Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-01-01 / 1. szám
2006. január-február «lîîVAKÔfcî 3. oldal Major Tibor TRIANON MÁSODSZOR! Az 1956-os Szabadságharc ötvenedik évfordulójára készülve a Szittyakürt negyvenötödik évfolyamának első számával köszöntjük áldozatos olvasótáborunkat. Mély áhítattal fordulunk szabadságharcos bajtársaink emléke felé, akik hittek a magyarság örök történelmi hivatásában és a hitük védelmében életüket áldozták fel a magyar szabadság oltárán. Küldetést hirdetünk és akaratot acélozunk: hirdetjük a páratlan földrajzi és gazdasági egységgel megáldott Kárpát-medence politikai egységének s békéjének parancsoló magyar történelmi küldetését és ennek a nagyszerű nemzeti feladatnak megvalósításáért megtorpanást nem ismerő küzdelemre hívunk csonkahatárainkon innen és túl minden magyart, akikben lángol attilai örökségünkben népünk jövőjének hite. Kitartani, soha nem kapitulálni, élő tiltakozás lenni idegen népek tengerében. Trianont bűnös emberkezek, rövidlátó, sovinizmusukban elvakult területrabló kalóz-agyak, félrevezetett és megvásárolt lelkek szerkesztették egybe, sok-sok éves, állandó hamis hírveréssel, nemzetünkre szórt hitványrágalmakkal. A wilsoni doktrína nem ismerte a népszavazásnak azt a formáját, amely kollektív felelősséggel őrködhetett volna egy történelmi képződmény, egy évezredes kultúrtáj szerkezeti épsége és lakóinak létbiztonsága fölött. Népszavazást a soproni körzet kivételével nem is engedélyeztek. Európa délkeleti védőfalának bontási munkálatait, amit az első világháború győztes és társult szövetsége kezdett el, negyedszázaddal később végül is a moszkovitabolsevista gyarmatosítás summázta, amely az önrendelkezési jog olyan nagy arányú megcsonkítását eredményezte, ami már egyértelmű a gyarmati alárendeltséggel. A Jaltai Konferencia, amely 1945. február 11-én ért véget, hallgatólag tudomásul vette, hogy Magyarország a Szovjet-Oroszország érdekszférájába tartozik. Többé-kevésbé „szabad választásokra” Magyarországon kétszer is sor került, de amikor a szovjet kormány látta, hogy így lehetetlen kommunista többségre szert tennie, nem törődvén a jaltai megállapodással, véget vetett a népakarat szabad megnyilvánulásának. Az Európa belsejében fészket rakó, a gyarmatosító hódításba szédült vörös pánszlávizmus kegyetlen tervszerűséggel kezdte meg a háborús vereségben széthulló Európa élveboncolását, alkalmazva a fegyveres terror minden eszközét. A bolsevista helycsinálásnak a közép-európai tájak elszlávosításának egyenes következménye volt, hogy a hatalomba beültetett „bábkormányoknak” zsidóbolsevista ellenőrzés alatt szigorúan teljesíteniük kellett a gyarmatosítás programját, nemcsak gazdasági, de az etnikai kép megváltoztatása tekintetében is. Maurice Pinay „Összeesküvés az Egyház ellen” című nagy munkájának második és harmadik fejezete pontos névsort közöl a „rendszer megalkotói” és a „kommunizmus vezérkara” bemutatására. Becstelenebb diktátum nem jött létre a világtörténelem során, mint a második Trianon, amely megfeledkezett arról, hogy az első milyen végzetes nemzetközi következményekkel járt, s megismételte annak összes bűneit és igazságtalanságait Magyarországgal szemben. Ha történelmi távlatból nézzük az első Trianont, egyet kell értenünk azokkal, akik az első és második világháború közötti két évtizedet az európai történelem egy átmeneti időszakának tartották, bizonyosra véve, hogy az első világháborút lezáró és az USA égisze alatt létrejött gyalázatos európai békemű magában hordozza a második világháború csíráját. Az 1947. évi második Trianon csak folytatása volt az elsőnek s mint ilyen, ez sem befejezése, sem lezárása egy legalább százötven éves európai folyamatnak, amelyben a kontinensen ható gazdasági és politikai erők végre egyensúlyba akarnak jönni. Nem kétséges a tény, hogy ha az Egyesült Államok nem avatkozik bele az első és második világháborúba, úgy a fehér ember kultúrájának és a civilizációnak bölcsőjében, az európai kontinensen már régen kialakulhatott volna az egyensúly. A keserűségtől megkeseredett magyar méltán elmondhatja, hogy az első Trianon diktátuma szelíd és barátságos szenteltvíz volt ahhoz a vitriolhoz képest, amelyet 1947. február 10-én Párizsban a második Trianon a magyarság arcába öntött, mindig hangsúlyozván, hogy „nyugati segédlettel”. Mindjárt az első paragrafus azzal kezdődik, hogy Magyarország határai az 1938. január 1-i állapotnak megfelelően „visszaállíttatnakA bécsi döntések - amelyeket elismert Anglia, Amerika, Franciaország is - semmisnek „nyilváníttatnak”. Ezután következik az újabb területi csonkítás. „Magyarország átadja Csehszlovákiának Horvátújfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket. ” Ezzel megteremti a pánszláv katonai hídfőállást a Duna jobboldalán. Jellemző erre a „békeszerződésre”, amely önmagát is rendelkezésnek nevezi a bevezetésben, hogy mindjárt a második paragrafusban a „faji, nemi, anyanyelvi különbségek” tekintetében rendelkezik és kötelezi Magyarországot, hogy soha többé „nem fog olyan törvényt becikkelyezni, amely összeférhetetlen volna a jelen szakaszban kinyilvánított célokkal”. „Magyarország” - mondja a 4. cikkely - „amely fegyverszüneti intézkedéseket tett mindennemű katonai jellegű fasiszta, vagy bármely más az Egyesült Nemzetek iránt ellenséges, beleértve a revizionista propagandát folytató szervezet feloszlatására magyar területen, nem fogja a jövőben megengedni olyan természetű szervezetek fennállását és tevékenységét, amely célja, hogy a népet demokratikus jogaitól megfosszák. ” Ennél a pontnál csak úgynevezett erős szavakat lehet használni: hazugság, csalás, aljasság, becstelenség. Mit tett az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, hogy megakadályozzák „ olyan természetű szervezetek fennállását és tevékenységét, amelyek célja, hogy a népet megfosszák demokratikus jogaitól ”? Tettek valamit a kommunista párt ellen, amelynek első célja, hogy a népet megfossza demokratikus jogaitól és bevezesse a legtotálisabb antidemokratikus diktatúrát? Tettek valamit a 2. cikkely érdekében, amely szerint Magyarországnak biztosítania kell „az emberi jogok és alapvető szabadságok élvezetét, beleértve a szólás, a sajtó és közlés, a vallás gyakorlásának, a politikai vélemény és nyilvános gyülekezés szabadságát”? Tiltakoztak-e az aláíró hatalmak, amikor a kommunisták megszegték az általuk is aláírt diktátumot? Keltek-e az általuk is garantált vélemény és nyilvános gyülekezési szabadság védelmére 1956- ban, amikor a gyülekezés szabadságát ötezer szovjet tank s a mindezt aláíró Szovjetunió szüntette meg egy begyulladt amerikai generális, Eisenhower és a vélemény, gyülekezési szabadság fétise előtt hajlongó farizeusi had egészen fénytelen segédlete mellett. Ez a legsötétebb farizeizmus, a legaljasabb emberárulás! A 23. cikk azt mondja: „A felek megállapodnak abban, hogy Magyarország kártérítéssel tartozik 300 millió dollár erejéig, amely az 1945. január 20- tól számított 8 éven át fizetendő. ” Ezt a 300 millió dollárt körülbelül tízszeres árfolyamon fizette meg a Szovjetuniónak a magyar munkás, a magyar nép. S ezután következik ennek a békeszerződésnek legszebbik része, amely szóról szóra így hangzik: jelen szerződés életbeléptétől számító 90 napon belül az összes szövetséges haderők kivonulnak Magyarországról, fennmaradván a Szovjetuniónak azon joga, hogy Magyarországon tartson olyan haderőket, amilyenekre a szovjet hadsereg és az ausztriai szovjet megszállási övezet közötti közlekedési vonalak fenntartása végett szüksége lehet. ” 1955 április óta nincs előfeltétel és nincs „ausztriai szovjet megszállási övezet”! Akkor miért állomásozik továbbra is 3-4 nagy létszámú szovjet hadosztály? Milyen összekötő vonalakat akar biztosítani, ha már Ausztria felé, Kreisky és Oláh miniszter elvtársakat kivéve, megszűnt minden katonai és politikai összekötő vonal? Az első Trianonnál is megdöbbentőbbek a második Trianon kulturális rendelkezései. A diktátum azt mondja, hogy kiszolgáltatandók Csehszlovákiának és Jugoszláviának mindazon történelmi levéltárak, könyvtárak, történelmi okmányok, régiségek és kulturális tárgyak, amelyek Magyarországnak „1919 előtt ezek felett a területek felett gyakorolt fennhatósága következtében birtokába jutottak.” A világtörténelem legaljasabb diktátumának az ezeréves Magyarország az Egyesült Államok és Anglia által aláírt második Trianon szerint csupán „magyar fennhatóság” volt a szegény, szerencsétlen, írni-olvasni sem tudó nagy kultúmépek elnyomására. A rosszindulatú propaganda-fogalom helyett hadd mondjuk el itt, hogy ezer év előtti Európának egyetlen élménye volt Bulcsu és Lehel honvédelmi népének megtérése és Szent István koronázása által az akkori Európa határainak és szellemének kiterjesztése a Kárpátok határáig. Amikor minden nyugati rothadtság ellenére ég, forr az európai egyesülés utáni vágy, akkor Washingtonban, Bonnban, Párizsban, Londonban mindenkor hivatkozhatunk rá, hogy ennek az Egyesült Európának mintaképe ott élt a Szent István-i Birodalomban, amíg szét nem rombolta Trianon! Nem a nomádok füves pusztáin élt, hanem itt attilai örökségünkben a Kárpát-medencében népek, nemzetiségek békéjében. Évezredes történelmünk minden szenvedés, véráldozata, százezrek hősi halála értelmetlenné válna, ha lemondanánk a trianoni békediktátumok által elrabolt magyar területekről. Visszaköveteljük elrabolt, elhazudott ezeréves határainkat! Az igazságot, ennek a tragikus sorsú népnek igazságát sokan keresik. Ez pedig csak a kíméletlenségig menő radikalizmus útján és semmi esetre sem a kenetteljes szavak kacskaringós ösvényein érhető el. Az elmúlt ötvenkilenc esztendő 1947 óta megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatott erre. „Az igaz szavak nem szépek, a szép szavak nem igazak.” Végérvényesen rádöbbentünk arra, hogy magyar egység nem is lehet mindaddig, amíg a belső nagytakarítást - akár a legkíméletlenebb módon is - el nem végezzük. Hogyan mondja Ady Endre? „Jól vagyunk egy harcra, De először mindig itt belül Üssük szét kegyetlenül. ” Ady megrázó sorai szinte vérfagyasztó időszerűséggel ordítanak bele a magyar fülekbe. Aki nem hallja vagy nem akarja ezt hallani, lehull a magyar életközösség fájáról. Legyen ez a szomorú évforduló az indulópont a tettek felé, mindannyiunk édesanyjáért: a bilincsekbe vert, szétszaggatott Nagymagyarországért!
