Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-07-01 / 4. szám
2. oldal «ITÎVAKÔfcT 2006. július-augusztus Dobszay Károly AZ UTOLSÓ NYILAS Polgár Lajos emlékére Az utolsó nyilas állta a sarat. Pedig Tel-Avivtól Judapestig üvöltött a hiénák hada, és őrjöngve készítette a keresztet, kötelet, kést és követ, hogy még egyszer utoljára úgy istenigazából kitombolja magát. Az utolsó nyilas nem alkudott. Nem bújt és nem rimánkodott, hanem állt egyedül a viharban. Mint valami mesebeli hős, aki rég letűnt diadalmas időkből újra felmerülve vetette magát a küzdelembe. Egyedül a világ ellen. Egyedül egy olyan világ ellen, ahol az évszázad csalásának füstje lassan már megfojt minden tiszta szót, minden egyenes beszédet és minden reményt. Az utolsó nyilasban nem volt félelem. Pedig nem volt más fegyvere, mint a hit és a hűség. Hűség ahhoz a földhöz és néphez, amelyből vétetett, amelyért egy életen át harcolt, és amely megtagadta. Megtagadta és együtt üvöltött a hiénákkal, mert olyan időket élünk, ahol a gyávaság erény, a gerinctelenség előre visz. Egy olyan világban, ahol a hazugság népe előtt hajbókolunk reggeltől estig, és neki emelünk oltárokat. Háborús bűnös! Tömeggyilkos! - ordította a sakálok hada. És a „koronatanú” hazudott, mint a vízfolyás. És a bátorságukra kényes álnemzeti gyászvitézeink lapultak, mint nyúl a fűben, mert nem illő mostanság egy volt nyilas mellett kiállni. Még akkor sem, ha ártatlan. Még akkor sem, ha gyalázatos hazugság minden vád. Az utolsó nyilast kerülték az emberek, mint a bélpoklost. Olyanok is, akik tegnap még barátjuknak mondták, most neve hallatára inkább átmentek az utca másik oldalára. Az újság, ahova évtizedekig írt, most úgy tett, mintha nem is létezne, mintha soha nem is létezett volna. Pedig, aki ismerte, tudta róla, hogy életében még a légynek sem tudott volna ártani. Maga volt az erény, a jóság és a becsület. Mégis pusztulnia kellett, mert nem hitt az ezerszer megcáfolt mesékben. Nem hitt egy önkiválasztott nép mindent és mindenkit letaposni akaró gátlástalan handabandázásának jogosságában. Holocaust-tagadó! - üvöltötte a sakálok hada. De az utolsó nyilas meg sem rezzent. Nem hátrált, elveiből nem engedett. Az árpádsávos zászlót magasra tartva állt, mint a szikla, és szemébe mondta a világnak: „ Szálasi Ferenc jó ember volt. Nyugodtan lehet a szentek közé sorolni. ” A vakok és süketek persze nem értették. Nem érthették, hogy mit akar ez a majd 90 éves aggastyán. De az utolsó nyilas ezzel már nem törődött. Már semmi sem bosszantotta, csak a becsületét, a magyar becsületet védte körömszakadtáig. Mert tudta, hogy a világhódítók és világcsalók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg. Sok sebből vérzett már az utolsó nyilas, de állta az ütéseket rendületlenül. S bár 89 súlyos év nyomta már vállait, ezt az utolsó harcot még végig kívánta küzdeni. Csillag volt a nagy magyar éjszakában, aki utat mutatott. A remény, hogy van még becsület, van még bátorság, van még hűség, és van még kitartás. Kezetekbe adom! - ítélt a modern Pilátus. És ezer arcon a bosszú lángja lobogott. De ő csak legyintett mosolyogva. Az utolsó nyilas nem kapitulált. „A nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!” - vallotta. Állt a viharban egyenes gerinccel, mint egy óriás tölgy. Állva érte a halál. Állva halt meg, mint a fák. Most ott ül már ő is a többiek között, a bátrak, az igazak között, és onnan néz le erre az egyre értéktelenebb világra. És onnan szól most már a kétkedőknek, a gyáváknak, a megalkuvóknak: „Megnyugtatlak benneteket, Szálasi Ferenc jó ember volt. Nyugodtan lehet a szentek közé sorolni. ” Az utolsó nyilas harcolt, és ha nem is győzött, a hazugságáradatnak gátat vetett. Ha majd újra fordul a világ és egyszer a történelmünket megírják, róla is elmondhatják, hogy azon kevesek közé tartozott, akik legalább ellenálltak. Elment az utolsó nyilas, és nagy üresség maradt utána. Lesz-e majd, aki a helyére lép, hogy felvegye újra a sárba tiport zászlót és kiálljon az igazságért? Mert, ahogy Wass Albert annak idején Marschalkó Lajos halála kapcsán írta: „Sokasodnak a törpék ezen a földön, és az óriások egyre kihalnak. ” POLGÁR LAJOS t 1917-2006 Polgár Lajos 1917. január 26-án született Debrecenben. Középiskoláiból hat évet a Piarista Gimnáziumban, majd a hetedik és nyolcadikat a hírneves debreceni Református Kollégium gimnáziumában végzi és érettségivel fejezi be 1935-ben. A Tisza István Tudományegyetemen három évig orvostant hallgat, majd áttér a jog- és államtudományra, amelyet 1942-ben absolutoriummal végez. Jelentkezik a doktori szigorlatra, de elkészülni már nem tud, mert a mellékesen futó politikai elfoglaltságában nagy és fontos változások történtek. Érettségi után 18 éves korában csatlakozik párttagként a Hungarista Mozgalomhoz, ahol 24 éves koráig az ifjúsági főkerületvezetői tisztséget tölti be. Később a párt debreceni városvezetője lesz, majd rövidesen Hajdú vármegye megyevezetője. 1942 januárjában Szálasi Ferenc az akkor 25 éves Polgár Lajost a három megyéből álló debreceni főkerület élére nevezi ki. 1942. október 1-jén megkezdi katonai szolgálatát. Kiképzése után tartalékos tisztiiskolába kerül Kassán és 1944-ben rangelsőként fejezi be, amelynek alapján a debreceni 6. hadtest parancsnokságon kerül beosztásra. 1944. október 12-én a hadtest azonnali kiürítési parancsot kap Budapestre való irányítással. 1944. október 15-én egy kis felvidéki falu közelében értesül Horthy Miklós kormányzó fegyverletételi intézkedéséről, majd másnap Szálasi Ferenc hadparancsáról. Ekkor elindult Budapest felé, ahova október 17-én meg is érkezik. Szálasi utasítására felmentik a további katonai szolgálat alól és dr. Gera József, a pártépítés vezetőjének és egyben Szálasi helyettesének javaslatára az országos munkarendvezetői tisztségre kap megbízást. Ezzel a beosztással tagja lett a legfelsőbb tíztagú Pártvezetői Tanácsnak is. Karácsony előestéjén a pártvezetőség elhagyta Budapestet és Kapuváron ütötte fel székhelyét. A pártvezetőség úgy döntött, hogy haladéktalanul főmegbízottat küld ki Németországba, aki gondoskodik arról, hogy a magyar menekültek megfelelő elbánásban részesüljenek. Szálasi döntése alapján Polgár Lajos lett a német birodalmi főmegbízott. 1944. december 31-én hagyta el Magyarországot. 1945. február 5-től kormánybiztosi megbízást is kapott, hogy a csendőrséggel és a rendőrséggel is rendelkezhessen közigazgatási vonalon. A háború végével nyilvánvaló okból nevet változtatott és a francia zónába menekült, ahol a Rajna-menti Müllheimban kapott állást a francia hadsereg üzletében. 1948-ban esküdött örök hűséget Elzának. Végül 1949- május 31-én kötöttek ki Ausztráliában, ahol a bonegillai táborban töltött pár hét után, mint házaspár kaptak alkalmazást egy nagy juhfarmon Victoria államban. Tíz évet töltöttek vidéken, amely alatt két gyermekük született. Közben Polgár Lajos bekapcsolódott a nemzeti emigráció munkájába és állandó cikkírója lett több nemzeti elkötelezettségű lapnak, köztük az Ausztráliában kiadott és Kántor Béla nevével fémjelzett Hungarista Tájékoztatónak és a Szittyakürtnek is. Lapunk legelső, 1962. októberi számának címlapján SZITTYAKÜRT címmel szintén ő jegyezte a vezércikket. 1957-ben kéri a bevándorlási minisztériumtól nevének visszaállítását és egyben az ausztrál állampolgárságot. Nyolc hónapos nyomozás után hívják be ismét és közlik vele, hogy Nürnbergben, New York-ban, Tel Avivban és Budapesten tett kivizsgálásokon nem találtak semmi bűnt feljegyezve ellene, és ezek alapján a miniszter hozzájárult, hogy eredeti nevét ismét viselhesse, és elfogadják ausztrál állampolgárnak. Elzát 1957-ben súlyos autószerencsétlenség éri és elveszti a jobb lábát. Ez arra kényszeríti őket, hogy a vidéki életet feladják és Melbournebe költözzenek. Itt teljes erővel bekapcsolódnak a magyar társadalmi életbe. Polgár Lajos és Elza a Rákóczi Egyesület vezetőségi tagja lesz. Később alapító tagja lesz a Turáni Történelmi és Kulturális Szövetségnek, majd elnöke és Doroszlay Károllyal megrendezi a világ első nagysikerű Turáni Fesztiválját. A magyarságért végzett munkájának elismeréseképpen 1978-ban a Szent László Rend tagjává avatják, majd 1987- ben a Rend Lovagkeresztjével tüntetik ki. Éppen nyugdíjazásakor indult meg a melbournei új wantimai Magyar Központ építése, amelynek alapító igazgatója volt, és amelynek ettől kezdve minden szabad idejét szenteli. A nyilas múltját soha nem tagadó Polgár Lajos ellen 2005 nyarán a nácivadász Simon Wiesental Központ kezdeményezésére hajtóvadászatot indítanak és koholt, soha nem bizonyított háborús és népellenes bűnök vádjával akarják a bíróság elé állítani. Majd egy évi, a világ nyilvánossága előtt is bátor kitartással és gerincességgel folytatott küzdelem után, 2006. július 8-án - harc közben - szólította el a hirtelen halál. A melbournei Magyar Központ Szent István kápolnájában tartott katolikus szertartáson a nemzethű magyarság nagy tömege jelenlétével fejezte ki megbecsülését és tiszteletét Polgár Lajos iránt. Hamvait a Központ területén található urnafalba helyezik örök nyugalomra. Legyen áldott az emléke. Polgár Lajos utolsó útja családja kíséretében
