Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)

2005-05-01 / 3. szám

______________________________IRfinYTU______________________________________________________________________Soldai A bennünk lakó zsidó Cl-) Részletek „Urambátyám országa” c. könyvéből «IttVAKÖfeT ( Á Makkai János V________________________________________y A zsidó viselkedés elterjedése A zsidóság jellemben és életérzés­ben sokkal inkább különbözik a ma­gyarságtól, mint akár a szlávoktól, akár a germánoktól. Ezért nem is ere­deti tulajdonságaival férkőzött be tár­sadalmunkba, hanem úgy, hogy az általános európai civilizálódásban a konzervatív és lomha magyarok előtt vágtatott s így hamarosan úgy jelent meg a szemünkben, mint „európai elem”. A zsidóság abban a tekintetben is más, mint a többi európai nép, hogy saját magának modernizálását nem eredeti eszközeivel hajtotta végre, hanem a másokéval. Nem sajátos zsidó kultúra és civilizáció árán emelkedett ki a gettóból, hanem németessé, fran­ciássá, európaiassá vált. A polgá­rosodás korában a maradi magyarral szemben úgy jelentkezett, mint „az európaizált polgár” s miközben szellemben, kultúrában, civilizációban és társadalmi viselkedésben azt hir­dette, hogy Európát hozza számunkra, mi hosszú ideig nem vettük észre, hogy - csak egy meghamisított Euró­pát képes szállítani, mert minden euró­­paiasságot csak felületesen tud át­érezni s az európaiasság benne zsidó fajiságával keveredik. Társadalmunk, amely egy évszá­zadig minden téren a haladás igéze­tében élt, mindenütt, mint az európaia­­sodás, a haladás, a polgárosodás elő­­futárjával találkozott a zsidóval, s viselkedését ezért lassanként követni, utánozni kezdte. Mivel a zsidóság megszállotta az irodalom, a művészet, a színházak, az újságok s a közvéle­ményirányítás kapitalizált tájékait, a zsidó életérzés és viselkedés elterjesz­tése még könnyebbé lett. Ezért ma nagyon kevés az olyan középosztálybe­li férfi és nő, aki ne viselné magán e zsidó hatások néha jelentős, néha valamelyes bélyegét s aki észrevétlenül és öntudatlanul nem úgy viselkedne, mintha legalább átmenetileg zsidó családban nevelkedett volna. Mindnyá­junkban többé-kevésbbé egy nagyobb, vagy kisebb apró, vagy ici-pici zsidó él, s hogy tőle megszabadulhassunk, ah­hoz nem elégséges antiszemitáknak lennünk, nem elégséges a zsidókkal a társadalmi érintkezést megszakítanunk, ahhoz elsősorban föl kell ismernünk a zsidó hatást és annak legfőbb megnyil­vánulási formáit. A zsidó életérzés és viselkedés első jelei közép- és felsőosztályunk férfia­­inak és nőinek önkéntelen gesztusaiban mutatkoznak. A zsidó köztudomás sze­rint végtagjaival is képes kimutatni érzelmeit, ami erősen ellenkezik az úriember fogalmával és az európai íz­léssel. Más népek is gesztikulálnak. Am a gesztus - mint önkéntelen, nem ellenőrizett mozgás - mindig megmu­tatja az ösztönöket s az életérzést is. A mai társadalomban sohasem lehet látni harcias, heroikus végtagmozdulatokat. Sohasem látjuk, hogy valaki megállana az utcán gondolkozás közben és meg­fenyegetné az eget, vagy kardvágásokat eszközölne maga körül. De százszámra látunk keresztény úriembereket, akik magános sétáik során, vagy másokkal való vitatkozás közben a vállvonoga­­tásnak, a karok széttárásának, az ujjak tömörítésének gesztusait végzik, ame­lyeknek lelki alapja a relativitás érzete, a kompromisszumkeresés, a megalku­vás és az üzleti ajánlatok világából ered. Ugyancsak ragadósnak bizonyult a zsidóság hanglejtése, éneklő beszéd­modora, főleg Budapesten és főleg bizonyos foglalkozási ágakban. A ma­gyar egészen másként hangsúlyozza a szavakat, mint a délkeleti és általában a mediterrán népek. Mi a szavak elejére vetjük a súlyt, mint többnyire az an­golok, a zsidók a szavak végére, mint az olaszok és a franciák. Ezért a zsidók énekelve beszélnek. A fertőzés követ­keztében egyes középosztálybeli réte­geink ugyancsak éneklő modort vettek föl a beszélgetésben. Vannak azután sokkal inkább lát­ható és megfigyelhető, más jelenségek­től elhatárolható epidémiák is. Buda­pest ma is tele van zsidó szólásmódok­kal és ezeket antiszemita emberek is használják. Jólnevelt emberek tartóz­kodnak a legkirívóbbaktól. Ilyenek: a „sag schon”, a „mondd már”, a „nekem legyen mondva”, a „te jó Isten!” és mások, amelyek németből fordított jid­dis eredetű szólások. Jobb elemek ugyancsak igyekeznek elkerülni a kife­jezetten zsidó szavak használatát, de ezek sokhelyütt mégis közkeletűek. Ilyenek: „kóser”, „ajser”, „kabbala”, „jam-pec”, stb. Általánosabban elter­jedtek a kevésbbé észrevehető zsidó szólásmódok, mint például: „mit tudom én”, „csak nem fog megharagudni”, „maga csak tudja”, „tegye azt ő” és így tovább. A nyelvbúvárok a zsargonból szép szókincset gyűjtöttek össze. Aján­lom mindenkinek azok felkutatását és elolvasását. Ugyancsak elterjedtek középosztá­lyunkban a zsidóság kabbalisztikus szokásai. Űrihölgyek és úriemberek is megteszik, hogy, ha valakinek kíván­nak valamit, vagy jóról számolnak be: megkopogtatják az asztalt, nehogy a kérdéses dolog, vagy állapot elro­moljon. Ehhez némelyek még hozzá is teszik: „na, én lekopogom”. Még csú­nyább, ha ezt német-jiddis alapon úgy fejezik ki: „unberufen”. Ugyancsak zsidó szokás és az inkvizíció korából ered katolikus papot látva gombot fog­ni. A zsidók egy időben féltek a papi személyektől, innen ered eme kabbalá­juk. Hasonló kabbalisztikus szokások (pl. mutató és középsőujj összefonása együttérzés, „drukkolás” esetén; a németeknél sportesemények, autótúrák és repülőút előtt Hals und Bein-brach kívánása stb.) nem zsidó eredetűek, ami azt mutatja, hogy babonáik, kabbaláik másoknak is vannak. Zsidó hatás középosztályunkban a néha fel-felbukkanó hangos és izgatott beszédmodor, amely főleg nőknél szedi áldozatait. Az izgatottság általában zsidó betegség, a magyar fajban isme­retlen. Mi majdnem sohasem vagyunk izgatottak, míg a zsidók majdnem min­dig azok. Mégis, az izgatott hangulat fertőzete oly erős - különösen a sportok és a társasjátékok területén -, hogy ez másra, mint zsidó hatásra alig vezethető vissza. Legszebb példa erre a bridzs­­játék. A bridzs angol találmány és egész rendszere a hideg észre, nyugodt, semmi érzelmet el nem áruló angol jellemre és viselkedésmódra épült. Budapest egyes társadalmi kö-reiben a bridzs mégis izgatott, vásári játékká fajult és - a szakértők ezt tudják - irreális elemeket öltött magára, azaz: hazárddá változott. Miután licitálás van benne s akciója alkuval kezdődik, olyanok, akik mindenáron nyerni akar­nak és nem ismerik a lemondás érzését, vagy a szépen - vesztés művészetét, -könnyen belevihették a blöfföt, a má­sok becsapásának divatját; a hideg logi­ka helyébe a trükköt, s a nemes vetél­kedés szelleme helyébe a megérde­­meletlen győzelemre való aspirációt. Ugyanez a szellem sportjainkban is föllelhető és megfigyelhető, így első­sorban a futballnál, ahol egy időben divatos volt a cseles játékmód; a ten­­nisznél a ping-pong reminiszcenciáit mutató labdaszerválás és így tovább. Ha az olvasó elgondolkozik min­dezeken, sok hasonló dologra fog rá­bukkanni, én a felsorolást nem foly­tathatom tovább. Az élet egyes terü­leteit az emberek sohasem szokták bú váró In i s ezért sok hasonló dolgot soha senki sem vesz észre. Pedig min­dennapi életünkben, percenkint és óránkint megújuló cselekedeteinkben, a körülöttünk zajló világban legalább olyan érdekes jelenségek tobzódnak, mint ama dolgokban, amelyekről azt hisszük, hogy azok a nagyok és sors­­dőntőek. Nem, az élet érdekes törvé­nyei a legkisebb porszemben is éppúgy jelen vannak, mint a legbonyolultabb összefüggésekben. A társadalmi formarombolás A zsidóság az őt befogadó tár­sadalomban sohasem tudja elfelejteni gettó-származását, sosem tudja levetni bizonytalanság-érzetét és sosem tud megszabadulni viselkedésének gyer­mekes naívságától. A zsidó egyén, ha magas kultúrájú és civilizációjú, e betegségektől megszabadulhat, de a másokkal való érintkezés mindmegan­nyi alkalmat teremt számára, hogy az epidémiába visszazuhanjon. Itt min­denekelőtt meg kell állapítanunk azt a nagyjelentőségű tényt, hogy a zsidók zsidókkal, saját fajtabéliekkel általá­ban, az esetek kilencven százalékában másként beszélgetnek, társalognak, vitatkoznak, jórészt egészen különbö­zően viselkednek, mintha nem zsidók­kal kerülnek össze. Nem tudom, hogy ezt a tényt mások észrevették-e már, én a zsidó életérzés és viselkedés egyik legfontosabb alaptörvényének tekin­tem. A zsidók egymás között kevésbbé szertartásosak. A színvonal-süllyedés a magatartásban sokkal könnyebb és csábítóbb számukra ilyenkor és ezért egymás között sokkal neveletlenebbek és illemtelenebbek, mint keresztény magyar urakkal szemben. Mi ennek az oka? Kétségtelenül: a mimikri, amely az idegen népek társadalmában való szétszóródás óta, mint történelmi kö­vetkezmény fejlődött ki a zsidóság emberi viselkedésében. Hogy megél­hessenek és érvényesülhessenek, állan­dóan alkalmazkodniuk kell. Ezért lát­juk főúri és előkelő körökben a leg­­ari sztokrati ku sabban viselkedő zsidót, aki a gentlemanség-ben mindenkin túl­tesz. Ugyanakkor megismerhetjük a középosztályban a dzsentri zsidót, aki mindnyájunknál dzsentribb és a falut járó kereskedelmi utazót, aki a magyar parasztot „apámnak” szólítja s táj­szólással közelíti meg. Ha viszont egymás között vannak, hamarosan viselkedési homogenitás fejlődik ki közöttük. Ha tíz zsidó azonos társaság­ba kerül és ezek közül egyik bankái-, a másik földbirtokos-báró, a harmadik középbirtokos dzsentriskedő, a negye­dik telekügynök, az ötödik szénkiske­reskedő és így tovább - egyórai társal­gás után mái- alig lehet megkülön­böztetni, hogy közülük melyik a báró és melyik a szegény, faragatlan falusi rőfös. Viselkedésben alig marad köztük különbség. Ez a tény és tapasztalati megfigyelés a legvilágosabban mutatja, hogy a zsidó a társadalomban mindig kissé idegen­nek érzi magát. A művelt, vagyonos és választékos életmódot folytató egyén számára ezért nincs nagyobb tragédia, mintha fajtestvéreivel keiül össze és azok világából nem szabadulhat. Egyéniségük csak idegenek között tud kifejlődni, saját körükben hanyatlik. Az idegen társaságba ezért kínos buzga­lommal kapaszkodnak, szeren­csétlenekké válnak, ha a társaséletben mellőzik őket és mindent elkövetnek, hogy az adott társaság hasznos tagjai lehessenek. Ugyanakkor azonban gyer­mekes és naiv, kisebbségérzetben szenvedő és bizonytalanság-komplex­umoktól űzött egyéniségükkel állan­dóan rombolják a fennálló társadalmi formákat. Megfigyelhető alaptevékenységük: a bizalmaskodás. Igyekeznek nyomban minden különbséget ledönteni, vagy kisebbíteni, amit családi állapot, élet­kor, társadalmi osztály és nemi adottság hozott létre az emberek között. Míg a magyar szolgalelkű és távolságérzésű, addig a zsidó bizalmaskodó és min­denkit le akar szállítani társadalmi értékszemléletének sziláid bázisáról. Míg mi öcsémezünk-bátyámozunk és léhán tegeződünk, ők a magázódás eszközével is el tudnak tüntetni minden különbséget, hogy aztán így egyen­lőknek látszhassanak. Az emberek kül­ső álarcát nagy előszeretettel vakar­­gatják. Állandó kíváncsiságérzetüktől űzetve a társaságban kifaggatják az embereket. Hol volt? Mit csinált? Miért volt ott? Miért nem emitt? Mi a véleménye erről és miért nem amaz? Kérdésekre kérdésekkel válaszolnak, mintha állandóan mindenkit le akarná­nak leplezni. Ismeretlen előttük a magánélet szentsége: - ez egyik főbetegségük. Azt hiszik, hogy min­denkinek kötelessége vallani és boldo­gok, ha valakiről „megtudnak valamit”. Miután folytonosan en gardeban álla­nak mindenkivel szemben és szeretik a csípős humort, a magyar anekdotázás­­sal szemben (amely jóindulatú, legfel­jebb osztályelfogultságtól terhes) a tár­sadalmi gúny különös fajtáját honosí­tották meg Budapesten. Mái- Mommsen megmondotta róluk, hogy a zsidó „ein Element der De-kom­­position”. Ez a társadalmi viselkedés és illem terén is megmutatkozik. A háború előtt elterjedt viselkedési szabadossá­gok (az ásítás megengedése és kendőzetlensége, a vállveregetés, a kéz zsebredugása, stb.) jórésze az ő hatásuk alatt terjedt el középosztályunkban. Humoruk egészen más, mint a francia, a német, vagy az amerikai. A pesti kabaréhumor különös produktumuk s ez a maga kétértelműségeivel szintén helyet és érvényesülést talált középső és felső rétegeinkben. A színházi világ­ból származó viselkedési szabadossá­gok, a nőnek cikk-szem megítélése, a futó divatok iránt való nagyobb érzékenység és mindezekből származó magatartásuk szülte soraikból a „jam­­pecet”, akit középosztálybeli ifjaink is — sajnos — tömegesen utánoznak. —folytatjuk —

Next

/
Oldalképek
Tartalom