Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-07-01 / 4. szám
6. oldal régi mncYíiR muiT **lîîVAKÔfcî A MAGYAR SZENT KORONA TÖRTÉNETE (4.) írta Ipolyi Arnold és Dr. Rátvay Géza tanulmányai nyomán GRÓF AMBRÓZY GYULA koronaőr A korona a szabadságharc alatt és után A 48-as mozgalom elején, amikor István nádor elhagyta az országot, az a hír terjedt el, hogy a koronát is magával vitte, mire az országgyűlés bizottsága megvizsgálta és megállapította, hogy a korona a helyén van. ! 848. december 30-án a honvédelmi bizottság meghagyásából Bonis Sámuel képviselő rendeletet kapott, hogy mint országos biztos Örményi Ferenc koronaőrrel egyetértőleg, vagy nélküle, a koronát és a koronázási jelvényeket Debrecenbe, vagy oda, ahová majd tanácsosnak látszik, elszállítsa. Örményi értesíti etett, azonban a Dunán való áthozatal nehézségekkel járt, mert a Duna már be volt állva és a legszükségesebb gyalogközlekedést csupán az épülő Lánchíd bonyolíthatta le, a híd végén azonban még nagy üreg volt. Hogy a koronát a hídon átsegíthessék, az üreget hevenyészve be kellet tölteni, a híd úttestét bepadlózni s csak ezután lehetett a koronát tartalmazó ládát Bonis üveges hintájára téve azon átsegíteni. Azonban a láda a hintón sem fért el egészen, úgy hogy a kíséretül rendelt 24 koronaőrségi gránátosnak, kiket Bonis újra felesketett, jobbról és balról támogatnia kellett a ládát is, meg a kocsit is. Eszerint a magyar szent korona volt az első, amit a Lánchídon átszállítottak. A korona azután Pestről Szolnokig, onnan pedig Debrecenig vasúttal szállíttatott. Mivel Bonis szabolcsvármegyei kormánybiztossá lett kinevezve, a koronát Kossuthnak adta át, s a korona Debrecenben maradt mindaddig, amig a 49-es kormány azt magával vissza nem vitte Pestre. Amidőn a kormány újból kénytelen volt Pestet elhagyni, a kormánytanácsban a korona elhelyezése ismét szóba került. Kossuth és többen állítólag amellett foglaltak állást, hogy a korona a fővárosban maradjon. Szemere Bertalan belügyminiszter azonban ellene volt és követelte, hogy elszállítás, illetőleg elrejtés végett az átadassák neki. A koronát tartalmazó láda tehát Szegedre Szemere lakására vitetett. Július végén pedig Nagyváradra a püspöki palotába, innen Aradra, hol a ládát Szemere, hogy meggyőződjék tartalmáról, ki is bontotta. Szemere innen Lúgosra menekült, ahol azonban a ládát nem sikerült elrejteni, s így tovább ment Karánsebesre. A 48- as hadsereg eközben letette a fegyvert s így Szemere Orsóvá felé sietett azzal az elhatározással, hogy ott elássa a koronát. Szándékát közölte Grimmel és Házmán miniszteri osztályfőnökkel, továbbá Lorodival s felkérte őket, segítenének neki. Tetszett neki az a gyengédség, hogy nem kérdezték tőle, mit rejt a láda. A ládát először egy a harcok miatt elhagyatott házban ásták el s hogy az ásás nyomát eltüntessék, tüzet gyújtottak felette. Ez augusztus 20-án történhetett, másnap azonban megtekintve a helyet, friss ásás nyomát vélték észrevenni, ezért újból kiásván azt, az Oláhország felé vezető út egy elhagyott hídja mellett levő füzesben két fiatal fa között, ahol a sűrű vadkomló mintegy sátrat képezett felette, újra elásták. Ezután mindnyájan fogadalmat tettek arra, hogy a helyet fel nem fedezik mindaddig, amig Szemere őket arra fel nem hatalmazza. A két fiatal fán vágási jelet véstek s miután Grimm mint jó rajzoló, a rejtekhelyét Szemerének le is rajzolta, távoztak. Szemere mielőtt Widdinbe menekült, Batthyányinak és FUlöpnek is felfedte a helyet később pedig Parisban Teleki László grófnak is elmagyarázta. Az elásott korona felkutatása és feltalálásáról az akkori hírlapok bővebben írtak. A császári kormány által a korona felkutatására rendelt nyomozás egész Orsóváig jutott és megállapította, hogy a korona Theodor György házában lett elhelyezve, ahonnan a Cserna patakon át az oláh határ felé vitték. Megállapították még azt is, hogy Orsován ásó eszközöket vettek, de a továbbiakban a koronának nyoma veszett. 1853. év tavaszán a nyomozás határozottabb nyomokra bukkant. A kereséssel megbízott Karger Titusz őrnagy hosszabb időn át Orsóvá és a Cserna mellett folytatott kutatásai és ásatásai után az Álion-hegy aljában levő ligetben a fákon mesterséges jeleket talált, alattok pedig órakulcsot és kapanyelet. Szeptember 6-án tehát megkezdte ezen a helyen is az ásatásokat, s 8-án, a boldogságos szűz napjának reggelén 8 órakor meg is találta az elásott ládát. A láda kívül-belül rozsdás és nedves volt, a szent korona, jogar és koronázási alma azonban sértetlen volt. A kard nagyon megrozsdásodott, a palást nedves és nyirkos volt. Hogy a feltalált koronát és jelvényeket a Dunán Budára szállíthassák, hadigőzöst rendeltek. „Lehetetlen szavakban kifejezni - írja a Pesti Napló - a közmegindulás fokát és mélységét, mely az iker fővárost a meglepő édes hírre áthatotta. A falragaszok útján felvillanyozott népség késő estig felheviiltén hullámzott az utcákon, mint azt a nagy események perceiben látni szoktuk" . A gőzöst Báziáson zivatar érte, ezért egy nappal elkésve érkezett Promontoria, ahová a bíboros prímás, a kormányzó főherceg és a főurak közül azok, akik Budapesten tartózkodtak, elébe mentek. A jelvények hiteles jegyzőkönyv mellett, amelyet e jelenlevők mind aláírtak, leltározottak. A korona a megjelenteknek csókra nyújtatott és azután térdelve hálaimát mondottak, míg a parton egybegyült nép a „Téged Isten dicsérünk” hála éneket énekelte. A hajókról, a Gellért-hegyi erődökből, a várbástyákról ágyúdörgés üdvözölte a koronát. Másnap szeptember 16-án a hadigőzös a pesti oldalon kötött ki; hol a koronát az összes papi és világi méltóságok fogadták, innen a polgárság, tanulóifjúság és céh-testületek sorfala között udvari díszfogaton a várba vitetett a Zsigmond kápolnájába, ahol fényes Istentiszteletet tartottak. Ezután a korona, hogy a nép is megtekinthesse, közszemlére tétetett ki, másnap pedig ugyanoly fényes kiséret mellett vasúton Bécsbe vitetett. Az ünnepeltetés Bécsben is fényes volt. Az uralkodó egész kíséretével fogadtatására ment és a várkápolnában hála Istentiszteletet mondatott. A következő napon, szeptember 20-án pedig a korona ugyanily ünnepségek között vitetett vissza vasúton Budára a szokott őrzési helyére, honnan csak 14 évvel később I. Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-án Budán lefolyt koronázása alkalmával került elő, 1896-ban pedig országunk ezredéves évfordulójának ünnepségei alkalmával három napra közszemlére lett kitéve. Ezen időre esik a budai királyi palota átépítése, melyben azóta egy külön erre a célra készült páncél-szoba szolgál a korona állandó őrhelyéül. 1915. december 30-án IV. Károly és neje Zita királyné koronázása a világháború dacára is nagy ünnepségek között folyt le a budai koronázó templomban, ahol a korona előzőleg három napi közszemlére lévén kitéve, a közönség ezrei zarándokoltak megtekintésére, hogy hódalatukat és tiszteletüket ezzel is kifejezzék iránta. Úgy tudom, nem törvényen alapuló intézkedés, csupán amióta a korona őrzésére szánt páncélszoba elkészült, bevett hallgatólagos szokás, hogy a páncélszoba ajtaját záró 3 kulcs közül a harmadik a mindenkori miniszterelnök birtokában van. A két koronaőr cselekvési szabadsága ezáltal erős korlátozást szenved, amennyiben ha a miniszterelnöki kulcs, mint a közelmúltban is, ellenlábas kezekbe jut, a koronaőrök hatásköre a koronára teljesen megszűnik, megmentése lehetetlenné válik. Evvel szemben az ellenlábas a rendelkezésre álló karhatalommal még a páncélfalakat is megbonthatja. A magyar szent korona viszontagságteljes évezredes múltját Ipolyi Arnold és Rátvay Géza dr. nagyértékű tanulmányai nyomán ezzel röviden vázoltam. Széles rétegekben kívánván ezzel feltárni és megismertetni a magyar nemzetnek a korona iránti hagyományos kegyeletét, hozzá fűzött tiszteletét és beléje helyezett bizalmát. De feltártam azért is, hogy ezáltal annál jobban megértessem azon súlyos lelkiállapotomat, aggodalmaimat, tépelődéseimet és nehéz gondjaimat, melyek a Károlyi-féle 1918. októberi forradalom és az utána következő Kun Béla-féle 1919. március 21-én inaugurait proletárdiktatúra idejében eltöltöttek. Ezek a Magyarország múltjához vezető minden szálat eltépő forradalmak könnyen válhattak volna végzetessé a koronára is, mivel azonban a koronát szerencsére nem érte baj, történetében egy sorra sem volnának érdemesek. Mindazonáltal, mivel talán mégsem lesz érdektelen s tán nem is fogják önteltségnek, vagy szerénytelenségnek venni tőlem, aki koronaőr társam időközben bekövetkezett szomorú elhalálozása folytán e súlyos idők szellemi dögvészének perzselő tűzében a magyar nemzet ezeréves hagyományait magában foglaló ezen szent ereklye egyedüli őrzője voltam, ha záradékul a bár csak gondolatban átélt, de éppen tehetetlenségem folytán annyira gyötrelmes 14 hónap alatti koronaőri ténykedésemet is ide illesztem. A koronaőri ténykedésem az 1918-19. évi forradalmak alatt Mindenekelőtt egy kis eseményt kell felemlítenem, mely kicsiny volta dacára nagy befolyással lehetett, vagy talán volt is a későbbi történtekre. A korona-kamara takarítását és Szent István palástjának szellőztetését, mint minden évben, úgy 1918-ban is tervbe vettük. Evégből gróf Széchenyi Béla boldogult társammal június hó első napjaiban értesítettük a szellőztetés napjáról a miniszterelnököt, kérvén őt, hogy a kamara kinyitásához szükséges harmadik kulcsot e célra küfdje fel. A kijelölt napon a páncélszobához, a miniszterelnök megbízásából dr. Bárczy István miniszteri tanácsos jött el, a miniszterelnökség pénztárában őrzött kulcsokat is magával hozva. Ekkor tűnt fel nekem, hogy ő nemcsak egy, hanem egy egész sereg kulcsot hozott magával és azok közül próbálgatás útján kereste ki a hiányzó harmadikat. Megnézve a kulcsokat, rájöttem, hogy nemcsak a miniszteri úgynevezett harmadik kulcs és annak másodpéldánya van a miniszteri kulcsok között, hanem ott van az én és a gróf Széchenyi Béla társam kulcsának is 2-2 mása. Bár akkor még igazán nem sejthettem, hogy a miniszterelnök hatalmának birtokába ki fog majd jutni mégis lehetetlennek találtam, hogy a miniszterelnökségen legyen őrizve a páncélszoba összes, tehát azon kulcsainak másolata is, melyek, hogy külön őriztessenek, megfelelő ünnepélyes formák között két külön erre a célra választott főrendnek adatnak át. Hisz így amíg mi egész életünkre választottak, a nekünk átadott kulcsokat azon tudatban őrizzük, hogy a koronához nélkülünk nem juthat senki, sőt mi is csak közös egyetértéssel, addig a miniszterelnökség rendelkezési alapjának állandóan változó kezelője egymaga is bármikor bejuthat oda. Kulcsomnak tehát szemem elé került másolatait rövid úton egyszerűen magamhoz vettem és kijelentettem Bárczynak, hogy azt vissza sem adom, mert ha én viselem a felelősséget, megkövetelem azt is, hogy az én kulcsom összes példányai is nálam legyenek. - Széchenyi Bélát szélüdésszerű rosszullét fogta el s így nem tudom, kulcsának harmad és negyed példányát vájjon ő is magához vette-e. Ezen véletlen juttatott az általam őrzött kulcs többi, összesen tehát négy példányához. Midőn a szerb betörés elől családommal Budapestre menekültem, Budapestet már a forradalom első napjainak lezajlása után találtam. 1918. november 3-án felkerestem a lakásán Károlyi Mihályt, aki akkor éppen szerencsétlen belgrádi útjára készülődött. A megváltozott viszonyokra és a netalán bekövetkezendő francia megszállásra való tekintettel javaslatba hoztam neki a korona rendes helyéről való eltávolítását, elrejtését s kértem, bocsássa a miniszterelnöki kulcsot e célból rendelkezésemre. Azt válaszolta, hogy egyelőre erre szükség nincsen, azonban végleges választ majd csak akkor fog adni, ha belgrádi útjáról visszatér, különben pedig távollétében Lovászy Márton minden tekintetben helyettesíti őt. Hazafias aggodalmam késztetett azon kérdésre, milyen eredményt vár belgrádi útjától? Azt hiszi-e, hogy az ország integritását meg tudja menteni? Válasza az volt: „Azt hiszem, hogy ha a fait acomplit megtudom előzni, az integritás megmarad.” Leszögezem tehát, hogy bár állítólag ezzel a hittel ment le Belgrádba, mégis ő volt az, aki az ország megszállása által a fait acomplit a nemzet ellen megteremtette. Ezután a Nemzeti Tanácshoz mentem, ahol kénytelen voltam várakozni s beszédjeiket meghallgatni, mert éppen a Vázsonyi volt pártja tisztelgett a Tanács előtt. A küldöttség távozása után arra kértem Hock Jánost, hogy a Nemzeti Tanács vegye védelmébe a koronát és tegye lehetővé, hogy megőrzése háborítatlanul folyhasson tovább. Hock János biztosított, hogy a nemzet ezen ereklyéjének az eddigihez hasonló módon való megőrzését mindenkor kötelességüknek fogják tartani. A többi tanácstaggal együtt szintén jelen levő Kunfi Zsigmond dr. is biztosított, hogy a koronának bántódása nem lesz. - Ennek dacára nem nyugodtam, hanem november 4-én táviratot küldtem távollevő társamnak, melyben jelképesen tudtára adtam, hogy a korona elrejtéséről lévén szó, jöjjön fel és hozza magával kulcsát. November 5-én felkerestem Lovászy Mártont, előadtam aggályaimat. A korona elrejtését ő is fölöslegesnek találta, de kért, hogy ha Károlyi visszajön, járjak el ez ügyben újra annál. November 9-én és 10-én majdnem egész nap a telefonnál voltam, hogy az időközben visszatért Károlyival kapcsolatot kaphassak, azonban nem sikerült. November 11-én ismét felkerestem Károlyit, kire 11 órától kezdve vártam a miniszterelnökség előszobájában, ahol Lovászy Mártonnal találkozván, maga is bejelentett Károlyinak. Midőn azonban még három órával később is az előszobában várakozva talált, mentegetni kezdte a munkával túlterhelt Károlyit, hogy ne vegyem rossznéven a hosszú várakozást. Miután a Károlyinál ebédre hivatalos Pejachevich Márkustól megtudtam, hogy Károlyi már ebédelni ment, azt válaszoltam Lovászynak, hogy Károlyinak úgylátszik a koronánál is fontosabb, hogy levese ki ne hűljön, de én ennek dacára is várni fogok, mire ő újra bejelentett. Három és fél órai várakozás után végre Károlyi elé kerültem, aki azon előterjesztésemre, hogy mivel aggályosnak tartom a korona rendes helyén való őrzését, kérem a harmadik kulcsot, azt válaszolta, hogy az ügyet még aznap a minisztertanács elé terjeszti, s így másnap érdemleges választ fog adni. Miután másnap, 12-én hiába vártam a válaszra, november 13-án reggel, mivel tudtam, hogy ott hált, palotájában kerestem fel Károlyit. Portása igazolta jelenlétét és be is jelentett, azonban egy fél órai várakozás után jelentették nekem, hogy a gróf időközben a palota kerti oldalán át eltávozott. Mielőtt a miniszterelnökségre utána mentem volna, előbb telefonon bejelentettem magamat. Ezt az üzenetemet Kossuth Lajos miniszteri titkár vette és adta át Károlyinak, ki ennek dacára sem fogadott, mert eljöttemkor állítólag már nem volt a miniszterelnökségen. Miután érdemleges választ minden kísérletem dacára sem kaptam, különös tekintettel arra, hogy társam Pestről távol volt, a felelősség tehát kétszeresen terhelt, elmentem dr. Charmant Oszkár közjegyzőhöz és felkértem, legyen szives hivatalos tanúsítvány ellenében Károlyi Mihályt felszólítani arra, hogy a korona biztonsága tekintetében nem tartja-e aggályaimat jogosultaknak és nem tartja-e szükségesnek a korona rendes helyéről való eltávolítását? - Dr. Charmant szívesén vállalta volna az ügyet, de kijelentette, hogy ő Károlyival olyan magánösszeköttetésben áll, mely nézete szerint, annak természete folytán, legyöngítené az ügy hivatalos színezetét, azért azt ajánlotta, forduljak dr. Hollicser Szigfridhez. Ez utóbbi megkeresésemre az ügyről azonnal jegyzőkönyvet vett fel. November 14-én este Patay Tibortól hallottam, hogy Hunkár miniszteri titkártól tudja, hogy Hunkár telefonon azzal a megbízással keresett, adja értésemre, hogy Károlyi a korona ügyében semmiféle intézkedést nem tart szükségesnek. Ezen közvetett úton, minden kézzelfogható bizonyíték nélkül véletlenül tudomásomra jutott értesülést nem tekinthettem érdemleges elintézésnek, ezért dr. Hollicser megbízatását nem vontam vissza. November 15-én Hollicsertől november 14- ről keltezett 2157 számú tanúsítványt kaptam, melyben a közjegyző igazolja, hogy mivel személyesen nem tudott bejutni, aggályaimat postán, ajánlva, írásban terjesztette Károlyi Mihály elé. November 29-én kaptam a miniszerelnökségtől egy november 26-ról kelt, 5416. számú, Nagy aláírásíj átiratot, melyben arról értesít, hogy semmiféle intézkedésnek szükségét nem látja. Bár ezzel a felelősség egy részét a miniszterelnökre hárítottam át, szorosabb érintkezésbe léptem a koronaőrséggel és a korona helyiségét sűrűn, majdnem hetenként kerestem fel. Időközben Budapestre érkezett társammal megbeszéltem a teendőket, s mivel ahhoz, hogy a koronát biztosabb helyre vigyük, hiányzott a technikai lehetőség, további intézkedéseket ezirányban nem tettünk.- folytatjuk -iajyAiëfea, A Szittyakürt világhálózati honlapja elérhető: /web.cetlink.net/-szittya Drótposta (email) címe: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék el címüket a SZITTYAKÜRT email-jére. ISII ..yMÉÉÉMÉÉ ______ ____
