Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-07-01 / 4. szám
tflTîVAKOfct 3. oldal IRfMYTU Geönczeöl Gyula: A Wefren vonat eredete zása szerint „az értékek összeszedése és biztosítása a feladata”, míg Avaré a vonatvezetés volt. Dr. Avar 1947. aug. 6-án jelentette a magyar áttelepítési kormánybiztosnak, hogy: „előkerítettem az úgynevezett 2. sz. jelentést, melyhez mellékelve van a ládák kimutatása. Ennek egy példánya dr. Zolnay Béla pénzügyi titkárnál volt”. Tehát itt is találunk a vonat rakományára vonatkozó leltárát. Zolnay Béla végig ott volt a kincstári vonaton. Galambos Gyula tábori rendész, zászlós Olcsváry vezérőrnagy parancsára vette át Bécsben a vonat feletti parancsnokságot, amely 1945. jún. 6-i jelentése szerint: „állt egy vonatból, két teherautóból, két személykocsiból és állami vagyont szállított”. Toldy St. Anionból, ahová a vonat a Brixleggnél felrobbantott híd miatt már nem jutott el 45. ápr. 27-én, mint őrségparancsnok helyettest erősítette meg. Ebben a levélben írja Toldy kormánybiztos a vonat parancsnokának, dr. Avarnak, hogy: „A vonat az általános helyzetre tekintettel is ott kell maradjon egy ideig még Hopfgartenben. Az insbrucki kormányzóval megtárgyaltam az ügyet s szükség esetén a megfelelő intézkedések meg fognak történni... Ismételten kérlek ezúton is, hogy támogassatok itt, idegen országban és annyira megnehezült munkámban, fegyelmezetten és becsületesen. Hiszen a szájjártató hitványok nem is képzelik, milyen hallatlanul nehéz a feladatom, illetve feladatunk. Afelől pedig biztosak lehettek, hogy mindent megteszek az értékek meg-és átmentése érdekében a jövő számára és én ki fogok tartani ebben a törekvésemben a végsőkig. Erre kérlek Benneteket is és elsősorban Tégedet, mint magyar bírót és helyettesemet”. Sankt Anton alig 50 km-re van a svájci határtól. Az irány valóban Svájc volt a vonat mindvégig tartotta a kapcsolatot a svájci követséggel, a Nunciatúrával és a Nemzetközi Vöröskereszttel. Az amerikaiak által 1945. aug. 29-én kiadott átvételi elismervény pedig annyit mond, hogy: „a szerelvényre pénzt, aranyat, ékszert raktak fel, amit kis magyar városok pénztáraiból hoztak el, továbbá ma-gyar zsidók személyes és magyar keresztények vagyona, amit önként raktak fel a vonatra, hogy az megmeneküljön az előretörő oroszok elől”. A 6. pont pedig leírja, hogy „az amerikai tábornokok számára átvettek szőnyegeket, ezüst étkészleteket és térítőket, hogy szállásukat berendezhessék. Ennek a leltára a B. mellékletben van csatolva”. Ezeket a tárgyakat később visszavették. Később az amerikai hadsereget bízták meg azzal, hogy a vagyont szétszedje, csomagolja, tehervagonokba rakja, amit meg is tettek. Még azzal is elszámoltak, hogy ehhez hány kiló szögre és faanyagra volt szükség. Tehát a hadsereg nem lopott el semmit sem. A magyar kormány restitúciós bizottsága anyagaiból tudjuk azt is, hogy „1948. jún. 19-én kelt beadványunkban a bécsi és insbrucki bizottságok a bécsi magyar követség útján a bécsi Szövetségi Ellenőrző Bizottsághoz fordultak, kérve az amerikai döntés hatálytalanítását, amely szerint az értékeket az IRO-nak, (a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetnek) adták át. A beadvány kifejtette, hogy az amerikai katonaság az értékek átvételekor azok eredetét és a tulajdonosokra vonatkozó adatokat jegyzőkönyvileg rögzítette. Az értékek nem németországi koncentrációs táborokból származnak és a tulajdonosok megállapíthatók, tehát azok nem esnek az 1946. jan. 14-i párizsi konferenciaés 1946. jún. 14-i öthatalmi egyezmény értelmében az IRO-nak átadandó értékek közé, amelyek az üldözöttek megsegítésére szolgáló 25 millió dolláros alapba kell, hogy befolyjanak”. A Magyar Nemzeti Bank 11. sz. jelentése 1945. jan. 9-én készült a soproni ülésről. Ezen a Bank teljes vezérkara jelen volt: „2. Vezérigazgató úr bemutatta a m. ki. Külkereskedelmi Hivatalnak 1945. január 7-én kelt levelét és pro memóriáját, amelyben javasolja, hogy 2 vagon nemes prémet, és 20-32 vágón ékszert Svájcban... a... nek el. Az elnök úr bejelentette, hogy a bundák, szőnyegek és ékszerek leltározása ez idő szerint folyik. Bunda csak igen kevés van, az igazi perzsa szőnyegek sem túlságosan nagy mennyiségben és az ékszerek között is sok a selejtes anyag. A selejtes anyag kiválasztása után az értékes ékszerek volumene csak 5-6 vagonba tehető. A Külkereskedelmi Hivatalnak a javaslatát a maga részéről tárgytalannak látja, véleménye szerint az ékszereket a Magyar Nemzeti Banknak kell, mint a Pénzügyminisztérium letétét végleges helyen megőrizni”. Dr. Józsa Dénes miniszteri osztálytanácsos 1947. okt. 24-én PM, Külföldre vitt magyar javak osztálya: „távirat érkezett Miniszter úr részére Zoltán Merszei aláírással... Feljegyzés szerint magyar zsidók 4 vagon elhurcolt értékéről van szó” (Salzburgban). 1946. dec. 5-én jelenti Varvasovszky László a magyar restitúciós bizottság vezetője, hogy meglátogatták a salzburgi raktárát abból az alkalomból, hogy az USA kormánya igen előzékenyen visszaszolgáltatta a Magyar Földművelési Minisztériumnak a dohánymag gyűjteményt, „felfedeztük, hogy a ’Kisfaludy’ edénygyűjteményt, melynek igen jelentős történelmi értéke van, itt tárolják. Egyidejűleg megállapítottuk, hogy nagyszámú, egyéb, Magyarországról odahurcolt tárgy is található a Wehrhauseban”. Ilyen pl. Győr Városi Múzeumának anyaga, amelyet a múzeumi értékek kiszállítására vonatkozó parancs alapján Erese pénzügyőri biztos vett át Sopronban. A Hungária vegyi és kohóművek aranya. A köztisztviselők fizetésének fedezete, stb. Dr. Józsa Dénes 1946. okt. 25-én jegyzőkönyv szerint átadta a Salzburgból hazahozott, a Földművelési Minisztériumnak a tulajdonukat képező következő értékeket: 32 db platinacsésze, 88 db platinacsésze és tégely, 60 db platinaeszköz és darabok, 1 db aranyklorid feliratú üvegfólia, 1 zsák könyv és 1 láda étkészlet. A magyar restitúciós bizottságot azonban ezután nem engedik be a raktárba. James A. Garrison az ausztriai amerikai katonai főparancsnokság restitúciós részleg vezetője 1947. dec. 2-i, Varvasovszky Lászlóhoz intézett levele szerint a salzburgi raktárban tárolt értékek azonosítása „lehetetlen”. A PM 1965. márc. 1-i feljegyzése szerint: „egy 1947. okt. 10-én kelt feljegyzésben a következőt közölték: A Joint ügyeiben, Salzburgban egy delegáció járt, amelynek vezetője a Washingtonban meglehetősen befolyásos Abba Schwarz nevű úr. Abba Schwarz azonban ennél az ügynél magánüzletet is akar kötni. Ő ugyanis a hiteles becslés szerint 10-15 millió dollár közötti összegű maradvány ékszert és értéket egy külön szakértői becslésnek vetette alá, amely 1,5 millió dollárt eredményezett”. A PM egy feljegyzése 1951. szept. 30-a szerint: „az elkobzott értékek... Magyarországi zsidó szervezetek becslése szerint 10 millió dollárra tehető”. A milánói nemzetközi ékszerszakértő bizottság, a Salzburgban felhalmozott arany, ezüst és drágakő ingóságokat 120 millió dollárra becsülte, míg az egész szerelvény értékét 200 millióra. Az 1999. dec. 17-i sajtókonferencia hatására egy közel száz éves amerikai barátom mondott el érdekes dolgokat. A magyar Pénzügyminisztérium osztályvezetője volt és már a húszas évek óta a Postabank, illetve a zálogház ügyeit intézte. Határozottan tagadta, hogy a PM bármiféle zsidó vagyont kezelt volna. Szerinte a Magyar Királyi Postatakarékpénztár budapesti fiókintézetébe sem szállítottak ilyet. Szerinte ezt a vagyont az SS kiszállította a táborokba a tulajdonosokkal együtt. Szerinte a kincstári vonathoz csatoltak két PM vagont is, amire felrakták az ő családi, és egy báró ezüst és arany vagyonát is. A két PM vagont egy légitámadás előtt lecsatolták és bennhagyták Sopronban a pálya udvaron és ezek bombatámadásban megsemmisültek. Más tárcák is vagonokban mentették értékeiket, mivel az SS Ausztriában elkobozta a gépjárműveket és csak vonatot lehetett használni. Szerinte az állami tulajdonban lévő 45 fiókkal és központi raktárral működő Zálogházrendszer vagyona is rajta volt a kincstári szerelvényen. A zálogházrendszer egy Mária Terézia által kiadott rendelet óta állami tulajdon volt. A PM-ban a 4A, belföldi hitelosztályhoz tartozott a Postabankkal egyetemben, ennek az osztálynak volt ő a vezetője. A rendszer úgy működött, hogy amikor a Postabanknak pénzre volt szüksége, a Lónyai utcai Központi zálogházban árvereztek, itt volt a dupla mély raktárpince is. A Postabank pénzét a zálogházrendszer használta fel hitelnyújtásra. A zálogház vagyona fedezetül szolgált, a bank pénze pedig jól be volt fektetve. A posta a pénzforgalmat ingyen látta el. A zálogházból a letétet ki lehetett váltani, de két év elteltével állami tulajdonba ment át. Erese Sándor pénzügyőri biztos 1946. decemberében jelentette a PM-nek: 1944. okt. 5-én PM XVIII.ü.o... főfelügyelőjétől azt a parancsot kaptam, hogy készüljek fel hosszabb külszolgálatra... október 7-én Vékay Jenő főszemlész közölte velem: ma délután 4-kor legyek a Postatakarékpénztár Lónyai utcai árverési csarnokában, ahol vár rám 20 pénzügyőr, vegyem át a parancsnokságot... a kormánybiztos, Túrvölgyi A. a legnagyobb titoktartásra utasított és utalt arra, hogy a rakomány a német Gestapo elől megmentett vagyon egy részét tartalmazza... közölte végül azt is, hogy a célállomás előtt a kíséret tagjait a fenti okokból leváltják. A titoktartásra jellemző, hogy dr. Avar és dr. Mingovits István pénzügyőr 45. júl. 28-án Pongauban eskü alatt az amerikaiaknak kijelentik, hogy: „amikor 45. márc. 30-án Brennbergbányán átvettük a vonatot, annak rakományáról nem volt pontos ismeretünk. Az aranyat tartalmazó ládákat több vagonba raktuk szét, hogy a légitámadások miatt védjük ezeket”. Dr. Józsa Dénes említ 124, 1948. jan. 28-ig hazaérkezett zálogházi tételt, de ezeket nem részletezi. És most olvassunk prof. dr. dr. Szilvay Gyula 10 oldalas tanúságtételéből, amit a pr. Dr. Hans Deutelt büntetőperben tett. Közel 100 éves, fent említett Cleveland, Ohioi barátom szerint Dr. Szilvay a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatalban Dr. Túrvölgyi és Toldy kormánybiztosok főnöke volt: „Elméletileg a legfelsőbb fokon Edmund Veesenmayer vezette és irányította az Ország kiürítését” - ez 10 milliárd 1938. évi pengő értéket: 2,5 milliárd akkori USA Dollár értéket érintett, ami ma kb. 10/4x20 = 50 milliárd mai USA Dollárnak felelne meg - „ő írta alá német részről elsőként azt a „Megállapodást”, mely a gyakorlatban jogalapot nyújtott arra, hogy a német katonai alakulatok, különösen a... Kiürítési Törzs magyar polgárok vagyona felett rendelkezhettek... ami viszont már nem volt elviselhető. Ezen megállapodást német részről sohasem tartották be. Ezen az alapon több milliárd arany svájci frank értékű vagyon hagyta el kontroll nélkül az Országot... a szervezetlenség arra volt visszavezethető, hogy a megszálló katonai és civil hatóságok bennünket mindig igyekeztek munkánkban zavarni, sőt a munkánkat egyenesen szabotálták... Amint a zsidóktól lefoglalt és tőlük elvett vagyonok sorsa beteljesedett és a felettük való ellenőrzést, Magyarország souverenitásának teljes mellőzésével a németek magukhoz kaparintották, lásd a Weiss Manfréd ügyet, továbbá amikor Magyarország törvényes kiürítését a németek rablássá és fosztogatássá változtatták át... Horthy kormányzó egy erélyes intézkedéssel kinevezte vitéz Imrédy Béla volt miniszterelnököt tárca nélküli miniszterré és megbízta őt a legszigorúbb ellenőrzéssel. Az SS viszont Imrédyt tőrbe ejtette és lemondásra kényszerítette... Szász Lajos kereskedelmi miniszter 1944. ápr. 17-én bizalmasan közölte velem, hogy SS-Obersturmbannführer Adolf Eichmann elrendelte, hogy a lefoglalt zsidó műkincseket nála jelentsék be, hogy azok Németországba szállíthatók legyenek. Kinek lett volna bátorsága a már lefoglalt és leltárózott műkincsek közül bármit is (itt gondolok a Hatvány féle képgyűjteményre) elrejteni a volt zsidó tulajdonos javára? Hogy Eichmann a zsidó műkincsek iránt érdeklődött, azt ő saját maga elismerte: Jeruzsálem 1961. ápr. 22. ... Eichmann kénytelen volt bevallani, hogy az ő hivatala nemcsak a deportálás transporttechnikai kérdéseivel foglalkozott, hanem a zsidó műkincsek rablásával is... a zsidó műkincsek „összeírása” az ő hivatala által lett elrendelve, Göring azon szokásának megfelelően, mely szerint a különlegesen értékes műkincseket, festményeket stb. saját maga részére biztosítani (igyekezett). 1944. dec. 2-án jelentette nekem Berzeviczy Béla a m.k. Külkereskedelmi Hivatal „Házimunka, Művé-szeti munkák” osztályának vezetője, hogy a letétbe helyezett zsidó, de nemzsidó értéktárgyak is (szőnyegek, briliáns, arany, platina, festmények, porcellán stb.) a dec. 1-ről 2-ikára virradó éjjel a Budakeszi út 75 és 79 alatti Mauthner villákba lettek összehordva. Innét december 4-én 25-30 katonai tehergépkocsira lettek felrakva és utána Győr, Sopron Wienerneustadt irányában elszállítva... kb. 5 óra tájban jelentette telefonon Töpler László, a Hivatal soproni kirendeltségének igazgatója, hogy az általunk jelzett 27-28 katonai tehergépkocsi SS kíséret mellett a határt Sopronnál átlépte a Német- MagyarVegyesbizottság előírt kontrolljának teljes megkerülésével. Itt Gál Elemért kell idéznem: Berlin 1944. dec. 15.: „Jelentem, hogy a II. és III. számú vonal jelentése szerint a december 4-én jelzett Szépművészeti Múzeum és a zsidó eredetű muzeális értékek és képek SS fedezet mellett a határt a már jelzett időben elhagyták. Az oszlop Salzburgot dec. 6-7-én érte el és Rosenheimben került kirakásra... 1945. máj. 25-én egy szűkebb körű bizottsággal Alt Ausseeba utaztunk... Itt rengeteg magyar tulajdont találtunk, de... itt már fosztogatók jártak... helybéli parasztok felvilágosítása szerint a háború befejezése után itt előbb az amerikai csapatok, majd a Zsidó Brigád és más egységek is átvonultak. A Linzi-Führer Múzeum részére külföldön rabolt műtárgyak előbb Münchenbe, a „Führerhausba” lettek beraktározva, és onnét 1945. január-áprilisban tovább dirigálva Alt-Ausseeba”. A PM Restitúciós csoport 1965. január 15-i feljegyzése: „Az Alt Aussee-be került képekről tudomásunk volt, onnan 1963-ban 135 képet - nagyrészt a győri múzeumból származót visszakaptunk... Nincsen adatunk azonban a Budakeszi úti Mautner nyaralóból állítólag gépkocsikon elhurcolt műkincsekről”. Az SS a Berlini Birodalmi Bankban a Melmer számlán helyezte el a koncentrációs táborokból begyűjtött értékeket. Melmer egy SS tiszt volt, aki ezt a számlát vezette. Az értékek egy részét eladták, vagy a Degussa cégnél beolvasztották. A pénzt aztán a Max Heiliger számlára helyezték. Himmler Poznanban az SS tisztek előtti beszédében ezt mondta: „a gazdagságukat elvettük. Szigorú parancsokat adtam ki, hogy ezt a gadagságot sürgősen szállítsák a Birodalomba. Aki lopott, azt szigorúan megbüntettem”. Azokat kivégezték. Ám Becher ezredes, Himmler személyes megbízottja és Eichmann főnöke Magyarországon mégsem követte ezt az utasítást. A magyarországi zsidó tanácsok együttműködtek az SS-szel és segítettek a zsidókat összegyűjteni, abból a meggondolásból, hogy az elviselhetőbb legyen. Dr. Kasztner Rezső a Magyar Cionista Szervezet elnöke azonban a merész és találékony ember típusa volt. Eichmann még Jeruzsálemben is dicsérte Kasztnert. Tervük egy millió zsidó kicserélése volt 10 ezer teherautóra, amit az SS csakis a szovjetek ellen vetett volna be. Követüket Joel Brandot azonban az angolok elfogták. Ekkor Himmler Becher ezredest bízta meg a további kísérletezéssel. Himmler Göring birodalmi marsallal szemben ki akarta építeni az SS ipari bázisát és versenyre kelt Göringgel. Ekkor tette rá az SS a kezét pl. a Weiss Manfréd művekre, egy 25 évre szóló használati szerződés formájában, amit Imrédy ellenzett. Becher ezredes többször tárgyalt Svájcban a különbéke érdekében és magával Roosewelt elnökkel is érintkezésbe került. Ezért Becher megkerülhette a Melmer számlát és mintegy másfél ezer zsidót Himmler 1944. jún. 30-án kelt engedélyével kiengedett Svájcba. Bechert Kasztner segíti Nürnbergben tisztázni. Segít nekik Kürt Ponger segédügyész lazasága is. Ponger hallgatja ki Wiesenthalt is, aki Tarnopol térségében egy szovjetek által támogatott partizánegység parancsnoka volt és szovjetellenes ukrán gerilla egységek ellen harcolt. Pongert a szovjetek Bécsben beszervezték és ezért az amerikaiak 15 évre ítélték. A Becher gyűjteményt, aranyat, ékszert, gyémántokat 1947. márc. 11-én az amerikaiak Salzburgból két teherautón a svájci határra szállították és d. u. 5-kor Dagobert Árián és Meir Benzion Meiry-nak a Palesztinái Zsidó ügynökség két tagjának elismervény ellenében átadták. Acheson amerikai külügy-miniszter 1946. jún. 21-i táviratában intézkedik a Becher-féle tételekről, a vonat ügye ekkor még vitatott. Az 1945. aug. 23-i WARX98112 sz. USA külügyminisztériumi távirat az ausztriai amerikai fő-parancsnoknak, Clark tábornoknak azt javasolja, hogy nincs értelme megállapítani a tulajdonosok kilétét a magyar kincstári vonat esetében. Clark tábornok nem kis dtihvel táviratozik még 1946. augusztus 28-án is: „a nem monetáris eredetű aranyat nem, ismétlem nem Németországban találták meg, hanem Ausztriában. Alkalmazható ez a Becher gyűjteményre, de nem a magyar vonatra... amit Ausztriában találtak és nem, ismétlem nem Németországban..., stb.”. így az amerikai hadsereget és a magyar kormányt is meglepetésként érte az 1946. nov. 16-i parancs, ami utasította McKenzie kapi-tányt, hogy nyissa fel a magyar kincstári vonat ládáit; válogassa szét és keverje össze a rakományt és azt adja át a Kormányközi Menekültügyi Bizottság az IGCR-nak, amely 1947 július 1-én megszűnt és helyét az IRO-nak adta át. Az IRO Frankfurtban főleg a koncentrációs táborokból begyűjtött értékeket leltározta. Salzburgból két szállítmányt és értékes fémszállítmányt küldtek át TREASURE: Generals Dwight D. Eisenhower, right, Omar Bradley and George Patton and Colonel Bernard Bernstein look at silverware taken from the Germans.
