Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-09-01 / 5. szám
«IttVAKÖkt • • ^ GuiiiuGiiTOTT TORTcneiem 5. oldal baloldalról indult emberek nem moszkvai utasításra, hanem saját meggyőződésből csatlakoztak a nyilas mozgalomhoz, amiben nagy szerepet játszott a hungarizmus szociális elkötelezettsége és a szociális reformok irányába érzéketlen félfeudális Horthy-rendszer politikája. Az általad említett Kassai-Schallmayer Ferenc (1904-1946), 1919-ben vöröskatona, nyomdász, a szlovák kommunista párt egyik vezetője, 1923-ban Magyarországra települt, ahol Kassák Lajos köréhez csatlakozott és részt vett az „Új Szó” című lap szerkesztésében is. 1937-től Péntekkel és Párkányival együtt Szálasi híve lett, anélkül, hogy Moszkvában kiképezték volna. Talán az sem véletlen, hogy 1946-ban őt is kivégezték. Sajnos odáig jutottunk, hogy az otthoni jól ismert és ezerszer kritizált Népszabadság hasábjain még egy ilyen kényes témakörben is a tényeknek megfelelőbb írások látnak napvilágot, mint némely emigrációs sajtótermékben. Fiala Ferenc élete nyitott könyv, amit hiteles források felhasználásával már több helyütt is közöltem, így a „Magyar Rezervátum” 1996. augusztusi számában, vagy a „Magyarok Vasárnapja” 1988. szeptemberi számában. Fiala már a harmincas évek elején - amikor Szálasi mozgalma még el sem indult - elkötelezett nemzeti szellemű újságíró, a Milotay István nevével fémjelzett Magyarság, illetve Új Magyarság munkatársa és 1937-ben saját meggyőződésből csatlakozik Szálasihoz. A kommunizmushoz soha semmi köze nem volt, ha csak nem az, hogy már 1945 előtt egy tucat antikommunista könyvszerzőjeként volt ismert. Ugyancsak nevetséges rágalmazás, hogy Moszkvában képezték ki és moszkvai utasításra épült volna be a nyilasokhoz. Mondani sem kell, hogy életében nem járt Moszkvában. Előttem fekszik Fiala „szigorúan titkos” pecséttel ellátott népbírósági perének teljes jegyzőkönyve másolat formájában, ahol életútját töviről-hegyire nyomon követték, és papírra vetették az AVO erre kiképzett munkatársai. Csodálatos módon itt egy betű sem szerepel arról, hogy valaha, akárcsak egy órára is kommunista lett volna. Szerepel azonban valami egészen más, amit mind a mai napig előszeretettel elhallgatnak az illetékesek. De nézzük először, hogy mit ír erről Ungváry Krisztián a már idézett tanulmányában: "Vegyük Fiala Ferenc esetét: ő nyilas újságíró és a nyilas kormánysajtóosztályának vezetője volt. 1944 októbere előtt számos szovjetellenes, antiszemita és szélsőjobboldali szellemiségű cikket írt. A nyilas hatalomátvétel után azonban Fiala megundorodott a pártszolgálatosok kegyetlenkedéseitől és zsidókat mentett, így például Heltai Jenőt is védte. Népbírósági perében mentőtanúk serege igazolta, ennek köszönhetően halálos ítéletét a köztársasági elnök kegyelméből életfogytiglanra változtatták. A vádpontok részben konstruáltak voltak és köztük gyakorlatilag alig szerepeltek az 1944. október 15. utáni események, ezek alapján Fialát nem lehetne szerepeltetni a tettesek falán.” Fiala Ferenc meggyőződéses, idealista hungarista volt, és az is maradt, akit saját bevallása szerint a hárommilió koldus országának nevezett Horthy-rendszer szociális igazságtalansága sodort már fiatalon a nemzetiszocializmust képviselő csoportosulások felé és így kötött ki végül Szálasi mozgalmában. Azt vallotta, hogy a Duna-Tisza közén addig senkinek nem lehet két szelet kenyere, amíg ezren és ezren vannak olyanok, akiknek egy szeletre való sem jut. Sértő Kálmán, a fiatalon elhunyt hungarista köl-tő 1941 tavaszán, röviddel halála előtt papírra vetett végrendeletében így fogalmaz: „Fiala Ferenc, mint életemben általam ismert ember, az örök krisztusi igazságot szolgálta, szomorúan és ösztönszerűleg. Fiala Ferencet tartom egyedül ma Magyarországon annak az embernek, akibe süketek, némák, vakok és nyomorultak, rongyosok és útszéli árvák a bizalmukat helyezhetik." Való igaz, hogy cikkeiben keményen ostorozta bizonyos zsidók gátlástalangazdasági üzér-kedéseit vagy nyilvánvaló nemzetellenes tevékenységét. Amikor azonban 1944. október 15. után látta a háborús állapotokat kihasználó egyes nyilasok és a hozzájuk csapódott, koncra éhes közönséges csatornatöltelék-zsidókkal szembeni kegyetlenkedéseit, sajtófőnöki pozícióját felhasználva minden tőle telhetőt megtett, hogy a csupán származásuk vagy baloldali meggyőződésük miatt üldözött embereken segítsen. Talán az sem véletlen, hogy népbírósági tárgyalásán a hírhedt és a halálos ítéleteket a mellényzsebből előhúzó Tutsek-tanács parasztpárti tagja leszögezte: „A vádlott lehet, hogy bűnös politikát folytatott, de emberségből becsületrendet érdemel.” És most a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján nézzünk meg néhányat az Ungváry által is említett tanúvallomásokból: Borbély Zoltán baloldali hírlapíró vallomása: „Vádlott neve újságírói vonatkozásban 1937-38-ban került előtérbe. Én akkor kerültem vele közelebbi kapcsolatba, amikor az Összetartás című lapban támadást intézett ellenem azon a címen, hogy védem a zsidókat, amire én a Magyar Világ című lapban éles hangon válaszoltam. A vitának párbaj lett a vége, melynek nyomát most is homlokomon viselem. Az eset után kibékültünk. 1944. március 19-után lelepleztem Lövik Károly újságírót, hogy Gestapo-kém. Ebből kifolyólag a Gestapo engem le akart tartóztatni, vádlott azonban értesített erről, és felajánlotta gárdonyi nyaralóját rejtekhelyül. Vádlottnak ez a magatartása korábbi sajtóharcunkra tekintettel kellemesen lepett meg. 1944. október 15. után bujdosásom során felkeresett egy Straszberg Ottó nevű egyén, hogy a svéd védettség alatt állók érdekében járjak el a vádlottnál. Én fel is kerestem vádlottat, aki kijelentette, hogy szívesen fogadja a svéd követség vezetőit. Az úgynevezett árja-párja rendelet kibocsátása után Berkes Albert felkeresett, hogy felesége érdekében, aki zsidó származású volt, interveniáljak a vádlottnál. Beszélgetésünk során vádlott azt a kijelentést tette, hogy Vájná Gábor és Kovarcz Emil közönséges brigantik, akiket le kéne bunkózni és sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy így valósul meg a nyilaseszme a gyakorlatban. A beszélgetés után a fülem hallatára felhívta a Magyarország szerkesztőségét és utasítást adott, hogy az árja-párja rendeletet ne hozzák le, mert azt a kormány visszavonta. A lapok nem is hozták le a rendeletet. Ehhez az eljáráshoz vádlottnak semmi joga nem volt, mert az a belügyminiszter hatáskörébe tartozott. Ez alkalommal felajánlotta segítségét Berkes Róbert feleségének megmentésére, ezt azonban nem vettük igénybe. Több alkalommal több személynek adott katonai mentesítést és szabad mozgást biztosító iratokat. Nyilas formaruhát sohasem láttam rajta, csak a pártjelvényt. Határozottan állítom, hogy sok baloldali emberen segített, amint erről a felszabadulás után baloldali újságíróktól értesültem. Október 15-e előtt vádlott a következő kijelentést tette: Te is jó magyar ember voltál, én is, te az angol győzelemben hittél, és a német győzelemben láttam a magyar jövőt. Belátom, hogy elvesztettük a háborút, nekem menekülnöm kell, kérlek vigyázz gyermekeimre. Október 15-e és 18-ika között újból találkoztunk, amikor vádlott közölte velem, hogy először propaganda miniszternek hívták, ő azonban ezt nem fogadta el: utóbb a sajtófőnökséget ajánlották fel, de ő azt is vonakodik elfogadni. Én erre azt a kijelentést tettem, jobb, ha ő vállalja el, mint valami vad nyilas. Vádlottat feltétlenül tiszta kezű és idealista újságírónak tartottam. Balla Ödön nevű újságíró említette nekem, hogy mikor állását elvesztette, a vádlotthoz fordult, aki elhelyezkedési lehetőséghez jutatta a Magyar Játékszínnél, amit azonban nem fogadott el. Kárpáti Gyulát három társával együtt vádlott szabadította ki október 15. után, amikor titkos szervezkedés miatt letartóztatásba kerültek.” Fodor István sportintézet-tulajdonos vallomása: „Vádlottat még a műegyetemről ismerem, ahol a vívó klubnak volt tagja s tíz éven keresztül tanítványom volt. Ebben az időben barátaimnak mintegy 80%-a zsidó volt. Egyik bajtársi egyesületnek sem volt tagja. A német megszállás után régi ismeretségünk alapján felkerestem őt és segítségét kértem, mint zsidó származású személy. Mentesítésem első esetben nem sikerült, mire vádlott ajánlására Koródi képviselőhöz fordultam, akinek eljárása szintén nem vezetett eredményre. Ezután vidékre távoztam s mikor visszaérkeztem Budapestre, kormányzói mentességet akartam kérni, azonban kiderült, hogy már meg van a mentesség. Ez a kivételezettség azonban a Szálasi érában hatályát vesztette és vádlott segítségemre volt annak megerősítésében. Értekezésünk során egy arany karkötőt ajánlottam fel a vádlottnak, amit azonban nem fogadott el. Egy nyilas razzia alkalmával a Hungária Szállóban tartózkodtam s a mentesítés alapján nem vittek el. Gönci és Gombos nevű vívóktól is hallottam, hogy vádlott segítségükre volt.” Urbach László motorkerékpár kereskedő vallomása: „Vádlott osztálytársam volt. Több szegény zsidószármazású osztálytársunk volt, akiket nálam később vádlott protezsált s közbenjárására én kisehh-nagyobb anyagi támogatásban részesítettem őket. Sokat gondolkoztam magamban azon és nem tudtam összeegyeztetni, hogy vádlott a sajtóban a legvadabb-zsidógyűlöletet hirdette és ennek az ellenkezőjét cselekedte. Október 15-ke után a nyilasok mint zsidó származású egyént le akartak tartóztatni, én azonban megszöktem. Feleségemet és családomat azonban letartóztatták. Vádlotthoz fordultam segítségért, aki ki is szabadította őket a politikai rendőrség fogságából. Tudomásom van arról, hogy mikor Heltai Jenőt letartóztatták, vádlott az ő érdekében is eljárt. Hálából autót ajánlottam fel neki, amit azonban nem fogadott el. A nyilas uralom idejében neves írók és művészek mondották nekem, hogy az egész nyilas társaságból a vádlott az egyetlen, akivel lehet beszélni. Még iskolai éveim alatt úgy ismertem őt meg, mint aki a szegények sorsa iránt fogékonysággal viseltetik, az osztályban is mindig a legszegényebb fiukhoz vonzódott.” Dr. Berkes Róbert sajtóvállalati vezető vallomása: „Vádlottat a Szálasi-uralom előtt csak nevéről, írásairól és szerepléséről ismertem, közelebbi kapcsolatba csak sajtófőnöksége idején kerültem vele. Az 1944. november elején megjelent úgynevezett árja-párja rendelet feleségem zsidó származása révén engem is közelről érintett, ezért magamhoz hívattam Borbély Zoltán hírlapírót, hogy vele feleségem megmentése érdekében megbeszéléseket folytassak. Nevezett felkereste a vádlottat feleségem érdekében és nemsokára közölte velem az eredményt: vádlott a rádióban megcáfoltatta az előbb bemondott rendeletet és utasította a napilapokat is, hogy a rendeletet ne közöljék le. Felajánlotta Gárdonyban levő nyaralóját feleségem részére. Mindezt minden ellenszolgáltatás nélkül tette. Kétségtelen, hogy vádlott világnézete szélsőjobboldali volt, de őt mindig idealistának tartottam, aki amiben hisz, azt rendületlenül követi és elveinek útjáról semmi le nem térítheti. Anyagiakban hozzáférhetetlen volt. Hallomásból tudom, hogy sok üldözöttön segített. Ezek nekem személyesen számoltak be vádlott érdekükben kifejtett segítségéről.” Kövessi Pálma miniszteri irodatiszt vallomása: „A miniszterelnökség sajtóosztályán voltam tisztviselő. Mikor 1944. október 15-e után ő lett a sajtófőnök, kellemesen meglepett az, hogy mennyire igyekszik az üldözötteken segíteni. Előszobája állandóan segítségre várakozó zsidókkal volt tele. Naponta átlag 8-10-en keresték fel. Közöttük volt Komáromi Pál, Kosztolányi Dezső özvegye és sokan mások. A svéd követségvezetője is többször kereste fel őt, hogy a svéd védettség alatt álló zsidók részére védelmet kérjen. Vádlott a lehetőségekhez képest segítségére volt a hozzá fordulóknak. Közbenjárásának eredménye mutatkozott, amiről úgy szereztem tudomást, hogy többször velem üzent ki a várakozó zsidóknak, máskor meg telefonbeszélgetésednek voltam fültanúja. Egyetlen egy esetre sem emlékszem, hogy valakit is elutasított volna, aki segítségért hozzáfordult.” Hát, ilyen ember volt a nyilas Fiala Ferenc. Mindezek ellenére, kollektív alapon előbb életfogytiglani börtönre, majd fellebbezések után golyó általi halálra ítélték és csak a köztársasági elnök kegyelméből változtatták az ítéletet végül újra életfogytiglani kényszermunkára. Egyéni elbírálás alapján a bíróság három napot sem adhatott volna büntetésül. Örök börtön lett a jutalma, mert megpróbált segíteni mindazoknak, akik erre rászorultak, úgy a nyilas hatalomátvétel előtt, miután, legyen az illető magyar vagy akár zsidó származású. Aki ennek az embernek a tevékenységét nemzetellenesnek értékeli, ahogy cikkedben Te is fogalmaztál, az túllép azon a határon, amit jó érzésű emberek becsületességnek neveznek. Összegezve az elmondottakat, bebizonyított tény, hogy ellentétben a cikkedben leírtakkal, egyetlen prominens nyilasból sem lett 1945 után hű kommunista, sőt a valóban baloldalról indult, de később Szálasi mozgalmához csatlakozott embereknek, mint Kassai Ferencnek vagy Málnási Ödönnek is halálos ítélettel vagy súlyos börtönbüntetéssel kellett szembenézniük. Furcsának tartom azt is, hogy ominózus írásod abban a Kanadai Magyarságban jelent meg, amelynek története néhai Vörösváry-Weller István nevéhez fűződik. Talán nem tudod, de Vörösváry István és felesége jól ismerték Fialát, még a 45 előtti időkből és Vörösvárynénak tudnia kellene, hogy az általad leírtak nem felelnek meg az igazságnak. Már csak azért is, mert valamikor Vörösváry István is rendíthetetlen nyilasnak vallotta magát és a fejlécén tenyérnyi nyilaskereszttel megjelenő „PESTI ÚJSÁG” című napilapnál együtt dolgozott Fialával. Sőt ő még nyilasabb is akart lenni minden nyilasnál és szemtanuk elbeszéléséből tudható, hogy csak zöld színű pizsamában tudott aludni. Persze az más lapra tartozik, hogy Vörösváryék időközben - haladva a korral és az üzleti lehetőségekkel - kitörölték emlékezetükből a múltat és valódi demokratákká szelídültek, ami azt vonta maga után, hogy a csak „Kék Újság”-nak becézett életművük egyetlen magyar vonása, hogy magyar nyelven nyomtatják. Azt is furcsának tartom, hogy Te most hirtelen annyira a 60 évvel ezelőtti nyilasokban látod a magyarságra szakadó minden szerencsétlenség fő okát. Korábban nem voltál ennyire kényes, hisz ha jól emlékszem - és jól emlékszem - írogattál az egykori emigrációs hungarista lapok részére ugyanúgy, mint a Szittyakürtbe vagy Tóth Judit „Hazánkért” című lapjába is, amely lapok hungarista irányvonala senki előtt nem titok. Ázt már feltételezni sem merem, hogy feledve korábbi elveidet, a különböző elkötelezettségű lapok szájíze szerint Írogatsz a jövőben. Vagy talán az játszott szerepet cikked megírásakor, hogy jelenleg a Kanadai Magyarság az egyetlen emigrációs lap, amely még honoráriumot fizet a beküldött cikkekért? Tehetik, hisz a lapot kitöltő, javarészt zsidó hirdetések ezt simán fedezik anyagilag. Végül hadd szögezzek le egy fontos tényezőt. Az egykori Nyilaskeresztes Párt 1945-ben, a háború befejeztével megszűnt létezni. Főbb vezetőit kivégezték vagy hosszú börtönbüntetésre ítélték, attól függetlenül, hogy kit milyen mértékben terheltek háborús vagy népellenes bűnök, ahogy azt Fiala Ferenc esetében is láthattuk. A párt nevéhez fűződő, 1944. október 15-e után valóban megtörtént és tagadhatatlan kegyetlenkedések valódiságának és mértékének hiteles feltárása, és az abban résztvevő vagy arra utasító személyek megnevezése tárgyilagosságra törekvő történészek feladata. Hazudni, hamisítani azonban még akkor sem becsületes dolog, ha történetesen nyilasokról van szó. Elítélni vagy kritizálni tevékenységüket természetesen mindenkinek jogában áll, de csak valós tények alapján. Lassan-lassan előkerülnek öreg ládák, megsárgult írások, és fény derül az igazságra, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, és a hangyaszorgalommal felépített hamis mítoszból itt is, ott is kihullik egy tégla. Kedves Laci bátyám, a fenti tények ismeretében megkérlek, hogy saját jó hírneved és szavahihetőséged megtartása érdekében férfiasán bíráld felül írásodat. Már csak azért is, mert idén december 19-én lesz Fiala Ferenc születésének 100. évfordulója, annak a Fiala Ferencnek, aki egész életét a magyarság szolgálatának szentelte. Régi barátsággal üdvözöl: Dobszay Károly Tekintettel a levél tartalmának fontosságára, Szádeczky Kardoss Lajos írásának folytatása a következő szántban kap helyet.
