Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)

2004-05-01 / 3. szám

10. oldal

fllflGYflR SORSOK

ttlîtVAKOfcî

Dr. Méhelÿ Lajos

A magyarság múltja, jelene és jövője

A jobbágyság felszabadítása, a polgárság és a nemesség válaszfalainak lebontása, valamint a zsidóságnak az 1867. évi XVII-ik törvénycikkel a francia szabadkőműves zsidók által kierőszakolt'0 emancipációja, gyökerében támadta meg a magyar birtokos nemességnek, tehát a nemzet gerincét lét-alapjait.

Mert a magyar nemes úrnak volt földje, szépasszony felesége, búzája és bora, ménese és gulyája, de pénze nem, mert a pénz akkor is a zsidók szekrényeiben rejtőzött.

A jobbágyaitól megfosztott nemes úrnak pedig hirtelenében sok pénzre volt szüksége. Földjei megművelésére drága munkaerőt kellett fogadnia, cselédlakásokat kellett építtetnie s birtoka egy részét volt jobbágyainak kellett átengednie, melynek váltságdíját azonban sohasem kapta meg, úgyhogy hitelhez kellett folyamodnia, melynek révén azután lassanként az egész birtok felőrlődött.

A hitelt nyújtó zsidóság lassanként birtokába vette a magyar föld tetemes részét és az elszegényedett magyar dzsentri már Tisza Kálmán ideje óta az állami és megyei hivatalokban iparkodott elhelyezkedni, ahol azonban új akadályokkal találta magát szemben, mert a hivatalokat mindinkább megszállták az idegen származású városi polgárság kiművelődött ivadékai.

így jutottunk oda, hogy mai nap már nincs olyan állami, egyházi, megyei, városi, társadalmi vagy tudományos intézményünk, amely - mindenütt a vérbeli magyarság rovására - ne a bevándorolt idegenek fiainak és leányainak adna kenyeret, a bajt pedig még súlyosabbá teszi az, hogy a őac/í-korszakban a nemzet nyakára ült cseh, morva és német hivatalnoksereg a 67- es kiegyezés után is nagy tömegben maradt hazánkban és ennek ivadékai is fogyasztják a szűkre szabott magyar kenyeret.

Magam is száz meg száz példával tudnám ennek igazságát bizonyítani, azonban, hogy a szándékosságnak még látszatát is elkerüljem, egy chauvinismussal bizonyára nem vádolható renegát magyarnak, Skultéty Józsefnek a megállapításaira hivatkozom, aki elmondja,21 hogy az 1928. évi hivatalos címtárban lapozgatva a külügyminisztérium ott felsorolt 22 tisztviselője között egyetlen egy magyart talált s teljesen hasonló tapasztalatokat tett a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat és - bátran hozzátehette volna - minden más tudományos társulat tekintetében is.

Bárhova fordulunk - mondja Skultéty József - a tanult osztály körében többnyire ilyen (t. i. idegen) nevekkel találkozunk, ami pedig - hiába szépítenők a dolgot - elnemzetietlenedésünknek kétségbevonhatatlan tünete, mely már állami létünket fenyegeti, mert Magyarországnak a külföld felé fordított ábrázatáról letörli a magyar nemzeti állam legfőbb kritériumát: a magyaros jelleget.

A németség ilyen nagyarányú inváziója elsősorban is azzal a súlyos következménynyel jár, hogy a külföld az egész hazai intelligenciát németnek tartja s a mi németnevű szak-férfiaink és tudósaink alkotásait a német szellem termékei gyanánt könyveli el, amiből az a látszat támad, mintha a magyarság művelődésre képtelen, alsóbbrendű fajta volna, holott minden elfogulatlan ember tudja, hogy a magyar sok más fajtánál tehetségesebb, invenciózusabb s átfogóbb szemléletű és legfeljebb az aprólékos részletek sok türelmet igénylő kifaricskálása terén marad a német mögött.

Hogy a szellemi pályák általában németekkel vannak túltömve, az legkevésbbé sem a magyarság alsóbbrendűségének, hanem a németek jobb anyagi helyzetének, könnyebb iskoláztatásának, szervezettségének és nagy összetartásának a következménye. Ezzel szemben a magára hagyatott, minden vezetés hiányában erőtlenül széthulló magyarság a maga nagy szegénységében sem gyermekeinek magasabb iskoláztatására, sem a kedvező esélyek kihasználására nem képes.

Ennek következtében a közpályák átlagos tehetségű, vagy teljesen tehetségtelen, de egymás érdekeit makacsul védelmező németekkel és zsidókkal vannak elárasztva, ellenben a magyarságnak legérdemesebb tagjai is hozzájuk méltatlan életszínvonalra vannak kárhoztatva.

Ezek a magyar nemzeti életnek nyilvánvalóan súlyos visszásságai, amelyeken mit sem változtat az az önmagában örvendetes tény, hogy a közélet terén működő németnevű honfitársaink magyarul beszélnek, mert már Széchenyi István gróf leplezetlen őszinteséggel rámutatott arra az élettudományi igazságra,22 hogy „a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek per-gése még korántsem dobogása a szívnek s ekkép a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is korántsem magyar még.”

Nagy nemzeti érdek tehát, hogy ezen a bajon sürgősen segítsünk, ami olyképpen érhető el, hogy a német bevándorlók ivadékai ne csak magyar nevet vegyenek fel, hanem a magyar fajisághoz is iparkodjanak közelebb jutni.

De vájjon lehetséges-e ez?

A szabad természetben nincs meg annak a lehetősége, hogy valamely fajta egy másik fajtába beolvadjon, mert minden fajta egy-egy hosszú idők folyamán megállandósult históriai produktum, miért is a két fajta kereszteződéséből létrejött félvérnemzedék már a legközelebbi alkalommal visszafajtázik, vagyis visszaüt a törzsszülőkre, azonban a kulturált társadalom megteheti, hogy a félvémemzedéket a házasság céltudatos irányításával fenntartsa és tovább tenyéssze.

Ha tehát német eredetű és német nevű honfitársaink egész lényükben magyarokká akarnak válni - ami nem kétséges, - akkor a vérbeli magyarság faji tulajdonságait és ennek folyományaképpen a magyar lelkiséget is föl kell venniök, mivégből következetesen vérbeli magyarokkal kell összeházasodniuk s akkor néhány generáció folyamán annyira hozzáhasonulnak a vérbeli magyarsághoz, hogy fajilag is magyarokká lesznek.

Erre már számtalan eset volt történelmünkben s magam is sok szép példáját ismerem annak, hogy német szülők gyermekei fanatikus magyarokká lettek.

Ha ez a folyamat - amint joggal elvárható - az intelligencia körében általánossá válik, akkor a mi külföldi ellenségeink kezéből egy nagyon veszedelmes fegyver fog kihullni, mert akkor már nem vághatják folyton a fejünkhöz azt a megszégyenítő refrént, hogy a mi egész intelligenciánk német s akkor a Deutschnationales Taschenbuch sem fog olyan bódultságokat írhatni, hogy „Magyarország német örökös tartomány.”23

Készséggel elismerem, hogy a németnevű intelligencia teljes beolvadása nemzeti tekintetben nagyon hasznos s emellett faj védelmi szempontból sem kifogásolható, mert a magyarországi németség zöme az alpesi fajtához tartozik, mely pedig az ugyancsak mongoloid, rövidfejű ugor fajtának a testvérfajtája, amellyel élettanilag helyesen kereszteződhetik. Az ilyen házasságokból harmonikus félvémemzedék jön létre, mely intellektus tekintetében határozott nyereséggel jár, mert a magyar fajta örökítő állománya frissebb lüktetésre serkentő új impulzusokkal gazdagodik.

Mai nap ugyanis már ismeretes, hogy ha valamely nemzet vagy népcsoport földrajzi zárkózottságában, vagy intézményei következtében szigorú beltenyésztést űz, ezáltal ugyan nagyfokú faji egyöntetűségre tesz szert s nagyon értékes faji tulajdonságok szilárdulnak meg benne, azonban ezzel karöltve örökítő állományában annyira megmerevedik, hogy - miként azt az északnyugati Németország és Lakedaemonia

példája bizonyítja - minden kiválóbb alkotásra képtelenné válik.24 Világos tehát, hogy az emberi kultúra legmagasabb alkotásait nem a tisztafajú, szigorú beltenyésztést űző népek hozták létre, mert ehhez más értékes elemek hozzákeveredése is szükséges, csakhogy a kereszteződő fajtáknak sem testi, sem lelki tekintetben nem szabad egymástól távol állniok.

A magyarságnak az alpesi fajtával, valamint az ugyancsak rövidfejű dinári fajtával való kereszteződése tehát nincs ellentétben az eugenikai követelményekkel, amivel azonban még korántsincs biztosítva magyar népünk jövője, mert a honalapító fajtának csak másodrendű feladata lehet, hogy idegen elemekkel gazdagítsa népi állományát, ellenben természetadta legfőbb joga és kötelessége, hogy a saját vérének szupremáciáját az állami és közélet egész területén biztosítsa. Erre törekedni az egész magyarságnak természetszerű kötelessége, e törekvés sikerét pedig megfelelő intézményekkel biztosítani minden nemzeti kormánynak és minden komoly tényezőnek becsületbeli feladata, mely semmiképp sem áll ellentétben az idegenvérűek által oly buzgón hangoztatott „szentistváni gondolattal,” mert hiszen senki sem kívánja, hogy ebben a mai megalázottságában is oly gyönyörű országban ne boldogulhasson és ne rakhasson fészket a jóindulatú jövevény, az azonban mégis csak nagy esztelenség, ha túlzott lovagiasságunkban úgy gyakoroljuk a szentistváni gondolatot, hogy a saját vérünk megy tőle tönkre.

Akiben egy csepp hazaszeretet s egy szikrányi politikai belátás van, az tudatában lesz annak, hogy ez a föld Árpád földje, melyet Árpád népe vére hullásával szerzett és kimondhatatlan áldozatokkal tartott meg, de aziránt sem lehet kétségben, hogy ennek a gáládul szétmarcangolt országnak csakis a vérbeli magyarság kétségbe nem vonható felsőbbsége ad létjogosultságot s hogy a trianoni gyalázatot sem az oly megtévesztőén hangoztatott „kultúrfölény”, sem a politika csalafintaságai nem fogják rólunk lemosni, hanem egyes-egyedül a magyarság ősi erényei: a magyar fajhűség, honszerelem és vitézség!

XXX

A fentebbiek arról győzhettek meg bennünket, hogy a bevándorolt németség túlságos térfoglalása semmiképp sincs a honszerző faj javára, mindazonáltal némi belátással és kölcsönös megértéssel meg lehet találni a módját, hogy az ebből származó bajokat kiküszöböljük, aminek - sajnos - nincs meg a lehetősége hazai másik kisebbségünk, t. i. a zsidóság elhatalmasodása tekintetében.

Fölösleges bizonyítani, mert mindenki tudja, hogy a zsidóság nem egészen hetven év alatt modern Judeát csinált Magyarországból. Kisajátította anyagi és szellemi javainkat; magához ragadta nemzetgazdaságunk minden életerét; a pénz hatalmával jármába kényszerítette irodalmunkat, művészetünket és tudományunkat; szellemi és lelki világunkat lesiklatta históriai alapjáról, megfosztotta erkölcsi tisztaságától, józan és emelkedett világnézetétől, kivetkőztette ősi hagyományaiból s végül a maga száraz, kíméletlen és sivár racionalizmusával árucikké tett mindent, ami eddig szent volt a magyarnak: hitet, üdvöt, férfi és női erényt.

Mert a zsidót egyetlen életcél hevíti, amelyben egész lénye felolvad, amelyért ébren és álmában, ifjan és öregen él és hal: a pénz, az aranyborjú imádata. „Mein Geld ist meine Ehre und wer mir mein Geld nehmt, der nehmt mir meine Ehre”, írta egykor Amschel Meier Rothschild a német trónörökösnek25 s ebben a vallomásban ott tükröződik a zsidó nép egész pszihéje s hatalmának, de egyúttal tragédiájának is titka és legfőbb rugója.

(4.)

Ebből az évezredek óta beléidegzett betegségből a zsidót kigyógyítani nem lehet, mert az már lényének alkotójává lett, valóságos fajbélyeg, amely még vérkeveredéssel sem másítható meg. De a zsidónak anthropologiai bélyegei is oly szívósan öröklődnek, hogy a vele való kereszteződés sem kívánatos.

Ismeretes, hogy a zsidó fajta örökléstani értelemben sokszoros korcsnak, polyhybridnek felel meg, mely a benne rejlő szemita, hethita és néger vérelemeken kívül még az illető gazdanépek vérét is befogadta, amelyeknek körében hosszabb idő óta tartózkodik.

A zsidó fajta fő vérelemei más fajtákban vagy egyáltalán nem, vagy más kombinációban foglaltatnak, mely okból a zsidó fajta Észak- és Középeurópa valamennyi népének idegen s ennélfogva vérbeli összeköttetésre alkalmatlan. Az ilyen házasságokból csak diszharmonikus korcsok születhetnek, akik a Mendel-féle örökléstörvénynek megfelelően, vagy szemita (beduin)-, vagy armenoid (hethita)-, vagy néger-jellegűek s mint ilyenek a magyar fajtának csak megrontói lehetnek.

Ellenben a zsidók nagyon jól sikerült korcsokat hozhatnak létre a Földközi-tenger partvidékén elterjedt mediterrán fajta valamennyi népével, amilyenek a portugálok, délfranciák, spanyolok, délolaszok, levantinusok, mórok, tuaregek, kabilok, zuávok, berberek, felláhk stb., aminek az a magyarázata, hogy a szemita (orientáli) fajta a földközi fajtának közös gyökérből eredő ikerfajtája, tehát elsőrendű rokonvér, miért is nagyon elhihetjük Luschan Félix-nek, a berlini egyetem néhai anthropologusának azt az állítását,26 hogy „a délolaszországi zsidók már csaknem tisztavérű olaszok.”

A magyarságnak nagy szerencséje volna, ha szellemében ugyanezt lehetne mondani a magyar-zsidó kereszteződésről, mert akkor megszűnnék a zsidó veszedelem s egyesült erővel küzdhetnénk nagy nemzeti céljainkért. Sajnos, hogy ez az óhaj a vér törvényeinél fogva mindig csak hiú ábránd marad, mert a zsidó még évszázados keveredés után is mindig idegen ék marad a magyar nemzet testében. Mindenesetre nagyon helyes élettudományi belátással mondta27 Prof. Eduárd Gans: „Taufe und sogar Kreuzung nützen gar nichts. Wir bleiben auch in der hundertsten Generation Juden wie vor 3000 Jahren. Wir verlieren den Geruch unserer Rasse (foetor judaicus) nicht, auch in zehnfacher Kreuzung und bei jeglicher Verbindung mit jeglichem Weibe ist unsere Rasse dominierend: es werden junge Juden daraus!”

Erről, a rövidlátó magyarok által melegen ajánlott, sőt újabban sűrűn gyakorolt „fajnemesítési” módszerről tehát véglegesen le kell mondanunk, ellenben szorongattatásunk nehéz napjaiban annál világosabban kell felismernünk a bennünket fenyegető nagy veszedelmeket s annál mélyebben kell átéreznünk a költő szavait:

„De túl minden bún, minden szenvedésen, Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”

20 Méhelÿ Lajos, Egy nevezetes dokumentum; A Cél, 1935 ápr. sz.

21 Skultéty József, Még egyszer a volt Felső- Magyarországról, 1931, 30. lap

22 Gróf Széchenyi István, A magyar akadémia körül, Pest, 1842, 20 és 21. 1.

23 Magyarok Lapja, 1933 jan. 22, sz.

24 E. Kretschmer, Geniale Menschen, 1916.

25 Th. Fritsch, Der falsche Gott, 8. kiad. 1921, 156. 1.

26 Luschan, Völker-Rassen-Sprachen, 1922.

27 Prof. Jäger, Entdeckung der Seele, 3. kiadás, 1.247/1.-folytatjuk -