Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-01-01 / 1. szám
10. oldal «lîîVAKÔftî 2006. január-február Tudós-Takács János MINDSZENTY ÉS A NYILASOK Mindszenty József számos életrajzírója úgy állítja be, hogy az 1944 őszén a közte és a hungarista hatóságok között kialakult konfliktus bizonyítéka annak, hogy a Hungarizmus és a katolikus világnézet között ellentmondás van. írásunk ezt a hamis beállítást igyekszik cáfolni. A vulgarizáló baloldali propaganda 1949-ben, Mindszenty népbírósági pere idején azt harsogta, hogy a konfliktus lényege az volt, hogy a püspök megtagadta Schieberna Ferenc veszprémi főispánnak a püspöki palotába való katonai beszállásolásra vonatkozó intézkedésének teljesítését. Emlékiratában Mindszenty viszont azt állítja, hogy letartóztatásának fő oka az 1944. október 31 -i keltezésű, Szálasi Ferenchez intézett emlékirata volt, amelyben a Dunántúl harc nélküli feladására szólította fel a hungarista államvezetést, arra hivatkozva, hogy a katonai ellenállás a lakosság pusztulásával és anyagi értékek megsemmisülésével jár. Azt mondhatjuk, hogy Mindszenty és a hungarista hatóságok összetűzésének fő oka valóban az emlékiratban kifejezésre jutott álláspont volt, amely homlokegyenest ellentétben állt Magyarország hungarista kormányának katonapolitikai koncepciójával. Szálasi Ferenc kormányának szilárd meggyőződése volt, hogy a Szovjetunió elleni harc folytatása, a Vörös Hadsereget feltartóztató, letörő és elterelő hadműveletek célja az időnyerés, amely alatt a német szövetséges elkészítheti, sorozatban legyárthatja és harcba vetheti új, nagyhatású fegyverét, amelynek segítségével a háborút győzelmesen befejezheti. E fegyver elkészülésétől Churchill és az angolszász katonai vezetők éppen úgy féltek, mint ahogy a háború kimenetelét befolyásoló hatásában a német vezetők reménykedtek. Ugyanakkor Szálasi kormánya számára az is világos volt, hogy a bolsevizmus ideológiájának ismerete, az 1919-es tapasztalatok és a keleti, megszállt országrészből menekülő lakosság keserű tapasztalatai alapján a szovjet megszállástól semmi jó nem várható. Mindebből az az egyértelmű következtetés volt levonható, hogy ha magyar részről - Mindszenty óhajának megfelelően - feladnák harc nélkül a Dunántúlt, ezzel a lépéssel nem kímélnék meg a lakosságát a Szovjet okozta borzalmaktól: a nők tömeges megerőszakolásától, a szovjet fosztogatásoktól, és mivel a német szövetséges nem szüntetné be a maga ellenállását, nem kímélnék meg a harcoktól és az azokkal járó pusztulástól sem. Ezért Szálasi kormánya nem vette figyelembe Mindszenty memorandumát. Annak ellenére, hogy a második világháború a tengelyhatalmak katonai vereségével végződött, a Dunántúl elszánt védelme, és általában a magyar és német további ellenállás 1944. október 15 után nem volt hiábavaló: a szovjet hadsereg feltartóztatása következtében Sztálin csapatai nem voltak képesek - Sztálin eredeti elgondolásától eltérően - egész Németországot elfoglalni, eljutni a Rajnáig (vagy esetleg az Atlanti-óceánig). Ezért kimondhatjuk, hogy történelmi távlatból szemlélve a hungarista kormány döntése, és nem Mindszenty helyzetmegítélése bizonyult helyesnek. 1944 őszén-telén és 1945 első hónapjaiban Magyarország élet-halál harcot vívott. Ebben a helyzetben a harc továbbfolytatását ellenző és ugyanakkor nagy tömegbefolyással rendelkező Mindszenty veszélyesnek tűnt a hungarista hatóságok számára. Ezért került sor 1944. november 27-én őrizetbe vételére. December 23-ig a veszprémi törvényszéki fogházban volt elhelyezve, majd december 23-án átszállították Sopronkőhidára. Azonban - egyes történészek állításával szemben - tény, hogy Mindszenty egyetlen órát sem töltött a hírhedt sopronkőhidai fegyházban, hanem őt (és az őt önként követő kispapokat) a fegyház melletti iskolában, illetve raktárban tartották fogva 8 napig, majd akkor Várpalotai Vilmos főispán döntése alapján az Isteni Megváltó Leányai elnevezésű apácarend soproni anyaházát jelölték ki tartózkodási helyéül, ahol az apácák gondoskodhattak róla. Ezért azt mondhatjuk, hogy december 31-től Húsvétig (a szovjet csapatok bevonulásáig) háziőrizetben tartották. Az elmondottak világosan mutatják, hogy Mindszenty nem vallási meggyőződése, katolikus világnézete miatt, hanem téves politikai döntése következtében került összeütközésbe a „ nyilasokkal A Hungarizmus világnézetének megfogalmazója, Szálasi Ferenc mélyen hívő, meggyőződéses, gyakorló katolikus férfi volt, aki szóban és írásaiban is mindig hangoztatta, hogy a Hungarizmus világnézetének hármas pillére a nacionalizmus, a szocializmus és a krisztusi erkölcs. Kijelentette ismételten, hogy hűséges fia a dogmatikai Egyháznak (elfogad feltétel nélkül minden dogmát), de bírálja a politikai Egyházat (az egyház politikai gyakorlatának egyes elemeit). Békeidőben az ilyen ellentétek megmaradtak volna az elvi viták szintjén - de a Nemzet élet-halál harcában ez a politikai ellentét fájdalmas következményekkel járt... Mindez nem csökkenti Mindszenty iránti tiszteletünket rettenthetetlen bátorságáért, amelyet később a kommunisták börtönében tanúsított, sziklaszilárd állhatatosságáért a kommunisták ellen vívott szellemiideológiai és erkölcsi küzdelemben. Csodáljuk heroikus kitartását a hatalmas testi és lelki szenvedések között, és későbbi életét szemlélve meggyőződéssel mondhatjuk: személyében szent járt közöttünk. De mint minden embernek, neki is megvoltak a maga szemléleti korlátái, és az iránta érzett csodálatunk és tiszteletünk nem lehet akadálya annak, hogy felismerjük: ez a szent életű, hősies lelkű férfi 1944. október 31-én politikailag súlyosan tévedett. Erre a megállapításra az IGAZSÁG tisztelete kötelez minket. Amint Arisztotelész mondta az általa nagyon tisztelt Szókrateszre vonatkozóan, akivel filozófiai kérdésekben vitában állt: „Szókratész a barátom, de még inkább barátom az igazság.” Még két esemény ide kívánkozik Mindszenty későbbi életéből. 1946. február 5-én Nagy Ferenc kormányához fordult, hogy emberséges bánásmódot és amnesztiát kérjen a győztesek által „háborús bűnösnek” minősitett személyek számára (s amint köztudott, ezek között volt Szálasi Ferenc is...). Ez a gesztus jól tükrözi nemcsak bátorságát, hanem a személyi sérelmeken felülemelkedő emberi nagyságát is... A másik esemény - emlékiratainak tanúsága szerint - élete legnagyobb fájdalmával íugg össze. VI. Pál pápa 1973. december 18-án az esztergomi érseki széket üresnek nyilvánította, vagyis megfosztotta az Egyházért mártírsorsot vállaló prímást az esztergomi érseki joghatóságától. S ekkor - 1974 elején-ugyanolyan döntést hozott lelkiismerete szerint Mindszenty József, mint három évtizeddel korábban Szálasi Ferenc: nyilvános nyilatkozatában kijelentette, hogy hű fia továbbra is a katolikus Egyháznak, de nem ért egyet a VI. Pál által irányított egyházpolitikával... E döntés következtében nem veszítette el személyes szabadságát senki, de Szálasi Ferenc és Mindszenty József döntése mégis ugyanazon elvi alapon nyugodott: más a dogmatikai és a politikai Egyház. Hűséges lehet valaki a dogmákhoz akkor is, ha bírálja az egyházpolitikát. A Hungarizmus világnézetének nemzetszeretete és a katolikus teológia istenszeretete között nincs, és nem is lehet ellentét, hiszen a különböző nemzetek is Isten alkotásai, és a hazaszeretetei a kegyelet erényével kapcsolatban maga Isten parancsolja. A keresztény ember jelszava ez: „Isten mindenek fölött, a Haza mindenek előtt!” Major Tibor KAKASTOLLASOK Tragikus, hogy a magyar rónák álmára nem a magyar csendőr vigyáz! Hatvanegy éve lesz az idén, hogy a magyar fajta legszebbjeiből összetoborzódott világhírű magyar közbiztonsági szervezet a kommunisták áldozatává vált. A Hungarista Mozgalom tagjait kivéve egyetlen magyar csoport avagy szervezet ellen nem lépett fel oly megsemmisítő erővel a bolsevizmus, mint a magyar csendőr ellen. A bolsevista idegen állam vezetőség nagyon jól tudta, hogy sem a politikailag képzett becsületes hungarista párttaggal, sem a becsületbe és hazaszeretetbe belecsontosodott magyar csendőrrel nem tud egyezkedni és biztonsága érdekében azt ki kell irtania. És ma sincs csendőr-testület. Hatvanegy éve, hogy a kommunista országhódítás a legszennyesebb, legaljasabb rágalmakat találja ki futószalagon a magyar csendőr ellen. Ahogy a szörnyűség napjai távolodnak tőlünk, ahogy egyre több és több öreg csendőrt hív el a Mindenható égi szolgálattételre, úgy erősödik a csendőrszellem. A magyar csendőr becsülete egyre fényesebben ragyog! Vitéz Temesvári Endre, a magyar csendőrség egykori felügyelője és tábornoka olyan csendesen és korrekten ment el, ami egész életében tulajdonsága volt. Az összeomlás után önként ment haza, hogy megmentse régi beosztottjait a koholt vádak alól, és kevesebb dolga legyen a Markó utcai és Gyűjtőfogházbeli kommunista hóhérnak. Pedig tudta, mi vár reá, hiszen csendőr volt és felülről vigyázott, hogy makulátlan maradjon az oly igazságtalanul megrágalmazott kakastoll a csendőrkalpag mellett. A partizánokból és ellenállókból álló siserehad fődühe a csendőrség ellen irányult. És amikor Temesvári Endre, a magyar királyi csendőrség tábornoka és felügyelője önként állt bírái elé, akkor nem volt szenny a Rákosi-Tildy féle Augiász-istállóban, amit elő ne vettek volna. Úgy állott bírái előtt az öreg katona, hogy a bírái nem mertek a szemébe nézni és a tárgyalás végén nem merték halálra ítélni. Majd 12 évet töltött a kommunisták börtönében. Csendőr volt, tudta kötelességét és tudta, mivel tartozik múltjának és annak a testületnek, amely egykor az ország rendjére és biztonságára vigyázott. Most, február 14-én az otthoni szeretetnél és nagyobb szeretettel fordulunk minden, a becsülethez hű maradt magyar csendőr felé. Ma még nagyobb erővel tör fel bennünk a vágy, hogy újra a magyar csendőr kakastollas kalpagja jelképezze a magyar haza békéjét és nemzetünk biztonságát!
