Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)

2006-11-01 / 6. szám

2006. november-december

«lîîVAKÔftî

9. oldal

SUSZTER-TÖRTÉNÉSZ KAPTAFA NÉLKÜL!

Ungváry Krisztián szereptévesztései és rágalmai

A Magyar Narancs 2006. november 23-i számában az „ Ordasok között - A tudós” című cikkében Ungváry Krisztián személyemet többszörösen megrágalmazta és személyiségi jogaimat sokszorosan megsértette. írása oly felületes, hogy még féligazságnak sem mondható. Jó esetben túl keveset tud, és azt is rosszul, rossz esetben kimeríti a rosszindulatú rágalmazás súlyos bűnét. Kijelentéseket tesz olyan tudományok területén is, melyekhez definitive nem ért: a teológia és a pszichiátria; és olyan dolgokról is nyilatkozik, melyekről nincs elégséges ismerete: életemről, és Ft. dr. Hagemannal való kapcsolatomról. Teológiai kijelentései és személyiségemről tett megállapításai súlyos hozzá nem értésről és tudományos szakszerűtlenségről árulkodnak, főleg ha meggondoljuk, hogy a személyes ismeretség teljes hiányában nyilatkozik személyemről. Ezzel vét történész volta sarkalatos követelménye ellen is: a múlt eseményeivel - az én múltam eseményeivel kapcsolatban is - megfelelő forrásokat megfelelő kritikával kell kezelni. Ez itt nyomaiban sem fordul elő. Ezáltal írása rágalmazás és gyalázkodás, pletykákon, alaptalan feltevéseken és helytelen logikával levont következtetéseken alapuló rosszindulatú fércmunka, hazugság. (A Sátán a hazugság atyja.) Az alábbiakat az Ungváry úr által megtévesztett olvasók kiegyensúlyozott felvilágosítására szánom, ismerve és tisztelve az ősi római közmondásokat: Calumniare audacter, aliquid semper haeret (rágalmazz bátran, valami mindig megragad), és: Sed audiatur et altera pars (de hallgattassék meg a másik fél is).

1. Válaszul előszó gyanánt szólnék írásának bevezető állításairól. David Duke nem a Ku-Klux- Klan vezetője volt, hanem csak egyik csoportjának.

Dr. David Duke Amerikában valójában nem fajgyűlő, hanem a fehér faj és minden más faj egyelő jogainak védője. Tényleg volt börtönben koncepciós módon adócsalással vádolva, de a tizenhárom havi fogsága alatt az adóhivatal arról értesítette, hogy neki van tartozása Duke felé.

Ami személyemet illető szavait illeti.

2. A Pannon Front című lapot sok mindennek lehet nevezni, de nemzetiszocialistának és nyilasnak csak egy ’60-as évekbeli proletár házmester igényességével lehet. Ez a már rég megszűnt lap világnézetileg erősen eklektikus volt: soha semmilyen politikai cikket nem írtam benne, csak filozófiai és teológiai tanulmányokat. Ungváry úrnak vajon mi ezzel a baja? Ma a Szittyakürt című, kéthavonta megjelenő lapban (amelynek főmunkatársa vagyok) publikálom rendszeresen cikkeimet.

3. Ungváry úr egyik legfőbb rágalma az, hogy engem egy bizonyos Zalai Emil „ Lázár” fedőnéven az 1960-as években állambiztonsági ügynökként foglalkoztatott, és jelentéseimmel én juttattam börtönbe Hagemann Frigyest. Sőt, mint avatott történész és pszeudo-pszichiáter, Ungváry úr azt is tudja, hogy „ lelkes besúgó” lettem. A valóság ezzel szemben a következő:

a) Sohasem voltam állambiztonsági ügynök, ezért fedőnevem sem volt.

b) Most hallottam először, hogy volt valaha egy bizonyos Zalai Emil nevű állambiztonsági tiszt, ezek szerint azonban Ungváry úr valamiért, ő dolga, ismeri őt.

c) Ungváry úr szerint tevékenységem „fundamentalista gyökerekből” származott. Válaszul csak annyit, hogy mindig igyekeztem hű maradni mindahhoz, amit a fundamentális teológiában tanultam, ez minden katolikus joga és kötelessége. Konzervativizmusom nem heveny, hanem tanult és

tudatos, vagy ha tetszik, krónikus. Ez ugyanis az Egyház kötelessége: megőrizni a krisztusi hitletéteményt.

d) Ungváry úr azt írja, hogy „labilis a személyiségem”, és „ valószínűlegez lehet az a pont, ahol az állambiztonságnak sikerült engem munkára motiválni”. De, először is, még soha sem találkoztunk személyesen, másodszor ő nem pszichiáter, főleg nem távolból, hogy ilyeneket kijelentsen. Harmadszor pedig soha semmilyen motiváció nem tudott rávenni, hogy Isten ellenségeivel együttműködjek. Milyen alapon tesz ilyen kijelentéseket? Egy sztálinista kiszólásba ez belefér, de teljességgel szakszerűtlen és egy kultúremberhez méltatlan.

4. Hagemann Frigyes börtönbe juttatásában a fentebbiek alapján semmilyen szerepet nem játszhattam. Való igaz, hogy Hagemann nominalista szkepticizmusával, történelmi relativizmusával és a katolikus dogmatikával szembenálló teológiai nézeteivel erőteljesen szembeszálltam. De az a feltételezés, hogy ez a teológiai szembenállás motivált engem arra, hogy együttműködjek az állambiztonságiakkal, vagy koncepcionális rosszindulatból, vagy a korszellemről és annak érdekösszefüggéseiről való teljes tudatlanságból levont következtetés. Hiszen nem kell történész annak felismeréséhez, hogy ha Hagemannról az állambiztonságiaknak abban az időben valaki azt jelentette volna, hogy szemben áll a katolikus Egyház dogmatikus tanításával, ő nem börtönt, hanem Kossuth-díjat kapott volna. Köztudomású ugyanis, hogy a marxista világnézetet valló kádárista államnak nem azok tettek szívességet, akik az igaz tanítást hirdették, hanem akik azzal legalább részben szemben álltak. Senkinek nem kell sem állambiztonságinak, sem antiszemitának, sem szélsőkonzervatívnak lenni ahhoz, hogy a modernistarelativista tanokkal szembeszálljon. Ennek viszont semmi köze a kizárólagos liturgikus újításokat bevezető II. Vatikáni Zsinathoz, amelynek ellenkezőjét Ungváry szakszerűtlenül állította. Hagemann a velem folytatott teológiai vitától teljesen függetlenül, a Regnum Marianum papi közösség keretén belül folytatott tevékenysége miatt került börtönbe, több paptársával együtt, a harmadik ún. regnumi per során 1971-ben.

Hogy Hagemann zsidó származású-e vagy sem, ez lehet, hogy érdekli Ungváry urat, de engem sosem érdekelt. Én az eretnekségeivel szálltam szembe és nem a származásával. A mi ’50-60-as éveink nem erről szóltak. Ezt mindenki tudhatja, egy történész miért nem?

Ungváry úr állítása szerint képtelen rágalmakat terjesztettem Hagemannról. Én nem rágalmaztam, hanem vádoltam őt eretnekséggel. Ezt elvállalom: „Na és?”. Ugyanakkor Ungváry nem vádol engem, hanem alaptalanul rágalmaz. Vádol, sőt idézi állítólagos jelentésem, miszerint Hagemann „nem iszik”; aljas vagyok Kiszely Istvánnal együtt; kettőnk besúgásának eredménye, hogy Hagemannt bebörtönözték és ott egészsége megromlott. Arról Kiszely úrnak kell tudnia, hogy volt-e dolga az istentelenekkel. Én sosem ismertem őt. Hagemann már a börtön előtt súlyosan és köztudottan beteg volt. A Solidaritas htsz-ben a ’60-as évek derekán azért alkalmazták bérelszámolóként és nem fizikai munkásként, mert tudták, hogy gerince beteg. De hát érdeklik-e Ungváryt a tények?

5. A Magyar Nemzet 1970-ben valóban azzal vádolt meg, hogy személyi igazolványomba hamis tudományos fokozatokat jegyeztem be. Az már Ungváry úr kitalációja, hogy még a „Tudós”

előnevemet is én jegyeztem be. Nem volt szükségem arra, hogy ilyen bejegyzéseket önkényesen tegyek. A Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémián 1958-ban baccalaureátusi, 1969-ben licencia fokozatot szereztem. Abban az időben ezek a végzettségek képesítettek arra, hogy filozófiai és teológiai tárgyakat felsőoktatási intézményekben oktassak. Nevem már a születési anyakönyvi kivonaton „Tudós-Takács”, amelyet a rendőrség jegyzett be, nem én. Ezekről természetesen dokumentumaim vannak. De a tények érdeklik Ungváry urat, vagy csak a politikailag korrekt rágalmazás? A Magyar Nemzet 1970-es cikke ellen helyreigazítást követeltem, amelynek nem adtak helyt, sajtópert nem indíthattam az akkori politikai helyzet miatt. Egy ügyvéd azzal utasította el ügyem képviseletét: „Nem lehet az ördögtől az ördög öreganyjához fellebbezni.”

6. A rendszerváltást követően valóban folytattam tudományos tevékenységet. Többek között lefordítottam a már 2002-ben megjelent Summa Theologiae, Aquinói Szent Tamás alapvető művének első részét. Az Ungváry úr által alaptalanul nemzetiszocialistának és nyilasnak nevezett Pannon Frontban számos filozófiai és teológiai cikket publikáltam, és 1992-94 között az azóta anyagi okok miatt megszűnt Veritas filozófiai és teológiai folyóirat főszerkesztője voltam. „Kádár erkölcsi züllesztése” címmel nem a már rég megszűnt Vér és Becsület, hanem a Pax Hungarica nevű kulturális egyesület szervezésében tartottam előadást. Ungváry úr szerint előadásom alapja „minden bizonnyal saját feldolgozatlan élményeim” voltak, amely véleményét csakis távdiagnosztizálással szerezhette személyes találkozás híján. Előadásomat tényekkel és nem élményeimmel támasztottam alá, tényekkel, amelyek következményeit egész országunk szenvedi.

Az eddigieket összefoglalva: Ungváry úr semmivel sem bizonyítja, és nem is tudja bizonyítani rágalmait, a másik felet nem hallgatta meg: sem történészként, sem újságíróként nem tiszteletreméltó ezen írása. Úgy tűnik, hogy rágalmazó cikkének igazi oka nem én vagyok, hanem a tény, hogy én fordítottam és mutattam be David Duke könyvét. Ő nem akar e könyvvel legitim történelmi tények és érvek segítségével szembeszállni, inkább a modern liberális eszközhöz nyúl: személyemen keresztül akarja lejáratni, hitelteleníteni. Az ő alapállása így összegezhető: Én már döntöttem, ne zavarj össze a tényekkel! A tények nem érdeklik őt, ha azok nem egyeznek rögeszméivel, akkor az a tények baja, amint ezt Hegel is megállapította. Aquinói Szent Tamás helyesen állapítja meg, hogy egy kijelentés igazságértéke nem az azt kimondó személy mivoltától, hanem egyedül attól függ, hogy az illető személy milyen érvvel támasztja alá állítását. Történészhez méltóbb lenne, ha Ungvári Krisztán megfogadná a suszterek bölcsességét: „Suszter, maradj a kaptafánál!”

Ungváry cikke személyemet akarja lejáratni és hitelteleníteni rágalmaival. Az ügynökkérdésnek már maga a felvetése is sérti személyiségi jogaimat, hiszen nem vagyok közszereplő, de ráadásul még rágalom is.

Remélem, hogy Ungváry úrban jogi lépések megtétele nélkül is lesz annyi becsület, hogy helyreigazító cikkben korrigálja rágalmazó állításait.

Budapest, 2006. december 1.

Tudós-Takács János filozófus, teológus