Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

SZÁLASI FERENC NEMZETVEZETŐ KIHALLGATÁSA JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 5. napján, délelőtt 10 órakor. 4. oldal _________________________?*IÎÎVAKOHÎ______________________ 2007. szeptember Eljáró rendőrtiszt a gyanúsítottal közli, hogy a Magyar Nemzetgyűlés által törvényerőre emelt 81/1945. M.E. számú rendelet alapján háborús bűnösséggel van vádolva, mire a gya­núsított kijelenti, hogy a vád alapját képező jogszabályokat nem ismeri, de már most kijelenti, hogy azokat nem ismeri el törvényeseknek, mert a Nemzetgyűlés nem a magyar nép sza­bad akaratából gyűlt össze. Fentiek folytán a gyanúsított az ellene indított bűnvádi el­járást nem ismeri el jogosnak. Nem ismeri el a hatóságokat sem illetékesnek arra, hogy vele szemben eljárjanak. Feltett kérdésre előadom, hogy Horthy kormányzóval személyesen 1921-ben találkoztam először Hajmáskéren, amikor ő meglátogatta az ottani alosztálytiszti tanfolyamot, amelynek akkor hallgatója voltam és megszólított, hogy hol szereztem kitüntetéseimet. 1944. évet megelőzőleg éveken keresztül tettem kísérle­teket arra, hogy Horthy személyes kihallgatáson fogadjon, de erre csak 1944. május 3-án került sor, amikor négyszem­közt kb. 2 órás személyes kihallgatáson fogadott. Ez alka­lommal részletesen tájékoztattam a belpolitikai helyzetről, amelyet akként ítéltem meg, hogy az akkori Sztójay-kor­­mány nem alkalmas arra, hogy a magyar nép függetlensé­gét a németekkel szemben megfelelően megvédje, mert né­zetem szerint a március 19-i német lépes teljesen felesleges volt, hiszen a katonai szerződések a németek hadmozdula­tait magyar területen amúgy is biztosították a legteljesebb mértekben és így egyes német vezető körök tájékozatlansá­gának vagy hamis tájékozottságának, valamint a nagy né­met birodalom erőszakos megalkotására irányuló csoport­törekvéseknek kellett betudnom azt, hogy Magyarország március 19-én német megszállás alá került. A lényegét és célját ennek a lépésnek imperialista célkitűzésekben láttam. Horthy kormányzónak akkor javaslatot is tettem a kibon­takozásra. Javaslatom lényege az volt, hogy a magyar nem­zet szempontjából az egyedüli helyes út a kibontakozásra az lenne, ha a Kormányzó és a nemzet együttes akaratából az általam vezetett mozgalom venné át a hatalmat. Ez alka­lommal felhatalmazást kértem a Kormányzótól arra, hogy egyrészt külpolitikailag különösen a németek felé kezdeményező lépéseket tehessek, másrészt pedig belpoliti­­kailag a miniszterelnök irányában tehessek kezdeménye­zést. Horthyt arra is kértem, hogy hatalmazzon fel arra, hogy neki írásban vagy személyesen eljárásomról és ennek eredményéről jelentéseket tehessek. Horthy azt válaszolta, hogy mindig úgy fog cselekedni, ahogyan ezt az alkotmányos többség kívánja, mint ahogy a múltban is ezt tette. Ugyanakkor felhatalmazott, hogy az általam javasolt kezdeményezéseket megtehessem és erről jelentéseket tegyek. Horthy a beszélgetés során kijelentette, hogy Sztójayt a németek követelésére bízta meg kormányalakítással, egyéb­kent személyét ilyen nehéz helyzetben nem tartja alkalmas­nak az ország vezetésére, egyébként azonban a Sztójay-kor­­mány politikáját Horthy előttem nem helytelenítette. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a március 19-e utáni kormányalakítás előkészítésében engem és mozgalmamat egyáltalában nem vették figyelembe, ebben semmi részünk nem volt. Ennek dacára szükségesnek tartottam, hogy né­hány nappal később három nyilaskeresztes párti képviselő útján Ambrózy kabinetirodai főnöknek tudomására hoz­zam, hogy továbbra is változatlan hűséggel vagyok a Kor­mányzó személye iránt, ugyanígy a párt és a mozgalom is, és kértük, hogy ezt jelentse a Kormányzónak. Feltett kérdésre a németekkel való kapcsolataimról a következőket vallom: 1940-ben a börtönből való szabadulásom után megbí­zást adtam Ruszkay Jenőnek, hogy a német nemzetiszocia­lista párttal ideológiai alapon vegye fel a kapcsolatokat, mert szükségesnek ítéltem, hogy a német nemzetiszocialis­ta párt és a magyar Hungarista Mozgalom között kapcso­latok létesüljenek ideológiai alapon. Ez azonban nem sike­rült, mert a németek szerint a hungarizmust akkor már túl­haladták az események és a németek azt kívánták, hogy én a hungarizmussal hagyjak fel, vegyem át elvben és gyakor­latban a német nemzetiszocializmust, amire én nem voltam hajlandó. Ez az oka annak, hogy a németekkel a következő években kapcsolatom nem volt, sőt a németek részéről ellenszenv alakult ki, sőt ellenségeskedés velem és a mozga­lommal szemben. 1944. március végen Dr. Budinszky László útján felke­resett Dr. Walton Ágoston budapesti ügyvéd, aki közölte velem, hogy ő régi híve a hungarizmusnak de eddig nem vett részt erőteljesebben a mozgalomban és előadta, hogy össze akar hozni Veesenmayerrel, akit régóta ismer. A ta­lálkozó április 3-án jött létre, amelyen rajtam és Veesenmayeren kívül még résztvett Feine németkövetségi tisztviselő, Dr. Walton Ágoston, Csia Sándor. Ez a találko­zás inkább bemutatkozó jellegű volt. Veesenmayer közölte, hogy ő nemcsak követ, hanem a Német Birodalom megha­talmazottja, módjában van nemcsak a kormány hivatalos tagjával, hanem az ország minden pártjával érintkezni és így megállapodtunk abban, hogy a jövőben szükség szerint találkozni fogunk. Május 3-a után személyesen csak augusztus 29-én talál­koztam Horthyval. Ez a találkozás délután fél 6-tól 6-ig tar­tott és még ugyanaznap este 8 órakor megjelent a Lakatos­kormány kinevezése. Ennél a találkozásnál figyelmeztettem Horthyt, hogy a közvélemény olyan tervekről értesült, ame­lyek ellentétben állnak a fennálló tételes joggal. Ezt a meg­állapításomat arra a hírre alapoztam, hogy Lakatos tábor­nok értesülésem szerint már júliusban megbízást kapott Horthytól egy katonai kormány megalakítására, olyan idő­pontban tehát, amikor még más kormánya volt az ország­nak. Horthy azt válaszolta, hogy egyrészt a fennálló törvény biztosítja részére a rendeletek útján való kormányzást, más­részt pedig a parlamentarizmus szép dolog békében de há­borúban Anglia és Amerika sem ragaszkodik hozzá és most az ország olyan helyzetben van, hogy a katonáké a szó, egy cél van; Magyarországot az ellenség katonai leigázása elől mentesíteni. Határozottan vallom, hogy Horthy augusztus 29-én azon az állásponton volt, hogy a háborút Magyaror­szágnak minden rendelkezésére álló eszközzel folytatnia kell, és ezért nevez ki katonai kormányt. Ezen beszélgetés során felvetettem azt a gondolatot, hogy engedje meg nekem Horthy, hogy mielőtt dönt, személye­sen menjek el Hitlerhez és igyekezzem áthidalni azokat a súlyos ellentéteket, amelyek Hitler és Horthy személye kö­zött március 19. óta felmerültek. Ennek megértéséhez rá kell mutatnom arra, hogy Veesenmayerrel, történt április 3-i tárgyalásom után ő Kurt Haliért küldte hozzám a hun­­garizmus tanulmányozására és ennek a kapcsolatnak az eredményeként a németek augusztusban már tudatában lehettek annak, hogy az én mozgalmam az ország minden társadalmi rétegét felöleli és ezért láttam akkor személyemet alkalmasnak arra, hogy Hitlernél közvetítsek. Erre feljogo­sított Horthy május 3-i felhatalmazása is, hogy a németek felé önállóan külpolitikai kezdeményezéseket tehetek. Horthy azt válaszolta, hogy egyetért javaslatommal, de vár­jak egy hónapig, mert nézete szerint addigra a viszonyok­ban olyan változás áll majd be, amely az én elhatározáso­mat is befolyásolni fogja. Utóbbi megjegyzésbe tulajdon­képpen sok minden belemagyarázható. Ehhez szükséges rámutatnom arra, hogy már júliusban az én kezdeménye­zésemre Sztójay kérdést intézett Horthyhoz aziránt, hogy nincs-e kifogása az ellen, ha pártom képviselői belépnének a kabinetbe, miniszteri tárcákat vállalnának, mire Horthy Sztójay útján velem közölt válasza az volt, hogy ez ellen nincs kifogása, mert bennünket becsületes embereknek tart. Május 3-i beszélgetésünk során szóba került a zsidókér­dés is. Akkor Horthy azt mondotta, hogy vannak egyes zsidók — említette pl. Budai-Goldbergert - akikkel kivéte­lezni kell, mert hasznot hajtottak a magyarságnak, de álta­lában a zsidóság nagy tömegei — úgy fejezte ki magát, hogy proletár-zsidók sorsa nem érdekli, ezekre nézve helyesnek tartja, ha kikerülnek a nemzet testéből és nem fognak azon tovább élősködni. Tudomásom szerint Horthy ezt a néze­tét a későbbiek folyamán is mások előtt is gyakran hangoz­tatta, sőt korábban is már ez volt az álláspontja. A proletár­zsidókkal szemben a kivételezendő zsidókat arisztokrata zsidóknak nevezte. Horthyval ezután már csak október 16-án találkoztam, még pedig egyszer a délelőtti, egyszer a délutáni órákban. Ezek a találkozások egy Werbőczy utcai épületben folytak le, amely épület emlékezetem szerint régebben az angol követség épülete volt. A találkozások előtt Lakatos tábor­noktól és Veesenmayertől arról értesültem, hogy Horthy német védelem alá helyezte magát. Ezt helyesbítem akként, hogy erről a találkozás előtt csak Veesenmayertől értesül­tem. Lakatos ezt csak pár nappal később közölte velem, amikor feljött hozzám a miniszterelnökségre, búcsúlátoga­tás céljából. Már nem tudok pontosan visszaemlékezni, hogy a közlés szerint Horthy saját kérelmére, vagy Lakatos javaslatára, vagy Horthy és Lakatos együttes elhatározására történt Horthynak német védelem alá helyezése. Lakatos előttem határozottan kijelentette, hogy Horthyval szemben semmiféle kényszert nem alkalmaztak. Veesenmayerrel történt előzetes megbeszélés után keres­tem fel Horthyt azzal, hogy addig, amíg alkotmányos kere­tek között nem fog dönteni a nemzet az ország vezetéséről, járuljon hozzá ahhoz, hogy én a vezetést ellássam. Horthy ehhez minden ellenvetés nélkül hozzájárult, azonban lát­szott rajta, hogy nagyon feldúlt és rosszul esik neki, hogy az események idáig fajultak. Figyelmeztetett arra, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetbe jutott és így minden el­határozásomat alaposan fontoljam meg, mert a magyar nemzet életéről van szó. Felhívta figyelmemet arra is, hogy a zsidókérdés tekintetében a fennállott rendelkezések értel­mében járjak el. A korábbiakra tekintettel és Horthy szófűzéséből azt kellett megállapítanom, hogy ez alkalom­mal is csak a kivételezendő zsidókra gondolt és nem a zsi­dóság szélesebb rétegeire. Feltett kérdésre válaszolom, hogy Horthy közvetlen kör­nyezetében nem volt olyan személy, aki velem és a mozga­lommal olyan kapcsolatban állott volna, hogy adatokat szolgáltatott volna részünkre. Kijelentem azonban, hogy ha lett volna ilyen személy, akkor is erre a kérdésre a választ megtagadnám, mert ez a mozgalom belső életére vonatko­zik. Egyébként azért is megtagadnám erre a kérdésre a választ, mert a magyar bűnvádi perjog értelmében ehhez jogom van. Október 16-án Horthyval mindkét alkalommal csak kb. 5-5 percig tartott találkozásom. A Lakatos-kormány uralomra jutása után minden párt működését betiltották. Ennek dacára a pártok munkájukat tovább folytatták. Felmerült ekkor az a gondolat, hogy eset­leg személyemmel szemben erőszakhoz nyúlnak. Ez a ve­szély nemcsak velem szemben állott fenn, hanem a kor­mánypárttól a kommunistákig az összes párttok vezetőivel szemben. Ezért a németek felajánlották, hogy védelembe vesznek és első ízben szeptember elején a Szent Márton ut­cában tartózkodtam néhány napig németek védelme alatt. Innét azonban elmentem, mert ezt túlzott óvintézkedésnek minősítettem. Szeptember utolsó napjaiban újabb ideges­­ségi hullám hatása alatt a német követség épülete melletti épületben helyezkedtem el, majd innét átkerültem a Verbőczy utcába, ahol a német fegyveres SS épületében tar­tózkodtam egészen október 15-ig. Ebben az időben főleg Kurt Haller útján tartottam a kapcsolatot a németekkel és ők közölték velem, hogy ha esetleg merényletet követnének el velem szemben, vagy fogságba ejtenének, úgy ez rendkí­vüli vesztesége volna a Hungarista Mozgalomnak. Meggyőződésem szerint az október 15-i eseményekre- különösen ilyen formában - nem került volna sor, ha az ezt megelőző időben szabad mozgásomban nem lettem volna gátolva. Augusztus 29-e után Horthyval minden sze­mélyes kapcsolatom megszakadt. Annak dacára, hogy információm szerint Horthy szeptember közepétől kezdve- augusztus 29-i személyes találkozásunkkor hangoztatott és nézetem szerint feltétlenül őszinte álláspontjával szem­ben különösen tanácsadóinak befolyására és régóta tapasz­talt ingatagsága folytán - már külön utakon akart járni, szi­lárd elhatározásom volt, hogy megkísérlem szándékától eltéríteni és ezért a németeknél töltött idő alatt több ízben üzeneteket intéztem Horthy feleségéhez és menyének édes­anyjához azért, hogy Horthy fogadjon. Ezek a kísérleteim azonban eredménytelenek maradtak és így érkeztek el az október 15-i események. A Kormányzó október 15-i szózatáról a Verbőczy utcá­ban értesültem a rádióból. Arra, hogy ez az esemény be fog következni, már korábban fel voltam készülve, de arra nem, hogy ez ilyen formában fog megnyilvánulni. Aláírás: Szálasi Ferenc (Folytatjuk a Nemzetvezető október 7. kihallgatásával.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom