Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2. oldal JÏIÎÎVAKÔfcî 2007. szeptember ► tudott olyan lehetőséget találni a vérátömlesztésre, mely Magyarországot a gyógyulás útjára vezethette volna. Akkor tűnt fel a magyar glóbuszon a magyar válság férfia: SZALASI FERENC. Ma már történelmi távlatból ítélhetünk - a nyilaskeresztes, az úgynevezett Szálasiféle mozgalom hozott új színt a politikai életképbe. Számtalan kísérletezés után a Hungarista Mozgalom jelentkezett a politika porondján új elképzelésekkel, amelyek sok tekintetben gyökeres újítást jelentettek volna az ország életében. Az első világháború után magára maradt magyarságban a biztonságos lét, azaz a nemzeti jövendő szorongó kérdés lett és a vajúdásban megint felszínre került a feledésbement magyar térrendező elv és birodalmi gondolat. Szálasi Ferenc maga kivételes történelmi alkalmat látott a monarchia romjai alól kikerült független és nemzeti Magyarországban ahhoz, hogy belőle az új létszerveződés megindulhasson, és egy új kárpát-dunai Magyar Birodalom ismét kibontakozzon. Parancsoló szükségnek érezte élni az alkalommal, hogy a magyar sors megint egyenesbe kerülhessen. Követelte, hogy nemzetpolitikánk álljon vissza az európai magyar lét kipróbált és bevált irányvonalára, melyet a Honegyesítés óta az Árpádok határoztak meg, és amelyen félévezredes dicsőséges történelmünk haladt. A kárpát-dunai népek civilizációjának továbbépítését újra a magyar nemzetelvűségen kívánta folytatni és a térség történelmébe - bár modern formában — de ott akart bekapcsolódni, ahol a nagy nemzettragédia, a mohácsi vész miatt megtörött és eltérült. Ez a gondolat nyilvánvalóan és már eleve elvetett mindenféle járszalagpolitikát, s a térség létegységét az érdekelt ottlakó népek életrevalóságából tervezte. Építőtervének alapgondolata — eltérően a polgári doktrínától - az, hogy a történelmi egzisztencia formája nem a társadalom, hanem a megtelepedett kultúrnépek szervezett közössége, azaz a Nemzet. E gondolat szerint a nemzet az a közösségi forma, melyben a kultúrnépek a lét fokára emelkednek, de a gondolat egyben azt is magába foglalja, hogy a nemzet népekből kell, hogy szerveződjék, s nem egyénekből, mint a polgári társadalomban. Szálasi Ferenc felfogásában nincs nemzetiségi státusz, ellenben vannak nemzetalkotó kultúrnépek, melyek, mint „testvérnépek” élnek egymással nemzetszervezetben. A polgári felfogástól eltérően Szálasi Ferenc nem fogadta el élő civilizációs formának a merőben doktriner társadalmat. Szerinte a doktriner társadalom üres és holt keretek rendszere, amelybe életet vinni, fejlődést várni nem lehet, mert minden pusztán tudományos felépítésű társadalom végzete a méhkas-szerű megmerevedés. Az élő társadalom elengedhetetlen alapfeltétele a megtelepedett, kultúra-termő és homogén vérségi nép, amelynek szervezett tagozódásából és alkotó munkájából tartható csak a kereszténység nagy műve a civilizáció. Szálasi Ferenc társadalmi tervezetében eleve nincs proletáriátus, egy lángelme magabiztosságával fordult a hívő koreszme felé, s a javak és jogok élvezőinek gyengéire való tekintet nélkül hirdette, hogy az újraszerveződésnek népközösségi és társadalmi téren egyaránt egyetlen útja van, s ez az út a szocializmus. Az élet- és sorsközösségbe települt nemzetalkotó Kárpát-Dunatáji népek elé azért tűzte kiegészítésül a modern társközösség megvalósításának célját. Szálasi Ferenc a valóságalapokon nyugvó ideológiájához híven a magyar probléma felfogásában és elnevezésében a merőben Kárpát-Dunatáji gyökerű, nagy magyar és európai keresztény PROHÁSZKA OTTOKÁR szellemiségéhez igazodott. így született meg a politikai HUNGAR1ZMUS! A politikai Hungarizmus, az ÜT és a CÉL hitvallása: a nemzetépítő munkásság, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katonaság, a nemzettartó parasztság és a nemzetmegtartó családanyák hivatásrendjei. A Hungarizmus első országépítési tervei Szálasi mozgalma felé vezették a kiutat kereső népi tömegeket. A mozgalom keretei szemlátomást nőttek, amikor pedig a Hungarista Mozgalom parlamenti képviseletet kapott, mozgásba indult a Horthyrendszer állami gépezete, a politikai rendőrség, a sajtó és végül a bíróságok, hogy megfojtsák a Hungarista Mozgalmat. Szálasi Ferencet a kommunizmus legnagyobb politikai ellenfelét börtönbe zárják, híveit pedig internálótáborokba. Nem volt még példa a magyar történelemben az 1849-es tragédiát követő gyászos emlékű Bach-korszak óta, hogy nemzethű, kifogástalan magánéletű állampolgárokat előzetes vizsgálóbírói ítélet nélkül, merőben politikai okokból fosztottak volna meg szabadságuktól. A Horthy-rendszer legsötétebb nemzetpolitikai ténykedéséhez tartozott az úgynevezett M. E. 3400-as rendelet, amellyel az ellenforradalmi burzsoá politika az ország legértelmesebb rétegét, a közszolgálati alkalmazottakat tiltotta ki a Hungarista Mozgalomból. Az a történelmi magyar fél-egzisztencia, melyet az 1867-es kiegyezés hozott létre, a trianoni békediktátumban megszűnt. A magyar lét helyén keletkezett űrt az utódállamok az önérdekű térpolitika hiányában soha betölteni nem tudták, mint ahogyan a jövőben sem lesznek képesek azt teljesíteni. Napjaink történelmi-kihívó pillanatai most is ékes példákkal szolgálnak alkalmatlanságuk bizonyításához. A magyarság civilizációs öröksége és politikai iskolázottsága olyan előnyt jelentettek számára, amelyet az újsütetű utódállamok együttes hatalmi erői sem bírtak kiegyenlíteni. Ha a nyugati hatalmak nem garantálták volna a szabadkőművesség irányította békediktátumokat, a magyarság önerejéből, de még a fegyver eszközeivel is megszabadíthatta volna magát a békediktátum béklyóitól. Ezt a tetemes erőtartalékot azonban az egymást váltó marxista-proletár és reakciós-reform-burzsoá, más szóval a forradalmi és ellenforradalmi demokráciák fantasztikusan rövidlátó politikája eltékozolta. Azonos és végzetes hibalépése volt a két ellentétes politikai irányzatnak, hogy a közép-kelet-európai keresztény civilizációt mesterséges részekre bontottan, sőt elszigetelten is életképesnek tartották s e felfogással párhuzamban a magyar elvet, mint a Kárpát-Dunatáj évezredes rendező elvét feladták. Az ellenforradalmi politika még érzett valami felelősséget a magyar történelmi egzisztencia újbóli megalapozásával szemben. A proletár-politika, a judeobolsevizmus, akár csak napjainkban a kományt irányító judeo-országhódítás fejlődésnek nyilvánította és nyilvánítja a Kárpát-Dunatáji magyar létszervezet felbomlását, s végleg megnyugodott a magyarság hanyatló életirányzatában és népközi eljelentéktelenítésében. Szálasi Ferenc azzal akart véget vetni a létrombolásnak, hogy a törvényt, amely szerint kisebb erők csak szervezetben állhatnak meg a nagyok között, alkalmazta a Kárpát-Dunatáji népek életében. A Hungarizmus révén igyekezett megértetni a kikerülhetetlen sorsközösségben élő kisnépekkel azt, hogy a térség évszázadokkal ezelőtt elvesztett szabadsága csak a megszerveződésben éledhet ismét valósággá és az érdekelt népek közös kincsévé. E nemzetbeszerveződésnek azonban már puszta tervezetében zavaró momentumot idézett elő a világzsidóság magyarországi beilleszthetetlensége. A Hungarizmus nemzetszervező és országépítő tervében csak azokat a Kárpát- Dunatáji megtelepült népeket vették számításba, amelyeknek lelkiségét a paraszti népkultúra és a keresztény személyi kultúra alakította ki. Ez a terv a világzsidóság térbeli részét figyelmen kívül hagyta, mint idegen és beilleszthetetlen népiség-testet, de nem üldözte, más idegen elemektől meg nem különböztette és azon szabadságjogokat, amelyeket a modern államélet az idegenek számára nyújt, a világzsidóság magyarországi részének is meghagyta, de nem illesztette építőtervébe, éppen úgy a német „Herrenvolk” elmélettel kreált világnémetséghez csatlakozó hazai németjeinket is kihagyta számításaiból. A német világtest gondolatában Szálasi Ferenc negatív-judaizmust látott és e felfogásnak tanításai során több ízben is kifejezést adott. Szálasi Ferenc németbarát volt, de nem ideológiai, hanem politikai okokból. Az a közvetlen ok, az a végveszedelem, amelyet a judeo-bolsevita marxi-proletár szovjet állami és társadalmi rendszer és annak katonai ereje jelentett a közép-kelet európai keresztény, s abban a Kárpát-Dunatáji magyar civilizációval kapcsolatban. De voltak időket áthidaló térpolitikai megfontolások is, amelyeket mellőzni sohasem lehet. Szálasi Ferenc nem tévesztette szem elől, hogy a magyarság közép-kelet európai nép, amelynek a térbe települt társnépek között térdiktálta sajátos lé formáló hivatása van. Ahhoz pedig, hogy a térdiktálta hivatás teljesíthető legyen, erős Német Birodalomra van szükség. A magyar népnek fő feladata Közép-Európa és Kelet-Európa áthidalása és ezúton az európai civilizáció kiterjesztése a teljes földrajzi Európára. Szálasi Ferenc nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a Hungarizmusnak elsősorban a nemzetiszocialista népi közösségekkel kell viszonyát szabályozni, a Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek egymástól elválaszthatatlan gyakorlati valóságban, meghirdetve a zsidó érdekeltségek eszközövé lett gazdaságpolitika helyett: a nemzeti keresztény fejlődésközösségének elvét, a konnacionalizmust és annak gyakorlatát a konnacionálét. Ezek volnának azok a hungarista megfontolások, amelyek időtlen irányelvekben formálták és formálják a Kárpát-Dunatáji magyar létet. Szálasi Ferenc ezen a történelmi irányvonalon haladt egész politikai pályafutásában — a vértanúságig. Az eddig elmondottakból világosan látszik, hogy Szálasi Ferenc személye egyedülálló jelenség volt a modern Nemzeti Magyarországnak politikai fórumán. Célkitűzéseivel egyedül ő világította meg a magyar jövendő távlatait és úttörő erőfeszítéseivel annak irányát is ő határozta meg. Látnok volt, aki népét fölkeltette, hogy a közelgő élet-halál veszedelem ébren találja. E sorok írója a Kortanú tanítványaként Szálasi Ferencben nem demokratát, nem demagógot, nem is politikai karrieristát, hanem népvezért lát. A kisemberek világának reményét, a válságot megoldani tudó Valakit. Mindenütt, ahol a magyar rögön gond és baj vert gyökeret, a lelkek mélyén ott volt a remény üzenete: „Jön Szálasi. ” Neve szimbolikus faltörő kossá lett az idők múlásával, ma is az, ha az igazság hátrányt szenved. Élete a magyar vértanúságban véget érhetett, vezérlő szelleme azonban az idők fölé emelkedett, hogy a nagy magyar úttörők sorában foglaljon helyet. Szálasi Ferenc amikor nagy célkitűzéseinek útjára lépett, nem munkatársak után kutatott, hanem sorstársak után. E sorstársak mindvégig hűséggel vették körül, sokan osztozva az Ő mártíriumságában. A Magyarország elleni gyűlölködés lángjai a történelem folyamán soha nem lobogtak olyan izzóan, oly szenvedélyesen, mint a második világháború után. Magyarországon a szovjet megszállást követően a bestiális zsidó terrorizmus és a legalja politikai csőcselék-karrierizmus került hatalomra. Pusztulnia kellett mindenkinek, aki csak a legszelídebb és legártatlanabb kritikát is megkockáztatta az országot meghódítani akaró judeo-bolsevizmus ellen. A bosszúállás dühe Szálasi Ferenc személyére összpontosult. Ha a zsidóság „üldözésével” és a „tömeggyilkosságokkal” kapcsolatos vádak igazak lettek volna, akkor Budapest háromszázezer zsidajából egyetlenegy sem maradt volna hírmondónak. Amikor Winckelmann SS-parancsnok a budapesti zsidóság Németországba történő kitelepítését kívánta, akkor Szálasi Ferenc a zsidóság kitelepítését a leghatározottabban visszautasította: „A zsidó éppen olyan ember, mint mi vagyunk, brutális erőszakkal nem lehet a kérdést megoldani. Legutóbb illetékes német körök a magyarországi zsidóság kiszállítását kívánták. Ezt határozottan megtagadtam, mert tudom milyen sors vár a mai körülmények között a deportáltakra. ” Akármilyen nehéz és tragikus volt a Horthy-kormányhatározat által gettózott budapesti zsidóság helyzete, a Szálasi-kormány elsősorban országvédelmi feladatokat teljesített. A Nemzetvezető kemény kiállása és biztonsági intézkedései védelmet jelentettek a gettózott budapesti zsidóságnak. Lévai Jenőnek a világ zsidóság magyarországi szakértőjének személyi biztonsága forgott veszélyben, amikor a jeru&álemi egyetemen az igazság fényében kívánta elmondani a budapesti gettó megmenekülésének történetét. Frederick Werber és Thurston Clarke: Lost Hero („Elveszett hős”) című könyvében, amelyet Werber nagyapjának A. I. Jacobson rabbinak ajánlj — írta a következőket: „Eichmann decemberben akarta befejezni 175 000 magyarországi, főleg budapesti zsidó Németországba szállítását, de Szálasi decemberi parancsa szerint a gyalogmeneteket megszüntették... Veesnmayer jelentette Berlinnek, hogy Szálasi parancsa gyakorlatilag a zsidó deportálások megállítását jelenti. ” Szálasi Ferenc felmérhetetlenül nagy személyes varázsával milliókat tudott mozgatni és száz és százezrek leikébe oltotta a Nemzet szolgálatában a legnagyobb bátorságot, a halállal nyugodtan szembenéző férfi erejét. A kortanú hitvallásával tisztelgünk Szálasi Ferenc emlékének: „Keresztény vagyok, meghajtott fővel állok az Emberfiának személyi műve előtt, mert embersorsomnak értelmet adott. Magyar vagyok, áldom a Nemzetvezető emlékezetét, mert személyi műve révén magyarsorsom vált megérthetővé.”
