Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. november SZÁLASI FERENC NEMZETVEZETŐ KIHALLGATÁSA II. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 7. napján. b. oldal _________________________«lîîVAKÔfeî A világháborúban, 1915 szeptemberében vonultam be, mint hadnagy és századparancsnok, a bécsújhelyi akadémia elvégzése után. Kéthavi megszakítással, amely gránátnyomás következtében ért sérülés folytán állott be, 36 hónapig teljesítettem arcvonalszolgálatot. Mindvégig gyalogos voltam, századparancsnok, rohamszázad-parancsnok és végül, a nyugati hadszíntéren, Verduntól északra, az utolsó két héten rohamzászlóalj-parancsnok. A háború befejezése Verduntól északra ért, ahonnét nov. 6-án indultunk el gyalogmenetben. Bajorország határánál bevagoníroztunk, Salzburgban elvégeztem a rohamzászlóalj felszámolásával kapcsolatos teendőeket, majd onnét szüleim lakhelyére, Kassára mentem, ahová dec. 24-én érkeztem meg. A csehszlovák kormány akkor, 1919 január 1-én a Csehszlovákiához csatolandó területen tartózkodó tényleges tiszteket és általában a közalkalmazottakat felszólította, hogy döntsük el: ott maradunke vagy átmegyünk Magyarországra. Minthogy az ott maradásnak feltétele lett volna a csehszlovák hadseregbe való belépésem, átjöttem Csonka-Magyarországra, ahol akkor már forradalom volt. Ezután Budapesten a hadügyminisztériumban a külügyi futárszolgálatot teljesítő osztályon nyertem beosztást. Még a márciusi proletárforradalom kitörése előtt Galíciába küldtek, ahol a magyar kormány hadifogolyfogadó-bizottságokat állított fel a visszatérő hadifoglyok istápolására és irányítására. Engem egy baj társammal együtt azzal bíztak meg, hogy e bizottságoknak pénzt vigyünk ki, hogy a hadifoglyokat el tudják látni. Hazajövet erősen meghűltem, sokáig kórházban feküdtem, és ezalatt tört ki a proletárdiktatúra. A kórházból Miskolcra kerültem egy lovas pótosztaghoz és ott voltam a kommün bukásáig, egészen addig, amíg a nemzeti hadsereg Miskolcra be nem vonult. A proletárdiktatúra és a Horthy bevonulásával kapcsolatos események mellettem mentek el, anélkül, hogy egy általános érdeklődésen kívül közelebbről érintettek volna ezek az események. A proletárdiktatúra bukása után Mezőkövesdre küldtek a nemzetőrség felállítására a román megszálló csapatok mellé. Itt egy fél évig tartózkodtam. Ezután a Gyöngyösön felállított vadászzászlóaljhoz kerültem, mint olyan katona, aki korábban a császárvadászoknál teljesített szolgálatot. 1921-ben a hadiiskolára jelentkeztem, hogy a vezérkarhoz kerüljek. 1923-ban kerültem a hadiiskolába és kb. 2 évet töltöttem ott. Ezt az időt előkészületi tanulmányokkal töltöttem. Ezek a tanulmányaim a legkülönbözőbb tudományok körét ölelték fel, elsősorban azonban szociológiával foglalkoztam. így kerültem érintkezésbe a munkáskérdéssel. Szociológiai tanulmányaim során foglalkoztam a kommunista kiáltvánnyal, Marx Tőkéjével és Kautsky magyarázó szövegeivel. Marx Tőkéjét német eredetiben olvastam, mert németül tökéletesen tudok, tekintettel arra, hogy a német-magyar közös katonai iskolában nevelkedtem, és a közös hadseregben is szolgáltam. Marx tanulmányozása azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy az életnek csak bizonyos szektorát fogta meg és eszméje nem az élet teljességét fogja át. A munkáskérdést, mint katona a háborúval való viszonyában tanulmányoztam, főleg abból a szempontból vizsgálva a kérdést, hogy egy esetleges háború kitörése esetén, ha a hadsereget ütőképessé akarom tenni, akkor igen fontos, hogy a termelési rendet előre biztosítsam. Az 1918-19-es események tanulsága alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy a munkáskérdésen feltétlenül segíteni kell, mert ha egy háborút indítunk, akkor óhatatlanul szükséges, hogy a háború kitörésekor legalább négy hétre előre megfelelő anyagkészlettel rendelkezzünk, és a munkásság zavartalanul végezze el ezalatt az idő alatt azt a munkát, amely a békés termelésről a háborús termelésre való gyors átálláshoz elengedhetetlenül szükséges. Ha ugyanis a munkásság a háború kitörésekor sztrájkba lép, és csak 10 napig is sztrájkol, akkor ez már olyan zavart idézhet elő, amely 6-8 héttel később fegyver- és lőszerhiány miatt a fegyverletételre vezethet. A munkássággal nem elszigetelten foglalkoztam, hanem mint a nemzet testének egyik fontos részével, és így ehhez a kérdéshez szorosan kapcsolódott a nemzet egész felépítésének a terve, mert nézetem az volt, hogy nemcsak a munkásságot, hanem a nemzet egészét kell új eszmék és elgondolások szerint felépíteni. Nekem mint katonának és mint magyarnak az volt a nézetem, hogy a trianoni békekötés folytán előállott helyzetben feltétlenül sor fog kerülni a békeszerződés revíziójára, mégpedig vagy egy békés revízió útján, mert a Millerand-féle levél biztosítékot nyújtott minden magyar kormány számára, hogy a nemzet részére a békés revízió lehetősége fennáll, vagy ha ez nem sikerül, akkor bizonyosra vettem, hogy előbb-utóbb háborúra fog sor kerülni. Az esetleges háború szempontjából Magyarország szövetségeseként az én akkori meglátásom szerint bármelyik európai nagyhatalom számításba jöhetett. Annak dacára, hogy a trianoni békét lényegileg Anglia és Franciaország hozta létre, egyáltalán nem tartottam kizártnak, hogy Magyarország európai kulcspozíciójánál fogva Magyarország célkitűzéseit esetleg ezek az államok is támogatni fogják egy háborúban. Ennek az elgondolásomnak a bizonyítékát későbbi eseményekben látom, így pl. abban is, hogy 1938-ban a benesi Csehszlovákia szétesésekor, helyesebben még azelőtt, a csehszlovák kormánnyal történt megegyezés alapján, valamint az angol és francia kormány hozzájárulásával egy vékonyabb sávot az elszakított északi területekből visszacsatoltak Magyarországhoz. Alátámasztotta ezt a nézetemet a későbbiek folyamán Lord Rothermere fellépése is, aki ugyancsak a hivatalos Anglia ellenzése nélkül támogatta a magyar revíziós törekvéseket. Azt, hogy a magyar nép a revíziót követeli, bizonyosra vettem. E tekintetben semmiféle kétségem nem állott fenn. Az volt a nézetem, hogy nem lehet olyan magyar kormány, amely ezt a gondolatot nem tartja ébren és nem igyekszik a kérdést megoldani. Természetesen, az európai nagyhatalmak közül a revízió támogatása és az esetleges háború szempontjából számításba vettem Németországot is, amely a háború másik nagy vesztese volt mellettünk, és e tekintetben egyáltalán nem zavart az a tény, hogy akkor Németországban a weimari alkotmány képezte a politika alapját. A hadiiskolát 1925 nyarán végeztem el. Már 1924- ben soron kívül százados lettem. A hadiiskola elvégzése után Sopronba vezényeltek, hogy egy idegen fegyvernemmel, a tüzérséggel is megismerkedjem. 1925. decemberében vettek át a vezérkari állományba. 1926 februárjában felvezényeltek a Honvédelmi Minisztérium VI/4. osztályára, amely a vezérkari személyügyekkel és a tábornoki és vezérkari továbbképzéssel foglalkozott. Itt a továbbképző alosztályhoz kerültem. Itt megjegyzem, hogy 1921-től 1930-ig állandóan rendszeres tanulmányokat folytattam, és különösen sokat foglalkoztam a magyarság földrajzával, néprajzával, nyelvi felépítésével és történelmével, hogy alaposan megismerjem azokat az alapvető tényeket, amelyek ismeretében lehetett csak tiszta képet kapnom az egész magyar nemzet életéről és azokról a szükségszerű változásokról, amelyeket a későbbiekben a hungarizmusnak elnevezett világ- és nemzetszemléletben és eszmerendszerben rögzítettem. Mint vezérkari tiszt, az előbb említett időben gyakorlati politikát, értve ezen a mozgalmi életet, még nem folytattam. 1929-ben 3 hónapot töltöttem Párizsban tanulmányúton, mert a vezérkari tiszteket időnként külföldi tanulmányútra szokták küldeni, amelyről azután beszámolót kell készíteni. Párizsból történt hazatérésem után Debrecenbe kerültem all. gyalogezredhez csapatszolgálatra, mert a vezérkari tiszteknek előléptetésük előtt igazolniuk kellett, hogy a csapatvezetés területén nem vesztették el ismereteiket és gyakorlati érzéküket. Itt kb. egy évig voltam. 1930 nyarán Budapestre kerültem és a budapesti vegyesdandár vezérkari osztályának vezetője lettem. Ez két évig tartott. *** 1944. október 15-én a hatalom átvételekor a következőképpen láttam az európai háborút és benne Magyarország helyzetét. Mint katona egyáltalán nem láttam Németország helyzetét kétségbeej tőnek, sőt, rossznak sem. A hadtörténelem tanulságai alapján egyáltalán nem tartottam kizártnak, sőt, bíztam benne, hogy Németország helyzete meg fog változni. Semmi akadályát nem láttam annak, hogy úgy, ahogyan az orosz hadsereg vissza tudott vonulni Sztálingrádig és onnét kiindulva előretört egészen a Kárpátokig, a német hadsereg az újabb hatékony fegyverek birtokában megfordítja a hadi helyzetet. Ebben a feltevésemben megerősítettek azok az információk, amelyeket Németországból - különösen az ott járt magyar mérnökök felvilágosításai alapján — szereztem. Ezek az információk, amelyeket Veesenmayer mindenben megerősített, abban voltak összefoglalhatók, hogy Németországban már a háború kitörésétől kezdve olyan kísérletek folynak, amelyek a legalaposabb reményt nyújtják arra, hogy a szövetségeseknek az akkor tapasztalt katonai fölényét nemcsak, hogy ellensúlyozni, hanem azt jelentős mértékben túlszárnyalni is képesek. Ezeket alátámasztották a portugál, spanyol és svéd szakirodalomban megjelent cikkek, valamint Churchillnek 1944-ben hangoztatott pesszimisztikus kijelentései, amelyek szerint, ha Anglia rövidesen (záros határidőn belül) nem nyeri meg a háborút, akkor olyan szörnyű helyzetbe kerül, amilyenben a történelem folyamán még nem volt. Ebben a vonatkozásban nem hagytam figyelmen kívül a szövetségesek inváziójának eredményét sem. Bíztam abban, hogy habár Magyarország területének jelentékeny része már a Vörös Hadsereg birtokában volt, még abban az esetben is, ha az egész ország területe vész el, a német ellentámadás segítségével sikerülni fog az egész magyar területet visszaszerezni. Megjegyzem, hogy abban az időben még nem voltak birtokomban olyan adatok, amelyekből megállapíthattam volna, hogy a németek mikorra remélik ennek a nagy ellentámadásnak az új fegyverek segítségével való megindítását. Csak az augsburgi fogságban történt beszélgetéseim során a magas rangú tisztektől értesültem arról, hogy a németeknek 1945 augusztusáig kellett volna időt nyerniük ahhoz, hogy ezeket az új fegyvereket bevethessék. A fentiekben minden tekintetben megnyugtatott és megerősített Hitlerrel 1945. december 5-én (valójában dec. 4-én - a szerk.) történt találkozásom, amikor ő, Guderian és más tábornokok is, a politikusok jelenlétében a legteljesebb mértékben biztosítottak arról, hogy az új fegyverek segítségével Németország feltétlenül meg fogja nyerni a háborút. Hitler akkor szellemileg teljesen friss volt. Minthogy előbb nem találkoztam vele, fizikai állapotára vonatkozólag összehasonlítást tenni nem tudok, de az volt a benyomásom, hogy egy olyan öregedő férfit látok benne, akinek balkarja — bizonyosan a merényletnél szenvedett sérülések következtében - reszketett és az egyik kísérőm szerint az egyik lábát vonszolta maga után. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy október 16-án a magyar társadalom minden rétegéből olyan megnyilatkozások jutottak el hozzám, amelyek azt a benyomást keltették bennem, hogy a magyar nép nagy tömegei
