új otthonában, amikor Alois, az apa várat­lanul meghalt szívszélhűdésben. Ekkor Frau Hitler a korai negyvenes éveiben járt. Egyszerű, szolid, jólelkű, ma­gas termetű, szépen befont barna hajú, ová­lis arcú, gyönyörű, kifejező tekintetű, szür­késkék szemű asszony volt. Komoly gondo­kat okoztak számára a férje halála miatt rá­hárult kötelezettségek. Mindig férje, a nála 23 évvel idősebb Alois irányította a csalá­dot. Most az ő dolga lett ez a feladat. Könnyen belátható volt, hogy Adolf fia túl fiatal és egyszersmind túl törékeny volt ahhoz, hogy maga gazdálkodjék. így az öz­vegy számára a legjobb lépésnek az tűnt, ha eladja a földet és bérel egy kis lakást. Ezt meg is tette közvetlenül a férje halála után, majd a föld eladásának a bevételéből és kis özvegyi nyugdíjából tartotta el családját. Egy ausztriai kisvárosban a szegénység nem kényszerít rá valakire olyan méltatlan életkörülményeket, mint egy nagyváros­ban. Nincsenek nyomortelepek, nincs túl­zsúfoltság. Nem ismerem a Hitler-család pontos bevételét, de mivel ismerem az álla­mi tisztségviselők nyugdíjskáláját, havi 25 dollárra becsülöm bevételüket. Ez lehetővé tette, hogy nyugodtan, tisztes módon élje­nek - ismeretlen kis emberekként egy fél­reeső városban. A lakásuk három szobából állt a Blüten­strasse 9. szám alatti kétemeletes házban. Ez az út Linz fő részéből a Dunán keresztül ve­zetett. A lakás ablakaiból nagyszerű kilátás nyílt a hegyekre. A legfontosabb benyomásom az egysze­rű bútorzatú lakásról annak tisztasága volt. A lakás ragyogott; nem volt egy porszem a székeken és az asztalokon, nem volt szórvá­nyos sárpötty a felsikált padlón, nem volt semmi folt az ablaküvegeken. Frau Hitler büszke háziasszony volt. Hitleréknek kevés barátjuk volt. A leg­közelebbi a postamester özvegye volt, aki ugyanabban a házban lakott. A szűkre szabott költségvetés még a leg­kevésbé jelentős különösebb szórakozáso­kat sem tette lehetővé. Nekünk a szokásos vidéki operánk volt Linzben: nem jó, de nem is rossz. Azok, akik a legjobb előadá­sokat akarták hallgatni, Bécsbe utaztak. A karzati jegyeket a színházunkban, a Schauspielhaus-ban egységesen (amerikai pénzben számolva) 10-15 centért árulták. Mégis egy ilyen helyről hallgatni egy közép­szerű társulat által előadott Lohengrint olyan emlékezetes élményt nyújtott, hogy Hitler megemlékszik róla a Mein Kampf­ban. A fiú kikapcsolódásának legnagyobb ré­szét ingyenes dolgok alkották: séták a he­gyekben, úszás a Dunában, ingyenes hang­versenyek. Sokat olvasott, és különösen lel­kesítették az amerikai indiánról szóló törté­netek. Valósággal falta James Fenimore Cooper és a német Kari May könyveit. Ez utóbbi sohasem látogatott el Amerikába, és sohasem látott indiánt. A családi étrend a kényszerűség folytán egyszerű és szigorú volt. Linzben akkoriban az élelmiszer olcsó és bőséges volt, és a Hit­ler-család nagyrészt ugyanazokat az ételeket fogyasztotta, mint a többi linzi a maga kö­rülményei között. Talán kétszer volt hús egy héten. A legtöbb étkezés káposzta- vagy krumplilevesből, kenyérből, galuskából, körtebefőttből és almaborból állt. Durva gyapjúszövetből készült ruhákat viseltek, olyanokat, amilyeneket mi lóden­­nek nevezünk. Adolf természetesen az ösz­­szes kisfiú egyenöltözetét viselte: rövid bőr­nadrágot, díszes nadrágtartóval és egy kis zöld kalapot, tollal a szalagjában. Figyelemre méltó anyai szeretet Milyen fiú volt Adolf Hitler? Sok élet­rajzírója érdes hangú, kihívó viselkedésű, rendetlen gyereknek írja le, aki mindannak megtestesítője, ami ellenszenves. Ez egysze­rűen nem igaz. Ifjúként csendes, jó modo­rú, tiszta öltözékü volt. Megjegyzi könyvében, hogy 15 éves ko­rában politikai forradalmárnak tekintette magát. Lehetséges. De inkább azt vizsgál­juk, hogy milyen hatást gyakorolt a körü­lötte levő emberekre, mint azt, hogy milyen hatást gyakorolt önmagára. A magas, sápadt, korához képest idő­sebbnek látszó ifjú nem volt sem robusztus, sem csenevész alkatú. Talán a „törékeny ki­nézetű” kifejezés adná róla a legjobb jellem­zést. Az édesanyjától örökölt szeme nagy, melankolikus volt, tekintete gondolatgaz­dag. Ez a fiú legnagyobbrészt bensőjében élt. Nem tudom, milyenek voltak az álmai. Külsőleg az édesanyja iránti szeretet volt a legfeltűnőbb vonása, noha nem volt A zsidó Dr. Eduard Bloch volt az ifjú Hitlernek, édesanyjának és a Hitler-család többi tagjának kezelőorvosa. Dr. Blochnak ez a fényképe linzi rendelőjében 1938-ban készült, Martin Bormann rendeletére, Hitler „személyes filmgyűjteménye” számára. A felirat szövege: ”A Führer gyakran ült az íróasztal melletti székben.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom