Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-03-01 / 2. szám
8. oldal limn YERißcn es pRoznnnn «imAKönt KÖLCSEY FERENC A HAZASZERETETRŐL- Részlet Kölcsey Kálmánnak írt ,,Parainesis”-éből -Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek, de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk. Ezreket fogsz láthatni, kik ajkaikon hordozzák a szent nevet; kik magasztalva említenek mindent, ami a honi föld határain belül találkozik; kik büszkén tekintenek az idegenre s hálát mondanak az égnek, mely őket magyaroknak születni engedé s véled-e, hogy ezeknek szíveik szeretettel buzognak a haza iránt? Véled-e, hogy ezen hazaszeretet az, mely az erények koszorújában olthatatlan fénnyel ragyog s a történet évkönyveiben tisztelő bámulattal említtetik? Minden erény önfeláldozattal jár, feláldozásával pillanatnyi kényünknek, megtagadásával összhasznunknak s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlöltségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásával gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házadnépét és saját éltedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg, e szóban: haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész összessége. Oltár, atyáid által Istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált, szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátaid, rokonaid éa polgártársaid: egytől-egyig csak egészítőrészei annak. Hány embert láttam én, ki meggyűlt háza üszkei közé éltét veszélyezve rohant, hogy némely hitvány eszközöket kiragadjon? S nem sokkal inkább természetes-e ily valamit a hazáért, azaz, mindnyájunknak, az egész nemzetnek mindenéért cselekednünk? És mégis kevesen vannak, kik e gondolatot felfogván, sajátukká tehetnék! Mert az ember, ha értelme és érzelme körét gondosan nem szélesíti, keskeny s mindég keskenyebb határok közé szorul; szemei az egész tekintetétől elszoknak; parányi birtokában, háza falai közt elszigetelve csak önmagát nézi s a szorosabb, legegyetemibb, legszentebb kapcsolatokat nem láthatja. Ezért a hazaszeretet valóságos példái oly igen ritkák; ezért vannak, kik annak való értelmét soha magukévá nem tehették s azt, amire saját szívünk oly természetesen vezethetne, rendkívüli tüneménynek tartják, mely szemeinket, mint az égen széjjelpattanó tűzgömb, legelteti, de leikeikre benyomást nem teszen. • • • Nagy Attila Egy gój verse zsidó barátaihoz Zsidó Barátaim! Én egy gój vagyok! Akit mocskosnak „tisztel” szavatok. A héber szótárban benne van: A gój jelentése: mocskos, tisztátalan. Mikor nekünk ily szép titulust adtatok, A gyűlöletbeszédre nem is gondoltatok?! Mi mocskos zsidóknak titeket nem hívhatunk, Mert mi keresztény családból származunk. Karácsony este a rádióban üvöltitek, Hogy a keresztényeket mind megölitek. És akkor ki fog dolgozni rátok? Mert ti a földeken nem kapáltok!? Zsidó Barátaim! Ti nagy „okosok”! Kik aljas játékokat játszotok! Mi van, ha egyszer összeáll a kép? És megúnja e játékot a nép? Zsidó Barátaim! Ki véd meg titeket? A buta Amerika, ha egyszer felébred? Aljas játéknak hollókoszt a vége, Aztán mehettek megint a fenébe! Zsidó Barátaim! Féltelek titeket! Nem lehet nektek ekkora eszetek! A mérhetetlen önhittség okán Megint elcsúsztok majd egy hibán! Zsidó Barátaim! Egy kis matematika! Ha cserben hagyna titeket a zsidó taktika?! Egymilliárd keresztény! Iszlám és arab!... Tudjátok-e belőletek mi marad?... Zsidó Barátaim! Én egy gój vagyok! Én nektek egy biztosat mondhatok: A csokifagyi egyszer visszanyal, De az nem lesz zsidó diadal! Hollókoszt (holokauszt) másképp! Azt harsogja minden zsidó, Hogy a keresztény egy tahó, Hogy a gójnak nincsen esze, Amit akar, azt tesz vele. Te ezt Kóbi nem jól tudod! Minden keresztény nem bolond! Azt azért el ne feledd, Hitler Adolf mit tett veled! Budapest, 2005 Alföldi Géza CSAK A GYÖKÉR KITARTSON! A Fa névtelen gyökereinek ajánlom Kint a szőlőnkben, emlékszem rája, deszka kunyhónk előtt állott öregapám diófája. Ha vihar támadt - szőlőkötözéskor, - dörgött az ég, csattant a villám, füstölt az úton a felpaskolt por, bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem, miként robognak a felhők az égen. Nagyapám a fát leste. Vajon elbír-e a széllel? Recsegett, ropogott öreg teste, a szél a gallyakat csomósán tépte, hullott a zöld dió, áldott termése, mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta: de győzte a vihart öregapám konok, törzsekopott diófája. Csak a gyökér kitartson!... Még ma is hallom - motyogott nagyapám, s nem lesz baj gyerek! Dió lehullhat, új tavasszal terem az ág újat, ág is nő a letépett helyére, de ha a gyökér nem bírná tovább, a diófának, kisunokám, vége! Most is vihar, szél tépi, rázza, de állja a vihart Árpád vezér ezeréves, öreg diófája! Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek, tapadnak a földre, hogy termés legyen az örök magyar szőlőhegyen, hogy élni tudjon: dió, levél, ágak... ...Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának! Lehull ezer dió, millió lesz holnap, letörhet száz ág, ezer nő helyére, s ha csupán a csonka törzs marad, ha új tavasz zsendül, kifakad! Uram, csak Te lássad, hogy ezen a véres, küzdelmes harcon a gyökér kitartson! A gyökér kitartson! Riadó Ébredj Magyar! Érezd az erődet, mégha gyökeredet szívja is a gaz! Ébredj Nemzet! Vedd kézbe erődet! Hitegetésekkel lepett el a gaz! Ébredj Magyar! szenny lepte a tájad! verejtéked ára tőzsdéken halad! Ébredj Nemzet! megnőtt a gyalázat, mértéket nem ismer — ki mindent akar. Nincs belátás! nagypiaci áron éhenhaláshoz lett: „emberi jogod”! Földed eladják kispiaci áron! „EURÓPAI HÁZ” lehet hajlékod!? Ébredj Magyar! Ne csüggedjen lelked! Nemzethatalomhoz Neked van jogod! Húzd ki magad! Érezd Istenedet! Mindig megsegített, ha a vész sújtott! Évezredek hordják — alkotó szellemed! Hozzák a Hajnalt, lesz majd virradat! Ne félj hazádban! Államalkotáshoz ISTEN neked rendelt Joggal - LÉGY SZABAD! Péterffy Gyöngyi
