Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-07-01 / 4. szám
14. oldal 5ZIÎTVAKÔHÎ 2006. július-augusztus ► munkások számára. A technikai gyakorlatokra ugyanilyen hangsúlyt helyeztek: technikai kurzusok, munkásiskolák és szakmai vizsgák százait működtették. A legjobb munkások részére vetélkedő vizsgákat rendeztek, és nagy díjakkal jutalmazták a nyerteseket. A fiatalabbak és idősebbek érdekében Hitler nagyszabású nyaralási szervezetet hozott létre a munkások számára. Nagyszerű cirkáló hajókat építettek. Speciális vonatok szállították a nyaralókat a hegyekbe és a tengerpartra. A számtalan munkásturistát szállító vonatok által megtett út csupán néhány év alatt ötvennégyszerese volt a Föld körüli utazásnak! E népi kirándulások költsége jelentéktelen volt, a Birodalmi Bank által jóváhagyott, nagymértékben csökkentett díjszabásnak köszönhetően. Hiányosak voltak némileg ezek a reformok? Némely reformban tévedések és baklövések is előfordultak? Lehetséges. De mit számított egy baklövés a mérhetetlen nyereségek mellett? Hogy a munkásosztály ezen átalakulásának tekintélyuralmi mellékíze volt? Ez szóról szóra igaz. De a német nép beteg volt és belefáradt a szocializmusba meg az anarchiába. A parancsuralmat egy cseppet sem érezte kellemetlennek. A nép valójában mindig is azt szerette, ha egy erős ember vezeti. Egy dolog biztos: az 1933-ban csaknem kétharmad részben nem-nemzeti szocialista munkásosztály teljesen megváltozott. Marcel Laloire, a belga szerző megjegyzi: „Ha Németország városain átutaznak és meglátogatják a munkáskörzeteket, a gyárakat, a gyári udvarokat, csodálkozni fognak, mert azt tapasztalják, hogy rengeteg munkás viseli a hitleri jelvényeket, és rengeteg horogkeresztes, fekete-vörös zászlót fognak látni a legnépesebb munkáskörzetekben.” A Hitler által a Birodalom minden munkása és munkáltatója Nem elég Németországban a több mint ötszáz holocaustemlékmű, a sok száz oszlopos hatalmas, ízléstelen, milliókba kerülő „alkotás” a Parlament közelében. Semmi sem elég! Ébren kell tartani bármi áron a gyűlöletet hitsorsosaikban. Állítólag akkor követte el a fáraó a hibát, amikor kiűzte e kiváló népet országából. Szétszéledtek a világon, és rombolnak, viselkedésükkel saját szerencsétlenségüket növelve. Például Drezda halottainak száma egyre csökken, a holo-legenda halottainak száma viszont évről évre nő. 1945-ben „csak” 202 040 halott volt Drezdában, noha a meghaltak számát a Vöröskereszt már akkor 275 008 és 300 000 fő között tartotta nyilván. Építkezésekkor azóta is újabb áldozatok csontjaira bukkannak. Az amerikaiak, britek erkölcsileg oly mélyre süllyedtek, hogy e tömegmészárlást meg is ünnepük minden évben! Az az érzésem, hogy valamilyen versenydíjat tűzhettek ki a zsidók. Emlékezzünk csak a Hamburg Ottensenben történtekre: óriási bevásárlóközpont megépítését tervezték, és a földből emberi csontok kerültek elő. Valaha helyén zsidó temető volt, tehát megindult a hajsza: le kell állítani az építkezést! Jöttek is a világ minden tájáról ortodox rabbik és hitsorsosok, akik többek között ülősztrájkkal akadályozták az építkezést. Azzal érveltek, hogy a zsidó törvény előírja: „ Békesség a halottaknak! Ahová egyszer eltemették őket, onnan el nem mozdíthatók!” A Lengyelországból és Jeruzsálemből sereglett tüntetők még a tettlegességre is számára szervezett „Munka Frontot” legnagyobb részt kedvezően fogadták. A Nemzeti Munkaszolgálat izmos fiatal legényeinek acélásói már észrevehetően csillogtak a műutak mentén. A Hitler által a semmiből létrehozott Nemzeti Munkaszolgálat néhány hónap alatt abszolút egyenlőségben, ugyanabban az uniformisban hoztak össze a milliomosok és a legszegényebb családok fiait. Mindannyiuknak ugyanazt a munkát kellett végezniük, ugyanannak a fegyelemnek voltak alávetve, sőt ugyanazon élvezetekben részesültek és azonos fizikai és erkölcsi fejlődésen mentek keresztül. Azonos munkahelyeken, azonos lakónegyedekben tudatosodott bennük a közösségi érzés, el kellett jutniuk egymás megértésére, és eltűntek a régi osztály- és kaszt-előítéleteik. A Nemzeti Munkaszolgálathoz való csatlakozás után valamennyien úgy kezdtek élni, mint bajtársak. A munkások tudták, hogy a gazdag ember fia nem szörnyeteg, és a gazdag családból származó fiatal legény tudta, hogy a munkás fia ugyanolyan tisztességes, mint bármely más fiatal társa, aki születésénél fogva nemesebb nevelésben részesült. A szociális gyűlölködés eltűnt, és egy szociálisan egységes nép született. Hitler már nem úgy léphetett be a gyárakba, mint előtte az úgynevezett jobboldali emberek. Számára nem volt kockázat abban az időben a munkások tízezrei előtt beszédet tartani. Ő így szólhatott hozzájuk, ahogy tette a Siemens Művekben: „Fiatal koromban munkás voltam, mint ti. És a lelkem mélyén az maradtam, aki akkor voltam.” A hatalomban eltöltött 12 év alatt egyetlen incidens sem fordult elő egyetlen gyárban sem, amelyet Hitler meglátogatott. Amikor Hitler a nép között volt, otthon volt, és úgy fogadták, mint a család legsikeresebb tagját. (Ford. Tudós-Takács János) felkészültek, de a német rendőrök nem mertek még gumibotokkal sem közbelépni. A második világháború után a hamburgi zsidó hitközség visszaadta a nagy telket ajándékba, mert valaha zsidók temetkezési helye volt. Azonban az élelmes zsidók 1950- ben eladták, és épült is rajta egy áruház. A talált csontokat ezúttal egy másik zsidó temetőbe vitték. Mostani tulajdonosa szabályosan jutott a telekhez, amin építkezhet is. De a telek ma már 50 milliót is megér, így a zsidók magukénak követelik - azt, amit elődeik egyszer már eladtak! Tehát az ortodox zsidók most a várostól visszakövetelik - ingyen. Érkeznek is tömegesen, és leköpdösik a rendőröket. Próbálná meg ezt velük szemben egy német állampolgár! Másnap már „államhivatalnok megsértése” címén bíróság elé kerülne. Nem beszélve arról, ha használnák gumibotjaikat: másnap vezércikket imának a zsidó lapok, milyen brutálisak a német rendőrök, akik kínozzák a szegény, csendesen tüntető zsidókat. Nem elég, hogy az élő zsidókat üldözték a németek, most meg még a halott zsidókat sem hagyják nyugodni! íme, a világ zsidósága ismét összefogott. Viszont a gödrökbe ásott német és magyar hadifoglyok nyugvóhelye ma is szemétdomb. Nevüket nem jelzi emlékoszlop. E nem döbbenti meg a világ lelküsmeretét, nem tiltakozik senki sem Jeruzsálemben vagy az USÁ-ban. Beteges ember lehet Santiago Sierre is, aki a Köln melletti Pulheim-Stommeln zsinagógát minden vasárnap gázkamraként akarja berendezni, amihez 6 autó kipufogó HELM ÁRPÁD VILMOS 1941-2006 Lelkünk legmélyéig megrendített bennünket a tragikus értesülés, hogy szabadságharcos bajtársunk és nemzettestvérünk, visegrádi Helm Árpád Vilmos május 5-én a budapesti Irgalmas Kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének. Akarata szerint Visegrádon, a családi sírhelyben helyezték örök nyugodalomra. A döbbenet, a megrendülés és a közvetlen fájdalom napjai után levertségünkből és magunkba roskadásunkból először emelve fel fejünket, arra kell gondolnunk, hogy mi volt Ő nekünk, mit vesztettünk Árpád testvérünk földi életből való távozásával. Az eszmék, világnézetek csak üres keretek és célok maradnak, ha nem áll mögöttük az egész ember meggyőződése, aki mindent, önmagát is feláldozza az eszméért. Árpád ízig-vérig ’56-os szabadságharcosként hős volt, aki legyőzve a kommunista börtönök szenvedéseit, szolgálta nemzetét. Hungaristaként harcolt megcsonkított hazájának és magyar fajtájának védelmében. Kevesen tudják, hogy Árpád nemzettestvérünk Dr. Bokor Pál, a honi Revíziós Liga nagy múltú elnökének volt tanítványa. Évtizedeken keresztül a Szittyakürt munkatársa és a Hungária Szabadságharcos Mozgalom legfelső irányító szervének, a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának tagja. Ettől a kemény harcostól érdemes megtanulni a hazaszeretetnek azt a módját, amely használni nem azzal akar, hogy a meglévőt magasztalja, hanem azzal, hogy a tehetség, tudás és tisztesség fegyverével könyörtelenséggel kutatja a bajt, hogy a hazától távol ugyan, de a magyar népből ki nem szakadva a nemzet felemelkedését szolgálja. Isten veled, Árpád bajtársunk, hungarista harcostársunk! Emléked előtt tisztelegve, mindent megteszünk, hogy szerény munkánkkal mi is abba a nagy magyar családba törekedhessünk, amelynek eljöttét annyiszor meghirdettél egy nagy, szabad, független kárpáti honban. Árpád testvérünket mély fájdalommal és felejthetetlen szeretettel gyászolják: Felesége, Lujza, gyermekei: Heléna, Árpád, Melinda és kis unokája: Viktória. A Helm család mélységes gyászában a Hungária Szabadságharcos Mozgalom is osztozik. gázmennyiségét enged belé. A zsidók gázmaszkot is kaptak, és lelkesen mentek kipróbálni ötletüket. A város polgármestere, Morrisen hiába tiltakozott. Csak annyit tehetett, hogy a zsinagóga bejárata elé egy nagy táblát állíttatott az alábbi felirattal: „Pulheim város semmiféle felelősséget nem vállal az egészségi és anyagi károkért. Nem vehetnek részt a gázjátékon kiskorúak, szívbajosok, magas vérnyomásúak, tüdőbetegek, asztmások és terhesek. A rendőrség az újságírókat kizárja.” Egyes zsidók viszont közbeszóltak, és megmagyarázták Santiagónak, hogy éppen ezzel a „gázosítással” sértenék meg az áldozatokat. A német központi zsidó egyesület főtitkára is tiltakozott: „Aki úgy gondolja, hogy egy zsinagógába kipufogó gázt fújni művészet, megcsúfolja a művészet szabadságát. Ezzel nemcsak a zsidó áldozatok emlékét, de a hitközséget is megsértené.” A szintén zsidó Christoph Schlingensief pedig, aki művészbotrányairól hírhedt, megkérdezte: „Miért nem ereszt be Santiago kipufogó gázt a Parlamentbe?” Kidben a hitközség azt ajánlotta hitsorsosainak, hogy akinek az elgázosítás ekkora élmény, nyissa ki otthonában a gázcsapot vagy dugja fejét a sütőjébe. Egyébként a gázmaszkos látogatókat a német tévé is bemutatta. Várjuk a folytatást. Terebessy Emőke A TELHETETLENEK A SZERKESZTŐ KÉRÉSE Ezúton szeretnénk megkérni azon olvasóinkat, akik személyes emlékek alapján, vagy a birtokukban lévő dokumentumok, újságok, írások, könyvek, fényképek stb. segítségével hasznos adatokat tudnának Alföldi Géza, Fiola Ferenc, Marschalkó Lajos, Milotay István, Málnási Ödön, Vágó Pál és hasonló szellemiségű neves magyar személyiségek életéről, munkásságáról közölni, - azok jelentkezzenek. Továbbá keressük megvételre (akár másolatként is) a HÍDFŐ c. lap 1958 előtti számait, a HÍDVERŐK (1948,- 1., 1949 - 12. 16., 1950 - 23. 24., 1951,- 6. 8. 17.) számait, a SZITTYAKÜRT 1963 és 1972 közötti számait vagy évfolyamait, illetve hasonló szellemiségű emigrációs újságok régi évfolyamait. Célunk, hogy a nemzeti emigráció elhallgatott, elfelejtett tündöklő szellemeinek emléket állítsunk, egyrészt műveik újbóli kiadásával, másrészt életútjuk részletes megírásával, hogy az utókor ne csak a „szalonképes" történészek által jónak látott oldaláról ismerje meg nemzetünk legújabb kori történetét. Ebben a munkában minden hazáját szerető magyar honfitársunk segítségét örömmel fogadnánk. Szomorúan és értetlenül kellett tapasztalnunk, hogy hány és hány derék honfitársunk - aki életét a nemzeti eszmének szentelte - nem gondoskodott róla időben, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött, vagy saját maga által alkotott szellemi értékek az utókor számára megmaradjanak és elhalálozása esetén azok általában a szemétdombon kötöttek ki, hiábavalóvá téve az addigi egész munkásságát. Másik - talán még szomorúbb - tapasztalatunk, hogy ez még azokra is érvényes, akiket utódok követnek, mert az alma legtöbb esetben nemhogy messze, hanem fényévnyi távolságra esett a fájától. Évtizedek óta fáradhatatlanul gyűjtjük a fent említett témakörrel kapcsolatos anyagot, mert meggyőződésünk, hogy a laikusnak általában semmit sem mondó, s így értéktelennek gondolt megsárgult papírlapok, régi újságok, könyvek, fényképek felbecsülhetetlen értékkel bírnak a magyar szellem megmaradásának érdekében. Az a nemzedék, amely a legtöbbet tudna segíteni ebben a munkában, mert átélte az eseményeket, sajnos már eléggé benne jár a korban, ezért talán ez az utolsó alkalom, hogy velünk, fiatalabbakkal megossza értékes ismereteit, ha valóban szívén viseli a magyarság további sorsát, és óhajtja a nemzeti újjászületést. A segítséget előre is köszönjük. A válaszokat kérjük az alábbi címre eljuttatni: Dobszay Károly Kurfürstenstr. 34, 44147 Dortmund, Németország
