Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. augusztus «lîîVAKÔfcî 13. oldal Michael O’Meara: „VÉR A VÉRHEZ KÍVÁNKOZIK” A fehér nacionalisták egy félelmetes küldetés teljesítésébe kezdtek, amely talán az elmúlt 30 000 év legfélelmetesebb küldetése. Ez a küldetés nem más, mint a fehér faj túlélésének biztosítása — azon kultúra fennmaradásáért folytatott küzdelem, amely a fehér faj biológiai teljesítményét jelentő egyedülálló genotípus szellemi megjelenése. Ezt, mint küldetésüket hordozzák, egy látszólag kényelmetlen politikai rendeltetéssel együtt. A történelmi „nacionalizmus”, valamint a „fehér nacionalizmus” fogalma ugyanis nélkülözi az elméleti szigorúságot, sőt a következetességet is. De a kritikusai azt nem értik, hogy ez legkevésbé sem von le semmit sem a jelentőségéből sem az igazságából. A szóhasználatával összefüggő problémák tendenciájukat tekintve inkább gyakorlati, mint szemantikai jellegűek, mivel az nem annyira elmélet, illetve ideológia, mint szellem, heroikus érzés, egy olyan mozgalom, amely egy elnyomott nép hatalomra törő akaratát testesíti meg. Tehát éppen úgy, ahogy a nacionalizmus nem világos definíciója nem akadályozta meg, hogy döntő fontosságú szerepet játsszon a világtörténelem utóbbi két évszázadában, hasonló okok miatt a fehér nacionalizmus valószínűleg hasonló szerepet fog játszani a XXI. században. Amikor gyermek voltam, mindenekelőtt James Connollyt és Patrick Pearse-t csodáltam. Írország munkásosztályának legtehetségesebb fia, Conolly egész életét azzal töltötte, hogy szervezkedett a XIX. század burzsoáziájának pénzsóvár világa ellen (amelyet már eltöltött a zsidók rabló szellemisége), és e világban mindazzal szemben, ami a dolgozó embereket az idegen zugárusokkal szemben hatalom nélkül hagyta. Ezzel ellentétben Pearse álmodozó költő, mítoszt gyártó volt, aki - először szavaiban, majd tetteiben — tudatára ébredt, hogy Írország csak véráldozat által érheti el a nemzeti létét. Ez a két ember, a költő és a munkás-harcos a modern ír nemzet atyjai, és az ő nacionalizmusuk az én fehér nacionalizmusom kezdete. Azóta mások léptek be az én Panteonomba, de Connolly és Pearse továbbra is sajátos helyet foglal el benne. Az ügy, amiért ők harcoltak — a Szent Írország Anya ügye, és az én édesanyámé, akinek szülőföldjét mindig az én születésem szellemi sötétségben élő helye elé helyeztem —, számomra mindenek között a legszentebb ügy marad. Hogyan is lehetne másként? Ők életüket a legalapvetőbb dolgokért: a családért, szabadságért, örökségért, rendeltetésért, kötelességért, bátorságért áldozták. De a legbátrabb fiainak ez az Írországa — fájdalom leírnom — újból fenyegetve van: egy még nagyobb fenyegetéssel, amely azt ígéri, hogy megsemmisíti nemcsak a nagyobb civilizációs örökséget, amelynek ő maga is része, hanem azokat a népeket és nemzeteket is, amelyek a legközelebbi vérrokonai. Ebben a tágabb értelemben csakis azt erezhetem, hogy a családomat újra támadják, de most nem Anglia, hanem a globális Moloch fajkeverő, lélekgyilkoló erői, amelyek újra akarják rendezni a világot a legzüllöttebb kritériumnak, a zsidók szentírásának: a pénznek megfelelően. 1945 óta a felforgatás nemzetközi erői — amelyeket az amerikai impérium vezetett, és háttérerőként keleten a szovjet kommunizmus támogatott - az egész világpolitikát a hidegháborús blokkok politikai-gazdasági rivalizálására akarták korlátozni. Az ezt követő ideológiai polarizáció nemcsak népeket egyesítő szövetségkötésekkel járt együtt, hanem a hagyományos tekintélyek eltávolításával, a véren és történelmen alapuló kötelékek szétválásával és a genetikai érdekektől való megfosztással is együtt járt. így a két vérszegény politikai-gazdasági blokkhoz való hűség megkövetelte a nemzeti intézmények és a nemzeti érzés eltávolítását (és végső soron elnyomását). Ahogy az amerikai zsidó háborús bűnös, Wesley Clark tábornok megállapítja: „A modern Európában nincs hely az etnikailag tiszta államok számára.” Amint várható volt, az elnemzetietlenítés legmesszebbre Németországban ment, ahol egy teljes nép — amelynek bátorsága és teljesítménye nemzeti cselekvéstervének érvényesítésében példa nélküli a történelemben — lett megjelölve Káin jelével. A nép öngyilkosságát előidéző kozmopolita szellem, amely hatalmába kerítette a fehér szülőföld maradékát, nemcsak egyszerű ideológiai vagy politikai formában, de szabad piacokkal és transznacionális szervezetekkel, elektronikus médiával és kifinomult technikai feltételekkel támogatva bitorolja a nemzetállam szuveneritását és rontja meg történelmi kultúráját. A SZU összeomlásával ezek a tendenciák még rosszabbakká váltak, mivel az ENSZ, a NAFTA, a NATO, a Világbank, az IMF a Nemzetközi Törvényszék, az NGO és más globalista szervezetek csorbítják a nemzet hagyományos joghatóságának utolsó nyomait. Mivel a köztünk élők arra vannak kényszerítve, hogy alávessék magukat Washington fehérellenes uralmának, a kozmopolitizmus, univerzalizmus, ökonomizmus, gyökérnélküliség és az egalitárius homogenizáció elvei (amelyek mind a fehér élet burkolt gyűlöletén alapulnak) a világunk totalitárius újjászervezését diktálják. Mert csupán minden lesüllyesztésével, Európa történelmi népeinek gyökerestől való kitépésével, Európa kultúrájának standardizálásával és az intézményei feletti uralommal lehetnek a fehér emberek megfelelő módon „csordába tereltek, kifosztottak, megkopasztottak és lemészároltak” a rendszer pénzvágyának érdekében. Ennek a felforgatásnak végső szakasza rejtetten már elkezdődött, miközben fajunk és kultúránk hordozói megpróbálják túlélni a demográfikus cunamiját a Harmadik Világ milliónyi bevándorlóinak, akik arra valók, hogy biztosítsák a kulimunkát, a megkülönböztetés nélküli materializmust, és a gondolatszegény nézeteket, amelyektől Amerika zsidó oligarchiája függ. Történelmileg a fehér nacionalizmus abból nőtt ki, amit Yockey a XIX. század kisállami nacionalizmusának nevezett. Ez a nacionalizmus maga is következménye volt a korábbi, helyhez kötöttebb hűbéri kapcsolatoknak, amikor a rokonok és a törzs tagjai Cork és Connacht embereivé nőttek, majd a modern korszakban írekké (hasonló módon a bretonok és gascognei-ek, az elzásziak és burgundiaiak, akik korábbi népalakzatokból jöttek létre, franciákká váltak; és így lettek a svábokból, a Raj na-vidékiekből és a poroszokból németek). Mindazonáltal e korábbi kötődésekben gyökerező hűség és lelkiállapotok nem befolyásolják már az államot, amely elhatárolta magát a nemzeti ragaszkodás minden megmozdulásától, és különösen az emberektől, akik valamikor a testét és lelkét alkották. Egy globalizált világban, ahol a tőke, az áruk és a színes emberek állandóan áramolnak országunkba és azon keresztül, és ahol a politikai rendszer egyre kevésbé autonóm és egyre kevésbé nemzeti, „nekünk, íreknek” újra át kell gondolnunk a nacionalitás fogalmát, mivel ahhoz, hogy megvédj ük szülőföldünket az új bevándorlóktól, ki kell ma egyezni a németekkel, latin népekkel, sőt (esetleg külön) az angolokkal, és így létrehozni egy védőbástyát a minket fenyegető nem-fehér erők ellen. Ezért, feltéve, hogy a nemzetállam helyét egy vérszegény gazdasági irányultságú rendszer foglalja el, amely az oligarchák transznacionális terveinek teljesítésére irányul, és a fehér faj alkotta nemzet jelenleg veszélyeztetve van, a globalizációs folyamatot nemzeti küzdelemnek kell követnie, és annak megfelelő magatartást kell tanúsítania. A legszélesebb körű tervezet szerint ez az jelenti, hogy a nacionalistáknak meg kell védeniük nemcsak a közvetlen családjukat, hanem a nagy családjukat is, Éva hét lányának egyik szülöttét: a cromagnonaiak leszármazottak és az árjákat, akik a kezdeti Eurázsia nyugati részét, a Földközi-tenger északi partját, Kelet-Európát és transz-szibériai régiókat népesítették be. Ha nem így tesznek, ha hagyják, hogy a szűkebb nemzeti érdekek, amelyek lefoglalták őket a múltban, elfordítsák őket a zsidó-oligarchikus hatalmak által mozgatott bio-civilizációs bekerítő hadmozdulatoktól, ha nem alakítana ki szilárd, áthatolhatatlan frontot a behatolók és hazai ügynökeik ellen, nem lesz jövőjük, akár írek, akár fehér emberek. Kathleen Houlihan, Marianne, John Bull és Szent Vlagyimir továbbra is megtarthatják sajátos jelentőségüket számunkra, de a mi politikai hűségünk már nem vonatkozhat csupán ezekre az emberekre vagy a hozzánk legközelebbi nemzetre - a mi hűségünk oroszlánrésze ettől kezdve szükségképpen az északi fajra irányul, amely a mi nagyanyánk, és amely olyan módon csoportosít, hogy egyesít minket a szellemiségünk és egyedülálló genetikai örökségünk ellenségei ellen. Természetesen, a faji nacionalizmusnak ez a fajtája ütközik a korábbi nacionalizmus tehetetlenségével, és magával hozza egy új öntudat és identitás kialakulását. Mindazonáltal egy fehér nacionalista identitás és öntudat már burkoltan bennünk foglaltatik. Valójában a hagyományos kötődés, amely a családtól, a közösségtől, a vidéktől és nemzettől származik, ez támasztja alá a mi szélesebb körű kötődésünket a fehér fajhoz. Egy olyan korban ugyanis, amikor a nemzeti határok megszűntek, és az állam már nem szolgálja a nemzetet, az írek, franciák, amerikaiak, és minden európai eredetű nép jelszava csak ez lehet: A MI FAJUNK, A MI NEMZETÜNK. A helyi jellegű identitások és közösségek, amelyek a történelmi nemzet hátterének nagyobb részét alkották, semmiképpen sincsenek tagadva vagy lefokozva ezzel, mivel azok a meta-nemzet nagyobb részét is alkotják. Lehet, hogy a fehér nacionalisták különböznek ősapáiktól a feladataik arányában, területében és természetében, amelyeket ők tűznek ki a maguk számára, de ők is a népük túléléséért és újjászületéséért harcolnak. Ebben az elemi értelemben az a küzdelem, amelyet a minket fenyegető népirtó erők ellen folytatnak, egyszerűen kiterjesztése őseik küzdelmének, noha a jelenlegi nemzetközi fejleményektől kényszerítve magasabb szinten. Végülis, mi a „nemzet”? Szerintem Walker Connor definíciója a legjobb: „A legnagyobb csoport, amelyet a közös eredet mítosza jellemez.” Ez a definíció egy genetikailag sajátos leszármazási vonalat és egy „rendeltetési közösséget” tartalmaz burkoltan. Ez lényegileg faji definíció. Ez a definíció kitágítva és a globális korszakra alkalmazva nem kevésbé alkalmazható a faj fehér nacionalista fogalmára is. (Aligha tűnik véletlennek, hogy a ’faj’ szó egykor a ’nemzet’ szinonimája volt.) A történelmi nacionalizmus a maga népi-történelmi megnyilatkozásában a világot különböző jellegű és rendeltetésű nemzetekre osztotta; a nemzethez való hűséget elsődlegessé tette, és támogatta a nemzet önmegvalósítását és autonómiáját. A fehér nacionalisták a világot hasonló módon látják, amennyiben azt különböző, egymással versengő fajokra felosztva szemlélik, a fehér faj iránti hűséget a legfontosabbnak tartják, és törekednek hangsúlyozni a fehér faj világméretű szabadságát, egységét és identitását (amely - egyebek között - magában foglalja a más fajoktól és kultúráktól való elválasztást). A fehér nacionalisták faj-népe az olyan emberi faj, amelynek genetikai kapcsolatban lévő népe elsőként foglalta el az eurázsiai földrész északi és nyugati szélét, amelynek gyökér-nyelvei a latin és a görög voltak, és még korábban a protoindo-európai, és amelynek kulturális küldetése a régi görögöktől és Rómától származik, és amelyből a kelta, germán, szláv és más európai népek a kultúrájához hozzájárultak. A történelmi és fehér nacionalistáknak közös a sorsuk. A nacionalizmus korábbi formái költők és ábrándozók kis csoportjaitól erednek, akinek a természete lehetővé tette, hogy a közönséges napi gondok sokaságán túl meglássák népük rendeltetésének kollektív követelményeit. Ritkán volt kezdetben másban részük, mint megvetésben, és nevetség tárgyai voltak. De az ő álmaik és költeményeik az alapvető dolgokról szóltak. Bizonyos időkben, különösen válságos időkben, amikor az állam és a társadalom elidegenedtek, és lehetővé vált megpillantani bizonyos, általában rejtett realitásokat, mások is sereglettek soraikba. A faji nacionalistákat, akik a maguk 30 000 éves faji örökségét védelmezik, szintén megvetik és kinevetik. A felforgatás jelenlegi rendszerének öszszes jelentős erői ténylegesen készek szükség esetén csatasorba állni ellenük. Noha a szembenálló táborok számbeli különbözősége véres küzdelmet sejtet, nem cáfolja meg a nacionalista ügy igazságosságát és kiküszöbölhetetlenségét. Ez volt az útja a történelmi nacionalizmusnak is. Amikor Pearse és Connolly 1916 Húsvéthétfőjén elfoglalták a Főpostát, senki sem gondolta, hogy ezeknek az álmodozóknak, akiket néhány száz, később néhány fegyveres ember támogatott, esélyük van arra, hogy legyőzzék a Brit Birodalmat. De tévedtek. A birodalom, amely vérszegény kozmopolitizmusra támaszkodott, alantas gondolkodású materializmus megszállottja és olyan liberális értékek lekötelezettje volt, amelyek méltatlanná tették egy olyan nemzethez, amely erőszakosan lett tudatára ébresztve a maga rendeltetésére. Lehet, hogy ebben a transznacionális időszakban minden szemben áll a fehér nacionalizmus ügyével, de a történelem, a kultúra és a természet súlya együttesen kedvező a számára. Tehát feltéve, hogy a fehér nacionalizmus a fehér népek alapvető érdekeit védelmezi egy olyan időszakban, amikor a fehérek a megsemmisüléssel néznek szembe; feltéve, hogy a fehér nacionalizmus szembe száll egy olyan rendszerrel, amely a fajkeveredést és a fehér faj végső megsemmisítését szorgalmazza; és feltéve, hogy valójában ez a megsemmisülés egyedüli alternatívája mindezen okok miatt a fehér nacionalista mozgalom — bármennyire is kevesen tartoznak jelenleg a soraiba — valószínűleg, a vezető szerepet fogja játszani azokban a tűzzel-vassal folytatott küzdelmekben, amelyek előttünk állnak. (Ford.: Tudós-Takács János)
