Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)

2006-01-01 / 1. szám

2006. január-február _________________________«IÎTVAKOET______________________________ ________________15. oldal Dr. William Pierce CION BÖLCSEINEK JEGYZŐKÖNYVEI 1999-BEN AZ ÚJ PROTOKOLLOK Cion bölcseinek jegyzőkönyveinek 1999-es válto­zata körülbelül így nézne ki: Üdvözlöm önöket, Cion bölcstársai! Boldogan jelenthetem ma, hogy a gyűlölt gójok elsöprésére kialakított tervünk keresztülvitele és ma­radék gazdagságuk elrablása mára gyakorlatilag tel­jesült. Már csak néhány kicsiséget kell elintéznünk és akkor az a harc, amelyet a különböző nemzetek mocs­kos gójai, a világ nem-zsidó népei ellen évezredek óta vívunk, végre győzedelmes lesz, és végre mindent elpusztíthatunk, amit alkottak, ahogy Jahve, törzsünk Istene megparancsolta nekünk. Mindenütt uralkodunk a színfalak mögött, olyan bábokkal, akik teljesen a kezünkben vannak. Orosz­országban ahol oly sokáig ellenálltak nekünk, ahol az egyszerű polgárok mindig gyűlöltek bennünket mint kizsákmányolókat, uzsorásokat, adószedőket és kocs­­márosokat, mint lányaik és nővéreik édes húsával ke­reskedőket, és ahol az arisztokraták bennünket mint bajkeverőket és bomlasztókat gyűlöltek, ahol az or­szágnak csak bizonyos részein telepedhettünk meg, hogy ne tudjuk az egész népet kizsákmányolni. Oroszországban, szeretett - időközben elhalálozott - Cion bölcstársunk, Marx Károlynak a tanait hasz­náltuk fel arra, hogy az orosz népet megosszuk és kezükbe kaparintsuk a hatalmat, ahol az máig is meg­maradt. Lemészároltuk a cárt és családját, mint gój vágómarhákat. Az egyszerű emberek segítségével le­mészároltuk az orosz arisztokráciát és elvettük vagyo­nukat. Azután a közemberek jöttek sorra. Lemészároltuk vezetőiket, íróikat és tanítóikat, képzett embereiket és tisztjeiket, hogy azok ne fordíthassák őket ellenünk, majd az egyszerű embereket kezdtük lemészárolni, a parasztokat és a munkásokat, először milliószámra aztán tízmillió számra munkatáborokban és haláltá­borokban, mindenütt Oroszország területén. És leg­többjük nem értette, hogy mi történik vele. Egyiküket, aki keresztény papnak tanult, korrumpáltuk és szö­vetségesünkké tettük. Sztálin volt a neve. Később, mint a fáraó József idején, Sztálin megpróbált föllázadni ellenünk, de egyik asszonyunk orvos volt és megmér­gezte, mielőtt kárt okozhatott volna nekünk. Mikor az a rendszer, amely a megboldogult bölcs­társunk, Marx elméletén alapul, elvéreztette az orosz népet, egy ‘privatizációs’ rendszert hoztunk létre, amely a maradék vagyont, amely a kormány tulajdona volt, kezünkbe játszotta át. Gázuk és olajuk, erdeik és fa­iparuk, bányáik és gyáraik, különösen pedig tévéadóik most a mi tulajdonunkban vannak és mi kapitalisták­ként tevékenykedünk. Ma egy iszákos, beteg, öreg orosz bohóc, Borisz Jelcin az oroszok névleges vezetője, de népünk egy fia, Borisz Abramovics Berezovszki mondja meg neki, hogy mi a teendője és szorosan ellenőrzi megvesztegetéssel. Angliában, ahonnan 700 éve a király mindannyi­unkat kiutasított, mint kizsákmányolókat és bajkeve­rőket, most egy másik bábunk van, Tony Blair, aki névlegesen kormányozza Angliát, de úgy mint Jelcin, teljesen ellenőrzésünk alatt. Népünk egy fia, Michael Levy finanszírozza választási hadjáratát és ellenőrzi gazdasági ügyeit. Másik emberünk, Jack Straw irá­nyítja belpolitikáját. Amerika a legnagyszerűbb példa sikerünkre. Mint Angliában és Oroszországban, Amerikában is egy tel­jesen korrupt gój politikust ültettünk a névleges hatal­mi székbe, és körülvettük saját embereinkkel, akik a tényleges hatalom birtokosai. E pillanatban embereink irányítják az Allamhivatalt (State Department), a had­ügyminisztériumot, a szövetségi bankot, a kincstárat. Amikor embereink egyike, Robert Rubin nemrég visszalépett a kincstár főtitkára pozíciójából, egysze­rűen egy másik emberünket, Lawrence Summerst tettük abba a beosztásba. Clinton csak olyan embereket nevez ki az amerikai kormány fő hivatalaiba, legyen az az alkotmánybíróság vagy saját minisztertanácsa, akiket mi javaslunk neki, és a szenátus teljesen korrupt politikusai nem merik senki kinevezését megakadá­lyozni, akit mi javaslunk, különben rájuk akasztjuk az ‘antiszemita’ jelzőt. Szinte teljesen ellenőrzésünk alatt tartjuk az ameri­kai oktatási rendszert, az óvodától az egyetemig. Sem­milyen eszme vagy tény nem tanítható jóváhagyásunk, a politikai korrektség pecsétje nélkül. Lehetetlenné tet­tük az amerikai egyetemeken, hogy bárki is ellentmond­­jon valamelyik állításunknak, függetlenül attól, hogy az mennyire abszurd, például az, hogy mi történt velünk a második világháború alatt. Most az amerikai kormány, éppúgy, mint minden európai kormány, ‘jóvátételt’ fizet nekünk, mert nem tett eleget értünk a háború alatt. Sikerült korrumpálnunk és uralmunk alá vonni Amerika művészetét, zenéjét és irodalmát. A dege­­neráltságot az amerikai kultúra próbakövévé tettük. A kiállítótermek a mi tulajdonunk és mi állítjuk föl a normákat a festészet és szobrászat terén. Amerikaiak sorban állnak és belépődíjat fizetnek, hogy egy ‘művészeti alkotást’ láthassanak, amely állati trágyát ábrázol, egy néger nő durva arcát, és erről azt mondjuk nekik, hogy ez a Szűz Máriájuk. Olvassák a romlott, hitvány regényeket, amelyeket tőlünk kapnak és azt hiszik, hogy ez ‘irodalom’. Gyerekeik néger ritmu­sokat hallgatnak és néger ‘rap’ dalocskákat énekelnek, mert könnyűzenei iparuk is a mi irányításunk alatt áll. Amerikai sikerünk két dolog következménye: a tö­megtájékoztatás és a szórakozás irányítása, amelyeken keresztül a tömegek eszméit és viselkedését irányítjuk. A másik a tömegdemokrácia rendszere, ami biztosítja, hogy a tömegek szavazata ellenőrzésünk alatt megha­tározza, hogy mely névleges politikusok alkotják az amerikai kormányt. A 19. század vége óta gyűjtjük kezünkbe a tömegtájékoztatás eszközeit. Akkoriban sokan közülünk, amikor kiszálltunk az Orosz- vagy Lengyelországból jövő hajóról, rongygyüjtők és sza­tócsok voltak, de mihelyt egy gój újság anyagi nehéz­ségekkel nézett szembe, készek voltunk erőink egye­sítésével megvenni azt, hogy azontúl a mi embereink kezében legyen. Az 1920-as években, amikor a rádió lett a meg­győzés hatalmas eszköze, elkezdtük a rádióállomáso­kat fölvásárolni és hálózatokat állítottunk fel. Ugyan­akkor vettük észre a filmiparban rejlő lehetőségeket is, és elkezdtünk Hollywoodba költözni. Egyesült erővel minden gój filmmágnást megvettünk Walt Disney ki­vételével. Meg kellett vámunk a halálát ahhoz, hogy az irányítást átvegyük a filmgyára fölött, de ezután ke­zünkben volt az egész filmipar. A második világháború után, amikor a televízió lett a leghatalmasabb tömegmeggyőzés eszköze, készek voltunk az oda való bevonulásra és a kezdetektől domináljuk a televíziót. Ma egy film sem készíthető és egy tévéprogram sem sugározható Amerikában a mi beleegyezésünk nélkül. Csak néhány független keres­kedelmi rövidhullámú rádióállomás és tucatnyi könyv- és lapkiadó nem áll ellenőrzésünk alatt. De az ame­rikai tömegek legnagyobb része sohasem hall vagy lát olyasmit, amit mi nem hagyunk jóvá, mert attól félnek, hogy az ‘gyűlöletet’ terjeszt. Természetesen ott van a kellemetlen Internet, ame­lyet még nem irányítunk, de rohamosan haladunk abba az irányba, hogy azt is kezünk közé kaparintsuk. Ha­marosan meghozzák politikus bábjaink a ‘gyűlölet­beszéd’ törvényt, hasonlót ahhoz, amelynek meghozá­sát Európában sikeresen keresztülvittük, úgyhogy az interneten sem mondhat senki olyasmit, amit nem hagytunk jóvá. A tévénéző választók nem fogják kifo­gásolni, mert azt mondjuk nekik, hogy az új törvény megvédi őket a terrorizmustól. Akkorra elérjük az amerikai lakosság lefegyverzését is. És akkor, Cion bölcstársai, azt tehetjük velük, amit az orosz néppel tettünk. A tévé hatalmunkkal rávesszük őket, hogy megszavazzák saját lemészárlásukat. Éljen sokáig a tömegmédia! Éljen sokáig a de­mokrácia! Éljen sokáig Cion győzelmes hatalma! (National Vanguard USA) EMLÉKEZZÜNK! Ötvennyolc évvel ezelőtt, 1948. december 26-án, Karácsony másnapján Mindszenty József bíborost, hercegprímást az esztergomi érseki palotában az A VII letartóztatta. A z iskolák államosítása napján, 1948. június 18-án, negyed óráig szóltak a harangok az ország összes templomában. A Püspöki Kar Mindszenty József hercegprímással az élen heves tiltakozást jelentett be a kormánynál és a demokrácia, valamint a tansza­badság nevében a törvény visszavonását követelte. Ekkor határozta el a kormány a „felszabadítók” parancsára az ellenállás vezérének, Mindszenty József hercegprímásnak letartóztatását, akit brutális testi­lelki kínzások után halálra ítéltek. A kirakatper és az ítélet az egész müveit világ megdöbbenését és tiltakozását váltotta ki. Ezért a kommunisták a hercegprímás halálos ítéletét életfogy­tiglani börtönbüntetésre átváltoztatták. A hercegprí­más letartóztatására első pillanatától egészen az 1956- os szabadságharc alkalmával történt szabadulásáig magánzárkában tartották. Mindszenty József bíboros-hercegprímás letartóz­tatásának ötvennyolcadik gyászos emlékű évforduló­ján a Hungária Szabadságharcos Mozgalom babér­­koszorúval ékesítette a hercegprímás Cleveland-ben (Ohio) lévő emlékszobrát, így emlékezve az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc legnagyobb történelmi személyiségére!

Next

/
Oldalképek
Tartalom