Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-11-01 / 6. szám
2005. november-december «IttVAKÖfet 5. oldal DAVID IRVING VÁLASZOL A kérdéseket feltette: J. S. Dodopulosz, a jelentős athéni Elkones magazintól 2005 októberében, David Irving „Háború a tábornokok között“ című könyvének görög nyelvű kiadása alkalmából. Kérdés: A szövetségeseket erős, tartós szövetségi rendszerként örökítettük meg. De az ön könyve ettől nagyon különböző nézőpontot kínál fel, legalábbis, amikor a háború utolsó évéhez ér. Mi volt az a két fő stratégiai probléma, amik a nyugati szövetségesek között felmerülő belső konfliktusok forrásául szolgáltak? Válasz: 1944-ben már olyan komoly nézeteltérések voltak London és Washington között, hogy a brit kormány egy új biztonsági besorolást vezetett a dokumentumokra. A GUARD-jelzésű dokumentumokat csak brit tisztek desifrírozhatták. Az ilyeneket nem volt szabad bevinni azokba a termekbe, ahol amerikaiak láthatták azokat. Világossá vált, hogy az amerikai kormány meg akarja semmisíteni a britek világhatalmi helyzetét és a Brit Birodalmat, és az amerikaiak nagyon gyanakvók a Földközi-tenger keleti térségét érintő brit szándékokkal kapcsolatban, továbbá saját terveik vannak a közelkeleti, olajba bővelkedő országokra vonatkozóan. Más fontos kérdésekben is vita volt London és Washington között - például a háború utáni polgári repülés jövőjét illetően. Az amerikaiak tudatosan élre törtek a háború alatt a nehéz szállító repülőgépek gyártásában, azzal a szándékkal, hogy uralják a világ légi útjait békeidőben (Franklin D. Roosevelt elnök még 1936-ban elküldte az USA haditengerészetét a csendes-óceáni brit Kanton-sziget elfoglalására, hozzáférhetővé tenni azt a Pánamerikai légierő légibázisa számára; eme igen kínos epizódra vonatkozó titkos brit akták a legutóbbi évekig zárolva maradtak az irattárakban). Az európai ügyeket illetően az amerikaiak nem értettek egyet azzal, hogy a brit kormány hajlandó Kelet-Európát átengedni Sztálinnak. Kérdés: Ön a könyvében színes leírást ad „Patton nőzéséről és Önteltségéről, Ike habozásáról és Churchill színjátékáról”. Tudna részletesebb beszámolót adni olvasóink számára e személyiségek emberi tulajdonságairól? Válasz: Abban a kedvező helyzetben voltam, hogy meg tudtam szerezni számos magánnaplót, ami lehetővé tette, hogy mélyrehatóan megvizsgáljam ezeknek a nagy parancsnokoknak emberi természetét. George S. Patton naplóját a néhai Faragó László író tette hozzáférhetővé számomra; de birtokomba került Eisenhower egyik barátjának, Everett S.Hughes tábornoknak (nagyrészt olvashatatlan) naplója is, amelynek átírásáért 5000 dollárt fizettem, és Hughesnek mindenütt ott volt a szeme és füle. Felhasználtam természetesen Dwight D. Eisenhower Vitatott női „soffőrjének”, Kay Summersby-nak magán naplóját is. Különösnek találtam, hogy amíg a brit parancsnokok 1944-45 nagy szárazföldi csatáiban mindvégig a katonai teendőiknek szentelték magukat, addig az amerikaiak gyakran más, (Utolsó szabad interjúja) kevésbé katonai kedvteléseknek hódoltak, különösen a nőügyeknek. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy az amerikaiaknak nem voltak nagy harctéri parancsnokaik - csak éppen másként viselkedtek, mint a brit, és ebből a szempontból a német tábornokok is. Kérdés: Szeretnék hallani Öntől egy kommentárt De Gaulle tábornokról is, tekintve, hogy a könyvében feltárta, hogy Franciaországban különböző De Gaulleellenes ellenállók el lettek árulva a Gestapónak, amikor ő segíteni akarta saját útját egyengetni a tervezett visszatérésének. Válasz: Charles de Gaulle tábornok a könyörtelen karrierista, illetve erőpolitikus megtestesítője, aki nagyrészt a pozíciójában és rangjában való előmenetelnek szentelte az életét. Ezt természetesen el lehet mondani sok nagy vezetőről. Az, hogy őt 1940-ben az angol kormány szolgálatába fogadta - és igen nagy összegeket költött az ő és tábornokai megvesztegetésére és a nekik való udvarlásra - volt az a hiba, amelyet Winston S.Churchill leginkább megbán a későbbi években. Churchillről szóló második kötetem („Churchill háborúja”, II.kötet: „Győzelem a szerencsétlenségben”) feltárta, hogy a brit Titkos Szolgálatnak milyen mértékben kellett megfigyelés alatt tartania De Gaulle-t, mihelyt a csaknem áruló flörtölése Sztálinnal meglehetősen nyilvánvalóvá vált. Guy Liddell-nek, a brit kémelhárító főnöknek nemrég közzétett naplója is feltárja a módszereket, amelyeket alkalmaztak, hogy megakadályozzák De Gaulle-t Anglia területének elhagyásában, mielőtt megfelelne az Britannia érdekeinek. Meggyőződésem, hogy a britek lelőtték volna az ő repülőgépét, ha megpróbált volna „elszökni”. (Mi [a Brit Titkosszolgálat-Aszerk.] bizonyosan megkíséreltünk ellene merényletet 1943 áprilisában.) Kérdés: A múltban Görögország szerepét a háborúban bátornak és tiszteletre méltónak nevezte. Részletezné ezt? Válasz: Ilyennek látták ezt a német parancsnokok, Adolf H/f/ertől kezdve lefelé. Hitler keservesen megbánta Benito Mussolini 1940. októberi, balkáni invázióját, bár világosnak tűnik, hogy az abból szerzett tapasztalat bizonyos előnnyel járt. Hitler Főhadiszállásán úgy látták, hogy a görög erők (az 1940-es norvég harcosokhoz hasonlóan) tiszteletre méltó harcot vívtak 1941 áprilisában és nem folyamodtak a hátbatámadáshoz és az illegális harcmódokhoz, mint például bizonyos francia és lengyel védők. Ezt tisztelve Hitler úgy rendelkezett, hogy a görög tisztekkel lovagiasan kell bánni, és ellenezte a győzelmi parádét (az olaszok erőltették, hogy rendezzen ilyen parádét és játsszon benne vezető szerepet!) Kérdés: Önt úgy szokták jellemezni, mint antiszemitát, Hitler- és náciszimpatizánst, fasisztát és holocausttagadót. Az Ön leggyakoribb válasza mindezekre a vádakra az, hogy Ön egyszerűen a második világháború történetének és különösen Hitler szerepének alternatív szemléletét kínálja fel. Megvilágítaná végleges értékelését Hitlerről mint emberről és vezérről, kutatásának eredményei alapján? Válasz: Nem törődöm azzal, hogy ebben az évszázadban mit mondanak mások rólam. Inkább az érdekel, hogy mit gondolnak majd az olvasók a műveimről, miután meghaltam. Azzal vígasztalom leányaimat, hogy noha jelenleg szegények vagyunk, talán gazdagok leszünk, miután eltávoztam az élők sorából. írásaimban mereven ragaszkodom a pontosság, a kutatás és az objektivitás szabályaihoz. Ha hatvan év után még mindig nem található bizonyíték valamilyen esemény vagy tétel mellett az archívumokban, akkor jogosan teszek fel kínos kérdéseket ilyen eseményekkel vagy tételekkel kapcsolatban. Nem vádolom a gyávább szerzőket, akik alávetették magukat bizonyos terrorista módszereknek, amiket velem szemben azért alkalmaztak, mert másképpen írom meg a történelmet. Őket „konformista történészeknek” nevezem - ez finom, de szándékos sértés. De az én változatom végül diadalmaskodni fog az övéik felett. Ami Adolf Hitlert illeti, először őt egy brit világháborús kisgyermek szemén át láttam, akinek nem voltak játékai Hitler háborúja miatt, és aki kisebb nélkülözéseket szenvedett (élelemben, elektromos áramban, és veszélyeztetve volt bombáktól és rakétáktól) őmiatta; azután az őt túlélő, környezetét alkotó személyek szemén keresztül, akik közül mindegyiket nagy mélységben kikérdeztem, majd a tábornokai és parancsnokai szemén át. Ezt követően megtaláltam és közzétettem orvosának naplóját, és azt láttam, hogy életének utolsó tíz évében különleges betegségekben szenvedett. Minden alkalommal finomítani tudtam Hitlerről, az emberről a szemléletemet. A holocaust és Hitler szerepe abban titokzatos és rút szikla maradt, amely körül minden más most Hitler körül örvénylik: a szikla még mindig áll, kerülőút a történelem tengerén, és senkinek sem sikerült azt kiemelnie. Még bizonyos konformista történészek (mint például Christopher Browning professzor) is jelenleg egyetértenek abban, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Hitler kiadott bármiféle parancsot „az összes zsidó” megsemmisítésére a holocaustról szóló történetírás központi, lényeget érintő elemére. Lehet, hogy tévedünk e tekintetben, de az archívumok mindeddig nem cáfoltak meg minket. Kérdés: Ön sejteni engedte, hogy nem voltak gázkamrák Auschwitzban, és „csak" 100 000 zsidó halt meg ott, legtöbbjük olyan természetes okok következtében, mint a tífusz. Kétségtelen, hogy a kommunizmus Gulágjai elfelejtett holocaustot jelentenek, amely milliókat gyilkolt meg, és amelynek számtalan más áldozata van. De úgy tűnik, hogy Ön csak azért menti fel Hitlert, mivel a nácizmus kevésbé volt gyilkoló (ha ugyan valóban az volt), mint a kommunista rezsim koncentrációs táborai. A halál és az emberi szenvedés aritmetikai egyenleg kérdése az Ön számára? Válasz: Az elmúlt évszázadot leginkább átívelő bűnként elítélem azt, amit „innocenticidiumnak”, vagyis ártatlan emberek meggyilkolásának nevezek. A zsidók halála Auschwitzban nem azért volt bűn, mert ők zsidók voltak, hanem mert ártatlanok voltak. Ami a számokat illeti, azt mondtam a Lipstadt-perben, a végső beszédemben, eltérve az előre elkészített szövegemtől, mindezekkel a milliókról szóló beszédekkel kapcsolatban: „Itt talán meg kell állnom és azt kell mondanom, hogy ezek a számok ijesztő számoknak tűnnek, de ha az akár 1 millió, akár 300 000, akár bármilyen más szám, mindegyikük azt jelenti, hogy sokszorosa egy személynek. Bármit írtam, mondtam vagy tettem, közben sohasem feledkeztem el arról a borzalmas szenvedésről, amellyel sújtották az embereket az Auschwitzhez hasonló táborokban. Én e világ ártatlanjainak oldalán állok.” Mi tudjuk, hogy hány Anna nevű lány halt meg elevenen elégve a Würzburg elleni borzalmas RAF-támadás során 1945 márciusában, és szeretném tudni, én vagyok-e az egyetlen, aki megkérdezi, hogy közülük hányán írtak magánnaplót, noha azon több millió dolláros üzleti siker nélkül, mint amiben Anna Frank naplójának része volt, aki a Bergen-belsenben lévő táborban tífuszban halt meg, és nem tűzhalálban 1945-ben. Kérdés: Az Ön legismertebb kijelentése az, hogy Anna Frank naplója hamisítvány. Mindazonáltal az Ön német kiadója később bocsánatot kért a Frank-családtól, hogy kinyomtatta azt, és kártérítést fizetett. Tudna részletesebb beszámolót adni erről? Még mindig fenntartja az állítását? Válasz: Az egyetemi hallgatók és az iskolás gyermekek gyakran kérdeztek engem a naplóval kapcsolatban. A végleges változat úgy van megírva, mint egy regény. Német törvényszéki szakértő kémikusok úgy találták, hogy a napló egyes részeit golyóstoll-tintával írták (ami nem állt rendelkezésre az ő rövid életében). Most úgy tűnik, hogy ezek a gyanús lapok ki lettek tépve. Az ő atyja, Ottó Frank azt mondta nekem és másoknak, hogy egy írásszakértő tanúsította, hogy az egész napló ugyanattól a kéztől származik. Zavarba ejtettek a nyilvánvaló ellentmondások, de a naplók önmagukban benső értékkel nem rendelkeznek a történészek számára. Az ezekkel való foglalkozás kikapcsolódást jelent. Sajnáltam Anna Frankot, és még mindig sajnálom, öt lányom van, és nem szeretném, ha bármelyikükkel is úgy bánnának, min ővele. Kérdés: 1992 júliusában így jellemezte az Ön ellen tüntető tömeget: „Az egész nem más, mint csőcselék, az emberiség söpredéke... homoszexuálisok, cigányok, leszbikusok, zsidók, bűnözők, kommunisták, a baloldali szélsőségesek.” Egyesek azt mondanák - látszólag jó okkal -, hogy ez úgy hangzik, mint egy árja óda. Ön valóban azt hiszi, hogy ezek a csoportok veszélyeztetik társadalmunkat? Válasz: A tömeget, amely tüntetett, pontosan jellemezték a szavaim, amiket gondosan megválogattam. Kérdés: Ön azt állította, hogy Ön számára „undorító” érzést kelt azt látni, hogy feketék kriketteznek Angliáért, hogy „sajnálatos, hogy a feketék kiválóbb atléták, mint a fehérek”. Van valami megvetni való a feketékben vagy bizonyos más fajokban? Válasz: Természetesen nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy a feketék bizonyos dolgokban jobbak, mint a fehérek (és értelemszerűen más téren ez fordítva is érvényes). A legtöbb átlag ember az általános tapasztalat alapján magánszemélyként egyetért ezzel a megállapítással. Boldog vagyok, hogy Athénbe látogattam, amelybe még nem vitték be szándékosan és szükségtelenül a fajok problémáját. A rabszolgaság még mindig rabszolgaság, még ha a bevándorlóknak minimálbért vagy minimum alatti bért is fizetnek. Anglia nem boldogabb hely, mert a színes tömegek bevándorlása az ötvenes években megkezdődött. Kérdés: Ön nem-kívánatos személy marad különböző országok számára. Ön azt hiszi, hogy „a nemzetközi zsidó közösség mozgatja a felékszerezett ujját”? Válasz: Igen, világos, hogy sokan közülük nem a barátaim. Világos, hogy milyen szervezetek állnak a nemzetközi tilalmak mögött. Ők be is ismerik ezt. Minden alkalommal, amikor megtagadja egy ország tőlem, hogy a területére lépjek, én ezt egy további győzelemnek tekintem a magam számára, a szólásszabadság és az igazság hagyományos ellenségei veresége beismerésének. Ők nem tudnak legyőzni engem becsületes vitában, ezért a pénzüket, hatalmukat és befolyásukat használják fel, hogy elhallgattassanak engem. Én fogok győzni. (Ford.: Tudós-Takács János)
